Zsidóság-portál

Üdvözlünk a magyar Wikipédia Zsidóság-portálján!


Az itt megjelenő cikkeket a Wikipédia Zsidóságműhelye gondozza.

A zsidók (más néven héberek vagy izraeliták; héberül: יְהוּדִים, Jehudim; jiddisül: ייִדן, Jidn) ókori közel-keleti nép, valamint a magukat ettől a néptől származtató, illetve a zsidó vallást követő, kulturálisan és nyelvileg heterogén összetételű emberek közössége a világ minden részén.

A zsidó vallás egyike a nagy világvallásoknak. Hívei a zsidók közül kerülnek ki, bár más nép tagjai is lehetnek a követői. Hívőinek többsége az Egyesült Államokban és Izraelben él, de nagyszámú hívő él szerte a világban.

A zsidó nép és vallás eredete a Bibliában olvasható ősatyák, Ábrahám, Izsák és Jákob történetéig nyúlik vissza. Alapja a szigorú egyistenhit, valamint a Tóra, azaz az isteni törvények megtartása. Mózes öt könyve foglalja magában a Tóra írott részét, a Talmud pedig a szóbeli törvények feletti rabbinikus diskurzus, melynek alapján értelmezik és aktualizálják az írott hagyományt. Ennek segítségével a Mózes által átadott Tóra, e már több mint háromezer éves könyv élő szóvá tud válni a világ valamennyi országában azt tanulmányozó hívőknek.

A hét szócikkeszerkesztés 


A Talmud (תַּלמוּד) a posztbiblikus zsidó irodalom legnagyobb és egyértelműen legfontosabb, tematikus rendszerbe foglalt gyűjteménye, a zsidóság enciklopédiája, jogi és vallási alapvetése, szokásjogi gyűjteménye, bibliaértelmezéseinek tárháza. Magába foglalja a Misnát és annak magyarázatát, a Gemárát, mely mindkettő az úgynevezett szóbeli Tannak rendszerbe foglalt, összegző, írott változata, azaz nem más, mint az ún. írott Tan (a Tóra) értelmezése körül kialakult Szentírás-magyarázó és a vallási törvényeket (halácha) részleteiben is megállapító hagyomány végleges rögzítése.

Tovább a cikkhez

Konyhaművészetszerkesztés 
Tennivalókszerkesztés 

Tennivalók: megcsinálni már rendesen a portált, mert már ezer éve „csak épül” :)
Eldönteni, ponttal vagy gondolatjellel tagoljuk a linkeket… (ponttal, mert a gondolatjel kapcsolatot feltételez, és tipográfiailag helytelen)

Projektszerkesztés 

Miben vehetsz részt?

Több módon is a Zsidóságportál segítségére lehetsz:

Műhelyek