Főmenü megnyitása

Goldberger Leó, teljes nevén dr. Buday-Goldberger Leó (Budapest, 1878. május 2.Mauthausen, 1945. május 5.) a magyar textilipar egyik nevezetes alakja, aki a 20. század első évtizedeiben igen nagy szerepet vállalt annak korszerűsítésében. Az 1785-ben alapított Goldberger-gyár elnök-vezérigazgatója, a Gyáriparosok Országos Szövetségének (GYOSZ) igazgatója, a Magyar Textilgyárosok Országos Egyesületének elnöke, a Magyar Külkereskedelmi Intézet igazgatósági tagja, a Magyar Nemzeti Bank főtanácsosa, 1935-től felsőházi tag. 1944-ben a Gestapo elfogta és koncentrációs táborba hurcolta; pár nappal a mauthauseni tábor felszabadulása után ott halt meg.

Goldberger Leó
Született 1878. május 2.
Budapest
Elhunyt 1945. május 5. (67 évesen)
Mauthausen
Állampolgársága magyar
Nemzetisége magyar
Foglalkozása üzletember, felsőházi tag
A Wikimédia Commons tartalmaz Goldberger Leó témájú médiaállományokat.
A Goldberger-textilgyár 1908-ban

A Goldberger család története[1][2]Szerkesztés

A Goldberger család Perec nevű őse aranyműves volt, aki a családi hagyomány szerint az itáliai Padovából vagy Velencéből,[3] más feltételezés szerint Morvaországból vándorolt Magyarországra, és Óbudán telepedett le. Fia, Goldberg Ferenc – aki a 19. század elején változtatta nevét Goldbergerre[2] – már itt született, 1755-ben. Fiatal korában textiltermékekkel kereskedett, majd egy kékfestővel, a cseh Stibrall mesterrel társulva 1785-ben kékfestő üzemet alapított a mai Lajos utcában, abban az épületben, ahol ma a budapesti Textilmúzeum található. Termékeik hamar igen népszerűvé váltak. Pesten raktárt és üzletet tartott fenn, az utóbbiban – a Nemzeti Színház és a Pilvax-kávéház után elsőként – bevezette a gázvilágítást (tömlőben tárolt gázzal táplálva az égőket). 1800-ban nagykereskedést is nyitott, ahol elsősorban saját termékeit forgalmazta. Később megvette a családi lakóház és műhely mellett álló két házat is, és a mögöttük levő területen bővítette az üzemet.

Goldberger Ferencet a fia, Goldberger Sámuel (1784–1848) követte az üzlet élén. Ő gyakorlatilag már 1810 óta a gyártással, míg apja a termékek értékesítésével foglalkozott. 1845-ben megvásárolt egy perrotine-gépet, az akkori kor legmodernebb textilnyomógépét.

Goldbergerék támogatták az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot: részt vettek a honvédség egyenruhákkal való ellátásában. Emiatt a szabadságharc leverése után nagy összegű hadisarcot kellett fizetniük, és termékeik jelentős részét be kellett szolgáltatniuk.

Goldberger Sámuel elhunytával felesége, Adler Erzsébet vette át a gyár irányítását, amely hamar talpra állt, és 1854-ben ismét jogot kapott a nagykereskedelmi tevékenységre. Az özvegy 1861-ben visszavonult (1869-ben halt meg), és fiainak adta át a céget. 1857-ben a Pest-Budára látogató Ferenc József is felkereste a gyárat, annak jeléül, hogy „megbocsátott” a cégnek a szabadságharc idején tanúsított magatartásáért. A család 1867-ben nemesi címet kapott, ekkor vehették fel a Buday előnevet.

1870-től Goldberger Károly irányította a vállalatot. Tőle 1876-ban legidősebb fia, Goldberger Berthold vette át a vezetést, aki haláláig, 1913-ig állt a cég élén. Ebben az időszakban rendezkedtek be az akkorra már elavult perrotine nyomógépek helyett a hengernyomógépek használatára, és termékeikkel jelentős piaci sikereket értek el itthon és külföldön egyaránt. 1905-ben az addig közkereseti társaságként működő céget Goldberger Sám. és F. Rt. néven részvénytársasággá alakították. (A „Sám.” és az „F.” rövidítés a nagy elődökre, Sámuelre és Ferencre utalt.)

