„Fulkó jeruzsálemi király” változatai közötti eltérés

Anjou Fulkó zömök testalkatú, vörös hajú férfi volt.{{refhely| Howarth 1986 | 61. oldal }} Nagy érdeklődést tanúsított a [[solymászat]] iránt, jeruzsálemi királyként külön törvényt hozott a sólymok védelmére.{{refhely| Mayer 1972 B | 182. oldal }} [[Türoszi Vilmos]] udvari történetíró beszámol rossz név- és arcmemóriájáról, mely miatt az uralkodónak túlságosan is bizalmasaira kellett hagyatkoznia, továbbá a krónikás felrója neki a barátokkal szembeni részrehajlást;{{refhely| Türoszi 2014 | XIV., I |azonos=TürosziXIV.I }} de egyébiránt kedvező színben tünteti fel leírásában:

[[1127]] végén vagy [[1128]] elején{{refhely| Mayer 1972 A | 98. oldal |azonos=Mayer1972.98}} II. Balduin jeruzsálemi király követséget küldött Franciaországba.{{refhely| Mayer 1985 | 140. oldal |azonos=Mayer1985.140}} A küldöttséget a jeruzsálemi király két fontos vazallusa, I. Brisebarre Guidó, [[Bejrút]] ura és [[I. Vilmos galileai fejedelem]] vezette; feladatuk az volt, hogy férjet találjanak uruk legidősebb lányának, [[Melisenda jeruzsálemi királynő|Melisenda jeruzsálemi hercegnőnek]].{{refhely | Runciman 1999 | 408. oldal }} II. Balduin jeruzsálemi király ugyanis fiúgyermek híján elsőszülött lányára és annak jövendőbelijére szándékozott hagyni a trónt. A követség [[1128]] tavaszán érkezett meg Anjouba, miután látogatást tettek a francia királyi udvarban, és meghallgatták a francia uralkodó véleményét.{{azonos|Mayer1985.140}} V. Fulkó gróf ekkor özvegyember volt, felesége [[1126]] folyamán halt meg;{{refhely| Mayer 1985 | 141 és 146. oldal }} személye mellett szólt, hogy előkelő és vagyonos családból származott, harminchat-harmincnyolc évesen érett férfi, tapasztalt uralkodó és katona volt, emellett járt már a Szentföldön és személyes ismertségben állt a jeruzsálemi királlyal és a bárókkal.{{refhely| Norgate 1887 | 246. oldal; | Runciman 1999 | 408–409. oldal }}

Az antiochiai lázadást követően a királyságot újabb belviszály osztotta meg: az egyik oldalon a király, a másikon az [[I. Hugó jaffai gróf]] vezette csoport állt,{{refhely| Runciman 1999 | 418. oldal |azonos=Runciman418 }} melynek tagja volt [[Oultrejordain]] ura, [[Romain du Puy]] is.{{refhely| Mayer 1989 | 2. oldal |azonos=Mayer1989.2 }} Jaffa grófja a néhai II. Balduin király unokaöccse, Melisenda királynő másodfokú unokatestvére volt. Türoszi Vilmos történetíró azt állítja, a gróf és a király ellenségeskedésének oka nem ismert, mindazonáltal beszámol arról, hogy az udvar a szájára vette a királynőt és a grófot.{{refhely | Mayer 1972 A | 102. oldal }} Utóbbi ellenfelei – kiváltképp a gróf mostohafiai, Eustache és Gautier Granier – tudatosan táplálták Fulkó király gyanakvását.{{refhely| Pörtner 1985 | 390. oldal }} [[Orderic Vitalis]] krónikás arra vezeti vissza a konfliktust, hogy Fulkó király elmozdította a királyság régi nagyurait és nemeseit a posztjukról, majd saját embereit ültette a helyükre.{{refhely| Mayer 1989 | 3–4. oldal }}

A helyzet odáig fajult, hogy Gautier Granier a király ellen forralt összeesküvéssel vádolta meg a jaffai grófot, és kihívta őt párbajra. I. Hugó nem jelent meg a kitűzött napon; távollétében pedig a királyi tanács bűnösnek találta. Büntetésként a grófot megfosztották birtokaitól.{{azonos|Mayer1989.2}} Az ítélet elől I. Hugó [[Askelón|Aszkalonba]] menekült az egyiptomiakhoz, akik sereget adtak neki.{{refhely | Maalouf 2002 | 202. oldal }} [[Fátimidák|Fátimida]] csapata élén I. Hugó gróf a [[Jaffa]] környéki síkság pusztításába fogott; az egyiptomiak megtámadták [[Arszuf]]ot.{{refhely| La Monte 1932 | 13. oldal |azonos=LeMonte13 }} A gróf árulása láttán vazallusai és legfontosabb embere, [[I. Ibelini Balián|Balián jaffai főparancsnok]] elpártoltak tőle.{{refhely| Mayer 1972 A | 102. oldal |azonos=Mayer1972.102 }} Fulkó király legyőzte a szaracénokat,{{azonos|LeMonte13}} majd a jeruzsálemi sereg élén Jaffa alá vonult, hogy erőszakkal vegye el a várost a lázadó gróftól.{{azonos|Mayer1972.102}}{{refhely| Michaud 1852 | 314. oldal |azonos=Michaud314 }}

