Főmenü megnyitása

Iszlám építészet

építészeti stílus

Az iszlám építészete az iszlám vallás dogmáinak és szabályainak figyelembevételével készült építészeti alkotások összessége, amely területi, nemzeti sajátosságokat is felmutatva fejlődött az iszlám keletkezésétől (7. század) napjainkig. A jellegzetes, csak a vallásra jellemző épülettípusok mellett a területi, az évezredes kereskedelmi, gazdasági és kulturális igényeknek is megfelelő építészet nemcsak a hagyományok talaján fejlődött, hanem a meghódított területek szokásait is figyelembe vette, illetve némiképp azokat átalakította. Eközben önmaga is többször formálódott, stílusjegyeiben, megoldásaiban a római, bizánci építészet eredményeit használta fel, de többször átvette a kelet-ázsiai, például indiai, kínai épületekre jellemző stílusjegyeket is. A legfontosabb vallási épülettípusok a mecsetek, sírok, mauzóleumok, a világiak a paloták, nyilvános fürdők, kereskedelmi szálláshelyek, utak, középületek, hidak és jelentős a kertépítészet is.

Belső tér a zaragozai Aljaferia palotában (Spanyolország)

Vallási építészetSzerkesztés

Az iszlám mindenkori kiterjedési területén található építészetnek vallási vagy világi megkülönböztető csoportosítása meglehetősen összemosódik. A vallás a történelmi iszlám államokban olyan mértékben jelen volt, és bizonyos mértékben ma is meghatározó a jog, intézmények, rítus, művészet, mindennapi tevékenységek területén, hogy az ezeket kiszolgálni hivatott építészet alapvető funkcionális, szerkezeti, anyaghasználati, valamint formaképzési tekintetben szinte egységesnek tekinthető.[1]

A hatalmi rend (szultán, szultána, nagyvezír, kegyes alapítványok) által támogatott létesítményekben, mai szóhasználatban komplexumokban többfajta funkciójú építmények csoportosulnak. Például a mecsetekhez, medreszékhez nemcsak vallási, rituális és/vagy oktatási, de esetenként szociális (szegénykonyha, kórház azaz sifáháne vagy darülsifá, aggok háza) vagy tudományos (könyvtár, csillagvizsgáló) intézmények, épületek is csatlakoznak. Esetenként pedig még történelmi emlékhelyek is tartoznak hozzájuk (ilyen a kümbet, türbe, sírkert). Ezek a komplexumok megjelenésük különbözőségét nem annyira funkcionális tartalmuktól, mint inkább a regionális hovatartozástól, vagy a stílusfejlettségi szinttől (korszaktól) kapják.[1]

ÉpülettípusokSzerkesztés

MecsetSzerkesztés

 
Isztambul: Hagia Szophia
 
Mevlana-komplex (kolostor-mauzóleum-múzeum)

Az arab szó jelentése: az imádkozás, a földre borulás helye; lényegében imahely, az iszlám vallási szertartás kollektív gyakorlásának nyilvános létesítménye.

Nem az istenség lakhelye, mint a görög periptérosz, nem is szertartások színtere, mint a keresztény bazilika, és nem is körmenetek és ünnepségek helye, mint az egyiptomi templomok.[2]

Az iszlám építészet egyik neves kutatója, Henri Saladin szerint a mecset tervét a régebbi szemita szentélyekből alakították ki. A muszlimok mindig is azt állították, hogy az iszlám Allah régi vallásának megtisztítása és felújítása a korábbi próféták, Ibrahim (Ábrahám), Mózes és Jézus számára. A mecsetek építésére és az új építészet terjesztésére csak az iszlám vallás megjelenésével került sor abban a közösségben vagy régióban, ahol a vallás megjelent. Például Spanyolországban és Szicíliában a muszlim építészet egyértelműen nem mutatott kapcsolatot a meglévő vizigót és lombard/bizánci építkezési kultúrákkal.[3]

A mecsetnek építészeti tekintetben többféle változata van. Állhat egyedülállóan, de a jelentősebb mecsetek általában a vele funkcionális kapcsolatban álló létesítményekkel építménycsoportot alkotnak, így a komplexumon belül előfordulhat előkert rituális kúttal, medresze (tanintézmény), kolostor, népkonyha. Általánosan: az iszlám mecsetek, dzsámik (u.n. nagymecsetek), olyan épületek, ahol a hívők közös imára gyűlnek össze. Belső térrendszerük és berendezési tárgyaik ehhez a funkcióhoz igazodnak. A belső terük általában szinte bútorozatlan, ezért a belső térszervezés egyszerűnek tűnik. Építészeti díszítőelemként fal-, pillér- és kupolaburkolást, esetenként falfestést, illetve a térbe beáramló fényt megszínező üvegezést alkalmaznak. A díszítés jellegzetessége, hogy sem a festészetben, sem stukkódíszeiben általában nem találhatók emberi alakok, amelyek pedig más kultúrterületek művészetében a lelkiséget és az érzéseket jelenítik meg. Mind a külső-, mind a belső terek díszítéséhez előszeretettel alkalmaznak színes mázas csempét, hangsúlyos helyeken faragott, megmintázott (nemesebb) kőburkolatokat.[2]

A korai mecset egyszerű épület volt, hasonlított Mohamed próféta medinai házára, amelyhez egy szószéket, minbart építettek, hogy nagy tömeg is hallhassa a próféta hangját. A mihráb (patkóíves imafülke) használatát, amely eredetileg egy falba vájt mélyedés volt, al-Valid kalifa vezette be a 8. század első felében. Korábban, a Próféta medinai házának felépítésekor a mihráb még nem létezett, a hívők a jeruzsálemi szentély felé fordulva imádkoztak (kibla=imairány). Még Mohamed idejében azonban a mekkai Kába lett az ima iránya. A fal, ami felé a hívők fordulnak imájuk közben a kiblafal, amelynek tájolása tehát szigorúan Mekka felé mutat. Ugyanez a szerepe a mecsetekben és a medreszék udvarán is. Ezért itt falat is emeltek és ebben az irányban térdre hajolva imádkoztak a hívők. Hogy megvédjék őket a tűző naptól, a medreszék udvara körüli oszlopcsarnokokat lefedték.[4]

Azokat a mecseteket, amelyek számára engedélyezett a pénteki khutba szertartás[* 1], azaz a a próféta leszármazottai és az uralmon lévő kalifákhoz írt imákat.[5] nagymecsetnek, péntekmecsetnek, illetve dzsáminak nevezik. A köznapi szóhasználatban, de gyakran az építészeti szakirodalomban a dzsámikat is csak mecsetként nevezik.[2]

A dzsámik alaprajzszervezés, szerkezeti kialakítás és környezetbe illeszkedés tekintetében a következőként csoportosíthatók[6]

  • arab típusú udvarmecset
  • perzsa négyívános mecset
  • indiai háromkupolás mecset
  • oszmán központi kupolás mecset
Az arab típusú dzsámik

Az arab típusú dzsámi – feltehetően a perzsa építészeti előképek (apadana) hatására – horizontálisan elterülő, karcsú, ívekkel összekötött, gyakran színezett oszlopok csarnokaként jelenik meg. A teret az oszlopsorok osztják hajókra. Az ívek és az oszlopok összetett rendszerben kapcsolódnak egymáshoz, néhol egész furcsán keresztezik egymást.[7]

Az arab típusú dzsámi leghíresebb példája a Szamarrai nagymecset(wd) a híres spirális minaretével, illetve Európában a Córdobai nagymecset (Spanyolország), amelyet a 8. században kezdtek építeni.[8]

Perzsa négyívános mecset

A 11. századtól, ahogy a kalifátus elsősorban a közel-keleti térségben és Észak-Afrikában növelte hatalmát, a mecsetek külső képe, elsősorban a regionális ingerekre adott válaszként megváltozott. Mivel az iszlám az Arab-félszigeten kívülre került, új mecsetépítési stílusok jelentek meg a régiók építészeti nyelvének és helyi építési gyakorlatainak megfelelően. A perzsák az arab mecset főbb elemeit meghagyták, de a pre-iszlám perzsa paloták kialakításából inspirálódtak. A hatalmas kapuzat a tisztelet szimbóluma lett. A terv egy központi udvarból áll, négy tengelyirányú boltíves kapuval (íván vagy ejván). A perzsák úgy vélték, hogy a mecsetek dicsőségét növelik, ha szimbolikus mintázatokkal és a Koránból vett kalligráfiás versekkel díszítik a falfelületeket.[6]

Indiai háromkupolás mecset

Az iszlám keleti terjeszkedése során elérte Indiát, ahol a hindu vallás feletti győzelemként a mecseteket inkább a dominancia szimbólumaként építették. A minaretek magasabbak és hangsúlyosabbak lettek. Az indiai háromkupolás mecsetek építési stílusát elsősorban a régió építészete és hagyományos építési módszerei befolyásolták. A hindu és az iszlám stílusok ötvözete az indiai mecset különleges egyedi jellegét eredményezte. A mecset egy fallal körülvett hatalmas udvarból állt, amely sokszor egyben katonai célokra is szolgált. A minaretek száma és magassága egyúttal a hatalom és dominancia kihívó bemutatása is. Az udvar végén a kiblafalat és a mihrábot hármas hagymakupolával fedett, ívános kapuval ellátott épület rejti, amely az indiai iszlám építészet ikonikus szimbólumává is vált.[6]

Az oszmán-török típusú dzsámik

A szeldzsuk és oszmán típusú dzsámi alaptípusa négyzet alaprajzú, közepén főkupola, körülötte négy oldalt egy-egy félkupola, a négyzet csúcsain pedig még egy-egy kisebb, alacsonyabb kupola van. (Egyik híres szeldzsuk példája a konyai Szelimije-dzsámi). A lépcsőzetesen elhelyezett kupolák a belső teret is meghatározzák. A minaretek karcsú erkélygallérral övezett, rendkívüli magas tornyokká fejlődtek.[9]

A török dzsámik egyik híres példája Ahmed szultán nagymecsetje, amely a 17. században épült Konstantinápolyban, amely kék és fehér növényi motívumokat ábrázoló kerámiacsempéből készült díszítése miatt Kék Mecset néven ismert. A török-oszmán birodalmi terjeszkedés során elfoglalt bizánci területeken megismert és átvett építészeti hagyományok befogadásával és tovább fejlesztésével alakult ki. Előképe a bizánci építésű Hagia Szophia, amelynek nyomán a legnevesebb oszmán építész, Mimar Koca Sinan a 16. században létrehozta Edirne és Isztambul képét a mai napig meghatározó rituális épületegyütteseit.[10]

A belső tér berendezése tárgyakban puritán, meghatározó módon illeszkedik az architektúrához és egyúttal a rituális ceremóniákhoz is.

A belső térSzerkesztés

  • A kibla határozza meg az egész mecset orientációját. Mekka irányát mutatja, helyét a mihráb jelzi. Az a fal, amerre az ima iránya mutat, a kiblafal.[11] Tudományos pontossággal, precíz csillagászati számításokkal jelölik ki az épületen belül, sokszor a teljes architekturális arculatot ehhez az irányhoz méretezik. A korai mecseteket a kibla irányába vagy a mihráb déli irányába mutató számítások szerint alakították ki, mivel ez volt az irány, amerre Mohamed próféta Medinában az arcát fordítva imádkozott, [11]
  • Mihráb: rituális funkciójának megfelelően a belső tér architektúrájának is meghatározó eleme. Fülkeszerű kialakításához általában nemesebb kőanyag burkolatot, vagy faragványt alkalmaznak. Szép példáját találjuk többek közt az indiai Fartehpur Szíkriben.
  • Minbar a szószék: a belső tér valamelyik térfalához simuló magas pulpitus, a szertartást felügyelő (vezető) számára. Jellegzetesen egyenes vonalú hosszú lépcsőfeljárója erőteljesen benyúlik az imatérbe. Mint hangsúlyos faépítmény, fafaragásos díszítése gyakori.
  • Padlóburkolás céljára számtalan és értékes szőnyegből borítást alkalmaznak. Kiváló termékeket előállító olyan szőnyegszövő műhelyek működnek még napjainkban is, amelyek csupán csak egy-egy mecset, vagy alapítvány számára termelnek. A belső térben megjelenő szőnyegek elengedhetetlen elemei a szertartás kiszolgálásának és az egyébként puritán térszerkezet esztétikai gazdagításának is.
  • Belső térvilágítás: mivel a szertartás részben a Korán olvasásával összefüggő tevékenység, a belső tér megfelelő megvilágítását igényli. Ezt a funkciót a térfalakat megtörő, általában magasan elhelyezkedő ablakok szolgálják ki, részben mesterséges megvilágítást biztosító – általában magasról lelógó fémkörre felfűzött – korábban olajmécsesek, ma elektromos lámpatestek koszorúja szolgálja.

