|
[[Image:Diyarbakır_Ulucami.JPG|thumb|200px|A dijarbakiri Ulu dzsámi]]
A szeldzsuk törökök behatolása az anatóliai területekre kissé átalakította az ott hagyományosan megszokott építészeti stílust és úgy a felhasznált építőanyagok mint formagazdagság terén változást hozott. Bár a grandiózusabb épületek kőből készültek, gyakori volt a téglaépítmények sora szinte függetlenül az épület funkciójától. Téglát használtak a boltozatok kialakítására, gyakori volt a faoszlopok alkalmazása a tetőszerkezetek megtartására is. Ezek az újítások szembetűnőek a Málik sah által építtetett dijarbakiri nagymecset (Ulu Dzsámi) építésénél is. A mecset érdekes keveréke az újra felfedezett klasszikus elemeknek, a kő, tégla vagy stukkódíszítés kombinációinak.
A [[Konya (település)|konyai]] fellegvárban található mecsetnél (11. század közepe) is szembetűnő az eklektikus építészeti stílus. Megtalálható itt a szír módon használt fehér és szürke márvány keveréke, a kúp alakú kupola perzsa hatásra utal, vagy egy átmenetet képez az örmény templomok felé. A mecseten belül a két teremben újra felhasznált bizánci oszlopokat láthatunk. A leginkább jellemző szakasz azonban már a szeldzsukok saját stílusa, a finoman megmunkált [[minbár]] előtti kupola, amelybe nem a szokásos lépcsőzetes, hanem már háromszög alakú klaszterek vezetnek át ([[csengely]]), egyúttal az egész összképét fekete és türkiz csempék határozzák meg.
Anatólia már a tizenharmadik század elején szeldzsuk stílusban kezdett fejlődni, az évszázadok során különböző, iráni, szíriai, mezopotámiai és közép-ázsiai hatások érték. Jelenleg elfogadott vélemény, hogy a törökös iszlám kultúra egyfajta szintézise.<ref>{{Opcit|n =Joachim Gierlichs |c =Iszlám művészet és építészet |k = |f =Anatóliai szeldzsukok |sz = |o =371 }}</ref>
A mecsetépítészet különbözik a kelet-anatóliai építési módtól, ahol inkább az arab típusú nyitott mecset a jellemző. A 12. századi kísérletező építészetet leginkább a kayseri és a konyai péntek mecsetek jellemzik, ahol elhagyva a Nagyszeldzsukok négyejvános építészeti megoldásait úgynevezett bazilikális mecsetek építését helyezték előtérbe. Erre a stílusra jellemző a nigdei Alá ad-Dín-dzsámi (1223), amelynek padlóját szeldzsuk szőnyegek borítják. A legrégibb fennmaradt szőnyegek is ebből a korból valók.
Feltűnőek a Középnyugat-Anatóliában a 13. század folyamán szokásosan épített faoszlopos mecsetek, melynek legjellemzőbb képviselője az 1232-ben épített sivrihisari Ulu-dzsámi. A [[Konya (település)|konya]]<nowiki/>i fellegvárban jellemzők a 13. századból származó kőfaragások, amelyek griffeket, dzsinneket és állatábrázolásokat mutatnak.
A díszítőművészetek a szeldzsuk korból főleg Iránban fejlődtek a legszebb példákkal. Elsősorban a fazekasmesterség alakított ki hagyományokat a mázas, úgynevezett frittkerámiák megjelenésével, amelyeket a költséges, de legszebb alkotásokként számon tartott máz feletti festéssel díszítettek. A 12. század utolsó negyedében születtek a bonyolult minai zománckerámiák, amiket a kettős égetés technikájával hoztak létre. Egyes készítmények csatajeleneteket vagy epizódokat ábrázolnak [[Firdauszí]] [[Sáhnáme|Királyok könyvéből]] (Sáhnáme).
| 