Már jóval a [[kereszténység]] megjelenése előtt találkozunk a szakrális helyek - ''oltárok, templomok, sírok'' - valamilyen [[égtáj]] szerinti tájolásával[[tájolás]]ával ([[Stonehenge]]). A felkelő [[Nap]], az éjszaka sötétjét elűző '''Fény''' szimbolikája a legtöbb ősi, a [[tételes vallás]]ok megjelenése előtti kultúrában fellelhető. Vélhető, hogy a keletelés ''(orientálás)'' e [[mítosz]] lecsapódása. A [[kereszténység]] ezt az értelmezést saját [[misztérium]]ainak megfelelően módosította: ''„A templomok azért forduljanak kelet felé, ahol a Nap kél, mert bennük az igazság Napját imádjuk és úgy mondják, hogy keleten volt a Paradicsom…”'' (Honorius Augustodunensis, 11-12.sz.) A [[muszlim]]ok számára kezdetben a keleti irány [[Mekka|Mekkára]] mutatott, s az [[iszlám]] [[ázsia]]i terjeszkedésével ez utóbbi kapott nagyobb hangsúlyt, s ma már [[Mekka]] felé fordulva végzik a mindennapi imádságukat.