A mecsetek funkcionális és eszmei igényeinek kielégítésekor a kor alkotta lehetőségek és az igényesség szabta keretek között az építészet és társművészetek számos példáját hozta létre.[12]

Az iszlám hódítások alkalmával sok, használaton kívülivé vált épületet alakítottak át mecsetté (II. Kürosz sírja Paszargadaiban, perszepoliszi Apadana, palmürai Bél-templom, bizánci Hagia Szophia).[13]

 
Három medresze a szamarkandi Regisztán téren

Medresze (madrasza)Szerkesztés

A teológiai (a Korán, az exegézis, a hagyomány) és a kánonjog oktatására létesített felső szintű iskola. A 10. századi Horászánból ismertek kicsinyek voltak, rendszerint egyetlen tanár miatt jöttek létre és csak kis mértékben különböztek a mecsetekben működő závijáktól. A 11-12. századi szeldzsuk korban a medreszék állami intézmények voltak, alapítványi járadékokból működtek (Kayseri: Hatuniye-komplexum).[14]

MinaretSzerkesztés

Az a torony, ahonnan naponta ötször felhangzik az imára szóló felhívás, a mecsetépítés lényeges eleme. Később – bár sohasem önmagában – sok magánalapítvány (medresze, kánkáh vagy mauzóleum) kiegészítője. Eredete Szíriában valószínűleg a négyszögű római kori őrtornyokra vezethető vissza. A minaret elnevezés (az arab nár = tűz szóból) arra vall, hogy esetleg az iszlám kor előtt, Szíriában és Iránban jeladásra használt tűztornyoktól is származhat. Az iszlám imahelyek és később más vallási-szociális épületegyüttesekhez társított minaretek és az imaerkélyeik száma az illető intézmény tekintélyfokozatát is jelzi.[15]

Rendházak, kolostorok (závije, hánaka, ribát vagy tekke)Szerkesztés

Iszlám szúfi szerzetesrendek építményei az úgynevezett derviskolostorok, a szerzetesrend rituális életmódjához igazodó, többnyire többfunkciós létesítmények. Legalább egyszemélyes cellákból, fűthető betegszobákból, konyhából, a közös szertartásokhoz szükséges gyűléstermekből, valamint a sejkek szobáiból álltak. Ismertebbek a bektási-rend kolostorjai (Pécs-Tettye) és a mevlevi (kerengő) dervisrend kolostorjai (Mevlana Múzeum és kolostoregyüttes).[16]

Mauzóleum ( türbe vagy kümbet)Szerkesztés

Arabul: kubba, turba; perzsául gonbad monumentális sír vagy sír számára készült épület. A mauzóleumok gyakoriak voltak a hellenisztikus, az iráni és a kora keresztény hagyományokban. Valószínű, ez a magyarázata annak, hogy kezdetben az iszlám építészetben nem terjedt el. A Szamarrán túl fekvő Kubbat asz-Szulajbijja (valószínűleg a 860-as évekből) alighanem a legrégebbi fennmaradt muszlim mauzóleum, de vannak bizonyítékok arra is, hogy a mauzóleumokat a késői omajjád-kortól kezdve, (tehát 750 előtt is) megtűrték.

Struktúrálisan sokszögletű vagy kör alakú építmény, amit valamilyen kúp vagy boltozatós kupolával fedtek le. A 16. század előtt épített kümbetek többsége kétszintű. Az alsó szint padlója föld, ahová az elhunytat eltemették. A kriptában kis ablakok is nyiltak a külvilágra.[17]

A szeldzsuk korban Anatóliában létesített mauzóleumok elnevezése: kümbet. A Szeldzsuk építészet egyik legfontosabb megjemenési formája Törökországban, Azerbajdzsánban és Iránban. (Ilyen például a Konyában a szeldzsuk szultánok kümbetje az Aladdin-dombon, vagy Kayseriben a Hatun-síremlék), de számtalan található Erzurum, Konya, Ahlat és Bitlis tartományokban is.

Bár a hadíszok szerint kívánatos – még uralkodóknál is – a jeltelen sír, sok nagy hatalmú muszlim főember előszeretettel építtetett magának esetleg családtagjainak monumentális síremléket, mauzóleumot. Ebben a műfajban megemlítendők a kairói kalifasírok és a szamarkandi timurida nekropolisz, Sáh-i Zinda, illetve a 12. század végén épült, különlegesen finom technikával kialakított Mumine Hatún-síremlék Azerbajdzsánban.[2]

TürbeSzerkesztés

Muszlim – a mauzóleumnál szerényebb – sírbolt, melyet ismert személyeknek állítottak. A türbék először a 11. századi szeldzsuk építészetben jelentek meg Iránban, majd a szeldzsuk hódító terjeszkedés következtében fokozatosan terjedni kezdtek Anatóliában is. A türbeépítés hagyományát az oszmánok is folytatták, Magyarországon ismert például Gül Baba türbéje.[18]

Az egyiptomi muszlim temetkezési gyakorlatban léteznek tető nélküli, elkerített területek ahol egy család sírjai vannak. Gyakran konyhák és fogadószobák is tartoznak hozzá. Némelyik temetkezési hely nagyméretű volt, például az abbászida kalifáké Kairóban 1242-ből vagy kiblafalán hét mihrábbal. Egyiptomban az elkerített temetési területek a ptolemaioszi, sőt ennél előbbi szokásokra vezethető vissza. Napjainkban más térségekben nem temetkeznek ily módon, de a 10. században bizonyosan léteztek hasonlóan kialakított temetkezési helyek az egyiptomi befolyástól igen távoli Sirázban is.

HarámSzerkesztés

Szűkebb értelemben a harám a tilalom legmagasabb státusza. Ha valami harámnak minősül, akkor is tilos, ha a szándék jó, vagy méltó a célja.

Tágabb értelemben szent hely. Kevés muszlim emlék számít szent helynek. Mekkán kívül Medina, Jeruzsálem és - a síita muszlimok számára – azok az iraki és perzsiai városok, amelyek kapcsolatba kerültek Alival és leszármazottaival. Közülük mindegyik bizonyos fokú menedékjogot is nyújt. A mecsetek nem tartoznak közéjük; az ortodox felfogás szerint még szent helyeknek sem számítanak. A síiták számára fontos kegyhely Kerbela, ahol Huszajn ibn Ali mártíromságának emeltek emléket.[19]

 
Granada: Alhambra

Világi építészetSzerkesztés

 
Szoltán Amír Ahmad fürdőház (hammam), Kásán, Irán, 16. század

A világi muszlim építészet jellegzetes épületei a vallási építészettől eltérően nem mutatnak többé-kevésbé sem egységes képet a muszlim világban. Ennek oka, hogy az iszlám előtti korból a hódítók nem hoztak magukkal meghatározott, csak rájuk jellemző stílust, hanem a meglévő épületeket (legyen az világi, gazdasági vagy kereskedelmi) foglalták el és folytatták az ott már megszokott tevékenységeket. Az új hatalom létrejöttével azonban nyilvánvalóan szükségét érezték az akkori haladó építészeti megoldások és díszítőművészetek felkarolásának, így fokozatosan fejlődés tapasztalható ami egy saját kulturális arculat kialakításának kedvezett. Ez történt az Omajjád és a Korai Abbászida világi építészet fejlődésében is.[20]

Az uralkodói paloták, szerájok vagy köskök. az iszlám építészet külön fejezetét alkotják. Legelső példáik a Kuszr Amra-i, a msattai, a szamarrai és a bálkuvarai paloták, amelyek a 8. és 9. században keletkeztek. Méreteiket tekintve általában szinte város nagyságúak, magas, tornyokkal ellátott falak veszik őket körül, középen többnyire nagy térrel. A díszudvar rendszerint a paloták trónterme előtt húzódó sétány. Sokuknál jelentős az előtér, amelyet katonai díszszemlék és követfogadások céljára alakítottak ki. Szamarrában és al-Ukhardijban, akárcsak Versailles-ban, egészen kivételes szépségű az építészeti megfogalmazásuk. Világhírű példa a granadai Alhambra palotakomplexum, melynek középpontját két nyitott udvar alkotja: egy nagy, amelynek medencéjét mirtuszfák sora szegélyezi, és egy kisebb az oroszlánokkal díszített kúttal.[21][22]

A díván nemcsak mint intézmény, de mint az uralkodói palota kiemelt jelentőségű része is, tulajdonképpen az uralkodás helyszíne. Az adókkal, földadományokkal, kegyes alapítványokkal és a katonai ügyekkel foglalkozó kormányhivatal középkori megfelelője, bár a fogalom jelentése folyamatosan kibővült; hatáskörébe tartoztak azok az eszközök, amelyekkel a kancelláriában (díván al-ínsú) megfogalmazott fejedelmi határozatokat végrehajtották. Minden dívánnak megvolt a maga oklevéltára, ám ezek közül kevés maradt fenn. A kivételek egyike az Oszmán Birodalom archívuma a Topkapi Szerájban (Başvekalet Arşivi).[23]

Hajr: bekerített liget kószáló vadállatokkal. Az olyan nagy muszlim palotákat tették kellemessé, mint pl. a Kaszr al-Hajr al-Garbi és a Kaszr al-Hajr as–Sarki Szíriában, vagy a Szamarrai Dvavszak al-Hánkáni, továbbá a 10. századi bagdadi Abbászida palota. A muszlimoknál a kert sok funkciót lát el, legyen az a szokásos magánjellegű, akár nyilvános közhasználatú, zárt és védett. Az iszlám világ legnagyobb részén úgy tartják, egy kert szépsége már önmagában is javítja az életminőséget. A teraszok, csatornák és medencék megfelelnek a kertészet és az öntözés igényeinek, a gyümölcsfák árnyékában pihenhetnek, míg a virágok illatot és színt árasztanak. A kerteket a Mohamed próféta által előrevetített paradicsom előképének tartják.[24]

Hárem (arabul: harím): nemcsak a palotáknak – de a lakóházaknak általánosan – az a nyilvánosságtól elzárt része, ahol a család nőtagjai laktak.

Káa: központi fogadócsarnok a kairói palotákban egy, két, vagy négy ívánnal, rendszerint fedett középső térrel. A muszlim topográfusok a „káa” kifejezést az egész palotára használták, vagyis náluk a fogadótermet, a lakórészeket és a melléképületeket együttesen jelentette.

Funduk: Észak-afrikai kifejezés kis, városi üzletek komplexumára. Egy tipikus funduk négyzet alakú, kétemeletes épület, melyet egy központi udvar köré építettek, az egyik emeleten üzletek és tároló helyiségek találhatók. Egyenértékű a hánnal a Közel-Keleten.[25] A fundukok architektúráját ritkán lehet megkülönböztetni a hánokétól. A külföldi – főleg genovai, pisai, amalfi, firenzei, velencei – kereskedőknek megvolt a saját külön fundukjuk (olaszul: fondaco) olyan kereskedőtelep, ahol az ott élő idegenek lakóhelye, irattára s temploma is állt, továbbá azon árucikkek központi raktára, amelyekkel kereskedtek. Általában sajátos önkormányzattal is rendelkeztek.

