Főmenü megnyitása

Kistarcsai Központi Internálótábor

A Kistarcsai Központi Internálótábor Kistarcsa város mai központjában helyezkedett el, a mai Deák Ferenc utca–Thököly út–Batthyány Lajos utca–Toldi Miklós út által határolt területen.[1] A tábor tényleges fennállása az 1930-as évektől, kisebb megszakításokkal, egészen 1960-ig tartott.

Kistarcsai Központi Internálótábor
A Kistarcsai Központi Internálótábor emlékfala 2016. október 23-án
A Kistarcsai Központi Internálótábor emlékfala 2016. október 23-án

Alapítva 1907-ben munkástelep épült, majd az 1930-as évektől a Belügyminisztérium lett a telep hasznosítója
Megszűnt 1960 (az internáltak általános amnesztiájával)
Jogelőd Gép- és Vasútfelszerelési Gyár Rt. munkástelepe
Jogutód BM Alapfokú Rendőriskola (1957–1975), BM Tartalékos Tisztképző Iskola (1975–1990)
Tevékenység büntetés-végrehajtás
Székhely Kistarcsa

Elhelyezkedése
Kistarcsai Központi Internálótábor (Pest megye)
Kistarcsai Központi Internálótábor
Kistarcsai Központi Internálótábor
Pozíció Pest megye térképén
é. sz. 47° 32′ 39″, k. h. 19° 15′ 41″Koordináták: é. sz. 47° 32′ 39″, k. h. 19° 15′ 41″
A Kistarcsai Központi Internálótábor weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Kistarcsai Központi Internálótábor témájú médiaállományokat.

Kistarcsán 1907-ben indult el a Gép- és Vasútfelszerelési Gyár kialakítása.[2] Ezzel párhuzamosan kezdték meg a gyár lakótelepének felépítését egy, akkor még beépítetlen földterületen, a vasúti töltéstől északra. A meghirdetett lehetőséggel élve két év alatt 600, az ország különböző községeiből ideérkező munkás telepedett le Kistarcsán és Kerepesen. A község lélekszáma hirtelen jelentősen megnövekedett ennek következtében, és a születések száma is évi átlagban negyvennel emelkedett.[2]

A gyár 1928-ban csődeljárás alá került, a gyárkomplexumot és a munkástelepet is egy éven belül felszámolták.[3] A nagy gazdasági világválság időszakát követően, az 1930-as évektől a Belügyminisztérium kezelésébe került a munkástelep területe. A Horthy-rendszer háborút megelőző időszakában megkezdődött a későbbi internálótábor kialakítása, majd a második világháború második felében, a német megszállást követően Adolf Eichmann és az általa vezetett SS-alakulatok használták a zsidó lakosság begyűjtésére és később vasúton Auschwitzba való szállításának előkészítésére. Ebben a nyilaskeresztes párt és a frissen megalakult Sztójay-kormány támogatását élvezték.[4]

A háborút követően a bujkáló nyilasokat és németbarát személyeket őrizték a táborban.[5] 1947-ben rendőr tiszthelyetteseket képző Tanosztálynak adott helyet az épületegyüttes, 1949 márciusában pedig megkezdődött a központosítás - a Buda-déli egykori központi internálótáborból folyamatosan telepítették át az internáltakat.[6][7] A fővárosban és környékén létesített táborok száma a kistarcsaival együtt összesen 14 volt, a foglyok száma 17 700 körüli.[7] A tábor 1950 májusától az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) kezelésében működött.[8] Az internáltakkal való bánásmód egyre brutálisabb és kíméletlenebb lett. Az internálások legkésőbb 1953 októberéig tartottak, amikor a tábort adminisztratív úton kiürítették.[5][7]

1956 októberében, a forradalom időszakában a gödöllői térség fontos bázisa volt, a rögtönzött tagfelvételből megalakult nemzetőrök a Nemzeti Bizottság engedélyével láttak el karhatalmi feladatokat, a fogdában helyi pártfunkcionáriusokat őriztek, illetve hallgattak ki.[9]

1957-től 1960-ig ismét internálás folyt a falakon belül, javarészt a forradalomban való szerepvállalásuk miatt elítélt foglyokat tartották itt közbiztonsági őrizetben.[10] Az általános amnesztiát követően a Belügyminisztérium rendőrképzésre használta – mint laktanyát –, egészen a rendszerváltás időszakáig.[11][12] Ezt követően, 1990 és 1995 között közösségi szállásként használták az országba illegálisan érkező menekültek őrzésére, ennek bezárása óta pedig a terület nagy része hasznosítatlan, jelenleg is zajlik az érdemi hasznosítással kapcsolatos lehetőségek keresése.[13][14]

Tartalomjegyzék

A vasgyári munkástelep (1907–1928)Szerkesztés

 
A munkástelep 1921-ben

A tábor alapjául az 1907 és 1928 között működő Gép- és Vasútfelszerelési Gyár (köznyelven „a vasgyár”) munkástelepe szolgált. Ez a gödöllői HÉV vonalától északra, a könnyebb megközelíthetőség érdekében a gyártól nagyjából 250 méter távolságra került kijelölésre. Kezdetben 600 munkás érkezett a községbe a jobb életkörülmények és a munkalehetőség reményében. Ez a szám a gyár csődjének idején 1000 fő körül volt. A munkások a falutól elszeparáltan, önálló kolóniában laktak. A szolgáltatási és infrastrukturális háttér éppúgy független volt, mint a népiskolai oktatás, a postahivatal, az élelmiszer-ellátás és az óvodai szolgálat. A lakóépületek hozzávetőleg 350–400 négyzetméter alapterületűek voltak, a földszintes tömbökben négy azonos lakószobát alakítottak ki, önálló udvarral, egymástól elválasztva. Az ivóvízellátást Kerepes területéről biztosították.[2]

A tábor szerveződése (1928-tól a német megszállásig)Szerkesztés

A gazdasági válság idején a Gyár tönkrement, 1928. április 30-án bezárt, munkásait kénytelen volt elbocsátani.[3] Részvényeinek nagy részét a Ganz és Társa-Danubius Rt. vásárolta meg, a gépparkot teljes egészében elárverezték. A gyárhoz tartozó munkástelepet további hasznosításra 1930-as években a Belügyminisztérium vette át. Az 1938-1939. évi állami zárszámadásban külön említik: a BM költségvetésében „kistarcsai kisegítő toloncház” néven a rendőrség 200 000 pengőt költött büntetés-végrehajtási funkcióra való átalakításra.[15] 1940-ben mint „Kistarcsai kisegítő toloncház” a „Budapestvidéki felügyeleti körzetbe” tartozott[16] Ekkor kezdték tervszerűen felgyorsítani az internálótábor fejlesztését. Körülbelül 18 000 négyzetméternyi területet szeparáltak el a község közepéből, utcákat zártak le betonkerítéssel, magasított szögesdróttal, őrtornyokkal.[10][17] Keresztes-Fischer Ferenc fejlesztéseinek fő célja elsősorban a szélsőséges pártok térnyerésének mérséklése volt.[18] 1941-ben az intézet neve: Magyar Királyi Rendőrség Kistarcsai Kiegészítő Toloncháza.[19][20] Az átalakítás anyagi kerete eredetileg egy budapesti rendőrfogház építését fedezte volna, de megfelelőbbnek találták, ha az eljárás alá vont személyeket a fővároson kívül helyezik őrzés alá.[15] Feladatuk a rendszer által deviánsnak titulált, a közélet számára nem kívánatos személyek (kommunisták, csavargók, munkakerülők, prostituáltak) őrzése, továbbá az enyhébb bűntetteket elkövetők büntetés-végrehajtása volt.[21]

Az internálás jogi szabályozása az alábbi jogszabályok alapján nyert keretet:[5][22]

A honvédelemről szóló 1939. évi II. törvénycikk 150. § szerint:

„A minisztérium elrendelheti, hogy azokat a személyeket, akiknek bizonyos községben vagy az ország bizonyos részeiben való tartózkodása a közrend és a közbiztonság vagy más fontos állami érdek szempontjából aggályos vagy gazdasági okokból káros, községi illetőségükre tekintet nélkül abból a községből, illetőleg az országnak abból a részéből ki lehet tiltani. Az ilyen személyeket akár tartózkodási helyükön, akár az ország más helyén rendőrhatósági felügyelet vagy a szükséghez képest rendőrhatósági őrizet alá is lehet helyezni.”

