„Giacomo Leopardi” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
87. sor:
APPRESSAMENTO DELLA MORTE (A halál közeledése, [[1816]]) Leopardi legjelentősebb korai költői kísérlete ez a dantei tercinákban megírt költemény. Az öt canticában, a korai haláltól rettegő költőnek, egy angyal megmutatja a túlvilágot és bizonyságot ad minden evilági dolog iránti ragaszkodás értelmetlenségéről.
CANTI ([[1818]]-[[1837]]) Leopardi egész életében egyetlen összegző költői művön dolgozott, amely még életében meg is jelent, az Énekek ''(Canti)''. Különböző címek alatt összefoglalva, 1820-tól kezdve jelentek meg a művet alkotó költemények, amelynek magva egy 10 [[canzone|canzonéból]] álló ciklus. Közöttük a magyar költészetre is hatást gyakorló hazafias költeményeivel (''Itáliához'', ''Dante műemlékére'') és mély, filozofikus verseivel (''Angelo Maihoz'', ''Szapphó utolsó éneke''). Ehhez csatlakoznak később az idillek, köztük az egyik, talán a leghíresebb költeményével, a ''L'infinito''-val (A végtelen). A mű utolsó nagy ciklusa (Aspasia-ciklus, amelyet a [[Fanny Targioni Tozzetti]]hez fűzött reménytelen szerelem inspirált) költői elmélkedések a szerelemről, vagy inkább annak elvesztéséről, olyan híres költeményekkel, mint az ''Önmagamhoz'', vagy a ''Holdnyugta''. Emellett találunk hosszabb, rövidebb nosztalgikus, ironikus, filozofikus költeményeket (pisai-recanati dalok). Ez utóbbiak közül kiemelkedő ''Az ázsiai nomád pásztor éjjeli dala'', amely mély faggatózás a létezés értelme körül. A gyűjtemény gyakorlatilag záró darabja a ''Rekettye, avagy a sivatag virága'' (La ginestra), amely rendkívüli irodalmi hatást gyakorolt a később jövőkre (magyarországi hatása kimutatható [[Babits Mihály]]nál, [[Szenteleky Kornél]]nál vagy éppen [[Tóth Árpád (költő)|Tóth Árpád]]nál). A ''Canti'' teljes kiadásában 36 költeményt és 5 töredéket tartalmaz, amelyek elrendezése (I-XXXVI) megfelel a szerző akaratának.
DISCORSI (Értekezések, 1818-[[1824]]): Leopardi két hosszabb értekezéséről van szó. A ''Discorso di un italiano intorno alla poesia romantica'' (Egy olasz vizsgálódásai a romantikus költészet tárgyában) még 1818-ban született és Leopardi alapvető esztétikai nézeteit tartalmazza. A romantikával szemben látszólag klasszicista elveket vall a természet utánzásáról és az ókori mitológiák fontosságáról a költészetben. 1824-ben pedig a nemzeti hanyatlás okairól írt tanulmányt. Ez a ''Discorso sopra lo stato presente dei costumi degl’italiani'' (Vizsgálódás az olaszok erkölcseinek jelenlegi állapotáról). A jelen erkölcsi állapotát elemezve kifejti, hogy a modern társadalomból minden hagyományos integráló erő eltűnt, s egyetlenegy maradt: a kölcsönösen elismert társadalmi érdekek rendszere. Mint mondja,Itáliában még ez sincs!
| |||