Hammám: Fürdő. Az első kalifák a római/bizánci fürdőket rituális megtisztulás iszlám követelményének megfelelően átalakították. A hideg csarnokot (frigidarium) megszüntették, az öltözőhelyiséget (apodyterium) pedig kibővítették. Ebből nyíltak az árnyékszékek, továbbá egy langyos csarnok (tepidarium) és egy vagy több forró terem (caldariuim), amelyet a padló alatt elhelyezett csövek fűtöttek római módra (hypocaustum), a kazánt kívülről táplálták. A nemeket szigorúan elkülönítették. Valószínű, a fürdők ellen felhozott elítélő vélemények tükröződnek az Ezeregy éjszakában, amelybe általában a hullarablók kedvelt tartózkodási helyeként említik őket. Ennek ellenére a társadalmi érintkezés színhelyei maradtak, és a Kuszajr Amrában, valamint a Khirbat al-Mafdzsarban levő omajjád-kori fürdőkhöz pompás társalgótermek csatlakoztak.[25]

Kajszárijja vagy bedesten: (valószínűleg a császári piacok bizánci elnevezéséből): lezárható piac az értékes árucikkek – finom kelmék, ékszerek, fűszerek stb. – árusítására és raktározására, gyakran éjjeliőrök felügyeltek rájuk. Törökországban az ilyen piacokat általában bedestennek hívják. Az ankarai ACM múzeum egyik épülete is eredetileg bedesten volt.[26]

Karavánszeráj, (hán, han, Perzsiában: ribát, vagy rubát): Szállást és némi védelmet nyújtott és alkalmat az üzletkötésre a kereskedőknek, és lakhelyet a kormánytisztviselőknek. Némelyik vidéki hánról tudjuk, hogy kegyes alapítvány volt, de a városiak általában nem. Az utóbbiak révén a helybeli előkelőségek „megcsapolhatták” a nemzetközi kereskedelmet. Egyes uralkodók - mint a szeldzsukok - kifejezetten támogatták a hánok létesítését (pl.: a Sultanhanik Kayserinél és Aksaraynál).[27]

Barid: Postaállomás, posta. A barid nemcsak a birodalom hivatalos levelezésének kiszállításáért volt felelős, hanem belföldi hírszerző ügynökségként is működött, amely tájékoztatta a kalifákat a tartományok eseményeiről és a kormányzati tisztviselők tevékenységéről. Külső megjelenésében valószínűleg nem nagyban különbözhetett a karavánszerájoktól; megállóhelyként szolgált a főbb útvonalak mentén, ahol a hivatalos futárok megpihenhettek és lovat válthattak, vagy átadták az üzenetet váltójuknak. A posta már az Abbászidák idejétől fontos intézmény volt. A mongolok idejében pedig Gázán kán (1296-1304) postaállomások (jámok) láncolatát hozta létre, amely Perzsiát és Irakot összekötötte Közép-Ázsiával és Kínával.[28]

A világi építészet jelentős hányadát képezik a katonai létesítmények (erődök, várak, raktárak) mellett utak, hidak (köprü) és kikötők. Ezek nagy részét nagy szakértelemmel, kiváló mérnöki tervezéssel hozták létre, számos ezek közül ma is közfunkciót lát el.

Az iszlám építészet rövid történeteSzerkesztés

Mohamed már a kezdetektől az iszlám egyetemességét hirdette, és az iszlám hódításai során ez a törekvés folyamatosan fennmaradt. Kihatott a teológiára (kalám, a törvények értelmezése és magyarázata) a gondolkodás és kultúra, a művészetek minden területére, így az építészetre is. A sajátosan arab gyökerű művészet azonban már indíttatásakor számtalan helyi hagyományt, szokást és elképzelést ötvözött egybe, így megtaláljuk benne a sémi, az iráni, de a görög-római stílusjegyeket is, ahogy az iszlám előtti korok beduin eredetű törzsi művészet elemeit is. Az arab stílusjegyek, az u.n. „iszlám építészet” azonban csak az Abbászida korszakban váltak jellemzővé. Az építészetet a célszerűség jellemezte, ami kezdetben főleg a vallási építészetre, ezen belül a csaknem minden pompát nélkülöző imatér kialakítására szorítkozott.[29]

A három kontinenst magában foglaló hatalmas terület kulturális gazdagsága lehetőséget nyújtott arra, hogy a keresztény, perzsa és indiai származású hívők lelkesen újradefiniálják tudásukat, valamint nemzeti művészetükkel, iparukkal és különféle tevékenységeikkel kapcsolatos tapasztalataikkal, az iszlám értékek figyelembevételével megtermékenyítsék eddigi építészeti hagyományaikat.[1]

 
A kúfai nagymecset 1915-ben

A 638-as alapítású dél-iraki Kúfának már állandó Nagymecsete épült, ami tulajdonképpen egy 100x100 méteres udvarból állt, amit árokkal vettek körbe. Ide a város teljes lakossága elfért. Ez a tér, híven a mecset eredeti jelentéséhez az imádkozás helye, Mohamed próféta medinai otthonának udvarát hivatott másolni. Az iszlám hódítások során megnövekedtek az igények maradandó épületek létrehozására, amely már nemcsak az imádkozás és leborulás helyeként szolgált, hanem egyúttal hirdette a vallás felsőbbrendűségét is.[30]

OmajjádokSzerkesztés

Az iszlám építészet első emlékéről a kúfai nagymecset korszerűsítésének kapcsán beszélhetünk, amit Zijad ibn Abihi kezdett el 670-ben. A mecset egy részét faszerkezetű tetővel fedte be, árkádsort és oszlopfolyosót (rovák) hozott létre az alapterület meghagyásával. Az omajjád korban jelent meg a kiblafalba mélyített fülke, a mihráb, amelynek ugyan a szertartás szempontjából nincs különösebb funkciója de jelzi az ima irányát. Jobb oldalon a szószék a minbár, (bár az iszlámban nem létezik keresztényi értelemben vett papság, de hagyományosan a Korán-felolvasó innen, vagy a kibla előtt ülve olvassa fel a szent szöveget.) A minbart kisebb kerítés választotta el az imádkozó hívőktől, ez az elkülönített tér a makszúra, az uralkodó saját területe.[30]

Muávija, Szíria Omajjád kormányzója Ali halála után 661-ben kalifának kiáltotta ki magát, nekilátott hatalmának megszilárdításához úgy a szír központban, Damaszkuszban, mint az Ali szimpatizánsai által uralt mekkai, medinai területeken. Építészeti szempontból jelentős alkotások ekkor még nem jöttek létre.[31]

A jemeni törzsek támogatásával hatalomra jutott Abd al-Malik kalifa (685–705) amikor ellenfelei elfoglalták Mekkát, új vallási központ kialakítására és ezzel együtt az új arab világ szimbolikájának megteremtésére is kísérletet tett.[32] Mivel az ima iránya 624-ig Jeruzsálem volt, itt emeltette afölé a szikla fölé azt a mecsetet, ahonnan Mohamed életében a mennybe ment (mirázs) és ahol Ábrahám fel akarta áldozni fiát Izsákot. Az úgynevezett Sziklamecset, vagy Szikladóm nyolcszögletű alaprajza lehetőséget adott a hívőknek a szent ereklye, a szikla körüljárására is. A falakat mozaikdíszítések és Korán-idézetek díszítik.[33]

 
Az aranyozott tetővel borított Sziklamecset a jeruzsálemi Templom-hegy központi részén.

Szintén omajjádok emelték Damaszkuszban a Nagymecsetet (Omajjád-mecset), amit al-Valid kalifa kezdett építtetni (706 – 714/15) egy eredetileg Jupiter-szentély, majd Keresztelő Jánosnak szentelt templom helyén. A 157 x 100 méteres alapterület déli részére imateret építtetett, amely azonban nem maga a teret szegélyező oszlopcsarnok, hanem egy háromhajós, árkádos homlokzatú, a középkori bazilikák építési stílusához hasonlatos belső tér. A kiblafal fölött kezdetben fából, majd miután az leégett, kőből épített kupola áll, itt van az elkerített makszúra és ez mögött maga a mihráb. A belső falakat, illetve az udvari homlokzatot gazdag, a Korán Paradicsomát ábrázoló mozaikdíszítés borítja. A muszlimok által szintén szentként tisztelt Keresztelő János állítólagos sírja ma is látható a belső térben.[34]

Az Omajjád-mecset az iszlám mecsetépítészet szinte minden jellegzetességét tartalmazza. Itt jelenik meg először a minaret, ahonnan a müezzin imára hívja a híveket. A minaretek itt a mecset sarkaiban emelt tornyok, de többször előfordul, hogy az épületegyüttestől távolabb helyezik el azokat.[35]

Az Omajjád vezetőréteg ugyanakkor saját használatra a világi építészet néhány eredeti példányát hozta létre. Külön fejezetet érdemelnek az Omajjádok sivatagi palotái, amelyeket a vadászatokhoz vagy kikapcsolódásra használtak. Jelenleg még nem egyértelműen ismert, hogy mi volt ezeknek az építményeknek a funkciója. Valószínű, hogy védelmi-, mezőgazdasági-, lakó- és kereskedelmi célokat egyaránt szolgáltak. Egyik legjobb állapotban fennmaradt a jordániai Kuszr Amra, vagy Kuszr Harana várai.[36] Jelentős az Ammántól délre fekvő Msattában a 8. század második negyedében épült vadászkastély, aminek a homlokzatát díszes frízborítás ékesítette. Ez ma a Pergamon múzeumban látható. A világi paloták építészeti képét ugyanakkor nem egységes tervezési koncepció határozta meg, hanem formális elemek. Mivel a lakóhelyiségek bővítése folyamatos volt, sokszor az összhatás a zsúfoltság érzetét kelti.[35]

Az Omajjádok 710-re Afrika nyugati felét is elfoglalták, 716-ra meghódították a mai Spanyolország területét, Galliában Martell Károly, a Merovingok maiordómusa állította meg őket Poitiersnél 732-ben.

AbbászidákSzerkesztés

 
Al-Manszúr városának Medinat al-Szalámnak, azaz a Béke Városának sematikus alaprajza (a későbbi Bagdad). 1: Palotatemplom 2: A baszrai kapu 3: A kúfai kapu 4: A damaszkuszi kapu 5: Horászáni kapu

A 8. századtól a 13. század közepéig regnáló Abbászidák alapvetően határozták meg az iszlám építészet formavilágát és művészetét. Az iszlám világ akkori központja Bagdad az iszlám művészet központjává vált, az Abbászida ízlés pedig Nyugat-Ázsiában és Észak-Afrikában fokozatosan teret hódított. Itt jelentek meg először az ember és állatábrázolást helyettesítő bonyolult ornamentikai mintázatok, amelyek később a teljes iszlám világ ismertetőjegyévé váltak.[37] Az elsősorban mediterrán térséget fejlesztő Omajjádok építészetétől eltérően az őket követő Abbászidák építészete már keletre tolódott át, kimutathatóan technikailag és formavilágában a Szászánida-dinasztia örökségén és hagyományain fejlődött. A Szászánidáknál jelent meg először az íván, ez a hatalmas boltív, illetve a tölcsérboltozattal megtámasztott kupolával fedett tér, ami a tróntermet, vagy a fogadások helyét hivatott kiemelni. Ilyen palota volt a ktezifoni is, amiből ma már csak a homlokzat egy szakasza és az íván áll.[38] Amíg az Omajjádok elsősorban kőből építkeztek, az Abbászidák jobban kedvelték az égetett vagy napon szárított agyagtéglát. Ezt faragott, illetve öntött, gyakran festett gipszstukkóval fedték. Ennek oka valószínűleg a nyersanyag hiánya volt.[39]

Al-Manszúr (754 – 755), az Abbászida-dinasztia alapítója, Ktezifontól 40 km-re a Tigris partján hozta létre 762-ben a "Béke városát" Madina al Szalámot azaz a mai nevén Bagdadot. A város szigorúan tervezett, a világ középpontját szimbolizáló alaprajzával már az iszlám építészet fennsőbbségét hirdette. Középpontjában aranyozott kupolás uralkodói palota állt, a hozzá csatolt nagymecsettel. Sajnos mára már nem maradt fenn ez az építmény de a leírások olyan bőségesek, hogy azok alapján szinte az egész várost rekonstruálni lehet. A palota főkapuja, az úgynevezett aranykapu egy díszes ívánra nyílt. Az egész felépítmény hasonlított a Ktézifonban található építményekhez Az abbászidák egy jó állapotban fennmaradt palotája ettől északnyugatra volt, amíg magát a várost egy központi udvar köré szervezték. A szászánida építkezésekhez hasonlító abbászida építészet a maga iráni-perzsa elemeivel az iszlám építészetét gazdagította. Az újonnan emelt épületek már eltértek az omajjádok alatt készült damaszkuszi illetve jeruzsálemi formáktól, amit a későbbiekben számtalan nagymecset kialakítása során alkalmaztak. Gyakorlatilag visszatértek az első, hatalmas terekkel rendelkező mecsetekhez, így például a híres szamarrai Nagymecset építésénél, amely a kilencedik század közepén született már egyéni stílusban ezt fejlesztették tovább.[37] A 833-tól 842-ig uralkodó al-Mutasszim kalifa hvárezmi török rabszolgákból sereget állított ki, akik a bagdadi lakosságot hamarosan terrorizálták. A kalifák új főváros után néztek, hiszen helyzetük a fővárosban labilissá vált. Az új főváros Szamarra lett.[38]

A híres al-Mutavakkil mecset 849–852-ig épült, ez az iszlám legnagyobb imahelye. Alapterülete 56 x 240 méter, téglafal kerítése és 21 bejárata van. A sokhajós imatermet faszerkezetű mennyezet fedte. Ma már csak a kerítés falai állnak, a több száz pillérből néhány maradt csak. A nagymecset gazdag belső díszítése keresztény, bizánci, pártus motívumokkal rokon. A minaret igazán különleges: 50 méternél magasabb szűkülő hengeres torony köré spirál vonalban rámpa emelkedik, ami rokon az asszír és babiloni zikkuratokkal.[38]

A csarnokmecsetek iráni típusára a legjobb példa a kairói Ibn Túlún-mecset.