Az 1939. évi 760. számú BM. rendelet 1. § szerint:

„A rendőrhatósági felügyelet alá helyezést, a kitiltást és a rendőrhatósági őrizet alá helyezést (internálást) magyar állampolgárokkal szemben az elsőfokú rendőrhatóság, Budapesten a m. kir. rendőrség budapesti főkapitánya, külföldiekkel szemben pedig a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság rendeli el.”

Az 1939. évi 8130. számú M. E. rendelet 1. § szerint:

„A rendőrhatóság azokat a személyeket, akiknek bizonyos községben vagy az ország bizonyos részeiben való tartózkodása a közrend és a közbiztonság vagy más fontos állami érdek szempontjából aggályos vagy gazdasági okokból káros: a) tartózkodási helyükön rendőri felügyelet alá helyezi b) […]”

 
Kistarcsai Kiegészítő Toloncház küldeményének kézbesítése vevénye (1942)

1939 augusztusában lázadás tört ki a toloncházban az akkori parancsnok, dr. Fehér Mihály rendőr főfelügyelő rendelkezése miatt, amelyben rendészeti okok miatt nem engedélyezte azoknak a személyeknek a látogatást, akik nem közvetlen hozzátartozói az internáltaknak. A táborban több, a „B épületben” elhelyezett internált fellázadt, eltorlaszolták magukat az épületben, és erőszakosan léptek fel az őrszemélyzettel és a Budapestről segítségként érkező rendőrökkel szemben. Az eset kapcsán 41 internáltat állítottak elő, és a pestvidéki törvényszék fogházába kísérték. A fővárosi királyi törvényszék 12 internált ellen megszüntette az eljárást bizonyíthatóság hiányában (őket visszakísérték a kistarcsai toloncházba).[23][24][25] A 29 internált ügyében 1940. november 14-én született jogerős ítélet, ellenük hatósági közeg ellen elkövetett erőszak vétségével rendeltek el legkevesebb hat hónap fogházbüntetést.[26]

A rendszer által vállalhatatlan szélsőséges (kommunista és hungarista) mozgalmak számos tagja került internálás alá. 1939. február 23-án a belügyminiszter a Nemzeti Szocialista Magyar Pártot feloszlatta, vezetőségének közel száz tagját pedig a következő napokban letartóztatták és internálták.[27][28] Rajk László későbbi belügyminisztert 1941. október 14-én tartóztatták le az illegális kommunista pártban végzett tevékenysége miatt, és szállították Kistarcsára.[29] Itt együtt raboskodott Apró Antallal, aki több, mint egy évi internálást követően megszökött a toloncházból.[30]

A belügyminiszter 1943. október 29-én kelt 1943. évi 690. számú rendelete alapján Kistarcsa területén a rendőrhatósági jogkört (melyet 1925-ben a csendőrségnek utaltak ki) a mátyásföldi rendőrkapitányság látja el november 15-től.[31][32] A mátyásföldi kapitányság személyi állományának tagjai voltak ekkor Vasdényey István és Jámborffy Béla rendőr főfelügyelők is, akik később a toloncház vezetését (előbbi táborparancsnokként, utóbbi helyettesként) látták el.[33] A Toloncházban működött a 145. számú rendőrőrszoba, a Deák Ferenc utca 1. szám alatt, Toloncház II. jelöléssel (a Toloncház I. a budapesti Mosonyi utcai Toloncház volt).[34]

A vészkorszak idején (1944)Szerkesztés

 
Koncentrációs táborok Európában a második világháború idején a főbb deportálási útvonalakkal (közöttük Kistarcsa is)

Március–májusSzerkesztés

Az erősödő külpolitikai hatás, majd Magyarország 1944. március 18-19-én bekövetkező német megszállása után a tábor öt pavilonjából négy állt a rendőrség rendelkezésére, az egyikben kaptak helyet az ún. „régi őrizetesek”, a folyamatosan itt működő kiegészítő toloncház (főképpen politikai, szocialista ideológiájú) foglyai.[35][36] Egy pavilont pedig a németek használtak a Wehrmacht és az SS különböző kihágások miatt megbüntetett katonáinak őrzésére.[35][36][37] Az őrizetesek mellett helyet kaptak az összegyűjtött és deportálásra váró zsidók (az objektum neve németül: RSHA Transport Lager Kistarcsa), akiket a magyar hatóságok már március 19-én elkezdtek összegyűjteni Budapest területén.[38][39] A következő napokban pedig a megszálló német hadtestetekkel érkező SS alakulatok hajtóvadászatot indítottak (Einzelaktionen, vagyis „egyedi akciók”) a pályaudvarokon, külvárosi villamosmegállókban és hajóállomásokon újabb zsidók után.[35] A zsidó foglyok maximális létszáma a megszállás után közvetlenül még csupán 485 fő volt. Ezeket az embereket a magyar hatóságok által előre összeállított, kész listák alapján, a saját lakásukon kereste fel razziák keretében az SS és a magyar rendőrség. Először a Rökk Szilárd utcai Országos Rabbiképző Intézetben berendezett kisegítő toloncházba kerültek (melyet a németek felügyeltek), majd innen szállították át őket Kistarcsára.[37][40] Az úgynevezett „B” pavilonban, a központi épületben tartottak fogva 280, prominensnek titulált zsidót (gyáriparosokat, politikusokat), illetve Bálint Ákos György (ekkor még ügyvédjelölt) összesen 75 zsidó ügyvéd nevét sorolta fel visszaemlékezésében.[35][41][42][43] A legnagyobb csoportot (800-1000 fő körül) azok a zsidók alkották, akiket a Gestapo tartóztatott le, és átmeneti börtönfogság után egy Lemke nevű SS altiszt vitetett át Kistarcsára.[35]

A német megszállást követően az első deportálóvonat (Hermann Krumey SS-Obersturmführer irányításával) Kistarcsáról indult el 1944. április 28-án, 1800 fős transzporttal (javarészt 16-60 év közötti férfia­kat és 18-50 év közötti nő­ket pakoltak fel 45G mintájú marhavagonokba).[35][44] A szerelvény május 2-án érkezett Auschwitz-Birkenauba.[45] Ezután átmenetileg 350-400 főre csökkent a foglyok száma.[35] 1944. június 20-ig nagyjából 2000 fő indult el Kistarcsáról a német koncentrációs táborok felé.[46][47][48] Az 1944 áprilisi és májusi Magyarországi Zsidók Lapja közzétette, hogy a Pártfogó Irodán keresztül, az Országos Magyar Zsidó Segítő Akció (OMZSA) keretében lehetőség van csomagküldésre a táborban fogva tartott zsidók számára. A csomagokban korlátozottan lehetett élelmiszert, ruhaneműt és tisztálkodási szereket küldeni, de például levelet, okmányokat, szeszes italt, cipőt nem tartalmazhattak a csomagok.[38]

1944 májusában a Bosnyák Zoltán (a Zsidókérdést Kutató Magyar Intézet vezetője) által szerkesztett Harc! című hetilap fotósai jelentek meg a táborban, hogy a lap számára képeket készítsenek a fogva tartott zsidókról.[41][49] A fotózás körülményeiről Brámer Frigyes egykori fogvatartott írt visszaemlékezésében:[41]

„A Kistarcsára való érkezésünk után röviddel egy vasárnap ebédutáni időben kiparancsoltak bennünket a pavilonból és a szabadban hosszú kettős sorokba állítottak. A „Harc” nevű véresszájú szennylap fotóriportere lefényképezte a „túszokat”, de kiválasztott néhány nagyorrú foglyot és ezeket egymás mellé állította […].”

