Főmenü megnyitása

Szerémi borvidék

történelmi borvidék a Szerémségben

A Szerémi borvidék vagy Szerémségi borvidék (szerbül: Sremski rejon) történelmi borvidék Szerbia és kisebb részt Horvátország területén, a Szerémségben, a Tarcal-hegység lejtőin (a Fruška Gora Nemzeti Park(wd) területét kivéve[1]) és a Duna mentén. Már a római korban létezett,[2] a sirmiumi születésű Probus római császár nagyarányú szőlőtelepítést folytatott itt. A török hódoltságig a Magyar Királyság legjobb bortermő helyének számított;[3][4] a szerémi borokat a középkorban a borok királyaként ismerték.[2]

Szerémi borvidék
Szőlők India közelében
Szőlők India közelében
Adatok
Ország Szerbia
Borrégió Szerémi
Talajösszetevők feketeföld, ill. barna erdőtalaj, rendzina, földes kopár talaj (regoszol) és köves váztalaj (litoszol) karbonátos szubsztrátumon
Régió területe867,1592 km²
Szőlőterület 2140,96 ha (2012)[1]
Elhelyezkedése
Szerémi (Vajdaság)
Szerémi
Szerémi
Pozíció a Vajdaság térképén
é. sz. 45° 05′ 36″, k. h. 19° 56′ 17″Koordináták: é. sz. 45° 05′ 36″, k. h. 19° 56′ 17″
A Wikimédia Commons tartalmaz Szerémi témájú médiaállományokat.
Nem tehetem, hogy a Szerémség boráról hallgassak, mely annyira kellemes, hogy a föld kerekségén nehéz lenne párját találni.
Galeotto Marzio[2]

A fejlődést ugyanakkor gyorsan lerombolta a török hódítás. A szőlőművesek más tájakra, többek között a Tokaji borvidékre költöztek. A török kiűzését után, az Osztrák–Magyar Monarchia időszaka alatt a szerémségi szőlő- és borkultúra újra felvirágzott. A trianoni békeszerződés elszakította hagyományos piacaitól, s így visszafejlődve élt tovább, bár a borkészítés nem szűnt meg. A második világháború után csak az állami gazdaságoktól kerülhetett kereskedelembe bor, a minőségi szempontokat pedig felülírták a mennyiségiek. Jugoszlávia szétesése tette újra lehetővé a magángazdaságok működését.

FöldrajzSzerkesztés

A borvidék a Kárpát-medence déli részén,[2] a Szerémség dombvidéki területein található. Fő termőterületei a Duna jobb partján kelet–nyugati irányban mintegy 80 km hosszan elnyúló Tarcal-hegység lejtőin fekszenek.[3][2] Túlnyomó része Szerbiához, kisebb része Horvátországhoz tartozik.[3] A térség tengerszint feletti magassága 70 és 300 m között változik, ezen belül a szőlők java része 90 m és 270 m között fekszik. A lejtők mérsékelt vagy enyhe meredekségűek. A meghatározó talajtípus a feketeföld, de a hegység lejtőin előfordul barna erdőtalaj, valamint rendzina, földes kopár talaj (regoszol) és köves váztalaj (litoszol) karbonátos szubsztrátumon is.[1]

 
Szőlők Ürög határában

A szőlőterület a korábbi több ezer hektárról napjainkra lecsökkent,[3] a 2012-es mezőgazdasági cenzus adatai alapján 2140,96 ha.[1]

ÉghajlatSzerkesztés

Éghajlata déli fekvésének köszönhetően kedvező, a napsütéses órák száma magas. A Tarcal-hegység védelmet biztosít az északról érkező hűvösebb levegővel szemben, déli lejtői pedig mediterrán, szubmediterrán jellegűek. A Duna és a Száva, valamint ártereik közelsége megfelelő páratartalmat biztosít.[3]

Mérőállomás[1] AVG WIN [5] BEDD [6] HI [7] CI [8] DI N0 N35 N15
Karlóca 17,8 1717,7 1391,2 2150,7 12,8 148,9 1,4 2,7 0,5
Szávaszentdemeter 17,2 1591,8 1338,5 2143,1 10,8 168,4 3,6 2,4 2,3

TörténelemSzerkesztés

A Szerémi borvidékről biztosan állítható, hogy már a római korban létezett: a szőlőművelés Domitianus és Traianus császárok gazdaságfejlesztési törekvései nyomán az 1. századra Sirmium (a Szerémség) egyik fontos gazdasági ágazatává vált. A 3. század végén a sirmiumi születésű Probus római császár nagyarányú szőlőtelepítést folytatott a Mons Almus (a Tarcal-hegység) lejtőin és a lábánál fekvő löszháton. A szőlők fontosságát növelte a Sirmiumi püspökség megalapítása.

