„Goldberger Leó” változatai közötti eltérés

Goldberger Leó számos újdonságot vezetett be. Azonnal felismerte a század elején megjelent rézoxid műselyem<ref>{{cite book|author=Zilahi Márton|title=A textilipar nyersanyagai|publisher=Tankönyvkiadó, Budapest|year=1953}}</ref> jelentőségét,<ref group="Jegyzet">A feltalálójáról (J. P. Bemberg) elnevezett, „Bemberg” márkanéven ismert rézoxid műselyem gyártása a cellulóznak rézoxidammóniák oldatban való feloldódásán alapul. Az ilyen oldatból történő szálgyártás ipari méretekben a 20. század elején indult meg. Ez a [[szálasanyagok|szálasanyag]] a [[Műselyem # viszkóz|viszkóz]]hoz hasonlóan a természetes alapanyagú mesterséges szálak közé tartozik és tulajdonságaiban is sokban hasonlít ahhoz, bár finomabb és erősebb szálak képezhetők belőle, mint a viszkózból. Elsősorban fehérneműk, [[harisnya|harisnyák]], bélésanyagok készítésére használták. Bár még most is gyártják, felhasználása erősen visszaszorult.</ref> amelyből a természetes [[selyem]]hez hasonló fényes, puha szövetek voltak készíthetők. 1919-ben ezek felhasználásával megkezdte „Parisette” márkanevű termékeinek (ruha-, blúz- és fehérnemű-anyagainak) gyártását, amihez megszerezte a kikészítés kizárólagos jogát a német Bemberg cégtől. Az 1930-as években bevezette a filmnyomást, és a szintetikus indigó színezék használatát. A ’30-as évek világgazdasági válságát viszonylag jól vészelték át. A cég 1934-től külföldön (Angliában, Belgiumban, Olaszországban, Franciaországban, az USA-ban, Kanadában, Ausztráliában és másutt, még ázsiai és afrikai országokban is) több leányvállalatot alapított gyártmányai értékesítésére, és több kisebb hazai kereskedelmi vállalatot is bekebelezett. 1938–1939-ben érték el a csúcspontot: több világkiállításon kaptak díjakat, kitüntetéseket, a „Parisette” szövetekkel pedig hatalmas sikereket arattak.