– Brámer Frigyes, Zsidó túszok – Kistarcsa 1944 „B” Pavilon

JúliusSzerkesztés

 
Zsidó férfiak a táborban 1944 májusában

1944. július 12-én Adolf Eichmann SS-Obersturmbannführer ötven vagonból álló vasúti szerelvényt rendelt Kistarcsára július 14-re.[36][37][50] Tervei szerint Kistarcsáról 1000 (a „D” és „E” pavilonokból, a „B” pavilonbeliekkel kivételeztek), a Rökk Szilárd utcai ideiglenes toloncházból pedig 500 zsidót a X. kerületi Budapesti Gyűjtőfogházba, majd az Auschwitzi koncentrációs táborba szállíttatott.[41] Mindezt annak ellenére tette, hogy Horthy a nemzetközi nyomás és a megváltozott katonai helyzet hatására végül július 6-án leállította a deportálásokat.[35] A tábor parancsnoka, Vasdényey István rendőr főfelügyelő a kistarcsai állomásfőnöktől értesült a különvonatról.[51] Rövidesen értesítette Bródy Sándort, a Zsidó Tanács megbízottját, ő pedig Stern Samut, a Tanács elnökét. Rajtuk keresztül Horthy Miklós is tudomást szerzett a készülő deportálásról, és utasította dr. Lulay Leó tartalékos csendőr századost (Ferenczy László helyettesét), aki az elindított szerelvényt Hatvannál utolérte, és visszafordíttatta Kistarcsára.[35][36][37][52][53]

Stern visszaemlékezése szerint a kistarcsai tábor kiürítésének fő oka az volt, hogy Eichmann elfogadhatatlannak tartotta Horthy lépését, ugyanakkor nem akart nyíltan szembemenni a magyar vezetéssel.[37] A Zsidó Tanács vezetőit július 19-én reggel 8 órára hosszas tárgyalásra hívatta a Svábhegyen található SS főhadiszállásra Otto Hunsche SS-Hauptsturmführerhez.[35][54][55]. Ezalatt Kistarcsán Ubrizsy Pál rendőr segédfogalmazó (a Rökk Szilárd utcai ideiglenes toloncház parancsnoka) Baky László államtitkártól a tábor kiürítésére kapott felhatalmazására hivatkozva követelte a zsidók kiadását.[35][56] Amikor Vasdényey ezt a kormányzó általános tilalmára hivatkozva megtagadta, Franz Novak SS-Hauptsturmführer (Eichmann egyik főkoordinátora) a Sonderkommando három szakaszával bedöntette a tábor kapuját, a tábor udvarán gyorsan összeterelték, majd teherautókra pakolva elhurcoltak 1220 főt a korábban összeállított transzportból (280 főt július 17-én átszállítottak Sárvárra).[35][57][58] Elővigyázatosságból minden fogvatartottról leszedették a sárga csillagot, hogy még inkább feltűnésmentes legyen a deportálás folyamata. Rákoscsabán vasúti kocsikra pakolták a transzportot, és elindultak velük Auschwitz irányába.[35] A Zsidó Tanács tagjait Hunsche este nyolc óra környékén engedte el, amikor telefonon értesítették, hogy a deportáló szerelvény már átlépte az országhatárt.[35][37][41][55] Vasdényey, bár nem tudta megakadályozni a deportálást, igyekezett humánus körülményeket kialakítani a táborban (szabad csomagforgalom, gyermekek szabadon bocsátása), amiért a Jad Vasem Intézet 1969. november 11-én a Világ Igaza címet adományozta számára.[59][60][61][62] Habár későbbi deportálásról nincsenek információk, az ismert, április végén és július közepén végrehajtott tömeges elhurcolás után sem ismerte el a magyar kormány Kistarcsát zsidó gyűjtőtáborként.[46]

„A magyar kormánynak elvileg nincsen észrevétele az ellen, hogy a Vöröskereszt megbízottja látogatást tegyen a sárvári vagy kistarcsai táborokban, bár ez a két tábor nem úgynevezett zsidó gyűjtőtábor, mert ilyen jelenleg az országban nincsen, és más jellegű internáltak is el vannak ott helyezve. A magyar kormánynak ugyancsak nincsen észrevétele az ellen, ha a magyar Vöröskereszt élelmezési és ruházati cikkeket tartalmazó csomagokat küldet e táborokban levő zsidóknak.”

– Csopey Béla követségi tanácsos 1944. július 23-án kelt feljegyzése Schirmer Vöröskereszt megbízottal folytatott tárgyalásáról, szerk.: Karsai Elek: Vádirat a nácizmus ellen, 3. kötet

Augusztus–decemberSzerkesztés

A szovjet és román csapatok gyors előretörése miatt a németek hátrálása a tábort is érintette. Az 1944 júliusi események után további deportálások nem indultak. A tábor területén a fogva tartottak mozgása némileg szabadabb lett, létszámuk már csak 220 fő volt.[35][41] Július 28-án a Zsidó Tanács petíciót nyújtott be a még fogva tartottak szabadon engedése érdekében.[35] Jungerth-Arnóthy Mihály külügyminiszter-helyettes augusztus 10-én kelt, „a Minisztertanácshoz a zsidókérdés „nyugvópontra hozatala” érdekében” írt jelentésében szorgalmazta egy német–magyar kétoldalú nyilatkozat megszületését, amelyben kijelentik, hogy „mellőzik a zsidóknak saját szerveik útján az országból való eltávolítását (Kistarcsa, Sárvár)”. Feljegyzések szerint a táborban az orvosi ellátás, az elhelyezés és az élelmezés jó volt, kérelmezték, hogy a levelezést legalább a Vöröskereszt által biztosított levelezőlapon biztosított legyen.[46] Kistarcsát és környékét szeptember 13-án érte először légitámadás, amelyet 18-án egy újabb követett, összesen valamivel több, mint száz lakóépületet érintettek a légibombák okozta rombolások.[63] 1944 szeptemberére a tábor felügyeleti jogkörének kérdése egyáltalán nem volt egyértelmű sem a magyar, sem a német hatóságok számára. Perlaky Gyula minisztériumi osztálytanácsos rendelte el a foglyok szabadon engedését, melyre a táborban szeptember 26-27-én került sor.[35][41][57] Páran azonban a Rózsadombon kialakított „Intelligenz Lager”-be kerültek, mint „népgazdaságilag hasznos” (WW, vagyis wirtschliftlich wertvoll) zsidó. Őket aztán Theresienstadtba vitték.[64] Két alkalommal került sor a község kiürítésének elrendelésére (november 5. és 16.), de mindkét alkalom eredménytelenül zárult. Időközben a kelet felől a főváros irányába visszavonuló német alakulatokkal együtt a tábor őrszemélyzete is elvonult. Kistarcsát 1944. december 28-án érte el a 151. szovjet lövészhadosztály és a 7. román gyalogos hadtest. A község területén nem volt ellenállás.[45][63]

A háború utánSzerkesztés

Jámborffy (Zachar) Béla rendőr főfelügyelő, 1943-tól a toloncház osztályparancsnoka (Vasdényey helyettese) kevésbé járt el humánusan a fogva tartottakkal.[35][41][65] 1947 májusában az államvédelmi osztály népügyészsége felhívást tett közzé, amelyben kérte azoknak a jelentkezését, akiknek volt tudomása Jámborffy túlkapásairól. A vád szerint karhatalmi erőket biztosított Novak SS-alakulatának megsegítésére, így aktívan hozzájárult ahhoz, hogy a zsidó foglyokat a július 19-i, második akcióban sikeresen elindítsák Auschwitz irányába, önmaga pedig közben gumibottal verte a foglyokat. Egy másik alkalommal pedig 240 internált zsidót kísértetett gyalogmenetben Komáromba, ami közben többen összeestek és meghaltak. Mindezekért végül 1947. november 26-án a népbíróság jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte.[66][67]

Bródy tanúként részt vett 1961-ben az Eichmann ellen indított perben, amely kapcsán a Kistarcsán történtekről kérdezte a bíróság, többek között Vasdényey táborparancsnokként tanúsított viselkedéséről.[62]

„Vasdényei első perctől, amióta kint voltam, segített. Neki köszönhettük, hogy a 14 éven aluli gyerekeket átadták nekem. Neki köszönhettük, hogy berendezhettem a Bethlen téren egy kórházat a második emeleten, és a betegeket átadták nekem.”

