„Kultusz (vallás)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a nem hogy → nemhogy, úgy hogy (tehát, ezért értelemben) → úgyhogy, mivel hogy → mivelhogy |
természetfilozófia + most tényleg kézi sortörés van minden sor végén?! |
||
45. sor:
== Kínai vallások ==
''„Valamennyi eszköz közül, amelyekre az emberek kormányzásához szükség van, legnélkülözhetetlenebb a szertartások (11) intézménye”'' – olvashatjuk a [[Li-csi]]ben.<ref>Li-csi 22, 1</ref> Ezért a kínai császárság a kultuszt legsajátabb ügyének tekintette, és saját kezébe vette. A birodalmi vallásnak ennek következtében nem volt tulajdonképpeni papsága; a szakrális feladatokat legtöbbször hivatalnokok látták el, akik a rítusok miniszterének voltak alárendelve. Az, hogy a [[taoizmus]] és a [[buddhizmus]] a maga papságával széles körben jelentős befolyásra tett szert, elsősorban annak köszönhető, hogy ezek a hivatalnokok nem tudták kielégíteni a tömegek vallási igényeit.{{refhely|Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás}}
A rítusoknak öt fajtája különböztethető meg: a szerencsés előjelek rítusai (áldozás és ajándékok adományozása a szellemeknek), temetési rítusok, katonai rítusok, a vendéglátás (látogatások és követségek) rítusai és az örömrítusok (menyegző, ünnepek stb.) A legfontosabb közülük az áldozás, mivel bemutatásának igénye mélyen az emberi természetben gyökerezik. A fentebb idézett szöveg más helye azt mondja: „Az áldozás nem valami kívülről jövő, hanem belülről kifelé irányuló és a szívben születő ..., ezért csak a bölcs képes az áldozat értelmét feltárni.” A leggyakoribb az ősöknek felajánlott áldozat; nyugodtan elmondható, hogy az ősök kultusza a kínaiaknál valamennyi társadalmi rend és réteg közös kultusz formája volt. Az elhaltaknak ételt, teát és más italokat, virágot, ruhát, valamint papírból készült pénzérméket, használati tárgyakat, állatokat és embereket (szolgákat, asszonyokat) ajánlottak fel; a papírszimbólumokat elégették, mert azt képzelték, hogy az ábrázolt eredeti szellemi esszenciája ezáltal az elhunytnak a túlvilágon rendelkezésére áll majd. Az isteneknek állatokat, különösen baromfit, kutyát, disznót, szarvasmarhát, lovat áldoztak. Az égieknek felajánlott áldozatot elégették, a földnek szántakat pedig elásták. Némelyik szent szertartást ének és zene kísért, táncot és pantomimet is alkalmaztak a kultuszban. Példaként arra, hogy a szakrális ügyek univerzalisztikus elképzelésekkel voltak átszőve, álljon itt a [[Szertartások feljegyzései]]ből (Li-csi) az a részlet, amely az első tavaszhónapról szól: „Ebben a hónapban ülik meg a tavasz kezdetének ünnepét. Három nappal a tavaszkezdet előtt a főasztrológus a következő szavakkal tájékoztatja erről a Menny Fiát: »Ezen és ezen a napon van a tavasz kezdete«. Sajátos tevékenysége a fákban (a növényzetben) rejlik. Ekkor a Menny Fia böjtöl. A tavasz kezdetének napján a Menny Fia, a birodalom három legfőbb méltóságának, a kilenc miniszternek, a hűbéres fejedelmeknek és a főhivatalnokoknak kíséretében személyesen megy el a keleti külvárosba a tavasz ünnepélyes fogadására. Onnan visszatérve jutalmakat oszt ki a három legfőbb méltóságnak, a minisztereknek, a hűbéres fejedelmeknek és a főméltóságoknak a palota negyedik udvarán.{{refhely|Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás}}
Ebben a hónapban a Menny Fia az első szerencsés napon könyörgéssel fordul [[Sang-ti]]hoz jó termésért. Nem sokkal ezután egy másik szerencsés napot választanak ki, amelyen a Menny Fia személyesen helyez el egy ekevasat háromüléses kocsijában, a kocsihajtó és egy vértestiszt közé. A három legfőbb méltóság, a kilenc miniszter, a hűbéres fejedelmek és a főhivatalnokok élén ő maga szántja fel a Sang tinak szentelt szántóföldet. A Menny Fia három barázdát húz, a három legfőbb méltóság mindegyike ötöt, a miniszterek és a hűbéres fejedelmek egyenként kilencet. Visszatérve, a Menny Fia fő lakosztályában egy serleget ragad, és beszédet intéz a három legfőbb méltósághoz, a kilenc miniszterhez, a hűbéres fejedelmekhez és a főhivatalnokokhoz, akik mind összegyűlnek körülötte: »Nektek áldozom ezt a bort hálából fáradozásotokért.«{{refhely|Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás}}
Azután átnézik az áldozati szabályokat, és parancsot adnak, hogy mutassanak be áldozatokat a hegyek, erdők, folyók és tavak szellemeinek; de tilos nőstény áldozati állatot felhasználni.