KözépkorSzerkesztés

A népvándorlás időszakában a terület ütközőzónának számított előbb a gepidák és a longobárdok, később a bolgárok és a frankok között. Ugyanakkor mind ők, mind a Kárpát-medencében egy időben túlsúlyba kerülő avarok, illetve a honfoglaló magyarok szívesen fogyasztották a bort, így feltehetőleg a szőlőművelés folytonos maradt. Az Árpád-korban már jelentős borszállítmányok indultak a Szerémségből; erről írásos említés először 1217-ből maradt fenn. Gertrúd magyar királyné meggyilkolása után Tőre fia Péter(wd) (a Bánk bán Petur bánja) itteni birtokait a király elkoboztatta és az egyháznak adta; ezen jött létre a Bélakúti ciszterci apátság, melynek francia és olasz szerzetesei francia fajtákkal bővítették a szőlőket,[2] beindították a szervezett, nagy mennyiségben való szőlőtermesztést,[9] és kapcsolataik révén hozzájárultak a szerémi borok európai elterjedéséhez.[2] A szőlősgazdáknak adott kiváltságok előmozdították a termelést.[9] Rajtuk kívül helyi birtokosok és távolabbi városok (Szeged, Kecskemét, Pest) polgárai is rendelkeztek szőlőbirtokokkal;[2] egy 1522-es Bács vármegyei tizedjegyzék szerint például 77 szegedi polgár Péterváradon, Kamancon, Karomban (Karlóca), Zalánkeménben és Szerlökön (ma Ledince).[9][10]

A borkereskedelem központja Karom volt.[2] A szerzetesek javarészt szegedi kereskedőknek adták el az általuk termelt bort.[9] A szállítás vízi úton, a Dunán és a Tiszán történt,[2] ahonnan szekerekre rakodták át.[9] A szerémi hordó űrmérete a 15. század közepétől a 17. század közepéig viszonylag állandó, 270–290 liter körüli volt; ez az abban a korban viszonylag nagynak számító hordóméret arra utal, hogy eleve távolsági kereskedelemre szánhatták.[11]

Immárost nagy baj köszönt reánk, elesett Szerém, arra kényszerülünk, hogy Tokajit igyunk.
II. Ulászló[2]

A Szerémi borvidék a középkori Magyar Királyság legjobb bortermő helyének számított; az itteni borok Nagy Lajos és Mátyás király idejében már nemzetközi hírűnek számítottak.[3] Az Adriai-tenger partvidékére raguzai kereskedők szállították.[9] Különösen jelentős volt a lengyel export, ami érdekellentéteket is szült a szegedi és krakkói kereskedők, valamint a köztes, árumegállító joggal rendelkező városok – Kassa, Eperjes, Bártfa – polgárai között, így végül 1482-ben Mátyás királynak rendeletben kellett szabályoznia a kérdést.[2] A királyok asztalára is innen került a bor[3] már az árpád-házi királyok, Nagy Lajos és Zsigmond idejében is;[9] Mátyás visegrádi palotájában a kútból szerémi bor folyt, II. Ulászló 1502-ben esküvőjére a kalocsai érsek pincéjéből hozatott 100 hordó szerémi bort; fia, II. Lajos asztalán pedig minden nap ott volt.[2]

A szőlőfajták közül valószínűleg itt jelent meg először a kadarkaszerb közvetítéssel –,[3][4] és innen terjedt el többek között az ezerjó, a furmint, a bakator, a kövidinka és a sárga muskotály is.[3]

A fejlődést ugyanakkor gyorsan lerombolta a Nándorfehérvár elvesztésével járó 1521-es török hadjárat, majd a mohácsi vész: néhány évtizedig még van nyoma az innen származó boroknak, mint nehezen hozzáférhető, de létező termékeknek, a század közepére azonban a terület magyar lakossága elmenekült, és más borvidékeken kamatoztatta tudását.[3] A szőlőművesek többek között Somlóra, illetve a Tokaji borvidékre költöztek;[2][10] ezt alátámasztja több helység- illetve dűlőnév mellett[10] szőlőfajták (köztük a furmint[2]) átvitele és az aszúkészítés hirtelen megjelenése Tokajban.[3]

ÚjkorSzerkesztés

 
Karlócai borászat pincéje

A török hódoltság alatt a balkáni, nyílt erjesztésű vörösborkultúra nyert teret, a kadarka szőlőfajtával és a rácürmös nevű ízesített vörösborral.[10] A török kiűzése után Karlóca a hódoltság korát lezáró karlócai békéről híresült el.[2] A borvidék főként szerbekkel és horvátokkal, kisebb számban németekkel és magyarokkal népesült újra.[3] Schams Ferenc 1833-as országos összeírása az ország 14 történelmi borvidéke közül másodikként említi a tokaji után, de ekkor borkivitele csekély volt, a borvidék helyi jelentőségűnek tekinthető.[2]

