„Szerémi borvidék” változatai közötti eltérés

Az [[Osztrák–Magyar Monarchia]] időszaka alatt a szerémségi szőlő- és borkultúra újra felvirágzott.<ref name=borne/> A [[Központi Statisztikai Hivatal|Királyi Magyar Statisztikai Hivatal]] [[1875]]-ös felmérése szerint [[Szerém vármegye|Szerém vármegyében]] {{szám|22223}} [[Hold_(mértékegység)#Kataszteri_hold|kataszteri hold]] szőlőterület volt a megye területének 1,43 %-a. {{szám|50062}} hl fehér és {{szám|17217}} hl vörös mellett {{szám|63705}} hl [[siller]] (félvörös) bor készült, jobb években pedig 65 hl [[aszúbor]] is. A jellemző fajták a [[küvidinka|dinka]], a [[fehér góhér]], a [[kékfrankos]] és a [[kadarka]] voltak. Bár nagy szaktudással rendelkeztek az itteni szőlészek, a termelés egy régi, a [[dunántúl]]i borvidékeken már túlhaladott módszerrel folyt: a fejmetszéses művelés során az alacsonyra hagyott tőkéket minden évben kopaszra vágták, és a szőlő az új vesszőkön termett. Sem karózást, sem sorokat nem alkalmaztak, a kapálást viszont komolyan vették. Ezzel együtt a szőlővel és borral való foglalkozás kifizetődő volt.<ref name=rubisze/> A [[flioxéra]]vész a Szerémség szőlőit gyakorlatilag megsemmisítette. Ez után ugyan – többek között a kormány által támogatott szőlőrekonstrukciónak köszönhetően<ref name=rubisze/> – az [[1890-es évek]] végére felépült ugyan a borvidék,<ref name=borne/><ref name=rubisze/> de a [[Szabadka]], [[Palics]] és [[Kiskunhalas]] környéki szőlők már háttérbe szorították.<ref name=rubisze/>

A [[trianoni békeszerződés]] elszakította hagyományos piacaitól, s így visszafejlődve élt tovább, bár a borkészítés nem szűnt meg.<ref name=borne/> A [[magyarország]]i tulajdonosokat a hatóságok egy ideig nem háborgatták, de a közlekedés megnehezülése, valamint a szőlő és bor szállításának ellehetetlenülése miatt sokan eladták szőlőiket. Jugoszlávián belül ugyan jelentősnek számított, s a magyarországi piacokat a [[pezsgő]]készítés [[1920-as évek]]beli beindítása valamelyest pótolta, azonban a két világháború között új beruházások nem történtek, a termelés stagnált. A [[második világháború]] után csak az állami gazdaságoktól kerülhetett kereskedelembe bor, a minőségi szempontokat pedig felülírták a mennyiségiek, ami a szerémi borvidék jelentőségének további csökkenéséhez vezetett, többek között az édes [[Dalmácia (horvátországi régió)|dalmát]] borok dömpingje miatt. Jugoszlávia szétesése tette újra lehetővé a magángazdaságok működését.<ref name=rubisze/>