A kairói mecset építtetője Ahmad ibn Túlún aki katonai pályafutását követően Egyiptom helytartója lett, majd 868-ban megalapította a Túlúnida-dinasztiát Kairóban az akkori Fusztátban, amelynek északi részén új városnegyedet építtetett.[40]

A bagdadi Musztansziríja-medresze építése al-Musztanszir Abbászida kalifa nevéhez fűződik, aki a tudományok, az oktatás nagy támogatója volt.

Arabok az Ibériai-félszigetenSzerkesztés

Algéria és a mai Tunisz területén 800-ban független állam alakult kaiuráni fővárossal, ahol az épített nagymecset a jeruzsálemi Szikla-dóm mellett álló al-Aksza mecsethez hasonlít. Ennek az építészeti stílusnak legismertebb képviselője azonban nyugaton található Córdobai nagymecset. Az abbászidák hatalomátvételét az addig uralkodó omajjád családnak csak egy tagja élte túl, Abd ar-Rahmán herceg, aki 755-ben marokkói és berber csapatokból sereget szervezett, majd csapatai élén bevonult Sevillába, ahol kineveztette magát a meghódított területek emírjének. Ettől kezdve 1031-ig a Córdobai emirátus illetve 921-től kalifátus töltötte be a vezető szerepet az Ibériai-félszigeten. Ar-Rahmán 756-tól 788-ig uralkodott. 755-ben megszerezte a keresztényekről az addig közösen használt córdobai katedrálist, később annak helyén újat építtetett. Ez lett a későbbi Córdobai nagymecset alapja.[35]

Valószínű, hogy az eredeti építtetői elképzelés a Kairói nagymecsetből származik, egyúttal a megvalósítás nagyon hasonlít a jeruzsálemi al-Aksza mecset szerkezetéhez is. A századok folyamán ez az első templom meglehetősen szűknek bizonyult a hívek befogadásához, ezért II. Abd ar-Rahmán (822–852) bővítette úgy, hogy a falakat áttörve és a pilléreket meghagyva megtartotta a boltíves szerkezetet, majd az udvart alakította át, a főbejárat mellé minaret került. Később, 962-ben al-Hakan lebontotta a déli falat és újabb tizenkét boltívnyi területtel bővítette a belteret. A tizedik század során, 957-ben a cordobai mecsethez Al-Manszúr az imatérhez épített nyolc hajót és szélességben kibővítette az udvart kelet felé is. Itt mutatkozik meg az iszlám építészet rugalmassága, hiszen a csarnok mennyezeti kialakítása alkalmassá tette az épületet a folyamatos bővítésekhez. Nyilvánvaló, hogy a fő szempont a befogadó terem nagysága volt, praktikus okok miatt tért tehát vissza az iszlám a kezdeti, csarnokszerű építési stílushoz.[41]

Az egyszerűségnek van olyan következménye is, hogy a belső térszerkezet gyakorlatilag meghatározhatatlan. A Córdobai nagymecset több mint 500 oszlopa bebizonyította, hogy a muszlim építészek a teret főleg hosszirányban, a hajók hosszán keresztül értelmezték.[35] A toledói Báb al-Mardum-mecset vakárkádjai a Córdobai nagymecsethez hasonlatosak, de a felettük látható téglarács már a nyugati iszlám sajátja.[42]

III. Abd ar-Rahmán kalifa (912-961) az ibériai északi kikötőt fejlesztette, hogy a térség legfontosabb kikötője legyen. Erődítménye, az Alcazaba veszély esetén akár húszezer embernek is védelmet nyújtott.[43] Medina al-Zahra palotavárosa Córdoba mellett épült, a három teraszon elhelyezkedő épületegyüttes legfelső szintjén III. Abd ar-Rahmán kalifa palotája, a középsőn a közigazgatási épületek mellett fogadócsarnokok, az alsó szinten a közemberek házai helyezkedtek el. A 11. században épült zaragozai Aljafería erődje a legjobb állapotban fennmaradt taifapalota Spanyolországban. (a taifák független mór királyságok voltak az ibériai félsziget arab fennhatósága alatt). I. Alfonz aragóniai király Zaragoza meghódítása után meg is tette fővárosának, majd a későbbi évszázadok során is az uralkodók lakhelye volt. A hozzávetőlegesen nyolcvan méter élhosszúságú négyzet alaprajzú erőd előugró kerek tornyai a keleti Omajjád sivatagi erődöket mintázzák. Az udvaron díszes mecset áll. Az oszlopfők jellegzetessége a különösen csipkés kialakítás, amely a nyugati iszlám építészet díszítési szokásai mellett is egyedi.[44]

A Córdobai Emirátus felbomlása után az iszlám elsősorban az Észak-Afrikai térségben fejtette ki kulturális és politikai hatását,[41] azonban a 14. század végére a Naszridák uralkodása idején az Ibériai-félszigeten az iszlám kultúra még egyszer felvirágzott, amely 1492-ben a reconquista következtében szakadt meg. (→Naszridák építészete).


NaszridákSzerkesztés

 
Az Alhambra épületegyüttese Granadában

A spanyol területen, az Almohádok örökségén, az úgynevezett mór uralom végén a Naszridák gazdag pompával felépítették Alhambra erődjét Granadában. Legkorábbi építményei a 11. században épültek, de a Naszridák alatt (V. Mohamednek (1362–1391) köszönhetően érte el ma ismert pompáját. Központi tere, az Oroszlánok udvara 1223-ban épült, I. Mohamed építtette. Utódai, I. Júszuf, V. Mohamed és III. Júszuf granadai emírek 1408-ig folytatták az épület fejlesztését.[45]

I. Juszúf (1333–1354) a Palacido de Comarest, a Puerta de ala Justiciát (az igazság kapuja), a Puerta de los Siete Suelost (A hétemeletes kapu), a Torre de la Cautiva (Foglyok kapuja). V. Mohamed (1362–1391) építtette a Rijád-palotát, ismertebb nevén a Palacio de los Leones-t (Oroszlános palota).[45]

A komplexum egyesíti az iszlám építészet addigi eredményeit, légies, mégis logikusan szervezett térélményt nyújt. Nemcsak az iszlám építészeti hagyományoktól tér el, hanem elüt az európai szellemben emelt királyi palotáktól is, hiányzik az egységes homlokzat, a főtengely, a különböző épületszárnyak jelenléte.[46]

FátimidákSzerkesztés

 
A kairói Al Hakim-mecset minaretje

A berber eredetű Fátimidák, a síita iszlám iszmáilita ágához tartoztak és az uralkodók egyben imámok, tehát vallási vezetők is voltak. Elfoglalták Egyiptomot és a város mintegy 200 éven át a dinasztia 1171-es felbomlásáig az iszlám legjelentősebb nyugati központjának számított. Székhelyük Egyiptomban annak akkori fővárosa a Kairó melletti Fusztát volt. Az uralkodó stílusban, utánozva az Ibériai-félsziget mór építészetét, felismerhetők az Abbászida elemek is.

Ubaidalláh al-Mahdi 910-ben Ifríkíjai hatalomátvétele után az aglabida fejedelmi városba, Rakkadába költözött, de később a politikai zűrzavar miatt Mahdíjába ment. Mahdíja legfontosabb épülete a szerkezetében aglabida hatásokat mutató nagymecset, amely a félsziget déli részén fekszik, széles, négyzet alakú alapterületen, 916-ban épült egy mesterséges teraszon. Az aglabida épületekre emlékeztető mecset egy látványos újítás figyelhető meg: al-Káim palotájához hasonlóan a bejáratot itt is a homlokzat elé építették. Belsejében az udvart körülvevő, a bejáratot kivéve az oldalakon végigfutó árkádos oszlopsor található.

970-ben al-Muizz kalifa egyik hadvezére Dzsauhár, Fusztát közelében az al-Mukattam hegy lábánál rakta le a főváros, Miszr al-Káhira („A győzedelmes”) alapkövét, amelyet eredetileg palotavárosnak kezdtek építeni a kalifa és udvartartása számára, bár néhány katonai célú épületet is terveztek hozzá. A négyzet alapú városba 1100 ill. 1150 m hosszú falakkal volt kerítve, eredetileg nyolc kapun lehetett belépni. Fokozatosan épültek ki a szokásos városi építmények, piacok, fürdők, szerájok raktárak. A kalifa palotája (Nagy, vagy a Keleti Palota) a város közepén állt, számtalan kertet sőt még lóversenypályát is kialakítottak benne. Ezzel szemben emelték a Nyugati Palotát al-Aziz (975–996) uralkodása alatt. A lakóházak is pazar díszítésekkel rendelkeztek. Ezeket a palotákat a kalifátus bukását követően le is rombolták.[47]

A kairói al-Azhar-mecsetet (a név jelentése „Ragyogó” vagy „Virágzó”) is Dzsauhár kezdte építeni 970–972 között, amely a síizmus központjává vált, és amely köré oktatási központot emeltek. Ez még ma is a legrangosabb muszlim vallási egyetem az arab világban. Az egyik legfontosabb emlék a kairói al-Hakim-mecset, építése 990-től 1013-ig tartott.[48] Ez megismétli az ibn-Tulun-mecset alaprajzi elrendezését. Ezt az építményt a kúfi típusú (a Kúfa városban elterjedt) mecsetépítések utolsó állomásának tekinthetjük. Észak-Afrikában több templom is épült, de ezek már különösebb művészi értéket nem képviseltek.[49]

Irán, Közép-ÁzsiaSzerkesztés

Az iszlám építészet, ahogy az iszlám művészet és kultúra is, a keleti területekre tevődött át. Elsősorban az északkelet-iráni Transzoxániába, ahol a Számánida-dinasztia volt az uralkodó (875–1005) és akik a művészetek és a kultúra bőkezű támogatói voltak. Építészetük különösebben nem jelentős, néhány mauzóleum illetve kis négyzetes pavilon maradt fenn ebből a korszakból. Jellemzően elsősorban az Iránban honos perzsa szent helyekről (lásd: zoroasztrizmus) vehettek példát. A mauzóleumokra nem az azt meghatározó tér vagy a nagyság volt a jellemző, hanem az itt először megjelenő külső és belső díszítés, amit magából a téglából kialakított ornamentika jelentett. Buharában már épületek sorát alakították ki ezzel a típusú díszítéssel. A felületet plasztikusan, mintha faragott anyag lenne, kiemelték.[50]

Keletebbre, a terület iszlám hódításai után a török eredetű Gaznavidák jelentek meg és 998-tól 1186-ig uralkodtak. Fővárosuk Gazni ma már romváros, legjelentősebb építménye a III. al-Manszúr (1099–1115) által nyolcágú csillag alaprajzon építtetett úgynevezett „csonka minaret”, amely az u.n. „tégladíszítéses” stílus egyik kiemelkedő alkotása. Téglából kirakott geometrikus minták jellemzik III. Maszúd palotáját is, amit 1957-ben tártak fel. Fő jellegzetessége a négyívános udvar, amely a későbbiekben számtalan építménynek a mintája lett, többek között a Nagyszeldzsuk építészet egyik fontos stílusjegye is.[50][51] Gazniban számtalan világi építményt, palotákat, fürdőket, hidakat építettek, de ezekből kevés maradt fenn, elsősorban a mongol betörések miatt. A Gaznavidák világi építményei fővárosuk Gazna és téli fővárosuk al-Aszkar (a mai Laskargáh közelében) régészeti lelőhelyeiből ismerhetők.[52]

A Gúridák, a Gaznavidák vazallusai, a iráni eredetű afgán hegyi törzsfőnökök nemzetsége a közép-afganisztáni Gúr-hegység környékén államot alapítottak. A Gúrida Birodalom hatalma csúcsán a Kaszpi-tengertől Észak-Indiáig húzódott. 1215-ben a belső hatalmi harcoktól meggyengült birodalom a Hvárezm-sahok prédája lett. A Heri-folyó völgyében, 200 km-re Heráttól az ősi Firuzkúh környékén az ötvenes években egyedülálló gúrida emléket tártak fel, a Dzsam-minaretet. Nagy valószínűséggel a gúrida uralkodó, Gijász ad-Dín Muhammad emeltette 1163 és 1203 között. Afganisztán 2002 óta világörökségi védelmet élvező kulturális helyszíne. A téglaépítmény külső falát faragott stukkódíszítés (973 szó a Marjam-szúrából) és kék mázas csempeborítás fedi. A torony 60 méter magas, felfelé erősen keskenyedő.[53] A négyívános heráti Nagymecsetet szintén a Gúrida Gijász ad-Dín Muhammad építtette, a homlokzati díszítések azonban már a későbbi Timuridák és a Szafavidák munkája.

