„Holland irodalom” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Vépi (vitalap | szerkesztései) Formázandó |
Lejda → Leiden |
||
2. sor:
{{pallas}}
Szépirodalom. A németalföldi irodalom legrégibb emlékei az ún. udvari eposzok, a XIII. századból, melyek tárgyukat a karolingi és az angolszász mondakörből merítik, és mivel kevés kivétellel francia fordítások, alig van irodalomtörténeti becsük. Magasan áll fölöttük az állatmondához tartozó Teinaert (kiadta Jonckbloet, Groningen 1856), az e korabeli németalföldi népköltészet egyetlen eredeti és önálló tehetsége. Midőn a polgári rend hatalomban és tekintélyben megnövekedett, a költészetnek egy egészen új neme támadt, mely főleg latin forrásokból merített és kiválóan dialektikus célokra törekedett. Fő képviselője Van Maerlant Jakab. Követője volt Jan Bondale, más néven Jan de Clerc, a XIV. század legkiválóbb költője, az antwerpeni törvényszék irnoka, aki két rímes krónikát (Brabantsche yeesten, kiadta Willems, 1839-43 és Van den derden Edewaerd), továbbá számos tankölteményt írt; ezek közt a legjelentékenyebbek: Der Leken spieghel (kiadta de Vries,
A XIV. század közepe táján kezdett kialakulni a prózai nyelv, melynek első gyümölcse a bibliafordítás (Jan van Tuysbroek, 1350 körül) volt; ugyanekkor a rímes krónikákat, erkölcsi oktatásokat és tankölteményeket a rövidebb lírai költemények, dalok és rögtönzése - melyekben gyakran a mese és a morál együtt volt - szorították ki. A költészet ezen nemét legtöbbnyire vándor dalnokok űzték, kiknek neve Spreker volt; köztük nagy hírnévre tett szert Willem van Hildegaersberch (dalait Bisschop és Verwijs adta ki, Hága 1870), meg Boudevijn van der Loren, kinek költeményeit részben (Oude vlämische gerichten, Gent 1838 s köv.) Blommaert adta ki. A XV. sz. legkiválóbb költője Dirc Potter, már a középkorban divatos, keretes alakban írta meg Der minnen loep címü művét (kiadta Leendertz,
A tudományos irodalomnak sokkal nagyobb jelentősége van, mint a szépirodalomnak, mert Hollandia, miután kiváló iskolái voltak, már a korai középkorban a tudományok kitűnő hazája volt és híres intézeteiből Németországnak meg Franciaországnak nem egy jeles tudósa és államférfia került ki. Legjobb nevük volt az utrechti és a st.-amandi kolostoriskoláknak, mely utóbbiban hucbald (l. o.) tanított, továbbá Lüttich, Lobbes, Stablo, Gemblours stb, intézeteinek, melyek már a XII. sz.-ban is virágoztak. Midőn a legtöbbnyire Benedek-rendűektől fenntartott iskolák a renddel együtt hanyatlásnak indultak, a káptalaniskolák (híres volt a mechelni és a doorniki9 léptek helyükbe, melyeket laikusok is látogathattak, s ezek főleg a nemes ifjak kiképzésével foglalkoztak, később pedig (a XIV. század óta) a polgári körökben alakult testületek (A közös élet testvérei) a keresztény érzület fejlesztése mellett az ifjak nevelését is feladatukká tették, s az egész országban szétszórt iskoláikból elsőrangú tudósok (köztük Agricola Rudolf, Rotterdami Erasmus stb.) kerültek ki. E kiváló tudósok, kik kiképeztetésüket rendszerint Olaszországban fejezték be, az ott éppen akkor újra felélesztett klasszikus kultúrát átültették északra is, s ezzel előkészítették a reformáció útját, amellyel egyrészt Németalföldön a tudományok új, hatalmas lendülete vettek, másrészt pedig megkezdődtek a spanyol iga lerázására törekvő szabadságharcok. A függetlenség kivívása után a tudományok tovább fejlődése az egyetemek történetével függ egybe, amelyek, mint a szabad gondolkodás és a reformáció erős várai, csakhamar európai hirnévre vergődtek.
12. sor:
A filozófiában a Németalföld keveset produkált: de mégis nagy érdeme Hollandiának, hogy a szabad gondolkodás üldözött apostolai mindig szívesen fogadta; Descartes és Spinoza ott dolgozták ki korszakalkotó rendszereiket, és Bayle Hollandiából indította meg szkeptikus irányával azt a filozófiai áramlatot, mely a tiszta ész bírálatára és a szabad kritika diadalára vezetett. Descartesnek két tehetséges tanítványa akadt Heerebord és Geulings filozófusokban, míg Bekker mesterét igyekezett népszerű modorban ismertetni, többen Spinoza meg Hobbes rendszerét támadták, s köztük kivált 'sGravesande. Később van hemert és Kinker megkísértették Kant filozófiáját meghonosítani, de kevés sikerrel. A görög filozófia művelői közt a legjelesebb Hemsterhuis és van heusde voltak, minden előzőiket fölülmúlták opzoomer és Spruyt, míg h. van Alphen összefüggő rendszerű esztétikával ajándékozta meg a németalföldi irodalmat.
