„Akindzsi” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
5. sor:
Az akindzsik általában kevés katonai képesítésben részesültek, de viszonylag jó lovasoknak bizonyultak. Egy részük az elővédet képezte, és mint egy ''„megtorló alakulatnak”'' számítottak, amely beszerezte az élelmet, és felperzselte a vidéket. Nyílt csatákban a képzettebb erőkkel szemben harci értékük elmaradt. A [[szpáhi]]kkal vettek részt a nagy horderejű, döntő támadásokban. Hadjárat idején csak a fővezér engedélyével kezdhettek dúlást, békeidőben foglyokat és híreket szereztek, s állandóan nyugtalanították a velük szemben állókat. Száz fő alatti osztagaikat [[csete (lovasosztag)|csetének]], az annál nagyobbakat [[hárimli]]nak nevezték.
Az akindzsik páncélt nem viseltek, könnyű felszerelésük lévén gyorsan mozogtak mind a harcmezőn, mind portyázásaik során. Fegyverzetük tipikusan könnyű kopja és szablya, sőt íjat
Őseiket a [[11. század]] elején a bizánci uralkodók [[Örményország]]ból telepítették át, határvédő céllal. A [[14. század]] elején vezéreikkel együtt átálltak az [[oszmán]] hódítók oldalára, s lassan áttértek az iszlámra is. Az akindzsik [[Rumélia|Ruméliából]] kiindulva benyomultak mélyen [[Európa|Európába]], hogy a többi országot is zavarhassák, közben felderítették a terepet és előkészítették a nagyobb hadjáratokat. A 14. század végétől dúlják Magyarországot, [[1471]]-től pedig rendszeresek betöréseik az [[osztrák örökös tartományok]]ba. [[1475]]-ben az akindzsik már elérték [[Oroszország]]ot is. Mindent összevetve pusztításuk és vadságuk elmaradt a [[tatárok]]éhoz képest.
| |||