Kutb ad-Dín Ajbek, a Gúridák kinevezett rabszolgakormányzója1199-ben kezdte el Delhiben a Kutub Minár építését, ami a delhi nagymecset építését, ami már a hindu és dzsain építészeti hagyományokat is ötvözte.

Nagyszeldzsuk BirodalomSzerkesztés

A tizedik század közepétől már csak névlegesen uralkodó Abbászidákat a Bujidák (másképp Buvajhidák) követték. A Bujida-emirátusnak 945-től Bagdad már a vazallusa volt. Az abbászida kalifát gyakorlatilag fogságban tartották, ahonnan a szeldzsuk-törökök szabadították meg, akik 1051-ben már Transzoxániát illetve Észak-Irán területeit ellenőrzésük alatt tartották. A Bizánci Birodalom felett aratott 1071-es manzikerti győzelmük tovább szorította a folyamatosan gyengülő bizánciakat Nyugat-Anatóliába. Anatólia elfoglalása után 1171-ben alapították meg dinasztiájukat Szíriában, miután elűzték a Fátimidákat. A Nagyszeldzsuk Birodalom fővárosa a perzsiai Iszfahán lett. Itt az első péntek-mecset már új jegyekkel épült.[54]

A magánpaloták gazdagon dekorált, alabástromporból kevert stukkói mellett a karavánszerájok is változatos díszítésekkel épültek. Ekkor alakult ki az a világi jellegű épülettípus is, amely az iszlám tanok elterjedését és tudomány művelését szolgálta: a medresze. Ez gyakorlatilag egyben teológiai főiskola is volt. Általában négyívános, belső udvarral rendelkező épületegyüttes. Az első ilyen típust feltehetőleg Nisápurban 1046-ban építhették. A szeldzsukok az iszlám oktatás központjaiként számtalan iskolát emeltek, amikre a hosszanti udvaros elrendezés volt a jellemző, ahova hatalmas kapukon (ejván, vagy íván) lehetett bejutni. Ez az elrendezés egész Közép-Ázsiában szokássá vált, még a magánpaloták és mecsetek többsége is hasonló stílusban épült.[55]

A négyejvános tervezés eredete jelenleg vita tárgya; talán visszavezethető az iszlám előtti időszak palotaépítkezésére. A késő tizenegyedik században kialakult új típusú oktatási intézmények, a medreszék kialakításában is jelentős szerepet kapott amelyet Nizám al-Mulk szeldzsuk fővezér szolgalmazott az oktatás széleskörű elterjesztésére, illetve a terjedő síizmus y ellensúlyozására. A négy ejván formátuma az udvari homlokzatot határozza meg, itt a mecseteknél ugyanis ezek fontosabbak mint a külső homlokzatok. Ez összhangban van az iszlám misztika fejlődésével (szúfizmus).[56]

Iszfahánban létezett egy korábban épített kúfai típusú mecset, a péntek-mecset ennek és a négyívános medresze építési stílusnak egy kombinációja. A bejárata előtt a 12. század végén téglastílusú pavilont emeltek. A minden részletre kiterjedő, lényegre törő tervezés még a téglából alkotott felületdísznek is funkciót adott.[57]

Ezek az úgynevezett kis "kioszk mecsetek" népszerűek voltak a szeldzsuk-kori Iránban, eredete feltehetően mauzóleum, illetve a zoroasztránus vallás tűzszentélyeire vezethetők vissza.[57]

Az ebben a korban kialakult épülettípusok másik fajtája a vendégfogadó vagy karavánszeráj, amit Anatóliában hannak hívnak, Perzsiában ribátnak. A vándorló kereskedőknek átmeneti szállást biztosító karavánszerájok építészeti megoldásai, amelyek inkább erődszerű építmények voltak, nem ritkán a fallal körülvett épületek mecseteket fürdőket rejtettek. Ezek állomásként és vendégfogadóként szolgáltak a fontosabb kereskedelmi utak mentén, körülbelül egy napi járóföld távolságra egymástól. Igényesebb kialakításukra példa a Nisápurból Mervbe vezető út mentén létesített Ribat-i Saraf (épült a 12. század első felén). Két udvara van, ez már hordozza a szeldzsuk építészet egyik eredményét, a meglehetősen észszerű átlátható térszervezést. A díszítése meglehetősen egyszerű, bár a sarkokat úgynevezett mukarnasz vagy sztalaktit boltozat fedte, amely az iszlám építészet egyik legjellemzőbb boltozatkialakítása.[58]

A mukarnasz gyakorlatilag stukkódísz a kőből vagy téglákból kirakott boltozaton, amely a boltozat egészét fraktálszerűen ismétli. Az első ilyen boltozattípus a szamarrai Imam Dur-mauzóleumnál figyelhető meg. A másik ismert korabeli előfordulás Bagdadban, a 12-13. században épült Abbászida palotában található a kétívános udvar árkádjainál. Bagdadban mintegy harminc medresze épült csak a Szeldzsuk Birodalom fennállása alatt. Ezek közül a legjelentősebb az al-Musztanszir kalifa (1226–1241) által építtetett Musztanszirija, egy iráni típusú medresze kapuívánnal, illetve két ívánként kialakított előadótérrel. A 13. század első felében épült a különleges térrendszeréről ismert aleppói al-Firdauszi medresze (épült 1236-ig).[57]

Mediterránum, Zangidák, Ajjúbidák, MamlúkokSzerkesztés

A nyugati területeken a helytartók valamennyire függetlenül az iszfaháni szultántól gyakorolták a hatalmat, amit átörökítettek utódaikra. Szíriában például a 12. században a Zangidák voltak hatalmon, akit az egyiptomi helytartó Szaladin, az Ajjúbida Birodalom megalapítója űzött el, miután a Fátimidák örökségébe lépett. Szaladint a muszlimok egyik legnagyobb hősüknek tarják, mivel összekovácsolta az egymással hadban álló kisebb fejedelemségeket és sikeresen felvette a harcot a keresztesekkel. Uralkodása nyomot hagyott Észak-Afrika építészeti örökségén is.[59]

Ekkor épült a bizánci támadások elleni védekezésként a még Zangidák által elkezdett aleppói citadella is, de a kairói citadella is ennek mintájára született. Építésük elsődleges célja nem is a védelem volt, hanem a hatalom demonstrálása.[60] A citadella építészeti túlzsúfoltsága annak következménye, hogy a szultánok a 13. század második felétől rohamos ütemben növelték az elsősorban kipcsak származású rabszolgakatonák számát saját védelmükre. Az utolsó Ajjúbida szultán asz-Szálih kairói mauzóleuma jelentős még ebből a korszakból, azért is, mivel a mukarnaszdíszítésű kupola vagy boltozat Egyiptomban itt jelent meg először. Hasszán al-Naszír szultán (1347–1361) medreszéje, bár későbbi korból származik, formailag az ajjubida stílushoz tartozik.[61]

Aleppóban a Mamlúkok, azaz rabszolgaszultánok első dinasztiája szerezte meg a hatalmat és tartotta addig, amíg az Oszmán Birodalom elfoglalta a térséget (1517). Első szultánuk, Bajbarsz (1260–1277) még nem törődött a város építészeti képével, de az 1266-ban épült nagymecset, amely ma már romokban áll, őrzi a nevét.[62] Utódja Kaláun már jelentős építészeti fejlesztéseket hajtott végre. Az építkezés felvirágzott, az akkor a mongol invázió elől Egyiptomba menekült számtalan mesterember segítségével. Al-Naszír szultán medreszéje is ekkor épült meg. Formailag újításként hatott a négyívános központi udvar és az azt határoló négy kisebb medresze, amelyet az iszlám négy legismertebb jogi iskolájának építettek, így a legfontosabb iskolák, az úgynevezett kalámok külön oktatást kaphattak. Az épület leginkább jellemző része a monumentális kapuzat.[63] Kairóban főleg iráni stílusú négy ívános medreszéket, mauzóleumokat és mecseteket építettek. Az épületek homlokzatai tagoltabbak és díszesebbek lettek elődeiknél. A mamlúk vallási épületeket főleg azzal a céllal emelték, hogy az az uralkodók saját maguknak állítsanak emléket, ezáltal hangsúlyozzák ki az egyéniségüket. Minden épület tükrözi a mecénások egyéni ízlését. Mivel a mamlúkok egyaránt rendelkeztek vagyonnal és hatalommal, az építészetük általában a – timurida vagy a klasszikus oszmán stílusokkal összehasonlítva – több projektre vonatkozott, nem egy hatalmas komplexumban gondolkodtak.[64]

Az Észak Afrikai területeken két nagy uralkodó család, az Almohádok (1036–1147), illetve 1130–1269 között az Almoravidák uralkodtak. Nem sokat tettek hozzá az építészeti örökséghez, inkább másolták az omajjád építészetet, különösen a Córdobai nagymecset mintájára hoztak létre csarnokmecseteket Rabatban, Marrákesben, Fezben. Spanyolországi hódításaik után ezt a stílust követték Sevillában is, gazdagon díszített mukarnaszboltozatos építményeikkel. Ezeket sokkal gazdagabb díszítéssel látták el, mint az a keleti építészetnél szokásos volt.[65]

AnatóliaSzerkesztés

 
Alá ad-Dín-dzsámi Niğdében (Közép-Anatólia)

A szeldzsukok Manzikert alatt legyőzték a Bizánci Birodalmat és megnyílt az út az iszlám terjeszkedése előtt Anatóliában illetve Kis-Ázsiába. Az iszlám építészet akkor találkozott teljes egészében először a bizánci örökséggel illetve az örmény építészettel melynek hatása a továbbiakban meghatározó lett. Ez a hatás gyakorlatilag az összes építészeti típusnál megmutatkozik. Anatólia már a tizenharmadik század elején szeldzsuk stílusban kezdett fejlődni, az évszázadok során különböző, iráni, szíriai, mezopotámiai és közép-ázsiai hatások érték. Jelenleg elfogadott vélemény, hogy a törökös iszlám kultúra egyfajta szintézise.[66]

Anatólia, mint a szeldzsukok egyik hűbéres területe gyakorlatilag 1086-ban már elszakadt az anyabirodalomtól és önálló kulturális fejlődés útjára lépett. A szeldzsuk törökök behatolása az anatóliai területekre kissé átalakította az ott hagyományosan megszokott építészeti stílust és úgy a felhasznált építőanyagok mint formagazdagság terén változást hozott. Az építészet szinte minden területen megújulásra volt képes, így a mecsetek, medreszék, karavánszerájok önálló építészeti egységet alkottak.[67]

Bár a grandiózusabb épületek kőből készültek, gyakori volt a téglaépítmények sora szinte függetlenül az épület funkciójától. Téglát használtak a boltozatok kialakítására, gyakori volt a faoszlopok alkalmazása a tetőszerkezetek megtartására is. Ezek az újítások szembetűnőek a Málik sah által építtetett dijarbakiri nagymecset (Ulu Dzsámi) építésénél is. A mecset érdekes keveréke az újra felfedezett klasszikus elemeknek, a kő, tégla vagy stukkódíszítés kombinációinak.