– Dr. Bródy Sándor vallomása az Eichmann-perben, Az Eichmann-per 53. ülésének jegyzőkönyve (1961. május 25.)

Átmeneti időszak (1945–1950)Szerkesztés

 
A tábor főbejárata (Deák Ferenc utca) 2016-ban

Internálások a háború utánSzerkesztés

Az ország szovjet megszállását követően megindult a korábbi karhatalmi és politikai erők felszámolása, illetve újraalakult a korábbi kommunista párt. Ennek helyi szervezete igyekezett a környéken bujkáló nyilasokat megtalálni és begyűjteni a táborba. Őket segítette a mindössze botokkal felfegyverzett önkéntes rendőri alakulat, élükön Hoffman Jánossal, aki Kerepes és Kistarcsa közbiztonságáért egyaránt felett. Az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak a népbíráskodásról szóló 1945. évi 81. M. E. számú rendeletének 3. §-a értelmében „A népbíróság által kiszabható büntetések: internálás”.[5] Ezt később az 1945. évi 1.440. számú miniszterelnöki rendelettel módosították, az internálás ekkor már nem szerepelt a kiszabható büntetések között.[68] 1945. március 21-én indult újra a tábor működése, melyet Péter Gábor (ekkor még a budapesti rendőrség PRO vezetőjeként) is meglátogatott.[63] 1945. április 12-ig (az Államrendőrség Politikai Rendészeti Osztályának korabeli jelentései szerint) 1869 főt internáltak Budapesten, az ország 15 internálótáborában pedig összesen 23 ezer embert (Kistarcsán nagyjából 300–400 fő raboskodott). Legnagyobb részük nyilas, háborús bűnös (úgynevezett „volksbundisták”, akiknek kötelező volt a zöld karszalag viselése), a Horthy- és a Szálasi-korszak politikailag aktív résztvevői, csendőrök, katonatisztek.[5][10] 1946 augusztusában megszüntették a 600 fős befogadóképességű Tutaj utcai internálótábort, az értelmiségi internáltakat Kistarcsára szállították.[10]

Rendőrképzés KistarcsánSzerkesztés

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. évi 6.690. számú miniszterelnöki rendelete szerint vármegyei főkapitányság keretében tanosztályok és tanfolyamok alakíthatóak.[69][70] Erdei Ferenc megalkotta a rendőri tanosztályok felállításáról szóló 192.025/1947 IV/1. számú belügyminiszteri rendeletet, amely Szebenyi Endre jegyzésében kihirdetésre került 1947. március 3-án. A rendelet nyomán létrejött az I-VII. Tanosztályparancsnokságok, illetve Budapesten az Őrsparancsnokképző Tanosztály, mint új, tiszthelyetteseket képző intézmények. Ennek keretében megnyílt a „Magyar Államrendőrség Budapesti rendőrségének I. számú Kistarcsai Tanosztályparancsnoksága”. A tanosztályokon a képzés három fokozatban történt: próbarendőri (I. fokú), tiszthelyettesi (II. fokú), őrsparancsnoki (III. fokú).[6][11][71] A Kistarcsai és az Őrsparancsnokképző Tanosztály a budapesti, a többi tanosztály a vidéki főkapitánysághoz tartozott.[6] A 198.621/1947 IV/1. számú belügyminiszteri rendelettel létrejött a „Rendőrgazdászati Tiszthelyettesi Tanalosztályparancsnokság”, amelynek keretében Kistarcsán hat hónapos tanfolyam keretében képeztek gazdászati tiszthelyetteseket legalább próbarendőri tanfolyammal rendelkezők számára.[72] A Tanosztály állomáshelyét 1947 augusztusában Rajk László Rendőr Laktanyára neveztek át, az ünnepélyes avatásról a filmhíradó is beszámolt:

„Kistarcsa a Horthy-időkben gyászos hangzású név volt. Ide záratta be a rendszer azokat a hazafiakat, akik a magyar nép szabadságáért, függetlenségéért harcoltak. Itt szenvedtek: Bajcsy-Zsilinszky Endre, Rajk László, Kiss János. A felszabadulás óta Kistarcsán a demokratikus rendőrség iskolája működik. A köztársasági elnök kívánságára ezt az iskolát Rajk Lászlóról nevezték el. (...) Először történt a felszabadulás óta, hogy élő emberről neveznek el közintézményt.”

– A MAFIRT 83. krónikája (1947 augusztusa)

A filmhíradóban elhangzottakkal kapcsolatban megjegyzendő, hogy egyedül Rajk László esetében találhatóak dokumentumok a kistarcsai internálásával kapcsolatban. Az 1947. augusztus 9-én tíz órakor megtartott avató ünnepségen Dinnyés Lajos belügyminiszter mondott beszédet.[73][74]

„Ebben a laktanyában ezentúl a nép fiaiból alakult demokratikus rendőrség fogja kiképezni tagjait, akikre az a hivatás vár, hogy demokráciánknak egyik alappillére legyen.”

– Dinnyés Lajos belügyminiszter Kistarcsán elmondott beszéde

1948-ban a Tanosztálynál szolgált Mátsik György r. őrmesteri fokozatban sportelőadóként.[75] Ugyanebben az évben a Magyar Építőmunkások Országos Szervezete csapatzászlót ajándékozott a Tanosztálynak.[76]

Oktatók, illetve egykori hallgatók voltak (az aktuális rang feltüntetésével):

  • Bánfalvi Nándor rendőr szakaszvezető (1948-ban 1 éves tanfolyamon vett részt)[77]
  • Fekete József rendőr szakaszvezető (1948-ban 6 hónapos nyomozó tiszthelyettesi tanfolyamon vett részt)[78]
  • Holczmann Gusztáv rendőr szakaszvezető (1947-ban 7 hónapos tanfolyamon vett részt)[79]

Központi Internálótáborrá válásSzerkesztés

Az épületeket 1949 tavaszán újabb szintekkel bővítették. 1949 márciusában a Veres József, a Közrendészeti Főosztály vezetője megbízta a Gazdasági Hivatalt a rabkörletekből hiányzó 600 tábori fekhely alapanyagainak beszerzésével (300 ezer forint fedezet volt rendelkezésre bocsátva), melyeket aztán az internáltak készítettek el a műhelyrészlegben.[80][81] Buda-délről első körben március 21-én szállítottak foglyokat Kistarcsára (nagyjából harmincat). A rabokkal együtt érkezett a tábor új parancsnoka, Ruscsák Lajos rendőr alezredes is, aki korábban a Buda-déli Internálótábort vezette.[7][81] A tábor Deák Ferenc utca felőli szakaszán felépítettek egy újabb rabkörletet. Elkészült továbbá a vizesblokk ellátását szolgáló jellegzetes víztorony is, amelynek tetejére reflektorokat és géppisztolyokat telepítettek. Ez szolgálta a tábor udvarának éjszakai megfigyelését.[2] A tábort kisajátítás útján bővítették egy, korábban lakóházként funkcionáló többszintes épülettel, amelyből 20 lakost helyeztettek át más lakhelyre. Ehhez 150 ezer forint jóvátételi díjat adtak számukra. A jogalapot a BM Politikai Kollégium 1949. május 30-i ülésén született határozata adta. Erre azért volt szükség, hogy az egyébként egyetlen tűzfallal határolt utcafront miatt ne legyen lehetőség az internáltak és a táboron kívüliek érintkezésére. A táborvezetés engedélyt kért arra, hogy – mivel a „priccseket” az internáltakkal csináltatták meg az asztalosműhelyben – a megtakarított 215 ezer forintból 2500 fő számára szalmazsákokat és takarókat szerezhessenek be.[81]

„Előterjesztésemet a helyszűke, de egységes elhelyezés, azonkívül az ellenőrzés szorgosabb lehetősége miatt teszem meg. Nem közömbös az egységes elbánás elvének kidomborítása is ott, ahol egyszerű, szegény sorsú emberek vannak a jobb módú emberekkel együtt elhelyezve. Az egyiknek nincs derékalja és takarója, a másik – mivel teheti – matracon fekszik és paplannal takarózik. Kincstári tulajdon hiányában eddig kénytelenek voltunk megengedni a polgári holmik beadását.”

