1638-ban [[Graz]]ba ment és ott három évig bölcseletet hallgatott. Elöljárói [[Erdély]]be küldték [[Kolozsmonostor]]ra, az ottani középiskola két felsőbb osztálya tanítására. Erdélyben három évi működése után jeles költőként szerzett magának jóhírnevet; „ugyanis nem halt meg ezen idő alatt Erdélyben főbb rangú, kit meg nem énekelt volna” (Szinnyei).
Ezután a hittudományok tanulására ismét Grazba kerülttkerült, ahol négy évi pályája után a teológia doktorává avatták. 1655-ben letette a négyes fogadást, s [[Felső-Magyarország]] és [[Erdély]] településein működött nyolc éven keresztül. Kassán a „polemica” és a Szentírás magyarázatával bízták meg. A tanszéktől két év múlva megvált és ismét visszatért a hittérítés tevékenységéhez. Harminc évig maradt a hittérítői pályán, térített Moldvában és [[Havasalföld]]ön is. Mind élőszóban, mind pedig írásaival 12 ezer lelket nyert vissza a [[katolikus egyház]]nak. Buzgólkodása közben sok bántalmat és gyalázatot kellett eltűrnie, sőt többször életveszélyesen is megfenyegették. [[Bod Péter]], majd [[Wallaszky]] említik róla, hogy ellenfeleivel csak azzal a feltétellel vitatkozott, hogy „a vesztes fejét veszítse”. Történt egyszer [[Felsőbánya|Felsőbányán]], a hajdúvárosok egyikében, hogy [[Vásárhelyi Matkó István]] legyőzte őt a vitában; azonban nagylelkűen megkegyelmezett életének és csak két fogát húzatta ki. E híresztelést – melyet ellenfelei terjesztettek – cáfolja ''Három idvességes hitbeli kérdések'' című könyvének 253. lapján. Miután a rend növendékeit és a hazai ifjúságot hat évig tanította, s a szerzetesrend házait tíz évig vezette, Zágrábban halt meg 1685. február 14-én.
