„Titoizmus” változatai közötti eltérés

 

* 1944-1946 korai titoizmus. Ez lényegében véve nem más mint a sztálinizmus helyi alkalmazásának kísérlete.

* 1946-1949/50 [[sztálinizmus|sztálinista]] titoizmus. Ebben a szakaszban összeállt a sztálinista rendszer, és a sztálinizmustól eltérő különbözőségek felszámolása folyik. A sztálinizmus lendülete olyan nagy, hogy a Sztálinnal való szakítás után sem áll le egyből. A titoizmusban ez a fajta totalitarizmus a későbbiekben módosul, kifinomultabb lesz, de nem tűnik el belőle.

* 1950-1955 a kiútkeresés szakasza. Ekkor fogalmazódik meg az önigazgatás és az el nem kötelezettség ideája, amitől a titóizmus egyedivé válik.

* 1955-1980. Az „aranykori titóizmus”. Ebben a szakaszban alakul ki az a rendszer, amire más szocialista országok lakói irigykedve és csodálattal tekintettek, és amire ma is szívesen emlékeznek az egykori Jugoszlávia lakói. E szakasz belső periodizációja is lehetséges gazdasági, jogi, és társadalmi és politikai szempontból. Gazdasági szempontból az 1960-as évek a sorsfordítóak, mert ekkor alakul ki a viszonylagos jólét. Jogi, államjogi szempontból 1963 és 1974 jelentenek belső korszakhatárt, ugyanis az ország a lazább föderáció irányában mozdul el. Politikai szempontból 1966 jelent korszakhatárt, amikor Tito minden jelentősebb régi harcostársától már megvált. Társadalmi szempontból az 1968 és 1971 közötti időszak érdekes, mert ekkor születnek meg a negatív válaszok, a nagyobb demokrácia és a nagyobb nemzeti függetlenség kihívásaira. Egyszersmind ekkor veszti el a rendszer a rá addig jellemző változóképességet.

* 1980-1989 a kései titóizmus. Tito [[1980]]-ban bekövetkezett halála után, minden lényeges politikai, társadalmi tényező, szervezet, intézmény a titói út folytatása mellett tesz hitet. Ezt a korszakot talán a „Titó után is Titó” korszakának nevezhetjük, ugyanis ez volt a fő szlogenje a rendszernek. Azonban a titóizmus eróziója még 1980-ban elkezdődött egyrészt azzal, hogy a [[koszovó]]i [[albánok]] köztársasági státuszt követeltek maguknak, amit a többi köztársaság vezetése mereven elutasított, másrészt pedig azzal, hogy gazdasági nehézségek alakultak ki. A kései titóizmus fokozatosan csúszik a nemzeti alapú konfrontációba. A végét az [[1989]]-ben megtartott tömeges rendezvényre tehetjük, amikor a koszovói (rigómezei) csata 600. évfordulóját ünnepelték. Az új [[nacionalizmus|nacionalista]] vezér, [[Slobodan Milošević|Szlobodan Milosevics]], aki titóista alapokról indult, egyértelműen az egyik nemzet érdekeit próbálta érvényesíteni a többiek ellenében. Ezzel végképp felbomlott a titóista egyensúly.

 

* Végül mindenekfelett [[diktatúra]] volt, a demokratikus elemek csak díszként szolgáltak, ezért hajlamos a posztjugoszláv térség lakossága egy vezért követni, és ezért olyan könnyű demagógiával manipulálni.

 

* [[Hidegháború]]

* [[Milovan Đilas|Milovan Gyilasz]]