„Balassa Imre (író)” változatai közötti eltérés

1907-ben diplomázott az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémián, ahol rendezői és színészi oklevelet szerzett. Mint színésznövendék, az Akadémia nyilvános vizsgaelőadásainak több alkalommal volt a rendezője. Az Akadémia elvégzése után a [[Nemzeti Színház]]hoz került mint segédrendező és titkár. Rendezői ambícióit nem elégítették ki, mint színészt is mellőzték, ezért a Nemzeti Színháztól és a színészeitől megvált. Az [[első világháború]] alatt a mozgósítás első percétől kezdve a háború végéig hadiszolgálatot teljesített. Harminckét hónapig harctéri szolgálatban volt és egész sereg hadi kitüntetést szerzett. 1912 őszétől, amikor a Nemzeti Színháztól megvált, irodalommal és hírlapírással foglalkozott. Belső munkatársa volt a ''[[Pesti Napló]]''nak, ''Az Újság''nak, a ''Nemzeti Újság''nak, hosszú ideig egyik szerkesztője a ''[[Pesti Hírlap]]''nak. Hetilapoknak, revüknek is munkatársa volt.

Ő alapította 1923-ban az első magyar művészeti napilapot, az ''Esti Élet''et, majd az ''Uj Nemzedék'' belső munkatársa volt. Irodalmi és művészeti problémákkal foglalkozott. Mint kritikus, bírálataiban bőven, részletesen elemző módon foglalkozik a színész munkájával és a rendező produkciójával. Kritikai pályája 1912-ben kezdődött. Az első világháború előtti években az ''Élet'' c. szépirodalmi hetilapnak kritikusa és szerkesztőbizottsági tagja, színházi kritikusa a ''Kulturának''. [[Kárpáti Aurél (író)|Kárpáti Aurél]]lal és [[Halasi Andor]]ral együtt írták a ''Kritika'' c. folyóiratot, amely kizárólag bírálattal foglalkozott, állandó munkatársa volt [[Bárdos Artúr]] színházi hetilapjának, a ''Színjáték''nak és a ''Magyar Kultúrá''nak, helyettes szerkesztője a ''Hadügyi Szemlé''nek, majd a ''Külügy-Hadügy''nek.

Az első világháború után ''Az Újság'' színházi kritikusa, majd a ''Nemzeti Újság''ban írta kritikáit a Nemzeti Színház premierjeiről és ugyanannak a lapnak színházi rovatvezetője volt. Az 1920-as években hétről-hétre írt erősen harcias szellemű színházi bírálatokat és polémikus színházi cikkeket a ''Képes Króniká''ba. Első könyve még színészkorában jelent meg, a címe: ''Színpadi problémák'' (Budapest, 1912.). 1939-ig publikált az ''Új Nemzedék''ben, majd 1946 és 1948 között ''A Reggel'' c. hetilap munkatársa volt. 1949 és 1967 között mint az Operaház sajtófőnöke és dramaturgja dolgozott, s 1952-től 1972-ig már idősen és betegen hangversenyeket ismertetett és mikrobarázdás hanglemezbemutatókathanglemez-bemutatókat tartott.

A [[második világháború]] után az egyik legnagyobb hatású zenei kommentátornak számított. Főtitkára volt a Magyar Írók Egyesületének, alelnöke a Lafontaine-társaságnak, valamint alelnöke és vezetőségi tagja a Pen Club kritikus-szekciójának. A [[Farkasréti temető]]ben nyugszik.

* Itt élned, halnokhalnod kell! (regény, Bp., 1942)