Goldberger Leó életpályája[2]Szerkesztés

Goldberger Leó Berthold második fiaként született 1878. május 2-án. Budapesten és Bécsben jogi végzettséget szerzett, és bekapcsolódott a cég vezetésébe. Ügyvezető igazgató, vezérigazgató, majd apja halála után alelnök és egyben vezérigazgató volt. 1920-tól lett a vállalat elnök-vezérigazgatója.

A vállalat az első világháború idején a hadsereg szállítója volt. A nyersanyag-ellátási gondok miatt Goldberger Leó ekkor már foglalkozott azzal a gondolattal, hogy a szövetkikészítéssel és -nyomással foglalkozó gyár mellett saját fonó- és szövőgyárat alapít, de erre csak a háború befejeztével, 1923-ban nyílt lehetőség. Ekkor építették fel – részben külföldi befektetők közreműködésével – Kelenföldön a szövödét, majd 1927-ben ezt kiegészítve a fonodát is. (Ez a gyár később Kelenföldi Textilgyár – KELTEX – néven működött.) 1930-ban selyemszövödét, 1932-ben vigonyfonodát is létesítettek itt.

A cég 1922-ben megvásárolta a Budapest belvárosában, a mai Arany János utcában addig bérelt irodaházat, itt rendezve be a központi irodákat, és a készáruraktár jelentős részét.[2] (Az épület ma is áll, rajta a „Goldberger” felirat most is olvasható. Jelenleg a Közép-európai Egyetem egy részlegének ad helyet.)

Goldberger Leó számos újdonságot vezetett be. Azonnal felismerte a század elején megjelent rézoxid műselyem[4] jelentőségét,[Jegyzet 1] amelyből a természetes selyemhez hasonló fényes, puha szövetek voltak készíthetők. 1919-ben ezek felhasználásával megkezdte „Parisette” márkanevű termékeinek (ruha-, blúz- és fehérnemű-anyagainak) gyártását, amihez megszerezte a kikészítés kizárólagos jogát a német Bemberg cégtől. Az 1930-as években bevezette a filmnyomást, és a szintetikus indigó színezék használatát. A ’30-as évek világgazdasági válságát viszonylag jól vészelték át. A cég 1934-től külföldön (Angliában, Belgiumban, Olaszországban, Franciaországban, az USA-ban, Kanadában, Ausztráliában és másutt, még ázsiai és afrikai országokban is) több leányvállalatot alapított gyártmányai értékesítésére, és több kisebb hazai kereskedelmi vállalatot is bekebelezett. 1938–1939-ben érték el a csúcspontot: több világkiállításon kaptak díjakat, kitüntetéseket, a „Parisette” szövetekkel pedig hatalmas sikereket arattak.

Goldberger Leó 1934-től Szentendrén lakott, az Ábrányi-villában.[5]

 
Személyi kártyája a Mauthauseni koncentrációs táborba érkezésekor

A második világháború alatt a vállalat tengerentúli kapcsolatai megszakadtak, ezzel szemben megerősítették az összeköttetést Törökországgal és balkáni országokkal, ahonnan készáru fejében nyersanyaghoz jutottak. Goldberger a háború ellenére tovább fejlesztette gyárát: új gépeket, licenceket vásárolt, és új üzemet rendezett be egy pótanyag (a kotonin[Jegyzet 2]) feldolgozására.

Goldberger Leó a maga korának jól ismert és nagyrabecsült személyisége volt. Kapcsolatot tartott írókkal, tudósokkal, színészekkel; különböző szakmai és társadalmi egyesületekkel, jótékonysági intézményekkel, amelyek közül többnek a vezetőségében is szerepet kapott. 1937-ben az ő anyagi támogatásával jött létre a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem textilkémia tanszéke. Tagja volt a felsőháznak is. A második zsidótörvény (1939) életbe lépése után külön engedélyt kapott az iparügyi minisztertől, hogy megtartsa elnök-vezérigazgatói beosztását. Jó kapcsolatokat ápolt Horthy Miklóssal és családjával is. Mindez azonban nem mentette meg attól, hogy a Gestapo 1944. március 19-én, az ország német megszállásának első napján le ne tartóztassa, és Mauthausenbe ne hurcolja. Bár megérte a tábor felszabadulását, 1945. május 5-én éhhalál következtében elhunyt.