Az Osztrák–Magyar Monarchia időszaka alatt a szerémségi szőlő- és borkultúra újra felvirágzott.[3] A Királyi Magyar Statisztikai Hivatal 1875-ös felmérése szerint Szerém vármegyében 22 223 kataszteri hold szőlőterület volt a megye területének 1,43%-a. 50 062 hl fehér és 17 217 hl vörös mellett 63 705 hl siller (félvörös) bor készült, jobb években pedig 65 hl aszúbor is.[2] A meghatározó vörös kadarka és fehér szlankamenka[12] mellett a jellemző fajták a dinka, a fehér góhér és a kékfrankos voltak. Bár nagy szaktudással rendelkeztek az itteni szőlészek, a termelés egy régi, a dunántúli borvidékeken már túlhaladott módszerrel folyt: a fejmetszéses művelés során az alacsonyra hagyott tőkéket minden évben kopaszra vágták, és a szőlő az új vesszőkön termett. Sem karózást, sem sorokat nem alkalmaztak, a kapálást viszont komolyan vették. Ezzel együtt a szőlővel és borral való foglalkozás kifizetődő volt.[2] A filoxéravész a Szerémség szőlőit gyakorlatilag megsemmisítette. Ez után – többek között a kormány által támogatott szőlőrekonstrukciónak köszönhetően[2] – az 1890-es évek végére felépült ugyan a borvidék,[3][2] de a Szabadka, Palics és Kiskunhalas környéki szőlők már háttérbe szorították.[2]

A trianoni békeszerződés elszakította hagyományos piacaitól, s így visszafejlődve élt tovább, bár a borkészítés nem szűnt meg.[3] A magyarországi tulajdonosokat a hatóságok egy ideig nem háborgatták, de a közlekedés megnehezülése, valamint a szőlő és bor szállításának ellehetetlenülése miatt sokan eladták szőlőiket. Jugoszlávián belül ugyan jelentősnek számított, s a magyarországi piacokat a pezsgőkészítés 1920-as évekbeli beindítása valamelyest pótolta, azonban a két világháború között új beruházások nem történtek, a termelés stagnált.[2] A 20. századra a szerémségi fajták jelentős része eltűnt.[9]

A második világháború után a kommunista diktatúra a tulajdonviszonyokat erőszakosan átalakította: a földeket államosították, a gazdákat kolhozokba kényszerítették. Magánszemélyek hivatalosan nem termelhettek bort; a szőlőt le kellett adni az állami gazdaságokba,[9] bor kereskedelembe csak onnan kerülhetett.[2] A tervgazdálkodás elvárásainak megfelelően[9] a minőségi szempontokat felülírták a mennyiségiek, ami a szerémi borvidék jelentőségének további csökkenéséhez vezetett, többek között az édes dalmát borok dömpingje miatt.[2]

 
Pincevendéglő Karlócán

Jugoszlávia szétesése tette újra lehetővé a magángazdaságok működését.[2] A termelők ugyanakkor jellemzően továbbra is a gyorsan értékesíthető folyóborra koncentrálnak, amit túlnyomórészt egy éven belül, éttermeknek értékesítenek. A fahordós érlelés ritka; palackos borokat alig készítenek, a kereskedelmi hálózat fejletlen.[13] A borász családból származó Maurer Oszkár 1994 óta dolgozik a szerémi borvidék borkultúrájának felélesztésén és a helyi magyar közösség erősítésén.[9]

 
Borászat homlokzata Ürögön

TelepülésekSzerkesztés

PincészetekSzerkesztés

A borvidéken 2170 háztartás rendelkezik szőlőterülettel (legnagyobb számban Sid községben), ami az összes mezőgazdasági tulajdon 5,7%-a.[1] A legismertebb Maurer Oszkár, aki elsősorban fehér fajtákkal dolgozik, és törekszik a régi fajták – bakator, szerémi zöld, mézes fehér – megőrzésére,[4] valamint az itt jellemző karós bekművelést alkalmazza.[9]