– Ruscsák Lajos r. alezredes, táborparancsnok, Bank Barbara: Fedőneve: „Marcsa” és „Sándor”

Ruscsák kérelmére Kardos György r. alezredes válaszolt 1949. június 23-án, elutasította a beszerzést, a fennmaradt összeget vissza kellett fizetni, és a Pálfy téri raktár készletéből kiutalt 150 darab használt takarót, 280 darab használt szalmazsákot és 400 darab szalma fejvánkost a tábor számára.[81] A Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányságának Központi Internálótáboraként működő Buda-déli Internálótábort (székhelye a volt IV. Károly-laktanya, Budaörsi út 61. volt) 1949. április 30-áig kiürítették, az épületek pedig visszakerültek a Honvédelmi Minisztérium gondozásába.[7][82] Ezzel létrejött a Nagy-budapesti I. kerületi rendőr-főkapitányság Központi Internálótábora Kistarcsán.[83] (A rendőr-főkapitányság hatásköre kiterjedt Budapest, illetve a hozzácsatolt települések területére is.)[84] 1949 nyarán már nagyságrendileg 2500 ember raboskodott az eredetileg 600 fő befogadására előkészített tábor épületeiben.[7][81][85]

Ruscsákot lopás miatt 1949 szeptemberében leváltották, 1950. május 5-ig utóda a korábban Buda-délen szolgáló helyettes parancsnoka, Taródi Zoltán rendőr alezredes volt. Visszaemlékezések szerint elődénél emberségesebben bánt az internáltakkal. Az internáltaknak szabad mozgása volt a tábor területén, minden nap 8 és 12 óra között mehettek beszélőre, és dolgozhattak az asztalos-, valamint a játékkészítő műhelyben, illetve miséket is tarthattak, Hamvas Endre csanádi püspök közbenjárására pedig még teológiai főiskola is működhetett. Az élelmezés szegényes volt (reggelire fekete kávé és egy szelet kenyér, a további főétkezésekre rántott leves, illetve valamilyen főzelék volt a kiosztott élelem), ugyanakkor a beküldött csomagokkal (ha korlátozottan is, de) kipótolhatták az étkezést. Jelentős büntetésnek minősült éppen ezért a csomagküldés megvonása.[7][86]

A kommunista terror (1950–1953)Szerkesztés

 
Nagy Ferenc szalézi szerzetes szabadulólevele 1951 decemberéből (alul Urbán Rezső táborparancsnok aláírásával)

1950. május 5-én Péter Gábor utasítására az Államvédelmi Hatóság átvette az irányítást a tábor felett.[7] Ennek története kifejezetten érdekes, mivel a tábor átadás-átvétele a karhatalmi szervek (a rendőrség és az ÁVH) között fegyveres úton történt. Május 5-én hajnalban ÁVH-s különítmény jelent meg a Deák Ferenc utcai főkapu előtt. Először a kapu melletti őrhelyen álló rendőröket fegyverezték le, majd a kapu kinyitása után a belépő, gépfegyverrel biztosított ÁVH-s egységek a fegyvertelen rendőröket kettes sorba állítva a fogdába irányították.[8] Az átvett táborban a meglévő szögesdrótos betonfalakon belül újabb épületeket emeltek. A rendszer irányvonala a politikailag veszélyes elemek (értelmiségiek, ismert politikusok, papok, írók, művészek) felé fordult.[10] Az addig elviselhetőnek nevezhető tartási körülmények szinte teljesen megváltoztak. Az új parancsnokság hermetikusan lezárta a tábort, fokozatosan beszüntették a fogvatartottak és hozzátartozóik közötti levél- és csomagforgalmat (szeptemberben még korlátozott számban írhattak levelet az internáltak), illetve a rendszeres havi „beszélőt” (a rabok így nevezték a látogatást).[7] Az ablakokat bemeszelték, a mozgási lehetőségeket pedig jelentősen korlátozták a tábor területén. Kistarcsán az egy női és négy férfi ezred létszáma 3000 fő körül mozgott.[10] Közülük a visszaemlékezések szerint 400 nő volt.[87] Egy rabra kevesebb mint fél négyzetméter élettér jutott. Romlott az élelmezés minősége is, emiatt csökkentették a fejadagokat. Mindennapossá vált a fizikai bántalmazás, az internáltakkal való bánásmód – mind a fizikai, mind a pszichikai téren – egyre brutálisabb és kíméletlenebb lett. Éjszakánként folytatták le a kihallgatásokat a parancsnoki épület pincéjében, így az aláírt vallomásokat rövid időn belül tovább lehetett küldeni az Andrássy út 60. alatti székházba. A rabok nagy részét ezután indították útnak a recski kényszermunkatábor felé.[10]

A tábort (és egyben az alosztályt is) a fegyveres átvételtől egészen 1951 novemberig Potecz Sándor áv. százados vezette.[88][89] Szolgálati ideje alatt került sor a parancsnoki épület belső kialakításának, a víztoronybeli kórházrészlegnek, új vizesblokkok, illetve a belső falrendszer kialakítására. A BM és az ÁVH között vita alakult ki ugyanakkor, hogy a régi és az új kivitelezési munkálatokat melyik hivatal köteles fizetni (mivel a tábor korábban a BM szervezeti egysége volt). A vitát egy megállapodással oldották meg, melyet május 11-én kötött a két karhatalmi szerv, június 13-án pedig megbeszélés zajlott a táborvezetés és az építészek között a változtatások kapcsán. Az építkezés munkálatok befejezésére 1950. szeptember 16-án került sor.[81] A táborvezetés adminisztratív teendőit egy 1951. november 2-án kiadott parancs alapján az ÁVH VI. (Jogi és Börtönügyi, később Vizsgálati) Főosztály VI/2. (Börtönügyi) Osztályának VI. alosztálya látta el. A tábor személyzete a IV/1. Osztály (Belső Karhatalmi Dandárparancsnokság) 6. zászlóaljának állományába tartozott (a budapesti, váci és recski őrszemélyzettel együtt).[88]