A Goldberger-gyár Goldberger Leó utánSzerkesztés

1944 áprilisában a hatóságok elrendelték a nagy gyárak leszerelését, berendezéseinek Nyugatra szállítását, és ez a Goldberger-gyárra is vonatkozott. A vállalat azonban nem hajtotta végre ezt a rendeletet, és tovább folytatta a termelést, bár erősen csökkentett mértékben. A bombázások miatt és exportpiacaik elvesztése folytán jelentős károkat szenvedtek, de a termelés a háború után, nagy nehézségek árán mégis újraindulhatott.[1]

Goldberger Leóné az igazgatóság elnökeként Burg Mihályra, a család egyik tagjára bízta a cég vezetését, majd 1945-ben a koncentrációs táborból visszatért Goldberger Antal vette át a vezérigazgatói munkakört.[6] A vállalatot 1948. március 26-án Goldberger Textilművek és Kereskedelmi Rt. néven államosították, majd 1949. szeptember 13-án nemzeti vállalattá alakult, amibe néhány más textilgyárat is beolvasztottak. Az 1949–1950-ben végrehajtott átszervezések során két részre osztották: a kelenföldi gyárból létrehozták a Kelenföldi Textilkombinát Nemzeti Vállalatot, az óbudaiból pedig a Goldberger Textilnyomó és Kikészítő Nemzeti Vállalatot. 1963-ban a textiliparban ismét nagy átszervezések történtek, aminek során számos pamutipari vállalatból[Jegyzet 3] létrehozták a BUDAPRINT Pamutnyomóipari Vállalatot[7] ("Panyova"), amelynek központja a volt Goldberger-gyár maradt. 1989-ben azonban a BUDAPRINT tönkrement, ellene és benne a korábban már részvénytársasággá alakított BUDAPRINT Goldberger Textilművek Rt. ellen felszámolási eljárás indult, ami 1997-ben fejeződött be. Ezzel a több mint 200 éves cég megszűnt.

MűveiSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. A feltalálójáról (J. P. Bemberg) elnevezett, „Bemberg” márkanéven ismert rézoxid műselyem gyártása a cellulóznak rézoxidammóniák oldatban való feloldódásán alapul. Az ilyen oldatból történő szálgyártás ipari méretekben a 20. század elején indult meg. Ez a szálasanyag a viszkózhoz hasonlóan a természetes alapanyagú mesterséges szálak közé tartozik és tulajdonságaiban is sokban hasonlít ahhoz, bár finomabb és erősebb szálak képezhetők belőle, mint a viszkózból. Elsősorban fehérneműk, harisnyák, bélésanyagok készítésére használták. Bár még most is gyártják, felhasználása erősen visszaszorult.
  2. A kotonizálás olyan vegyi eljárás, amelynek segítségével ipari növényekből, pl. lenszalmából a pamuthoz hasonlóan feldolgozható szálakat állítanak elő. Ezeket a szálakat pamuthoz keverve, valódi pamutszálak pótlására igyekeztek felhasználni textilipari célra.
  3. Goldberger, Hazai Pamutszövőgyár, Kelenföldi Textilgyár, Kispesti Textilgyár, Magyar Pamutipar, Pamutkikészítőgyár, Soproni Pamutipar, Soroksári Textilgyár, Szegedi Textilművek, Textilfestőgyár, Dunavecsei Konfekciógyár.

ForrásokSzerkesztés

  1. a b Guba Ildikó. "A halál nem program" – Buday-Goldberger Leó élete. Óbudai Múzeum (2015). ISBN 978-963-12-0996-9 
  2. a b c d A Goldberger-ház
  3. A zsidók története Magyarországon, Budán. (Hozzáférés: 2015. április 11.)
  4. Zilahi Márton. A textilipar nyersanyagai. Tankönyvkiadó, Budapest (1953) 
  5. Szentendre és Vidéke hetilap 2009. szept. 18-i száma, Egy kastély és névadójának rövid krónikája c. cikk a 7. oldalon. [2013. július 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 3.)
  6. Kutasi Csaba (2005). „Goldberger Ferenctől dr. Buday-Goldberger Leóig”. TextilForum XV (318), 22-23. o.  
  7. A könnyűipar Magyarországon. Könnyűipari Minisztérium (1981) 

Lásd mégSzerkesztés

Külső hivatkozásokSzerkesztés