I. Hugót elhagyták egyiptomi szövetségesei. Fulkó király kész volt megostromolni Jaffát, a jeruzsálemi pátriárka közbenjárására{{azonos|Michaud314}} azonban a jaffai gróf letette a fegyvert, és harc nélkül feladta a várost.{{azonos|Runciman418}} Szintén a pátriárkának köszönhetően{{refhely| Hamilton 1978 | 149. oldal }} Fulkó király nem rótt ki szigorú büntetést: a grófot három év száműzetésre ítélte azzal, hogy a megszabott idő leteltével visszakaphatja birtokait. Elutazása előtt azonban egy breton lovag megkéselte a jaffai grófot. A királyra terelődött a gyanú, hogy ő bérelte fel a lovagot riválisa megölésére; Fulkó király azonban „gyorsan és megfontoltan cselekedett”:{{refhely | Runciman 1999 | 419. oldal |azonos=Runciman419 }} a breton lovagot bíróság elé állíttatta, ahol halálra ítélték. A lovag a bíróság előtt, majd a nyilvános kivégzésen megismételt vallomásával tisztázta a királyt a jaffai gróf elleni merénylet vádja alól.{{refhely| Pörtner 1985 | 391. oldal }} A sebesüléséből felépülő Hugó gróf itáliai száműzetésbe vonult, de még a kiszabott hároméves időtartamon belül meghalt, jaffai birtokai így véglegesen a jeruzsálemi koronához kerültek.{{refhely| Mayer 1972 A | 103. oldal }}

A gróffal történtek után a király és legfőbb emberei hónapokon keresztül féltették az életüket a mélységesen felháborodott Melisenda királynőtől és híveitől.{{azonos|Runciman419}}{{refhely| Hamilton 1978 | 150. oldal |azonos=Hamilton150}} A házastársak második fiuk, [[I. Amalrik jeruzsálemi király|Amalrik herceg]] [[1136]]-os születése előtt békültek ki;{{azonos|Hamilton151}} és Türoszi Vilmos szerint ezután a király „semmibe, még apró-cseprő ügyekbe sem fogott bele anélkül, hogy arról [a királynőnek] ne lett volna tudomása”.{{jegyzet | {{CitLib|szerző= Edbury, Peter W. |szerző2= Rowe, John Gordon |cím= William of Tyre: Historian of the Latin East |kiadás= illusztrált, újranyomás, átdolgozott kiadás |hely= Cambridge |kiadó= Cambridge University Press |év= 1991 |sorozat= Cambridge Studies in Medieval Life and Thought: Fourth Series |sorozatszám= 8. kötet |isbn= 0 521 26766 8 |oldal= 81–82. oldal }} |azonos=Edbury }} Hans Eberhard Mayer történész ebből arra következtet, hogy Fulkó király társuralkodó felesége nélkül, egymaga próbált uralkodni, és az húzódott tényleges okként a jeruzsálemi udvar kettészakadása és a jaffai gróf engedetlensége mögött, hogy Melisenda hívei nem nyugodtak bele a királynő félreállításába.{{refhely| Mayer 1972 A | 106–108. oldal }} Feltételezése mellett szól, hogy a közvélemény, illetve a jeruzsálemi pátriárka vezetésével az egyház is Melisenda királynő pártját fogta, ami a királynő házasságtörése esetében nehezen lenne elképzelhető.{{azonos|Hamilton150}} Fulkó király kénytelen volt meghátrálni: az általa jeruzsálemi királyként kibocsátott okleveleken rendre feltüntették, hogy azok Melisenda királynő, [[1138]]-tól fogva pedig Melisenda királynő és Balduin királyfi beleegyezésével íródtak.{{refhely| Mayer 1972 A | 113. oldal }}