1951 novemberében Urbán Rezső áv. főhadnagy lett a tábor vezetője, egészen 1953. november 17-ig, amikor áthelyezték Kistarcsáról Komlóra (ekkor már századosi rangban), mint a Kőbánya Munkahely parancsnokság parancsnok-igazgatója.[88] Urbán, és az operatív csoport vezetője, Antal Ferenc áv. hadnagy 1952 júliusa és decembere közötti működésének idejéről több jelentés fennmaradt. Ezek alapján az említett időszakban 1370 és 1424 fő között mozgott, az őrszemélyzet létszáma 54-62 fő volt (1952 decemberében 55, 1953 elején pedig 63 volt az őrök száma).[86][90] Számtalan esetet írtak le a különböző fegyelmező eszközökről és módszerekről, melyek leginkább az internáltak elrettentésére szolgált. 13-14 öngyilkossági kísérlet és és hat hónap lefolyása alatt 15 haláleset állt az 1952-es év statisztikájában. Az elhunytak közül 10 esetében tuberkulózist állapított meg Szabó Ernő áv. őrnagy, a tábor orvosa. 1952. január 1. és december 24. között összesen 25 internált hunyt el a táborban. Jelentősnek nevezhető az az összehasonlítás, amely szerint a teljes táborra kivetítve a tbc megjelenése 0,7%-os szintet ért el hat hónap alatt, mikor országos szinten ez a szám a teljes év tekintetében 0,66% volt.[90] Az éhezés és a fűtetlen szobák fokozták a problémát, Dénes Béla internált orvos szerint „Kistarcsa a szó szoros értelmében Magyarország első számú tbc-fertőzési fészkévé vált”.[90][91] Szerinte a tábori állomány 30-35%-a volt érintett a fertőzésben az 1953-as kiürítésének idején.[90] A tábor funkciója 1952-ben megosztott volt: egyrészt a letartóztatott személyek ide kerültek az internálási véghatározat kihirdetése után, másrészt itt osztották szét az internáltakat a más táborokba való továbbszállításhoz.[86]

Urbán Rezső áv. százados 1953. január 17-i jelentése szerint a kistarcsai internáltak létszáma 1396 fő.[92] 1953 februárjában már 1600 fő körül mozgott a fogva tartottak létszáma. A leggyakoribb vádak valamilyen rendszerellenes magatartás volt („izgatás, szabotázs”), de a tiltott határátlépést megkísérlők (Fejes Endre író is ezért került a táborba 1951-ben), valamint a disszidálók rokonai is Kistarcsára kerültek.[86][93]

A korai „enyhülés” (1953–1956)Szerkesztés

Az amnesztia előkészítéseSzerkesztés

Péter Gábor 1953. január 3-i letartóztatása, majd Sztálin halála okozta a közeli politikai változások előszelét.[94] Nagy Imrét július 4-én minisztertanácsi elnökké választásakor elhangzott expozéjában ígéretet tett az internálás megszüntetésére, az internálótáborok bezárására, valamint a kevésbé súlyos bűntettel vádoltak kegyemben való részesítésére, a részleges amnesztia törvénybe foglalására.[5][95]

„(...) a kormány törvényjavaslatot terjeszt az országgyűlés elé, amelynek alapján szabadon kell bocsátani mindazokat, akiknek bűne nem olyan súlyos, hogy szabadlábra helyezésük az állam biztonságát vagy a közbiztonságot veszélyezteti. Egyidejűleg megszünteti az internálás intézményét, az internálótáborokat pedig feloszlatja.”

– Nagy Imre miniszterelnöki expozéja

1953. július 24-én a Minisztertanács értekezletet tartott, melyen Erdei Ferenc igazságügyi miniszter beterjesztette javaslatát a részleges közkegyelem gyakorlása és az internálás megszüntetésének tárgyában.[96] A Minisztertanács ezek alapján elfogadta az 1034/1953. számú MT. határozatot a rendőrhatósági őri­zet alá helyezés (internálás) intézményének meg­szüntetéséről, valamint a kitiltások feloldásáról, az Elnöki Tanács pedig az 1953. évi 11. számú törvényerejű rendeletet a közkegyelem gyakorlásáról.[97][98][99] 1953. július 26-ától, a Magyar Közlöny 32. számában való megjelenéstől hatályosak.[96][100] A tábor foglyai 1953. augusztus 20-án amnesztiával szabadulhattak.[101] Ebben az időszakban az internáltak száma 40 734 fő volt az országban.[10]

Már a döntést megelőzően érezhető volt a fogva tartottak körében a feszültség, melyet az okozott, hogy a biztos szabadulás gondolata egyre távolabbinak tűnt számukra. Urbán százados 1953. június 19-én kelt jelentésében így írt az internáltak általános hangulatáról:[10]

„Az internáltak általános hangulata feszült, ideges. Igen sok szó esik a szabadulás kérdéséről és az a vélemény alakult ki, hogy a felülvizsgálat nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Mind gyakrabban lehet elkeseredett kijelentések formájában hallani, hogy „Innen szabadulni soha nem lehet. Itt kell elrohadni!” Ez az ideges állapot nagy gyűlöletet érlelt az internáltakban. Igen gyűlölködővé váltak mindennel és egymással szemben is. Napirenden vannak kisebb összetűzések semmiségek miatt. Az ideges állapotukra vall az a tény is, hogy az éjszakai ellenőrzések mindig több olyan internáltról tesznek jelentést, akik az éjszakát vagy annak nagyobb részét ébren töltötték.”

– Urbán Rezső áv. százados, táborparancsnok jelentése a VI. Operatív Alosztálynak

 
Meszlényi Zoltán püspök, aki a sorozatos kínzások hatására 1951. március 4-én meghalt a táborban, bár halálának tényét csak később, egy 1953. január 17-én kelt jelentés említette[102]

A szabadító bizottságok létrejötteSzerkesztés

 
Somogyváry Gyula, aki tisztázatlan körülmények között, súlyos betegsége nyomán, a táborból való átszállítás után meghalt 1953. február 12-én[91]

A táborok felszámolásának előkészítésében ún. szabadító bizottságok intézték, országosan 58 bizottság működött (megyei bontásban).[5][99] Kijelölték a szabadítást végrehajtó bizottságokat, amelyek közvetlenül a táborban működtek. Ezeknek a felügyeletét Lőke Gyula áv. alezredes, a BM Állami Titkos Ügykezelés és Rejtjelező Osztályának osztályvezetője látta el.[5][103] Kistarcsán Urbán Rezső táborparancsnok látta el a bizottság vezetését. A fogva tartottak szabadításának szabályozása az ország összes táborában megegyezett. Július 24-én elkészült a szabadítások ütemterve (amely napi szintű szabadulók létszámát is tartalmazta), július 27-én pedig véglegesítették a végrehajtó bizottságok névsorát. A bizottságokat július 28-án jóváhagyták, megkezdték működésüket, július 31-én kapták meg eligazításukat, majd másnap megérkeztek a táborokba.[5]

A szabadítások lefolytatásaSzerkesztés

A hatóság által őrizet alá vontak ügyintézését augusztus 2-ától szeptember 30-ig kellett lefolytatni, melyet legkésőbb október 31-ig lehetett meghosszabbítani (az 1034/1953. számú MT. határozat értelmében).[5][97] Kistarcsáról és Tiszalökről engedték el napi szinten a legtöbb foglyot annak érdekében, hogy Recskről és a többi internálótáborból átcsoportosíthassák azokat a rabokat, akikre újabb kihallgatások és bírósági tárgyalások vártak (ennek logisztikai előkészítéséről Kistarcsán augusztus 10-én intézkedtek). Augusztus 3-án megkezdődtek szabadítások (augusztusban a négy nagy táborban naponta összesen 50, majd szeptembertől a gyorsítások érdekében 100 internáltat szabadítottak), hajnalban érkezett az első átcsoportosítás: Recskről 120, Tiszalökről 28, Kazincbarcikáról pedig 74 internáltat szállítottak át.[5] Először a betegeket és kisebb súlyúnak titulált „bűnökkel” megvádoltakat szabadították először. Augusztus 13-án az elkülönített, bíróság elé idézett internáltak között lévő ügynökökkel az operatív csoport felvette a kapcsolatot annak érdekében, hogy tőlük hírt szerezve megakadályozhassák az internáltak esetleges szökési vagy öngyilkossági kísérleteit. Augusztus 14-én Recskről újabb 107 internált érkezett.[5] Kistarcsán öt tagból álló szabadító bizottság működött:[10][104]