A konyai fellegvárban található mecsetre (11. század közepe) is jellemző az eklektikus építészeti stílus. Megtalálható itt a szír módon használt fehér és szürke márvány keveréke, a kúp alakú kupola perzsa hatásra utal, vagy egy átmenetet képez az örmény templomok felé. A mecseten belül a két teremben újra felhasznált bizánci oszlopokat láthatunk. A leginkább jellemző szakasz azonban már a szeldzsukok saját stílusa, a finoman megmunkált minbár előtti kupola, amelybe nem a szokásos lépcsőzetes, hanem már háromszög alakú klaszterek vezetnek át (csegely), egyúttal az egész összképét fekete és türkiz csempék határozzák meg.

A mecsetépítészet különbözik a kelet-anatóliai építési módtól, ahol inkább az arab típusú nyitott mecset a jellemző. A 12. századi kísérletező építészetet leginkább a kayseri és a konyai péntek mecsetek jellemzik, ahol elhagyva a Nagyszeldzsukok négyejvános építészeti megoldásait úgynevezett bazilikális mecsetek építését helyezték előtérbe. Erre a stílusra jellemző a nigdei Alá ad-Dín-dzsámi (1223), amelynek padlóját szeldzsuk szőnyegek borítják. A legrégibb fennmaradt szőnyegek is ebből a korból valók.

Feltűnőek a Középnyugat-Anatóliában a 13. század folyamán szokásosan épített faoszlopos mecsetek, melynek legjellemzőbb képviselője az 1232-ben épített sivrihisari Ulu-dzsámi. A konyai fellegvárban jellemzők a 13. századból származó kőfaragások, amelyek griffeket, dzsinneket és állatábrázolásokat mutatnak.

Az anatóliai mecsetek új típusú építésére kiváló példa a Niğdei Alá ad-Dín-dzsámi, amely bár kívülről díszítetlen, jelentős szerepet foglal el az anatóliai szeldzsukok építészetében. A szokatlan módon nem a kiblatengelyhez csatlakozó kapu és az alig kivehető figurális díszítés (két emberi arc) emeli ki a hasonló épületek közül. Ezek a mecsetek már sokfunkciós komplexumok voltak (küllije), előképei az Oszmán Birodalom meghatározó építészeti stílusának.[45]

A másik fontos épület a divrigi régi nagymecset, amelynél 4x4-es pillérrel öthajósra osztották a teret, és minden boltívét egymástól eltérő bonyolult formájú bordás kőboltozattal borították. Az imatér és az udvar között nem volt éles határvonal. A mecsethez kórház csatlakozik. A szeldzsuk hagyományokhoz híven Anatóliában is számtalan medresze épült. Fontosabb ezek közül az 1250 körül épült erzurumi Çifte Minareli-medresze, aminek csillagboltozatos oldalejvánjai kétemeletesek. A szultánság központjában, Konyában az ince Minareli-medresze (1260–1265) kiemelkedő jelentőségű. A homlokzat elé kiugró kapuzat jellemzően gazdagon, már-már burjánzóan és funkciótlanul faragott.[34]

A világi építészet példái továbbra is a hánok, azaz a karavánszerájok voltak, ezek építése a 13. században érte el a csúcspontját Anatóliában. Általában belül nagyon egyszerű kialakításúak voltak, kívül védőfallal látták el ezeket, gyakorlatilag erődített vendégfogadónak is nevezhetők. Az udvar közepén kút, esetleg egy egy pavilonszerű mecset volt, ahol a megfáradt utazók imádkozhattak. Az árkádokból nyíló vendégszobákat tűzhellyel látták el. Kiváló példa erre a Kayseri közelében levő Szultán-hán, I. Kejkubat szultán építtette 1219–1236 között.[68]

Jelentős építészeti emlékek az ekkor épült kümbetek, építészetileg megemlíthetők a kayseri Döner Kümbet illetve a Hudávent Hátun-türbe Niğdében.

Ilhánok, közép-ázsiai kánságok, TimuridákSzerkesztés

 
A Gúr-e Mir-mauzóleum Szamarkandban, benne Timur Lenk sírja
 
A Bibi Hánum-mecset Szamarkandban
 
A Bibi Hánum-mecset szerkezeti felépítése

A Nagyszeldzsuk Birodalomnak végül is a mongol hódítás vetett véget, akik 1258-ban elfoglalták Bagdadot, Gázán kán (1295–1304) felvette az iszlám hitet és a hatalmas iráni területeken létrejött az Ilhánok birodalma. Az ilhánok vagy ilhánidák egy mongol dinasztia volt Perzsiában és a környező országokban 1260-tól 1335-ig. A dinasztiát Dzsingisz kán unokája, Hülegü alapította és a mai Irán, Türkmenisztán, Észak-Afganisztán, a Dél-Kaukázus (a mai Örményország, Grúzia, Azerbajdzsán), Irak és Anatólia egy része által lefedett területen.[69] Különösen figyelemreméltókat alkottak a síremlékek, türbék, mauzóleumok létrehozásában. Abd asz-Számád szúfi sejk síremléke a közép-iráni Natanzban 1300-as évek elején készülhetett. A külsőre szerény épület belső díszítése rendkívül gazdag. Öldzsejtü sírja (épült 1307-13; r. 1304-1316)az iráni Szoltánijében már a korszak valódi  építészeti remekműve. A Tabriz felé vezető úton, Kazvintól százhúsz kilométerre felépített későbbi fővárosban fekvő síremlék nyolcszög alakú, átmérője mintegy 38 méter. A kupola magassága 50 méter. Díszítésére jellemző a bannál- vagy ún. építészmotívum, azaz a mázas csempék közé égetett téglákat raktak. Ezekből kúfi írással rakták ki Allah, Mohamed és Ali neveit (az ilhánok síiták voltak Öldzsejtü 1310-ben történt áttérése óta. Ezt az eseményt az iszfaháni péntek mecsetben a híres kalligráfus Haidár által gazdagon faragott téli imahelyének stukkómirhábja örökítette meg). Az iráni Varámin-mecset tipikusan ilhánida alkotás. A négyejvános, udvaros mecset imatermét kupola zárja le, Hangsúlyosabban itt jelentkezett először az úgynevezett csegelyes építészet. A Varámin-mecset oldalsó csegelyeit is a sarkok áthidalására és a kupola alátámasztására használták, de már gazdag díszítéssel látták el.[70]

A közép-iráni Jazd Péntek-mecsete már a klasszikus ilhánida építészeti stílus kiforrott példája. A kapuzat és a minaretek impozáns méretei tiszteletet parancsolóak, a kapuíván mukarnaszboltozata és a kék csempék harmonikus egységben találkoznak. Az ilhánida világi építészet kimagasló példája Azerbajdzsánban, mindegy 2000 méter magasságban fekvő palota, a Taht-i Szulejmán (Salamon trónusa), aminek helyén zoroasztránus tűztemplomok maradványai mellett szászánida és a párthusok korából származó romokat találtak.[71]

A 14. század utolsó harmadától a transzoxániai mongol helytartó fia, Timur Lenk szerezte meg a hatalmat, aki Szamarkandba helyezte székhelyét, átvette a közép-ázsiai területek feletti ellenőrzést, sőt hatalmas területeket hódított meg Indiában is, ahol eljutott Delhibe, ahonnan hadizsákmányként kézműveseket, építészeket hozott birodalmába.

Épületeiket hatalmas kupolák és monumentális kapuzatok jellemezték, ez igaz volt a vallási és világi épületekre egyaránt. A kupolákat nem közvetlenül a csegelyekre, hanem két egymást fedő boltívre helyezték, ez bizonyos dinamizmust adott a belső tér számára a korábbi statikus térszervezéssel szemben. Leginkább jellemző a timurida építészetre a pazar, geometrikus formákat, növényi motívumokat és Korán idézeteket felvonultató csempedíszítés. Hodzsa Ahmad Jászávi mauzóleuma a turkesztáni Jásziban szinte az összes timurida építészeti jellegzetességet mutatja.[72]

Szamarkandban az egyik leghíresebb építmény a szamarkandi Bibi Hánum-mecset, ami Timur első feleségétől kapta nevét. Stílusában az iráni négyejvános mecsetekhez sorolható. Szamarkand másik nevezetes emlékét a Gúr-e Mir-mauzóleumot Timur Lenk eredetileg az unokaöccse számára építette, de később őt is ide temették. Ez még a szeldzsukok nyolcszögletű síremlékeinek egyfajta nagyított változata.[73] Szintén Szamarkandban egy nekropolisz található monumentális kapuboltozatokkal és kupolákkal épült mauzóleumokkal, a Sáh-i Zinda.[72]

Timur Lenk fia, Ruh sah (1405–1447), aki a ma Afganisztánban fekvő Herátból irányította Timur örökségét, továbbfejlesztve apja korának építészeti megoldásait, már önálló ötletekkel gazdagította azokat. Fő építésze, a Sirázból származó Kavam ad-Dín volt, aki a Hargírdban felépítette a Gíjatíja medreszét, (1438–1445). Az első látásra puritán tervezés következetes koncepciót takar. A változatosan felépített terek kombinációjával az iszlám építészetet új ötletekkel gazdagította. Arányainak tökéletességét az iszlám építészet kutatói is méltatják, a Parthenonhoz, vagy Donato Bramante római Tempiettójához hasonlítják.[65]

Timur unokája Ulug bég az általa építtetett medreszékkel és a szamarkandi csillagvizsgálóval írta be magát az építészet történetébe. Közép-Ázsia három legrégebbi medreszéje – a buharai (1418), a szamarkandi (1420) és a gisduváni (1430) – is neki köszönhető, világosan mutatja a térség medreszetípusainak jellegét. A legjelentősebb ezek közül a szamarkandi Regisztán téren álló medresze. Ulug bég uralkodása alatt fejezték be a Gúr-e Mír-mauzóleumot, ahova Timurt temették, majd később őt is.[74]


OszmánokSzerkesztés

 
A Hagia Szophia, az oszmán stílusú mecsetek előképe

Keleten, a mongol hordák által támadott Ikóniumi Szultánság (Rúmi szeldzsukok) hanyatlását követően új török törzs emelkedett ki anatóliában, ami később Oszmán Birodalom néven Európa és a Közel-Kelet egyik meghatározó hatalmi centrumává vált. A Bizánci Birodalom szomszédságában a török törzs egyeduralomra tett szert: az oszmánok, akik első törzsi vezetőjüktől, Oszmánról (1281–1384) kapták nevüket. Fia, Orhán (1324–1360) az anatóliai Bursza bevételét követően, felhasználva a bizánci államigazgatás apparátusát, zsoldoscsapatok szervezésébe fogott, akikkel stabil közigazgatás kiépítése mellett képes volt a bizánci támadások visszaverésére és új területek megszerzésére. Orhán az európai Trákia elfoglalása után, a Gallipoli félszigeten tartósan megvethette a lábát, majd fia I. Murád (1359–1389) Drinápoly (Edirne) elfoglalásával (1361) biztos hídfőállást épített ki az európai térfélen.[75]

Építészetük kezdetben a szeldzsuk minták és megoldások másolataiból állt, a bursai Yeşil Türbe (1412–1424) például az anatóliai szeldzsuk medreszékkel mutat erőteljes hasonlóságot. Az önálló oszmán építészet Bizánc elfoglalása után bontakozott ki, amikor a törökök Konstantinápoly elfoglalásával a bizánci hagyományokkal szembesültek. A már akkor világhírű Hagia Szophia monumentális, mégis légies architektúrája századokig arra késztette a török építőmestereket, hogy az itt megismert formákat és megoldásokat felülmúlják. Bár a Hagia Szophiát Konstantinápoly bevétele után szinte azonnal mecsetté alakították, azonnal felmerült az igény hasonló alkotások létrehozására, hiszen az Oszmán Birodalom központjaként több nagy formátumú dzsámi építése is szükségessé vált.[65]

Ezt az igényt először I. Szulejmán (1520–1566) uralkodása alatt, a birodalmi építész, Szinán kezdte megvalósítani a Szulejmán-mecset (Szulejmánije, építésének kezdete 1550 körül) tervezésével, amit a Hagia Szophia méltó párjának szántak (mindkét kupola szinte azonos fesztávú és magasságú). Ennek ellenére a Szulejmánije nem annyira a szakrális, transzcendens, légies összhatást valósítja meg, hanem minden ízében racionális térszervezésével tűnik ki.[76] A mecseteket gyakran komplexumként tervezte meg, melléjük karavánszerájokat, fürdőket, iskolákat, közkonyhákat épített.

