„Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Budapest Show Kórus” változatai közötti eltérés

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Kifo (vitalap | szerkesztései)
Nincs szerkesztési összefoglaló
50. sor:
Ary azzal, hogy „popzenei feldolgozás-énekegyüttes + némi koreográfia”, csak távolról írta le, milyen irányzatot képvisel az együttes, és éppen ez az egyik újdonság, ami az együtteshez köthető: nem sorolható be az eddigi kategóriákba (kivéve talán a showkórust). Több kategóriára is hasonlít ''egyidejűleg''. Van benne popzene, feldolgozás, koreográfia, ének és hangszeres zene, de ezeket is mind tágan, „bsk-san” kell értelmezni, enélkül tévedésbe esünk, főleg pedig szürkének látjuk a színeset. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a fenti felsorolásból nem nyilvánvaló, hogy beletartozik-e pl. a Bodzavirág vagy a spirituálék, illetve ha más együttesek produkcióira ugyanezt a felsorolást alkalmazzuk, akkor látszik-e belőle, hogy ők nem énekelnek sem Bodzavirágot, sem spirituálét. Ezek csak példák, és valójában a BSK előadása ugyanúgy különbözik, mint egy énekkar előadása a zenekarétól, a balettől vagy a drámától. Erre nem mondjuk, hogy „hagyományt vagy iskolát teremtett egy adott műfajban”, de nem jár messze tőle. És ők az első magyarországi showkórus.– [[Szerkesztő:Kifo|Kifo]] <sup>[[Szerkesztővita:Kifo|vita]]</sup> 2019. január 5., 10:51 (CET)
:{{mj}} {{ping|Kifo}} Méghogy a „koncertszervező iroda tulajdonképpen nincs függő viszonyban az előadóval”? Konkrétan üzleti kapcsolat van köztük. A koncert promotálása mindkettőnek üzleti érdeke. Egyébként triviálisnak számít a [[WP:NEVZENE]] 1. pontja szerint mindazok a „''a cikkek, melyek csak minimálisan tartalmaznak információt, például koncertdátumokat, lemezek kiadását vagy számlistákat közölnek, elérhetőségeket '''és koncertszervezéssel kapcsolatos adatokat tartalmaznak'''''”, mint az itt nevezetességet igazoló forrásként felhozott koncertajánlók. Pont az üzleti érdekek miatt. – [[Szerkesztő:Ary|Ary]] <sup>[[Szerkesztővita:Ary|vita]]</sup> 2019. január 6., 12:45 (CET)
:{{mj}} Az üzleti kapcsolat rendben van, én a függő viszonnyal nem értettem egyet. Döntéseik nem függenek a másik döntéseitől, nem írják elő egymásnak, mit publikálnak.
:{{mj}} Az 1. ponttal sincs semmi bajom, én csak azt írtam, NEM minimális az információ, más információ is van a forrásban, NEM csak koncertdátum + lemez kiadása + elérhetőség + koncertszervezési adatok, tehát az 1. pont NEM áll fenn.