  • Urbán Rezső áv. százados (táborparancsnok)
  • Béres Miklós áv. őrnagy (a Belügyminisztérium kirendelt ügyésze)
  • Textor Ferenc r. hadnagy (a rendőrség által kijelölt rendőrtiszt)
  • Antal Ferenc áv. hadnagy (a büntetés-végrehajtás operatív csoportjának képviselője)
  • Dr. Benedek Imre áv. százados (orvos - feladata a szabadítás előtt a rabok vizsgálata volt, akik közül ki kellett szűrnie a sürgősségi ellátásra szorulókat, akiket előbb szabadítottak[5])

Az amnesztia nem minden rab számára jelentett szabadulást. Az internáltakat kilenc kategóriába osztották, köztük a „szabadulásuk veszélyes” kategóriába kerülők büntetését sok esetben börtönbüntetésre módosította a bíróság. Megkülönböztették a megyei és a járási szintű bírósági ügyeket, melyeket mindkét szinten két-két tanács egy-egy póttanáccsal kiegészülve tárgyalt. Kistarcsán augusztus 25-től különbíróság tárgyalta a legveszélyesebbnek titulált foglyok (26 fő, akiknek a fele recski volt) ügyeit. Az 1953. szeptember 11-én kelt összefoglaló jelentésben tájékoztatást adtak a szabadítások gyorsításáról: „Intézkedés: legyen hely azoknak az internáltaknak, akik a táborba fognak érkezni bíróság elé állítás céljából.”[5] A nagymértékű szabadítást a két tanács egy póttanáccsal kiegészítve végezte. Alapi Gyula, Alexa Miklós, Avar Jenő és Egri László ügyészek voltak megbízva a perekkel kapcsolatos vádlói szerepkörrel, a tanácsok elnöke Olti Vilmos és Jónás Béla voltak. A Recskről érkező rabok statisztikája:[105]

Recskről Kistarcsára érkező rabok ügyeinek

kimenetele (teljes létszám: 320 fő)

Szabadult 97 fő
Előzetes letartóztatásba került 34 fő
A Markó utcai börtönbe került 41 fő
Más börtönökbe került 118 fő
Katonai börtönbe került 9 fő
Hadbíróság elé került 19 fő
Börtönkórházba került 1 fő
Szállítás közben elhunyt 1 fő

A szabadítások befejezéséről 1953. november 5-én készült jelentés, amely szerint a tábor 1953. október 31-én teljesen kiürült.[105]

A tábor ’56-banSzerkesztés

 
Forradalmi szervek a Gödöllői kistérségben 1956. október 28. és november 3. között

Kistarcsa az 1956-os forradalom idején a gödöllői kistérség egyik központja volt. Az október 23-i események hatására másnaptól szünetelt a HÉV-közlekedés. Október 25-én nagyjából 200 fős tömeg vonult a tanácsháza elé. Két nappal később a népgyűlés megválasztotta a helyi nemzeti tanácsot, ezután a tömeg szétoszlott. Október 28-án elmozdították pozíciójából Veres József tanácselnököt (november 5. után került vissza hivatalába).[106] Pleizer Ferenc őrnagy, a Gödöllői Járási Katonai Kiegészítő Parancsnokság megbízott parancsnoka a Nemzeti Bizottság tagja lett. Ez a szervezet, miután lefegyvereztette a környék rendőri erőit, igyekezett a forradalom törekvéseit támogatni, és mint Gödöllő katonai parancsnoka, rendelkezett a karhatalmi erők irányításáról is. Így október 28-án utasítást kapott a forradalom idején fennálló Ideiglenes Nemzeti Bizottságtól a Kistarcsai Rendőrtanosztály (amely a tábor kiüresedett épületeiben működött) elfoglalására. (A tanosztály 1956 folyamán már működött Kistarcsán.[107]) Pleizer őrnagy telefonon tárgyalt a tanosztály akkori ideiglenes parancsnokával az épület ellenállás nélkül átadásáról, majd helyettesét, Kovács Sándor századost ruházta fel a parancsnoki jogkörrel.[9][106]

Kovács százados a rend fenntartásának érdekében a Gödöllői Agrártudományi Egyetem 20-25 nemzetőrét vitte magával Kistarcsára, majd a táboron belül nemzetőrzászlóalj szervezését kezdte meg. A zászlóaljat a táboron belül elkobzott fegyverekkel szerelte fel, vezetőjük Ivanics Ödön lett.[106] Az egység a Nagytarcsán állomásozó 9. Önálló Vegyivédelmi Zászlóalj laktanyájából vegyi és tankelhárító gránátokat is beszerzett. Kistarcsáról többször küldtek fegyverszállítmányt Gödöllőre.[9][108] Időközben a kistarcsai nemzetőr zászlóalj újabb 50-60 fő nemzetőrt kapott az agráregyetemtől, és nagyjából ugyanennyien érkeztek a környező településekről.[9] A víztoronyban szolgálatot teljesítő nemzetőrök feladata volt a posta épületének figyelése, illetve az esetlegesen közeledő szovjet páncélosok jelentése.[106] A kistarcsai táborban működött még egy, a nemzetőrökből álló nyomozócsoport, amely előállításokat hajtott végre és a gyanúsítottak kihallgatását végezte. A különítmény kezébe került egy, a község pártbizottsága által összeállított névsor, melyen a megbízhatónak ítélt párttagok nevei voltak felsorolva.[9][106] A tábor fogdájában ÁVH-s őröket és pártfunkcionáriusokat őriztek.[106] A forradalom idején a kistarcsai MDP vezetője fegyvereket kért a Tanosztálytól. Kovács százados névsort kért, hogy megtudja, kiknek akarnak fegyvereket biztosítani. Végül a Tanosztályhoz érkező 15 személy előzetes letartóztatásba került, 8-10 órát töltöttek a fogdában.[9][109]

November 3-án az egyetemisták elhagyták a tábort. A katonai vezetés eközben várakozó álláspontra helyezkedett.[9] A tábort november elején szovjet páncélosok foglalták el.[110]

A Nemzeti Bizottság összességében hét napon keresztül, október 28. és november 4. között látta el a község vezetését.[9]

Megtorlások és a tábor végnapjai (1957–1960)Szerkesztés

A forradalom leverését követően újrakezdődött az internálás, ezentúl közbiztonsági őrizet néven. Ennek jogi alapjául az Elnöki Tanács december 13-án hatályba lépő, a közbiztonsági őrizetről szóló 1956. évi 31. törvényerejű rendeletének 1. §-a így rendelkezett:[111]

„Azt, akinek tevékenysége, illetőleg magatartása a közrendet, közbiztonságot, különösen a termelő munka és a közlekedés zavartalanságát veszélyezteti, közbiztonsági őrizetbe (a továbbiakban: őrizet) lehet helyezni.”