Szinán legnagyobb művei egyikének tartják az Edirnei Szelim-mecsetet (Szelimije dzsámi), amelyet már 80 éves korában, II. Szelim megbízásából épített. Minaretének érdekessége, hogy hármas csigalépcső-szerkezetén három ember mehetett fel a 70 méter magas toronyba, hogy közben nem látták egymást. A Szelimije nyolcszög alaprajzú, az átlókban fülkékkel kialakított kupolás tér. Maga a 31,3 méter átmérőjű kupola nyolc oszlopon áll, a minaretek között úgy tűnik, mintha azok tartanák, annyira légies architektúrát mutatnak. Ez a kupolás kialakítás a későbbi oszmán mecsetek tekintetében nem egyedülálló, Magyarországon Pécsen van hasonló forma, a Gázi Kászim pasa dzsámija, illetve a Jakováli Hasszán dzsámija, amelyek ugyan kisebbek és kevésbé díszesek, de Szinán mecsettervezési stílusát mutatják.[77]

A világi építészet terén kimagaslik az isztambuli fedett vásárcsarnok (bazár), amely mintegy 31 000 négyzetméteren, közel 3000 üzletet, 1000 raktárt, 65 utcát, tereket, közkutakat, 5 mecsetet és 16 vendégfogadót (hán) foglal magába. A palotaépítészet terén a leginkább ismert épületegyüttes a Topkapı palota (törökül: Topkapı Sarayı, azaz „Ágyúkapu palota”) a szultán székhelye. A 700 000 négyzetméteren fekvő komplexumot csaknem 400 éven keresztül folyamatosan építették.[18]

Szafavidák, IránSzerkesztés

 
Az iszfaháni Majdán (a központi tér a bazársoroknak adott helyet). Ma Nags-e Dzsahán tér. A tér déli oldalában a kisebb Lotfolláh sejk-mecset és a nagyobb Sáh- vagy Imám-mecset.
 
Iszfahán a Szafavidák korában. 1. Majdán 2. A bazár bejárata 3. Ali kapu palota 4. Lotfolláh sejk-mecset 5. Sáh-mecset 6. Csehár bág

Az Oszmán Birodalomtól keletre, Perzsiában a Szafavidák (1501 – 1732) jutottak hatalomra, akik már városi térszerkezetében gondolkodtak, elsősorban székhelyük, Iszfahán építészetét gyarapították. Itt Nagy Abbász sah a 16. század végén az iráni fennsíkon, 1500 méter magasságban világvárost tervezett az ókori elámi Aspandana helyén. Központjában négyszögletű, bazársorral körülvett 507 m hosszú és 158 m széles központi teret hoztak létre (Maidán). A 17. század elején itt építették fel a Lotfolláh sejk-mecsetet, amelyet egyszerű, négyzetes alaprajzra emeltek, építészetileg nem lenne jelentős, azonban rendkívül gazdag kék és zöld fajanszdíszítésével kelet iszlám építészetének egyik gyöngyszeme. Hasonló az ugyancsak a Maidán másik oldalához (a kibla tájolása miatt) aszimmetrikusan, egyik sarkával érintkező a négyívános szeldzsuk stílusban épült Sáh Maszdzsid (vagy Imám-mecset), ami azonban díszítésében már kissé visszafogottabb.[78]

A több mint 160 mecsettel, 40 medreszével, 1800 karavánszerájjal, 270 közfürdővel büszkélkedő, kertekkel, parkokkal ellátott várost Nagy Abbász korában mintegy egymillió ember lakta. Központi tengelye a Csehár Bág, a négy kilométer hosszú sugárút. Az iszlám világban is egyedülálló a Nagy Bazár, amely megközelítőleg harminc négyzetkilométeren terült el, és építészetileg a központi nagy tér, a Majdán (főtér) bevezetőjéül szolgált. A királyi palota kertjében fényűző pavilonokat építettek. A legismertebb a Csehel Szotún ("Negyvenoszlopos palota"), amely belső díszítésein Nagy Abbász dicsőségét hirdeti. Az oszlopok kialakítása óperzsa elemeket idéz, talapzatuk egymásra támaszkodó oroszlánokat mintáz. A figurális ornamentika nem volt idegen a szafavida művészek ábrázolásmódjától. Szaid sah sírját síita imámok passiója díszíti, ez a szunniták felfogása szerint elképzelhetetlen szentségtörés. A Csehel Szotúntól, egy három kilométernyi platánsor vezet az Allahverdi-hídhoz. A város főépítésze a művészetekben jártas mérnök polihisztor, Bahrá ad-Dín Muhammad Ámilí sejk volt.[79] Különös jelentőséggel bírtak a szafavida építészetben a kerti pavilonok és paloták, illetve a kertépítészet. Egyik leghíresebb épület a Majdán tengelyében álló palotanegyedben fekvő Csehel Szotún (Negyvenoszlopos Palota). Mukarnaszboltozatos bejárata, belső, velencei tükrökkel díszített belső tere, miniatúrákhoz hasonlatos faliképei teszik különlegessé. 1647-ben II. Abbász (1642–1666) emelte, majd később az 1706-os tűzvész után újjáépítették. Hasonlatosan szép világi palota az 1669-ben Szulejmán sah által emelt kétszintes Hast Behest ("Nyolc Mennyország").[80] A szafavidák a hídépítészet terén is újat alkottak, a mérnöki és művészi szempontok átgondolt megvalósításával.[81]

Az iszlám India, Mogul BirodalomSzerkesztés

 
A Vörös Erőd, Delhi

Indiában, a Mogul Birodalom területén az építészeti hagyományok és az iszlám építőművészet különleges szintézise jött létre úgy hogy hatalmas régiók lényegesen eltérő építészeti emlékeit foglalták össze rendkívüli formagazdagsággal. Az iszlám itt nem mélyről jövő, a néplélekből fakadó vallásként, hanem hódítók által diktált szabályrendszerként volt jelen, hiszen az eredeti vallás a hinduizmus az Nagymogulok (Bábur 1526) hódításai előtt már ezer létezett. Ezzel együtt az iszlám nem volt ismeretlen az indiai szubkontinensen, hiszen Észak-Indiában a Gaznavidák és Gúridák, majd a Delhi Szultanátus már önálló, maradandó építészeti megoldásokkal büszkélkedett.[82]

A Mogulok Bábur, majd kis szünet után fia, Humájun, majd unokája Nagy Akbar hódításai nyomán uralmukat szinte az egész indiai szubkontinensre kiterjesztették. A mogul császárok nagy jelentőséget tulajdonítottak az építészetnek, az uralkodói rang jelképének és a dinasztikus önazonosság megnyilvánulásának tekintették. Az építészet világosan kifejezi az iszlám és a helyi indiai stílus összefonódását. Ez a szintézis legvilágosabban Akbar sah Agra közelében felépített ideiglenes fővárosában, Fatehpur Szíkriben mutatkozik meg. Ez a város a hagyományos muszlim boltívek, kupolák és tágas terek, valamint egyszerű hindu kőoszlopok és díszítő elemek ötvözete. A kor jellegzetes alkotásai a nagy méretű mecsetek, amelyekkel az uralkodók az iszlám valláshoz való elkötelezettségüket hangsúlyozták, a kertekben található, pódiumon álló monumentális síremlékek és az erődök. A mogul építészet legkiemelkedőbb alkotásai a birodalom legfontosabb városaiban, az indiai Agrában, Delhiben és Fatehpur Szíkriben, valamint a pakisztáni Lahorban találhatók.[83]

A világszerte ismert és méltán megcsodált építészeti alkotások (Tádzs Mahal, Humájun síremléke, A Dzsama Maszdzsid Delhiben, vagy a Vörös Erőd Agrában és Delhiben) világosan mutatják azt a kifinomult szintézist, amit nemcsak a tervezés, hanem a díszítőművészetek terén is elértek.

Az iszlám építészet Nyugat-AfrikábanSzerkesztés

 
A djenné-i Nagymecset, Mali

Nyugat-Afrika négy fő zónára osztható: Szahara, Száhel, az ettől délre fekvő szavannás területek, majd délebbre esőerdők. A legnagyobb zóna a Szahara, amely az Atlasz-hegységtől Marokkóban és Algériában a Szenegál folyóig terjed. A térségek határvonalai lassan de folyamatosan változnak (ezzel együtt az építési kultúra is), a jelenség legjobb példája a Ghána birodalma által elfoglalt terület, amely középkorban gazdag gyepterület volt, de ma sivatagban van. Az iszlám már a hetedik században behatolt Nyugat-Afrikába az észak-afrikai kereskedelmi útvonalakon keresztül.[84]

A mecsetek kialakítása nem tükrözte az iszlám központok stílusát, Afrikában, elsősorban a Szaharától délre fekvő Száhel övezetben és a szudáni térségben őshonos építési stílust a sárból dagasztott tégla és a vályogvakolat jellemzi, amiket farönkös tartógerendák támasztanak meg. Ezt az építési eljárást alkalmazták úgy a kisebb középületek, mint a nagy paloták, várak, mecsetek építésénél is. Ezek a gerendák állványzatként is szolgálnak a falak karbantartásához, amelyet rendszeres időközönként a teljes közösség bevonásával végeznek. Ennek az építési módnak a legkorábbi példái valószínűleg i.e. 250 körül Djenné-Djennóból származnak, itt találhatók meg az első bizonyítékok a régióban az vályogtégla-építésről.[85]

Az agyagtégla-építészet hagyományos módszerei városonként eltérőek; így Djennében hengeres iszaptégla kerül felhasználásra, míg más városokban egyszerű szárított földdarabokat használnak építési anyagként. Stílus szempontból a ennek az építési módnak két fő csoportja van: a nyugati hagyomány a Mali Manding városaiból származik, és egy keletibb hagyomány a Nigéria északi részén fekvő hauszák által lakott városokra jellemző.[86]

A Száhel-övezet régiójában található agyagépítészet észrevehetően különbözik a szomszédos szavanna építési stílusától. A szavanna régi szudáni építészei több kúpos tetejű házból építették épületeiket. Ez elsősorban egyfajta városi építési stílus volt, a kereskedelemből származó vagyon központjait hivatott demonstrálni. Ezeket tipikus teraszos tetővel ellátott négyszögletű épületek jellemeznek, és már messziről egyéni megjelenést kölcsönöznek a szorosan építkező falvaknak és városoknak. Az épületek a gazdálkodók, kézművesek és kereskedők komplex társadalmára utalnak. A nagy épületek, például mecsetek, reprezentatív lakó- és ifjúsági házak már messziről kiemelkednek a szavannai környezetből.[87][88]

A hauszák az egyik legnagyobb nyugat-afrikai etnikai csoport, amely Nigériában, Kamerunban és Ghánában terjedt el. A gyarmatosítás előtt a hausza mesterépítők gazdag és befolyásos osztály volt, akik szabályokkal és célokkal szervezett céhben dolgoztak. Képzettek voltak az építés minden területén, a szerkezeti tervezéstől a homlokzati dekorációig. Ugyancsak elsajátították a másutt alkalmazott technikákat a muszlim világban utazó kereskedelemmel foglalkozó szakemberekkel folytatott cserék révén. A hausza épületek egy-két emeletes vályogtéglából emelt szerkezetből állnak. A magánélet védelme a hausza építészetben kiemelkedő fontosságú. A bejáraton kívül az utcafronton nyílások nem léteznek, vagy méretük és száma nagyon kicsi. Az építészetüknek megvan a maga saját nyelve, gazdag szerkezeti innováció és kifejezés szempontjából, és kifejező homlokzata.[89]