A teológia a XVI. században kezdett a szabad vizsgálódás mezejére lépni. Az úttörő itt is Hugo Grotius volt, de a gomaristák és a remonstránsok vagy arminiánusok később pedig a jansenisták áldatlan vitái közt a tulajdonképpeni teológia dogmatikus szőrszálhasogatássá fajult. Hasznosabb volt a bollandisták csendes tevékenysége. Sazbadabb és valóban tudományos irányt a teológia csak a XVIII. század vége felé vett, különösen Schultens, Bosveld és a dogmatikus van Voorst föllépésével, akikhez századunkban Borger, van Hengel, Holwerda, van der Palm, niermeyer, heringa stb. csatlakoztak. Később a reformált egyház három pártra szakadt: az ortodox pártot Kuyper alapította; az átmeneti párt fejei Doedes és van oosterzee utrechti professzorok; a modern vagy kritikus iskola szóvivői Scholten és Kuenen
A jogtudomány különösen a XVII. század második felében virágzott föl, de csaknem kizárólag a római jog magyarázására szorítkozott. Az akkori jogászok közt legnevezetesebbek Voet János és Noodt Gerard, meg ennek ellenfele Corn. Van Bynkershoek, de legkivált Schulting Antal, kinek tanítványai közül van de Keessel és a filozófiai felfogású h. Const. Cras, ismét új iskolákat alapítottak. A hollandi jog első kézikönyvét H. Grotius írta meg s munkássága a nép- és államjogok kifejlődésének alapjául szolgált. Az egyházi jog magyarázásában van Espen európai hírnévre jutott. Az államjog legkiválóbb magyarázói az újabb korban az amszterdami kemper, az utrechti G. W. Vreede, a
Legfényesebb eredményt a Németalföld a matematikai és természettudományok terén mutathat fel. Vesalius volt a modern tudományos anatomia megalapítója; Swammerdam és Leeuwenhoek a mikroszkópikus vizsgálódásokat tökéletesítették; Boerhaave az orvostudományok reformátora volt, s tanítványai közül van Swieten és a svájci Haller voltak a legjelesebbek. Ludolf van Ceulen hires matematikus volt (Ludolf-féle szám); Suell a sugártörés törvényeit és a délköri háromszögelést találta föl; Huygens Keresztély egyképen nagy volt mint matematikus, csillagász és fizikus, Mercator Gerhard a nevéről hivott térképprojekciót találta ki; Jansen (1590 táján) a teleszkópont, Cunäus a
Modern irodalom. A költészetben legkivált az epikus és elbeszélő műfajt kedvelik, e nemben jeleset adtak: ten Kate, Hofdyk; Bohl János, ki lefordította Dantét is, vosmaer meg az Iliászt és az Odisszeiát, Geyter egy romatikus eposzában V. Károly idejéről énekel, van Loghem, a legtehetségesebb hollandiai költők egyike (álnevén Fiore della neve); Emants Marcell, jeles drámairó is. A lirai költők közt kiváló Jan van Beers, kinek verseit az államdíjjal tüntették ki; Schimmel dalai nagyon népszerűüek; Schaepman magas lirai szárnyalással énekelte meg a konstantinápolyi Zsófia-templomot, míg az antwerpeni Pol de Mont kedves idilljeivel és dalaival ért el sikereket. Az ifjabb költői nemzedék előszeretettel fordul a szonett felé, s ezek közt a nevesebbek: van der Lans, Lovendaal, Couperus, helen Swarth stb, de mindnyájukat felülmuta a korán elhunyt van heynigen. Jonckbloet bibliai tárgyakat dolgoz fel, Verwey pedig az ó-görög mitologiából merít ihletet. A belga költők közt Simons, a Napoleon-ciklus lantosa, De Koninck, Rambout Matild (álnevén Hilda Ram), Coopman, Bernaert, Billiet stb. érdemelnek említést.
26. sor:
Az irodalomtörténetirás terén jeles munkát végzetek Potgieter és van Huet; Honig átdolgozta Jonckbloet munkáját, Kalff pedig eredeti források nyomán dolgozta fel a középkori németalföldi irodalmat. Hartog, Stecher és pierson becses irodalomtörténeti monográfiákat adtak, Kruseman megirta a németalföldi könyvkereskedelem történetét. Kaakebens a német irodalom hatását kutatja a németalföldi irodalomra, Jan ten Brink 20 kötetbe gyüjtve adta ki irodalomtörténeti tanulmányakt. Van Doorninck az álnevü irók lexikonját állította össze, Roever és Bredius pedig egy irodalom- és művészettörténeti folyóiratot adnak ki.
A történetirásban kiválik Fruin (fő műve Tien jaren uit den Tachtigjarigen Oorlog), mellette jelesek: Blok, Jorissen (Historische Bladen), a katolikus Nuijens és Nijhoff. A németalföldi gyarmatok történetét de Jogens irta meg, Dozy pedig a spanyolországi muzulmánok történetét dolgozta föl eredeti forrástanulmányai alapján. Kist és Royaards egyháztörténeti folyóitatot alapítottak, legújabban Moll és de Hoop Scheffe Amsterdamban, Acquoy és Wijbrand
== Jegyzetek ==
|