Főmenü megnyitása

Módosítások

0 forrás archiválása és 1 megjelölése halott linkként. #IABot (v2.0beta9)
[[Fájl:Image-Dadd - Fairy Feller's.jpg|jobbra|bélyegkép|250px|Richard Dadd: ''[[The Fairy Feller’s Master-Stroke (festmény)|The Fairy Feller’s Master-Stroke]]'']]Brian May a Queen jellegzetes hangzásának első megjelenéseként jellemzi az albumot: „A [[Led Zeppelin]] és a [[The Who]] is benne van valahol, mert ők voltak a kedvenceink, de amiben próbálunk különbözni tőlük, az a rétegezett hangzás. A Who-ra jellemzőek a nyitott akkordok, és a „Father to Son”-ban ez benne van, de a mi hangzásunk sokkal inkább az eltúlzott, erős gitárhangra alapul.”{{h|Purvis|2007|p=145}} Bár minden dalt külön-külön tag szerzett, az album hangzásának vannak egységes jellemzői: ezek a gitárvezérelt dalszerkezet, a jelentőségteljes, szinte eltúlzott énekhangzás, több dalban az elektromos és akusztikus gitár kiegészíti egymást, és már itt megjelenik a később az együttes védjegyévé váló többtételes, váltakozó stílusú dalszerkezet.{{h|Sutcliffe|2010|pp=46–47}} A fehér oldalon May szövegei főként líraiak, érzelmekről, emberi viszonyokról mesélnek, a fekete oldalon Mercury dalai nagyrészt történetmesélőek, az angol folklór hagyományos alakjait vonultatják fel.{{h|Blake|2010|p=142–143}}
 
Az albumot indító „[[Procession]]” rövid, instrumentális bevezető, amely a következő, „[[Father to Son]]” című dal egyes részleteiből építkezik.{{h|Purvis|2007|p=233–234}} A lassú „[[Some Day One Day]]” és a dinamikus „Father to Son” az akusztikus és elektromos gitár összjátékára épülnek, utóbbi nagyon erőteljes megszólalású dal, hirtelenszerűen váltakozik a dallama és a hangulata. Mindkét dalt May egy-egy visszatérő témája határoz meg: a „Father to Son”-t az apa-fiú kapcsolat, a „Some Day One Day”-ben pedig egy jobb világ iránti vágyódás.{{h|Purvis|2007|p=146}}{{h|Purvis|2007|p=251}} A balladaszerű „[[White Queen]]” lassú, melankolikus dallamokkal építkezik, amelyeket több helyen a gitár és ének erőteljes feltörése szakít meg.{{h|Purvis|2007|p=273}} A szövegét az egyetemi évei alatt írta: „Az Imperial College-ben írtam, ahol viszonylag védett életet éltem […] Olvastam [[Robert Graves]] ''A fehér istennő'' című munkáját, amely végigkísérte az idealizált Szűz/Anya/Királynő szerepét a történelemben, és az együttesünk neve, amelyet éppen abban az időben választottunk, tökéletesen megfelelt ennek – ez voltak az egyik indoka, amiért meg voltam győzve a jó névválasztásról. Személyes oldalról egy lánnyal kapcsolatos (természetesen!), akit minden áldott nap láthattam az egyetemen, és aki számomra megtestesítette a valói istennőt. Így visszatekintve hihetetlen, de annyira féltem tőle, hogy három év alatt egyszer sem szólítottam meg.”<ref>{{CitWeb|url= http://www.brianmay.com/brian/brianssb/brianssbmar04.html |szerző= [[Brian May|May, Brian]]|cím= Lyrical inspiration and songwriting|nyelvkód=en en|kiadó= |weblap= brianmay.com|dátum= |elér= 2013-04-26}}{{Halott link|url=http://www.brianmay.com/brian/brianssb/brianssbmar04.html |date=2018-09 }}</ref> Taylor dala, a „[[The Loser in the End]]” kilóg a többi dal közül szinte bluesos hangzásával. Egy az édesanyját felnőve elhagyó fiúról szól, azt tárgyalva, mit hogy ránk az előző generáció, és abból mit tartunk meg.{{h|Purvis|2007|p=201}}
 
A második oldalt a gyors „[[Ogre Battle]]” nyitja, amely sebességével és erőteljes hangzásával a [[speed metal]] stílus egyik első képviselője, a szövege pedig a címéhez hűen [[Ogre|ogrék]] csatájáról szól.<ref>{{CitWeb|url= http://www.allmusic.com/song/ogre-battlespan-classtrktag-1991-remix--span-t1181346|szerző= Guarisco, Donald A.|cím= Queen: Ogre Battle|nyelvkód=en |kiadó= [[Allmusic]]|weblap= |dátum= |elér=2013-04-26}}</ref> A „[[The Fairy Feller’s Master-Stroke (dal)|Fairy Feller’s Master Stroke]]” a lemez legösszetettebb és legfurcsább dala, a „[[The March of the Black Queen]]”-nel együtt a lemezre jellemző túlprodukáltság, nem hagyományos dalszerkezet és szinte operai ének legjobb példái (ebben a tekintetben a „Father to Son” mellett a „[[Bohemian Rhapsody]]” elődei).{{h|Purvis|2007|p=209}}{{h|Purvis|2007|p=143}} Mercury a „Fairy Feller’s Master Stroke”-ot [[Richard Dadd]] [[The Fairy Feller’s Master-Stroke (festmény)|azonos című]] festménye nyomán írta, miután meglátta a Tate galériában. Egy alkalommal még ahhoz is ragaszkodott, hogy Baker, és az együttes tagjai menjenek el vele a galériába, megnézni a festményt, csak hogy értsék miről is szól a dal.{{h|Sutcliffe|2010|pp=35–36}} A „The March of the Black Queen” bonyolult sorai nehezen értelmezhetők, Mercury szíve szerint hallgatóra akarta bízni az értelmezését.{{h|Purvis|2007|p=209}} A „[[Nevermore (Queen-dal)|Nevermore]]” rövid, szomorkás zongoraballada, amelyet Mercury a feltevések szerint akkori barátnőjének, Mary Austinnak írt{{h|Purvis|2007|pp=218}}. Az akusztikus kíséretű „[[Funny How Love Is]]” kissé kilóg a fekete oldalról a megszólalásával, szinte az 1960-as évek végének [[hippi]] zenekarait idézi.{{h|Purvis|2007|p=60}} A „[[Seven Seas of Rhye]]” a lemez legslágeresebb dala, zongora alapokkal, egyszerű gitárhangzással, és barátságos melódiákkal.<ref>{{CitWeb|url= http://www.allmusic.com/song/seven-seas-of-rhye-mt0041538199|szerző= Rivadavia, Ed|cím=Queen: Seven Seas of Rhye |nyelvkód=en |kiadó=[[Allmusic]] |weblap= |dátum= |elér=2013-04-26}}</ref> Okulva abból, hogy a „[[Keep Yourself Alive]]”-ot sok DJ a hossza, és a túlbonyolítottsága miatt nem játszotta, szándékosan slágernek készült, hogy „minden lényeges dolog az első tíz másodpercben történjen meg benne”.{{h|Sutcliffe|2010|p=36}} A szövege ennek is nehezen értelmezhető, utalást tesz az úgynevezett Rhye királyságra, amely a Mercury által gyermekkorában kitalált fantáziaföld neve. Még Taylor is azt mondta róla, hogy soha egy szót nem értett belőle, de hangulatilag a lemez misztikus szövegű dalaihoz kapcsolódik.{{h|Purvis|2007|p=245}}
161 699

szerkesztés