Külsőleg a hausza építészet egyszerű, bár az épületek belsejében sokféle dekoratív motívum látható. A hausza épületeket a kiterjedt fafelhasználás különíti el az inkább nyugati, tisztán iszaptégla építészettől. Elképzelhető, hogy ennek a stílusnak az eredete a szőnyeggel borított sátrakból származik, ahol a szőnyegfalakat fokozatosan felváltották a földfalak. A hasonlatosság a hausza építészet egyik legjellemzőbb tulajdonságának, a bordázott kupolának a kiterjedt használatában nyilvánul meg. Ezeket a kupolákat négyzet alakú vagy kör alakú alapra lehet helyezni, vagyis egyetlen központi pontot vagy egy központi négyzetet hozhatnak létre a bordák metszéspontjában. A fából készült bordákat (általában akácfát) ezután sárral tapasztják, absztrakt díszítésekkel borítják. A sík tetőt könnyű sárfalak építésével érik el a bordák tetején a középső és a külső fal között, így a bordákat óriási elemekké vagy hajlított belső profilú merevítőkké alakítják. A hauszáktól délre, Adamawa régióban a lapostetőkkel ellátott sártégla építészet koncepcióját kúpos nádfedelek váltják fel. Ez elsősorban azokban a régióban szükséges, ahol a nagy esőzések gyakorlatilag lehetetlenné teszik a lapostetőket. Ennek egyik érdekesebb eredménye, ahogy hogy az iszlám vallás által előírt téglalap vagy négyzet alakú ház megjelenésének megőrzése érdekében a nádfedeles épületek homlokzatait felépítik. Ezeket a sárból épített homlokzatokat az ajtók feletti bonyolult arabeszk minták élénkítik.[86]

Iszlám építészet a modern korbanSzerkesztés

 
Iszfaháni Nemzetközi Konferenciaközpont

A modern iszlám építészet fogalma nem könnyen definiálható. Magában foglalja a különböző muszlim közösségek és csoportok kulturális hagyományait, egyúttal tükrözi azok modern világban betöltött szerepét. Az eredmény egy olyan építészet, amely őrzi az évszázadok gazdag művészi hagyományait, miközben a feszegeti a modernitás határait. A múltban az egész muszlim népesség a vallási vezető, a kalifa felügyelete alatt egyesült, akinek nagy hatása volt az építészeti stílusra, összességében a művészeti irányzatokra. Irányításával a századok folyamán a nyugatitól eltérő stílusban születtek a kulturális alkotások. Ma azonban már nincs egységes irányítás, így az épületek már földrajzi elhelyezkedésük szerint különféle változatokat mutatnak.[90]

Sok területen nagyon fontos a hagyományok életben tartása is. Például Kabulban a közelmúlt háborús pusztításai miatt számos új épület született, de sok újjáépítést hagyományos anyagok és technikák segítségével végeztek éppen azért, hogy a kulturális hagyományokat életben tartsák.

Ugyanakkor az arab világ (és elsősorban az olajban gazdag államok) a globalizáció kihívásaira is hathatós választ adnak, nemcsak gazdasági, hanem kulturális tekintetben is. A modern nagyvárosokban megtalálni az európai vagy amerikai stílusú felhőkarcolókat és tornyokat, ám a nemzetközi építészeti formák beillesztésével egy olyan kereskedelmi és gazdasági kapcsolatrendszer folyamatosságát hangsúlyozzák, amelyet a selyemút és a kelet-nyugati kapcsolati hálózatok teremtettek meg a csaknem másfél évezredes iszlám történelem során.[90]

A modern iszlám építészetben gyakran egymás mellett látható a régi és az új, szinte átmenet nélküli formákban. Ez különösen a modern építészek által használt hagyományos motívumok felhasználására igaz. A magánlakások modelljei nem egy esetben az ősi iszlám erődökön vagy palotákon alapulnak. A hagyományos alaprajzi elrendezések már, megtartva a magánélet iszlám értékeit hatásosan egyensúlyoznak a szoros közösségi kapcsolatokkal. Az ívek, hagymakupolák és absztrakt geometriai minták még mindig megtalálhatók mindenütt, de már beépítve új, a modern technológia adta építészeti formákkal. Még a mecseteket is, az iszlám építészet hagyományos szimbólumát is újraértelmezik az iszlám filozófián és motívumokon alapuló, merész új, elvont fogalmakkal.[90]

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. A Khutba az iszlám hagyományban a nyilvános prédikáció elsődleges hivatalos formája a déli (dhuhr) gyülekezeti imádságon pénteken. A vallási beszédek és szóbeli megnyilvánulások, például a prédikációk, különféle körülmények között és különféle időpontokban kerülnek kinyilatkoztatásra. A khutba bizonyos mecsetekben hetente (általában pénteken) és bizonyos éves rituálékon (pl. ramadán) hangzik el. Más vallási szónoklatot és a prédikáció különféle alkalmait darszként (lecke) vagy vazként (figyelmeztetésként) értelmeznek, és formátumaik ennek megfelelően különböznek. Ezeket a prédikációkat rendszeresen megtartják, ahogyan azt minden jogi iskola tanítása előírja.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c Rabah Saoud: Introduction to Islamic Architecture. Foundation for Science Technology and Civilisation: Muslim Heritage (Hozzáférés: 2018. jan. 12.)
  2. a b c d Alpatov 252. o.
  3. Saladin
  4. Szentkirályi 59. o.
  5. Petersen 51. o.
  6. a b c Kendra Weisbin: Common types of mosque architecture. Khan Academy (2016) (Hozzáférés: 2018. jan. 14.)
  7. Brill VI. 644. o.
  8. Santhi Kavuri-Bauer: Defining Islamic Architecture. Islamic Arts and Architecture (2012) (Hozzáférés: 2018. aug. 2.)
  9. Brill VI. 646. o.
  10. MűvLex 470. o.
  11. a b King, David (1995. augusztus 1.). „The Orientation of Medieval Islamic Religious Architecture and Cities”. Journal for the History of Astronomy 26 (3), 253–274. o. DOI:10.1177/002182869502600305.  
  12. Robinson 184. o.
  13. Brill VI. 649. o.
  14. Madrasah. Encyclopaedia Britannica (2014) (Hozzáférés: 2018. jan. 10.)
  15. Minaret ARCHITECTURE. Encyclopaedia Britannica (2016) (Hozzáférés: 2018. jan. 10.)
  16. Petersen 279. o.
  17. The heritage of Eastern Turkey: from earliest settlements to Islam, Antonio Sagona, 2006, p. 208
  18. a b Michael Levey. The World of Ottoman Art. Thames and Hudson (1975) 
  19. The Palgrave Handbook of Spirituality and Business. Palgrave Macmillan (2011. augusztus 16.). ISBN 978-0-230-23831-2 
  20. Secular Architecture (angol nyelven). Encyclopadia Britannica, Inc., 2016. (Hozzáférés: 2018. október 5.)
  21. Szentkirályi 63. o.
  22. MűvLex II. 469. o.
  23. Duri, A. A.. Dīwān i.—The caliphate, The Encyclopedia of Islam, New Edition, Volume II: C–G. Leiden and New York: BRILL, 323–327. o. (1991). ISBN 90-04-07026-5 
  24. Jonas Benzion Lehrman. Earthly Paradise: Garden and Courtyard in Islam. University of California Press, 31. o. (1980). ISBN 978-0-520-04363-3 
  25. a b Petersen 91.o.
  26. Khadra Jayyusi, Salma. The Ottoman cities on the Balkans, The city in the Islamic world. Leiden ; Boston: Brill, 149. o. (2008). ISBN 978-90-04-16240-2. Hozzáférés ideje: 2011. november 3. „...bedesten (or bezistan, meaning enclosed market)...” 
  27. Caravansary (angol nyelven). Encyclopadia Britannica, Inc., 2016. (Hozzáférés: 2018. október 5.)
  28. ʻAbd al-Ġanī ibn Ismāʻīl al- Nābulusī. وسأيل التحقيق ورسأيل التوفيق: The Correspondence of ʻAbd Al-Ghanī Al-Nābulusī (1641-1731). BRILL, 15–. o. (2010). ISBN 90-04-17102-9 
  29. Az ősi iszlám 66. o.
  30. a b Szentkirályi 59. o.
  31. Iszlám művészet 64. o.
  32. Az ősi iszlám 65. o.
  33. Iszlám művészet 64-66. o.
  34. a b Iszlám művészet 67. o.
  35. a b c d Szentkirályi 62-63. o.
  36. Iszlám művészet 72. o.
  37. a b Cavendish 217. o.
  38. a b c Hajnóczi 105-106. o.
  39. Iszlám művészet 95. o.
  40. Jami' ibn Tulun. Aga Khan Documentation Center, 2018. október 28. (Hozzáférés: 2018. október 28.)
  41. a b Rabah Saoud: The Mosque of Cordoba. Foundation for Science Technology and Civilisation: Muslim Heritage (Hozzáférés: 2018. jan. 12.)
  42. Iszlám művészet 229. o.
  43. Iszlám művészet 213. o.
  44. Iszlám művészet 237. o.
  45. a b c Iszlám művészet 280. o.
  46. Szentkirályi 87-88. o.
  47. Fehérvári 89. o.
  48. Fehérvári 92. o.
  49. Sibylle Mazot: Architecture of the Fatimid. Islamic Arts and Architecture (2012) (Hozzáférés: 2019. jún. 18.)
  50. a b Hillenbrand 100. o.
  51. Tepe Sardar: Ghazni: Bahram Shah Minaret. Centcom (2012) (Hozzáférés: 2019. jún. 18.)
  52. Iszlám művészet 338. o.
  53. Fehérvári 107. o.
  54. Brent1 26. o.
  55. Iszlám művészet 362. o.
  56. Barbara Brend. Islamic Art. Harvard University Press, 76. o. (1991). ISBN 978-0-674-46866-5 
  57. a b c Iszlám művészet 354. o.
  58. Iszlám művészet 363. o.
  59. Iszlám művészet 166. o.
  60. Iszlám művészet 177. o.
  61. Mamlúk építészet 139. o.
  62. Fehérvári 182. o.
  63. Brent2 117. o.
  64. Behrens-Abouseif
  65. a b c Szentkirályi 98. o.
  66. Iszlám művészet 371. o.
  67. History and Ideology: Architectural Heritage of the "Lands of Rum". BRILL, 196–. o. (2007). ISBN 90-04-16320-4 
  68. Branning, Katharine: Seljuk Architecture (angol nyelven). turkishhan.org. (Hozzáférés: 2008. május 5.)
  69. Morgan 72. o.
  70. Morgan 73. o.
  71. Fehérvári 154. o.
  72. a b Elena Paskaleva: The Bibi Khanum Mosque in Samarqand: Its Mongol and Timurid Architecture. Leiden University Institute for Area Studies (2012) (Hozzáférés: 2019. jún. 18.)
  73. Szentkirályi 22. o.
  74. Brent1 116. o.
  75. Szentkirályi 89. o.
  76. Szentkirályi 90. o.
  77. Szentkirályi 92. o.
  78. Masashi Haneda – Rudi Matthee: ISFAHAN vii. SAFAVID PERIOD. ENCYCLOPÆDIA IRANICA FOUNDATION (2012) (Hozzáférés: 2019. jún. 16.)
  79. Brent2 96. o.
  80. Mahvash Alemi: A Catalogue of Known Gardens in Safavid Iran. Dumbarton Oaks, Washington, D.C. Trustees for Harvard University (2017) (Hozzáférés: 2019. jún. 16.)
  81. Sussan Babaie – Robert Haug: Isfahan x. Monuments (5) Bridges. ENCYCLOPÆDIA IRANICA FOUNDATION (2012) (Hozzáférés: 2019. jún. 16.)
  82. Iszlám művészet 372. o.
  83. Iszlám művészet 378. o.
  84. Dictionary of Islamic Architecture 302.-303. o.
  85. Brass, Mike: The Antiquity of Man: East & West African complex societies, 1998
  86. a b Dictionary of Islamic Architecture 308. o.
  87. Prussin
  88. Apotsos 86. o.
  89. Building Facades in Hausa Architecture. ateliermasomi (2015) (Hozzáférés: 2019. szept. 22.)
  90. a b c Christopher Muscato: Modern Islamic Architecture: Patterns & Concepts (angol nyelven). Study.com, 2003. (Hozzáférés: 2017. december 7.)

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés