„I. Eduárd angol király” változatai közötti eltérés

Az 1290-es évek állandó háborúskodásai nagy anyagi terheket róttak Eduárd alattvalóira. A király 1294-ig háromszor vetett ki különadót, aztán a következő három évben még négyszer, több mint 200 ezer fontot préselve ki belőlük ezáltal.{{refhely|Prestwich 1972|179. o.}} Ehhez adódott még az élelmiszer, a gyapjú és bőráruk rekvirálása és a gyapjúra kivetett népszerűtlen különadó, a ''maltolt''.{{refhely|Harriss 1975|57. o.}} A túladóztatás egyre fokozódó elégedetlenséget szült. Az ellenállást azonban nem a nemesség vagy a köznép, hanem az egyház kezdte. 1294-ben Eduárd az egyházi személyek teljes évi jövedelmének felét követelte hozzájárulásként. A nem fizetőket a király törvényen kívüliséggel fenyegette meg, így végül a többség odaadta a jövedelmét. Az angliai egyház feje, [[Winchelsea-i Róbert|Robert Winchelsey]] canterburyi érsek ekkor Itáliában tartózkodott az elhúzódó pápaválasztáson,{{refhely|Powicke 1962|671. o.}} és amikor 1295 januárjában hazatért, már kész helyzet elé volt állítva. A király novemberben újabb különadót vetett ki az egyházra, azonban Winchelsey a frissen kiadott pápai bullára (a ''[[Clericis laicos]]''ra) hivatkozott, amely a pápa hozzájárulása nélkül megtiltotta, hogy egyházfiak adót fizessenek a világi hatalmaknak.{{refhely|Powicke 1962|674. o.}} Eduárd megint törvényen kívülre helyezéssel fenyegette meg a papokat. Az érsek végül nem mert maga dönteni a kérdésben, minden pap saját lelkiismeretére bízta, hogy a pápának vagy a királynak engedelmeskedik.{{refhely|Prestwich 1997|417. o.}} Az év végén a pápa új bullát adott ki ''([[Etsi de statu]])'', amely végszükség esetén engedélyezte az adózást.{{refhely|Prestwich 1997|430. o.}}