Pincészet[14][15][16] Tulajdonos Kulcsemberek Település Szőlőterület (ha) Megjegyzés
Ačanski Pincészet[14] Bánmonostor
Acumincum Borászat[14] Zalánkemén
Adžić Borászat[14] Temerin
Aleks Borászat[15] Újvidék
Antonijević Borászat[14] Ledince
Bajilo Pincészet[14] Karlóca
Belo Brdo Borászat[14][16] Cserög 15
Benišek Pincészet[14][15] Karlóca
Bikicki Borászat[16] Belgrád/Bánmonostor 26
Brestovački Borászat[14] Erdővég
Burčel Todorov Borászat[14][15] Pétervárad
Deurić Borászat[14][16] Kisremete 16
Do kraja sveta Pincészet[15] Újvidék
Došen Borászat[14] Karlóca
Dulka Borászat[14][15] Karlóca
Đurđić Borászat[14] Karlóca
Erdevik Borászat[14][16] Erdővég 30
Gaston Wine Borászat[14] Neszt
Hopovo Szőlészet[16] Ürög 5,61
Imperator Boutique Borászat[15][16] Újbelgrád / Dombó 6,0
Kiš Borászat[14][15] Karlóca
Kovačević Borászat[14][15][16] Ürög 20
Kurjak Borászat[14] Karlóca
Kuzmanović Pincészet[14] Cserög
Lumber Borászat[14] Karlóca
Mačkov Pince Borászat[14][15] Ürög
Maurer Borászat családi vállalkozás Maurer Oszkár 9
Milanović Borászat[14] Szurdok
Miljević Pince Borászat[14] Óledince
Milutinović Borászat[15] Újvidék
MK Kosović Borászat[14][15] Karlóca 3
Moćanin Borászat[14] Karlóca
Molovin Borászat[14][15] Sid
Neštinska Vina Borászat[14] Neszt
Patkov Szőlészet[16] Kereked 2
Patrijaršijska Dobra Borászat[14] Karlóca
Petrović Pincészet[14] Karlóca
Prekogačić Pincészet[14] Belcsény
Probus Pincészet[14][15] Karlóca
Quet Wine Borászat[14][16] Bánmonostor 78
Radošević Borászat[14] Belcsény
Salaxia Borászat[14] Dombó
Šijački Borászat[14][16] Bánmonostor 11
Stojković Pincészet[14] Bánmonostor
Šukac Pincészet[14] Karlóca
Tri međe i oblak Pincészet[16] Neszt 0,6
Trivanović Pince Borászat[14][15][16] Erdővég 55
Urošević Borászat[14] Bánmonostor
Veranda Borászat[14] Piros
Veritas Borászat[14] Karlóca
Vinarium Borászat[14] Bánmonostor
Vinat Borászat[14] Erdővég
Vinum Borászat[14][15] Újvidék
Živanović Borászat[14] Karlóca

A kultúrábanSzerkesztés

A szerémi borokat – a borvidék hírnevének megfelelően – jelentős számban említik énekek, költemények, többek között az alábbiak:

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d e f g 1.2.1. СРЕМСКИ РЕЈОН (szerb nyelven) (pdf). Ministarstvo poljoprivrede, šumarstva i vodoprivrede. (Hozzáférés: 2019. április 18.)
  2. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z Majdán János (2016). „A szerémségi borvidék”. Rubicon OnlinePlusz (8). (Hozzáférés ideje: 2019. április 20.)  
  3. a b c d e f g h i j k l m n o Szerémség (magyar nyelven). borneked.hu. (Hozzáférés: 2019. április 18.)
  4. a b c Gonda György: Maradt valami az egykori történelmi magyar borvidékekből? (magyar nyelven). Borászportál.hu, 2016. február 15. (Hozzáférés: 2019. április 20.)
  5. Winkler-index(wd)
  6. biológiailag hatásos hőösszeg
  7. Huglin-féle heliotermikus index(wd)
  8. hideg éjszaka index
  9. a b c d e f g h i j k l Domonkos László (2013. május). „Szerémi szerelem”. Kortárs (5). (Hozzáférés ideje: 2019. május 13.)  
  10. a b c d Csoma Zsigmond (2008. 09). „Reneszánsz bor – reneszánsz élet”. Korunk 19 (9), 5–9. o.  
  11. a b Szabolcs Márton. „Érdekességek a szerémi borvidék történetéből”. (Hozzáférés ideje: 2019. május 13.)  
  12. Mód László, Simon András (2008). „A Kárpát-medence borvidékei a dualizmus időszakában”. Belvedere Meridionale XX (5–6), 34–61. o. (Hozzáférés ideje: 2019. május 13.)  
  13. Maurer Oszkár: „A legjobb gyomirtó a kapa” (magyar nyelven). Szeged ma, 2010. február 7. (Hozzáférés: 2019. május 13.)
  14. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab ac ad ae af ag ah ai aj ak al am an ao ap aq ar as at Sremski rejon (szerb nyelven). Vinski Vodič, 2019. (Hozzáférés: 2019. május 16.)
  15. a b c d e f g h i j k l m n o p Vinarije - Sremski Rejon (szerb nyelven). Vinski Vodič, 2014. (Hozzáférés: 2019. május 16.)
  16. a b c d e f g h i j k l m Vinski Regijoni Srbije - Srem (szerb nyelven). Online Multimedia Guide through Serbian Wines. Vino.rs, 2014. (Hozzáférés: 2019. május 16.)

További információkSzerkesztés