A jaffai lázadás datálása bizonytalan.{{refhely| Mayer 1972 A | 103–104. oldal |azonos=Mayer1972.103-4 }} Türoszi Vilmos összeköti azzal, hogy a keresztes fősereg lekötöttségét kihasználva a [[damaszkusz]]i atabég egy meglepetésszerű támadás eredményeként elfoglalta a [[Caesarea Philippi|bánjászi]] erődöt:{{azonos|Runciman418}} ez az arab feljegyzések szerint [[1132]]. [[december 11.|december 11]]-én történt, miután novemberben a damaszkusziakhoz eljutott annak híre, hogy a frankok között szokatlanul nagy a széthúzás. Hans Eberhard Mayer történész véleménye szerint az arab történetírók ezalatt nem a jaffai grófot övező eseményekre, hanem az antiochiai–tripoliszi lázadásra utaltak, mivel [[1133]]-ban I. Hugó mint jaffai gróf bocsátott ki oklevelet, és ekkor még mellette voltak olyan, fontos vazallusai, akik árulása után a király oldalára álltak. Ennek fényében Mayer a jaffai eseményeket [[1134]] második felére teszi.{{azonos|Mayer1972.103-4}}

A fátimida kézen lévő [[Askelón|Aszkalon]] ellensúlyozására, és az onnan induló hadjáratok megfékezésére Fulkó király [[1136]]-ban várépítésbe fogott a déli határon:{{refhely| Read 2001 | 131. oldal }} ekkor épült fel [[Ibelin]] – melynek urai a királyság egyik legjelentősebb nemesi családjává váltak –, valamint [[Gát (bibliai város)|Blanchegarde]] és [[Bét Guvrin|Bethgibelin]] erődje; utóbbi az [[ispotályos lovagok|ispotályos lovagrend]] birtokába került. E váraknak köszönhetően Aszkalon többé nem jelentett súlyos fenyegetést Jeruzsálemre.{{refhely| Mayer 1972 B | 115. oldal }} [[Beaufort (Libanon)|Beaufort]] várának építése vélhetően [[1139]]-re tehető, miután a király Szidón urának adományozta a muszlimoktól elhódított területet.{{jegyzet | {{CitLib|szerző= Kennedy, Hugh |cím= Crusader Castles |kiadás= illusztrált, újranyomott kiadás |hely= Cambridge |kiadó= Cambridge University Press |év= 2000 |isbn= 0 521 42068 7 |oldal= 43 }} }} A király Pagan nevű kamarása [[1142]]-ben kapott engedélyt az uralkodótól [[Kerak (erőd)|Kerak]] várának felépítésére a [[Holt-tenger]]től keletre; az erődítmény az [[I. Balduin jeruzsálemi király|I. Balduin király]] által létesített [[Montréal (erőd)|Montréallal]] és a [[Vádi Músza|Mózes-völgyi]] erőddel együtt lehetővé tette a környék, illetve az Egyiptomból és Nyugat-Arábiából Szíriába vezető utak ellenőrzését.{{refhely| Runciman 1999 | 446. oldal |azonos=Runciman446 }} A Jaffát Jeruzsálemmel összekötő út biztonságát szolgálta Chastel Ernaut felépítése: az út a főváros élelmiszer-ellátásában töltött be fontos szerepet, de rendszeresek voltak a rablótámadások. Vilmos jeruzsálemi pátriárka [[1133]]-ban szervezett hadjáratot a banditák ellen, majd [[Bajt Núba]] mellett, Chastel Ernaut néven várat emeltetett az útvonal ellenőrzésére.{{azonos|Runciman446}}

A kereskedelmet illetően Fulkó király elődje politikáját folytatta: tartotta magát az itáliai kereskedővárosokkal kötött korábbi egyezményekhez, monopóliumot azonban nem adott nekik, és túlzottnak ítélt privilégiumaikat is megpróbálta valamelyest csökkenteni. Az akkoni kikötő bevételeiből a velencei dózsénak járó évi 300 bizánci arany kifizetését például nem teljesítette.{{ refhely| Mayer 1972 B | 172. oldal }} [[1136]]-ban [[marseille]]-i kereskedőkkel kötött szövetséget: palesztinai telepük fenntartásáért cserébe évi négyszáz bizánci aranyat ígért nekik, amit a jaffai adókból fedezett.{{refhely| Runciman 1999 | 447. oldal; | La Monte 1932 | 144. oldal }}

* {{hely | Mayer 1972 A }} {{CitPer|szerző= Mayer, Hans Eberhard |cím= Studies in the History of Queen Melisende of Jerusalem |periodika= Dumbarton Oaks Papers |év= 1972 |évfolyam= |szám= 26 |oldal= 93; 95–182 }}