„XXII. János pápa” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
31. sor:
A XXII. János által egyre jobban kiépülő pápai abszolutizmus ellen lépett fel több ferences szerzetes-tanár is, akik közül a legjelentősebbek ''[[Páduai Marsilius]]'', a párizsi egyetem rektora és ''[[Janduni János]]'' volt. A ferences filozófusok gondolatai [[Aquinói Szent Tamás]] tanításaira alapozva alkották meg a népfelség elvére épülő ''Defensor pacis'', azaz A béke őre című művet. Az [[1326]]-ban nyilvánossá tett értekezést egyébként [[IV. Lajos német-római császár|IV. Lajosnak]] ajánlották, és abban úgy vélekedtek, hogy miután a pápa és a királyok is a nép megbízatásából kapják hivatalukat, mindkettő visszavonható, amennyiben rosszul végzik dolgukat. A béke és a nép gyarapodása kell hogy legyen az uralkodók legfőbb célja, amelynek elsődleges őre a császár. A rend fenntartása mindenképpen karhatalmat igényel, ezért a világi hatalmat az egyház felé helyezi. a két tanár tagadta a pápa primátusát és az egyházi szervezet [[isten]]i eredetét. A pápai [[abszolút monarchia|abszolutizmus]] ellen ők a [[rend (feudalizmus)|rendiség]] elvei alapján érveltek. Eszerint a nép által választott főpapok képviselik a nép akaratát, amely a zsinatokon ([[latin nyelv|latinul]]: ''concilium'') képviselteti leginkább erejét. Ezért tanításukban leszögezik, hogy a pápai hatalom a zsinatok felügyelete alá tartozik. Ezt az elvet nevezik ''konciliarizmus''nak. A súlyos filozófiai vádak lassanként teológiai alapokra is szert tettek. Ennek megalapozását az [[Anglia|angol]] származású [[William Ockham|Ockham Vilmos]] adta meg, aki szintén ferences volt és a párizsi egyetemen oktatott. A tomizmussal, azaz Aquinói Szent Tamás tanaival szemben a nominalizmus elméletét dolgozta ki, amely az egyháztól független [[Isten]]i akaratot fejtette ki. Eszerint az üdvösség nem a kegyelemből, tehát az egyház által közvetített vezeklésből fakad, hanem az isteni akaratból.
[[Fájl:William of Ockham - Logica 1341.jpg|bélyegkép|balra|200px|Ockham Vilmos arcképe és aláírása egy [[1341]]-ből származó vázlaton]]
János számára azonban a fenti teológiai mozgalmak csak a kisebb terhet jelentették. Az [[inkvizíció]] nyomozást indított mindhárom egyetemi tanár ellen, de Marsilius és János barátok a büntetés elől [[Bajorország]]ba menekültek, míg Ockhamet [[1324]]-ben börtönbe vetették Avignonban. Négy évvel később azonban sikerült megszöknie, és ő is Bajor Lajos udvarába szökött. A három szerzetes nem jelentett túlzott fenyegetést a pápai hatalomra, azonban sokkal veszélyesebbnek tűnt a ferencesek között dúló vita. Ennek szélsőséges csoportját a ''spirituálisok'' alkották, akiknek álláspontját a pápai történelemírás gyakran szegénymozgalomnak nevez. A mozgalom élére Ockham és Marsilius álltak, akik nemcsak a spirituálisok elveit igyekeztek érvényesíteni, hanem saját elméleteik mögé is tömegeket állítottak. A spirituálisok úgy vélték, hogy az egyháznak, de kezdetben a ferences rendnek mindenképpen le kell mondania minden vagyonról. Az [[
A vita különben egy teológiai kérdés köré épült fel, miszerint [[Jézus Krisztus|Jézusnak]] és tanítványainak volt-e vagyona. A spirituálisok szerint semmiféle vagyonuk nem volt, éppen ezért a jelen pápaságának és egyházának is ezt a szegénységet kellene követni. János [[1323]]. [[június 25.|június 25-én]] kelt ''Quia nonnunquam'' kezdetű [[pápai bulla|bullájában]] hivatalosan is eretneknek nevezte azt a kijelentést, miszerint Krisztusnak és tanítványainak nem volt vagyonuk. A pápa reagálása ellen Cesenai Mihály és Ockham Vilmos is fellépett, akiket János Avignonba idézett a kúria elé. De a ferences vezetők [[1328]]-ban Bajor Lajos udvarába menekültek, akinek igen jól jött a szerzetesek segítsége a pápa elleni harcába, amely a korábbiaktól abban különbözött, hogy nem a befolyás vagy a harci erő döntött, hanem leginkább a különböző teológiai elméletek.
| |||