„Benjamin Disraeli” változatai közötti eltérés

[[Szefárd]] zsidó családból származott, amely a [[15. század]] végén az üldözés elől [[Velence (Olaszország)|Velencébe]] menekült, innen pedig 1748-ban Angliába költözött. Disraeli mindig büszke volt családjára, amely az első spanyol főnemesi családokkal állott rokonságban; sokat foglalkozott elődjei történetével, és amint életrajzírója, [[James Anthony Froude]] megjegyzi, zsidó maradt mindvégig. Apja, [[Isaac D' Israeli]], előkelő helyet foglalt el az angol irodalomban; lemondott a kereskedésről, birtokot vett, és 1817-ben családjával együtt áttért. Fiát a jogi pályára szánta, de az inkább a társas életnek és az irodalomnak szentelte magát. Első regénye, a «Vivian Grey» (1826) – amely Anglia előkelő társaságát rajzolja, és melynek hőse, egy szegényebb sorsú ifjú ügyessége, és a főemberek felhasználása által igyekszik előre törni – nagy feltűnést keltett. Disraeli e korban nemcsak írói érdemei, hanem tán még inkább személyisége, élcei, feltűnően keresett ruházata által iparkodott a figyelmet magára vonni, annyira, hogy fiatalsága dacára egyike volt már a társaság legismertebb alakjainak. Keleti utazásai [[Jeruzsálem]]be és [[Egyiptom|Egyiptomba]] bő táplálékot nyújtottak képzelődésének, és ezen időben irtírt regényei tulajdonképpen mind azt a vágyát mutatják, hogy mint költő, még pedig a nagy forradalom költője, vívja ki magának az első polcot. «Contarini Fleming» című regénye [[Johann Wolfgang von Goethe|Goethe]] dicséretével is büszkélkedhetett.

A parlamenti vita «vörös indiánusa» először 1852 elején küzdteküzdötte ki magának a miniszteri polcotposztot. De mint pénzügyminiszter nem volt szerencsés és nagy ellenfelének, [[William Gladstone]]-nak a támadása már az év végén megbuktatta a kormányt. Másodszor 1858-ban jutott kormányra a konzervatív párt és vele Disraeli is, de csak rövid időre. Legnevezetesebb intézkedése akkor Indiának a koronával való egyesítése volt. Miután 1866-ban megbukott a liberális kormány, Disraeli maga vitte keresztül a választási reformot, mely számos városi és vidéki lakosnak adta meg a választási jogosultságot. A történeti alkotmány hívei annyira rettegtek e választástól, hogy a kormány eljárását «a sötétbe való ugrásnak» nevezték. Mind a három esetben Disraeli Derby gróf alatt szolgált; midőn ez 1868 elején visszalépett, maga állott a kormány élére, s ezt úgy az ország, mint a parlament, mint törekvéseinek természetes betetőzését, megelégedéssel fogadta. Legfőbb tette az [[Abesszíniai háború|abesszíniai háborúnak]] gyors és győzelmes elintézése volt. William Gladstone indítványa az ír állami egyház kérdésében többséget nyert. A parlamentet feloszlatták, az újban olyan határozott többsége volt Gladstone-nak, hogy Disraeli még annak összeülése előtt visszalépett. Mint az ellenzék vezére sem szűnt meg a nagy politikai kérdésekkel foglalkozni, s emellett időt nyert régóta elhagyott irodalmi tevékenységének folytatására is. Ez időben (1870) jelent meg Lothair című regénye, amely úgy az előkelő társadalom művészi rajzánál, mint a benne fejtegetett eszméknél fogva Disraeli legkiválóbb műve. Hőse, egy éppen nagykorúságra jutó ifjú főúr, a katolikus világnézet és a forradalmi elvek küzdelmei közt hánykolódik, amíg a lelke az angol hitben nem talál megnyugvást.

