„Jelnyelv” változatai közötti eltérés

Bizonyított, hogy a jelnyelvnek is van egy sajátos [[hangtan]]a, [[Morfológia (nyelvészet)|alaktana]] és [[mondattan]]a. Általában az adott nyelv [[nyelvtan]]i sajátosságai jellemzik a jelnyelvet. Szókincse pontos nyelvtani szabályok szerint rendeződik, így annak nyelvjárásai is lehetnek. Tanulásának nehézségei összemérhetők a hangzó nyelvekével. A jelelés előnyös a perifériás látásra és a reakcióidőre.<ref>http://www.infobeteg.hu/Hirek/A-jelnyelven-beszelok-periferias-latasa-es-reakcioideje-is-jobb</ref>

 

Létezik azonban egy mesterségesen kialakított jelnyelv is, a [[Gestuno nyelv]], amely éppoly nehezen tud teret nyerni, mint az [[Eszperantó nyelv|eszperantó]].

 

Egy másik tévhit szerint a jelnyelv a gesztusok természeténél fogva lassabb, mint a [[beszéd]]. A kézmozgás ugyan valóban lassabb, mint az artikulációs mozgás, de a minden szinten jelen lévő egyidejűségnek köszönhetően a jelelés és a beszéd tempója közel azonos, nem ritka eset az sem, hogy a jelelés gyorsabb.

 

* törekedni kell a jel pontos kivitelezésére,

* fontos a gesztikuláció, mimika és testtartás.

A hangzó nyelvekhez hasonlóan a jelnyelvek is osztályozhatók típusuk szerint. Így vannak ragozó, hajlító, poliszintetikus, inkorporáló és izoláló jelnyelvek. A szórend is más lehet a különböző jelnyelvekben: az amerikai jelnyelv alapszórendje SVO, az osztrák jelnyelvé SOV. A beszélt nyelvek hatása az egyes jelnyelvekre nagymértékben eltér, még egy jelnyelv különböző változatai között is. Az amerikai jelnyelvben egész dialektuskontinuum alakult ki e mentén. Nem hasonlítanak a hangzó nyelvekre a jelnyelveknek azon változatai, amiket nem ért hangzó nyelvi hatás. Az amerikai jelnyelv a szórendet kivéve jobban hasonlít a [[japán nyelv|japán]], mint az [[angol nyelv]]re.

 

 

<!--Morphologically speaking, wordshape is the essential factor. Canonical wordshape results from the systematic pairing of the binary values of two features, namely [[Syllable|syllabicity]] (mono- or poly-) and [[Morphology_(linguistics)|morphemicity]] (mono- or poly-). Brentari<ref name="Brentari1998">Brentari, Diane (1998): A prosodic model of sign language phonology. Cambridge, MA: MIT Press; cited in Hohenberger (2007) on p. 349</ref><ref>Brentari, Diane (2002): Modality differences in sign language phonology and morphophonemics. In: Richard P. Meier, kearsy Cormier, and David Quinto-Pozocs (eds.), 35-36; cited in Hohenberger (2007) on p. 349</ref> classifies sign languages as a whole group determined by the medium of communication (visual instead of auditive) as one group with the features monosyllabic and polymorphemic. That means, that via one syllable (i.e. one word, one sign) several morphemes can be expressed, like subject and object of a verb determine the direction of the verb's movement (inflection). This is necessary for sign languages to assure a comparible production rate to spoken languages, since producing one sign takes much longer than uttering one word - but on a sentence to sentence comparison, signed and spoken languages share approximately the same speed.<ref name="Hohenberger">Hohenberger, Annette: The possible range of variation between sign languages: Universal Grammar, modality, and typological aspects; in: Perniss, Pamela M., Roland Pfau and Markus Steinbach (Eds.): Visible Variation. Comparative Studies on Sign Language Structure; (Reihe Trends in Linguistics. Studies and Monographs [TiLSM] 188). Berlin, New York: Mouton de Gruyter 2007</ref>