„Bebop” változatai közötti eltérés

[[Fájl:52nd Street, New York, by Gottlieb, 1948.jpg|thumb|300px|A bebop "főutcája"„főutcája”, a [[manhattan]]i 52. utca, [[1948]] [[május]]ában]]

A bebop drasztikus változást jelentett a korabeli swing-dalokhoz képest, mivel a számok nagyon gyorsak voltak, aszimmetrikus frázisokat és bonyolult dallamokat tartalmaztak és a ritmusszekció csak metrikus szerepet töltött be. Maga a zene nem vált népszerűvé az átlagos zenehallgatók körében, akik Benny Goodman és [[Glenn Miller]] táncolható, teátrális muzsikájához voltak szokva. A bebopot gyakran "hangok„hangok versenyének"versenyének” és idegesítőnek titulálták. Jazz-zenészek és jazzrajongók körében azonban valami újat és érdekeset hozott a jazztörténetbe.

Míg a swing inkább a nagyzenekari [[hangszerelés]]ekre épült, a bebop a szólókat emelte középpontba. Az egyes számok témája (a "head"„head”, ami sokszor egy korabeli pop vagy jazz standard volt) együttes tutti-játékban szólalt meg a dalok elején és végén, a középrészben pedig az akkordmenetre történő improvizáció következett a szólistáktól. A számok oroszlánrészét a szólók tették ki, az eredeti témára mindössze a harmóniamenet utalt, amit a ritmusszekció játszott. Néha a szólókban utaltak az eredeti melódiára (vagy épp egészen más számok dallamira, lásd az "idézést"„idézést” és a "riffeket"„riffeket”). Máskor elejétől a végéig spontán dallamalkotás szólt.

A bebop-számok akkordmenetei nagyon gyakran a swing-korszak örökzöldjeire épültek, ezekre helyezték az új, összetettebb dallamokat. Ez a gyakorlat már a korai jazzre is jellemző volt, de a bebop hozta be a köztudatba. Ez a stílus szinte összeforrt néhány klasszikus harmóniamenettel, mint a blues (eredetileg I-IV-V, ám a bebopban gyakran beleírtak ii-V mozgásokat is), vagy a [[George Gershwin]] ''I„I Got RhythmRhythm”'' című dalán alapuló rhythm changes (I-vi-ii-V). A későbbi idők bebopjában eltávolodtak a popzenék harmóniavilágától.