Lassanként elapadt az a reformáló áramlat, mely Gladstone-t uralomra segítette és abban megtartotta. A szabadelvű kormányt Disraeli e stádiumban kiégett vulkánok hegysorozatához hasonlította. Nagyon jól belátta, hogy a liberálisok annyira el vannak foglalva a belügyek rendezésével, hogy amellett a birodalom külső hatalmának és tekintélyének megóvását elhanyagolják, és ellentétbe jutnak az egyik legerősebb történeti és nemzeti hagyománnyal. Amikor az 1874-es választások többsége ismét őt juttatta uralomra, ügyességének és erejének egész teljét a külügyekre fordította. Célja az «Imperial policy» volt, vagyis a világ minden részében, ahol csak angol zászlók lobogtak, az angol politikai érdekek teljes érvényesítése. E célt szolgálta 1874-ben a [[Fidzsi-szigetek|Fidzsi szigetcsoport]] elfoglalása az ausztrál szigettengerben és elsősorban az indiai viszonyoknak erős kézben tartása. Mint keleti ember jól tudta, milyen hatást gyakorol a képzelet, a fény és a ragyogás az ottani népekre. A walesi herceg utazása [[India|Indiában]] 1875-ben, s még inkább az, hogy [[Viktória brit királynő|Viktória királynő]] az indiai császárnői címet 1876-ban felvette, megmutatták, hogy a brit birodalom valóban világbirodalom akar lenni, és nem szorítkozik csupán a szigetekre. Rendkívül ügyesen használta fel az egyiptomi alkirály pénzügyi zavarát a szuezi csatorna részvényeinek (40.000) megvásárlására, és a brit befolyásnak megszilárdítására a világforgalom ezen első rangú pontján (1875 végén). Még belügyi kérdésekben is a hatalmi szempont volt a fő: az angol katonaság reformja akkor, 1896-ban ment végbe. Még nagyobb tevékenységet fejtett ki Disraeli, akit a királynő 1876-ban felruházott a Disraeli grófi (earl) címmel, a keleti kérdés megoldása körül. Határozottan törökpárti volt, és minden előkészületet megtett az orosz háborúra, mire azonban szövetségest nem talált. E politikájával még kormányának több tagja is ellenszenvezett, de azért Gladstone minden agitációja dacára sem tért el tőle. Amikor az oroszok [[Konstantinápoly|Konstantinápolyhoz]] közeledtek, indiai csapatokat indított [[Málta|Máltába]], az angol flottát Konstantinápoly elé küldte, így nagy része volt abban, hogy az orosz sereg nem vonult be [[Isztambul]]ba és hogy az orosz kormány kénytelen volt a [[San Stefanó-i béke|San Stefánó-i békében]] kivívott feltételeket Európa szentesítése elé terjeszteni. A [[Berlini kongresszus|berlini kongresszuson]] is részt vett: ő indítványozta Bosznia megszállását Ausztria-Magyarország által, és [[Andrássy Gyula (politikus, 1823–1890)|Andrássyval]] együtt a legtöbbet tette az orosz követelések visszaszorítására. Már a kongresszus előtt (június 4.) külön szerződésre bírta a szultánt, amelyben a szultán [[Ciprus (sziget)|Ciprus]] szigetének uralmát átengedte Angliának, mely viszont Kis-Ázsiát biztosította részére. Disraeli ekkor állt tekintélyének és népszerűségének a tetőpontján, hazájában ünnepélyesen fogadták, és London városa díszpolgárrá választotta. Ekkor mondta ki büszkén a nagy római történetíróra hivatkozva, hogy Anglia feladata az uralmat és a szabadságot egyesíteni. A következő év eseményei, az afgán háborúnak, és a zuluk elleni harcnak szerencsés befejezése., még inkább megerősítették tekintélyét. Ám amikor népszerűségében bízva, 1880 márciusban feloszlatta a parlamentet, a választásokon a pártja kisebbségbe került. Mint az ellenzék vezére is erélyesen küzdött politikája érdekében. Utolsó regényét ez időben bocsátotta közre, az Endymion címűt, amelyben egy szegény ifjúnak nagy karrierjét rajzolja, nem annyira érdemei, mint inkább társadalmi összeköttetései révén. Bár ebben már nagyon csekély az invenció, a főnemesi és politikai élet rajza itt is figyelemre méltó. E folytonos tevékenysége közepette rövid betegség után érte őt utol a halál.