Szánalomérzésből (az állatok) csontját és rothadó húsát elássák a földbe. Ebben a hónapban nem szabad háborúskodni. Ha harcolnak, feltétlenül utoléri őket az ég büntetése. Amíg fegyvert nem fognak ránk, addig nem szabad nekünk sem ezt kezdeményezni.
Nem szabad az ég létrehozta rendet megváltoztatni, nem szabad a földön a munkák természetes folyamatát megszakítani és az emberek viselkedésének és munkálkodásának szabályait megzavarni.
Ha a császár az első tavasz-hónapban azokat az előírásokat követné, amelyek a nyárra érvényesek, akkor nem érkezne meg az eső a megfelelő időben, a füvek és fák idő előtt elfonnyadnának, és az országok állandó rettegésben élnének. Ha az őszre érvényes előírásoknak tenne eleget, akkor a népet járványok lepnék meg, tomboló viharok és roppant esőzések következnének be mindenütt, tövis és bogáncs, konkoly és üröm burjánzana el egy csapásra. Ha a télre vonatkozó előírásokat követné, akkor árvizek okoznának pusztítást, hó és dér idézne elő nagy károkat, és nem kelne ki az első vetés.” {{refhely|Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás}}
Hasonlóképp beszél az év többi hónapjáról is; az univerzista alapeszmék mindenütt világosan érvényre jutnak.
A [[kínai univerzizmus]] az örök világtörvényről ([[tao]]), a két őserő, [[jin és jang]] összjátékáról, az [[Öt elem (kínai)|öt elem]]ről (változó állapotról) és az ég, föld, ember összhangjáról szóló tanításával, természettiszteletével, [[Őstisztelet|őskultusz]]ával és szertartásrendjével, az egyén, a család és az állam életére egyaránt kiterjedő etikájával, amely végső fokon a taónak az emberi kapcsolatokra gyakorolt hatását tükrözi, évezredeken át a kínai császárság irányadó világnézete volt. Mivel az egész rendszer központi fogalma a „tao”, ezért az univerzizmus régi, összkínai taoizmusnak is nevezhető. Világ és ember rendeltetésének ez a felfogása, amelynek kezdete a kínai nép őstörténetének mitikus ködébe vész, a történelmi korszakokban főképp két történetileg jelentős megjelenési formát öltött: a „konfucianizmus”-t és a szűkebb értelemben vett „taoizmus”-t. A kettő között az a különbség, hogy ugyanazokat az alapeszméket más módon értékelik. [[Lao-ce]] és első követőinek tanítása magában véve a régi taoizmus legtisztább és legmélyenszántóbb formája; annak következtében azonban, hogy e tan [[Kvietizmus|kvietista]] eszményeket dédelgetett, hogy végeláthatatlan [[természetfilozófia]]i spekulációkat és mágikus szokásokat alakított ki, s hogy végül sajátos egyházat hozott létere, külön, önálló hitformává lett, amelyhez a kínaiaknak csak egy része tartozott. A konfucianizmus eredetileg a régi taoizmus [[misztikus]], [[Mágia|mágikus]] és [[Kvietizmus|kvietista]] eszméinek és szokásainak túlburjánzása elleni reakcióból alakult ki.{{refhely|Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás}}
== Jegyzetek ==
| |||