A rendelet értemében a fogva tartás időtartama hat hónap, amely kétszer hat hónappal meghosszabbítható. Elítélték többek között dr. Fazekas Józsefet, a Járási Nemzeti Bizottság elnökét, Pleizer Ferenc őrnagyot, a gödöllői katonai parancsnokság vezetőjét, valamint Kovács Sándor századost, a kistarcsai rendőrtanosztály parancsnokát.[9][112] Az Irházi Imre rendőr őrnagy parancsnoksága alatt álló kistarcsai táborban 1957. március 1-jén 980, március 15. körül pedig már 3433 ember volt közbiztonsági őrizetben.[10][113] 1957. május 1-jéig csaknem 10 ezer főt gyűjtöttek össze az ország minden részéből Budapestre, Kistarcsára és Tökölre.[10] Közöttük voltak ismert színészek is, Szakáts Miklós és Darvas Iván, előbbit a belső elhárítás ekkor szervezte be ügynöknek.[114] Az ügynökhálózat szervezését a Politikai Nyomozó Főosztály II/8. (Vizsgálati) Osztály g alosztálya végezte.[115] 1957. augusztus közepén a tábor őrzését részben a Néphadsereg látta el.[116]

A közbiztonsági őrizetként nevezett internálást 1960. április 1-jén az Elnöki Tanács az 1960. évi 10. törvényerejű rendeletével eltörölte („5. § A közbiztonsági őrizet intézménye megszűnik.”).[117][118]

Rendőrképzés (1957-1990)Szerkesztés

Az országos rendőrfőkapitány 10/1957. számú utasítása alapján 1957-ben létrehozta a BM Országos Rendőr-főkapitányság Alapfokú Rendőriskolát, amelynek a neve 1962-ben BM Alapfokú Rendőriskolára változott. Szervezetileg a BM Tanulmányi és Módszertani Osztály (később IV. Főcsoportfőnökség - IV/I. Tanulmányi és Propaganda Csoportfőnökség) része volt.[11][119][120][121] Az iskolában folyt a rendőrség (és 1961-től a büntetés-végrehajtás, mint a BM része) tisztesi és tiszthelyettesi állományának alapfokú szakmai képzése, hat hónapos bentlakásos tanfolyam keretében.[11][122] Az intézményben négy tanszék működött: Politikai Ismereti, Közrendvédelmi, Rendészeti és Bűnügyi Tanszék.[121]

Benkei András belügyminiszter az 1975. június 30-án megtartott miniszterhelyettesi értekezleten intézkedési tervet hagyott jóvá, melyben rögzítette, hogy 1976. augusztus 15-ig el kell készülni minden épületfelújítási és átalakítási munkálattal, és a BM Tartalékos Tisztképző Iskolából, valamint a Körmendi Határ­őr Kiképző bázisról Kistarcsára átkerülő 400 fő hallgató képzését legkésőbb 1976. szeptember 1-én meg kell kezdeni. Ezzel együtt a szükséges gazdasági és infrastrukturális háttér is részletezésre került (a régi bútorzat javítása és új bútorok beszerzése mellett egymillió forint költségelőirányzat került átcsoportosításra a felújítások kivitelezésére). 1976-ban az Alapfokú Rendőriskola (melyet innentől BM Rendőrképző Iskolának neveztek) objektumot cserélt a BM Tartalékos Tisztképző Iskolával, így az alapfokú rendőrképzés Budapesten, a Szamuely Laktanyában (ma a Készenléti Rendőrség laktanyája) folytatódott.[11][123]

Oktatók, illetve egykori hallgatók voltak (az aktuális rang feltüntetésével):

  • Heidrich Lajos rendőr szakaszvezető (1960-ban 7 hónapos tanfolyamon vett részt)[124]
  • Köves (Huszner) Mihály rendőr alezredes, tanszékvezető (1968. május 1. – 1977. november 30.) - saját bevallása szerint 1944 májusa és szeptembere között Kistarcsára internálták[125]
  • Tóth Teodor rendőr őrnagy, tanszékvezető (1957-1961)[126]

A rendszerváltás utánSzerkesztés

 
Az V. ezred épülete ma

A rendőriskola megszüntetésének terve 1989-ben merült fel, a terület hasznosításának ügyében jelentős vita alakult ki. 1989 májusában, a rendszerváltást megelőzően Vassné Nyéki Ilona országgyűlési képviselő, Kistarcsa tanácselnöke azt az álláspontot tartotta elképzelhetőnek, hogy egyházi iskolát hozzanak létre a tábor területén – szimbolikusan utalva a táborban fogolyként tartott, különböző felekezetű egyházi személyekre. Ezt az opciót a Németh-kormány nem támogatta, helyette menekülttábor (pontosabban közösségi szállás) működtetését szorgalmazták, melyet 1990 októberében hoztak létre (ezzel egyúttal a tartalékos tisztképző iskolát megszüntetve).[12][127] A létesítmény, mint az ORFK Kistarcsai Közösségi Szállása, 1995-ig működött.[10] Hosszas tárgyalások után a kormány elképzelése valósult meg, az épületekben pedig a harmadik világ egyes országaiból menekült embereket helyeztek el. A létesítményt végül 1995. július 15-én bezárták.[39][119]

Később a hasznosítható területet két egységre osztották: a fogda épületét (amely ma egészségházként üzemel) és a VI. ezred–víztorony–I. ezred épületegyüttest 1998-ban, a többi férfi ezred épületeit 2011. március 16-án kapta meg Kistarcsa Város Önkormányzata a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől azzal a kikötéssel, hogy három éven belül egy rendőrőrsöt kell ott kialakítani.[128] 2015. december 1-jén adták át a Kistarcsai Rendőrőrs új épületét. Az objektum mintegy 170,5 millió forintból épült meg, melyet nagyrészt a Belügyminisztérium és az Országos Rendőr-főkapitányság biztosított.[129]

Az I. és II. ezred épületét, valamint a közbeékelt őrtornyot 2011 áprilisában lebontották, helyén ma állatgyógyászati termékeket gyártó cég működik.[130]

2012 márciusában kerül benyújtásra a városvezetés részéről az első hivatalos kérelem a kormány felé egy emlékhely létrehozásának anyagi támogatására.[131] Az 1873/2016. számú Korm. határozat értelmében a kormány támogatja a Kistarcsai Emlékhely és Könyvtár létrehozását, az önkormányzat kivitelezésében.[132]

A terület hasznosításáról a kistarcsai önkormányzat 183/2017. (IX. 27.) sz. határozatával döntött. Ennek értelmében a Deák Ferenc u. 3/B szám alatti területen Kistarcsai internálótábor - Emlékhely és Könyvtárat kíván létrehozni.[133] A költségvetés 2018. évi előirányzatában 369 100 000 Ft összegű fejlesztési támogatás szerepel a létesítmény kialakítására.[134] Ezt a belügyminiszter az 1156/2017. számú Korm. határozat értelmében további 128 110 000 Ft-tal támogatja.[135] Az építési beruházás kivitelezésével kapcsolatos hirdetmény 2018 márciusában jelent meg.[136] A kistarcsai képviselő-testület 2018. december 12-i ülésén egyhangúlag megszavazta a kiírt közbeszerzés eredménytelenségét, mivel a beérkezett árajánlatok alapján nem volt elegendő a rendelkezésre bocsátott keretösszeg az emlékhely létrehozására.[14]

SzemélyzeteSzerkesztés

A Toloncház, a későbbi Központi Internálótábor, illetve az időközönként működő Tanosztály ismert parancsnokai:

  • 1945 előtt:
    • Dr. Fehér Mihály rendőr főfelügyelő (1940 körül)[26]
    • vitéz Papp József rendőr főfelügyelő (1942)[137][138]
    • Vasdényey István rendőr főfelügyelő (1942-1944)[37][139][140]
  • 1945 után:
    • Ruscsák Lajos rendőr alezredes (1949 márciusától szeptemberig), korábban a Buda-déli Központi Internálótábor parancsnoka[7][86]
    • Taródi Zoltán rendőr alezredes (1949 szeptember – 1950. május 5.), korábban a Buda-déli Központi Internálótábor parancsnokhelyettese[7][86]
    • Potecz Sándor áv. százados (1950 májusától 1951 márciusáig, mint a ÁVH VI/2-d alosztály vezetője, majd 1951 novemberig, mint a VI/2. Osztály osztályvezető-helyettese)[88][89]
    • Urbán Rezső áv. főhadnagy, később százados (1951 november – 1953. november 17.)[88]
    • Kovács Sándor százados (1956. október 28. – november 4.), mint a kistarcsai nemzetőr zászlóalj ideiglenes parancsnoka[9]
    • Irházi Imre rendőr őrnagy (1957-től)[10]

Ismert tábororvosok, adminisztratív tisztek, őrök:

  • 1945 előtt:
    • Jámborffy (Zachar) Béla rendőr főfelügyelő, osztályparancsnok (1944 körül)[67]
  • 1945 után:
    • Antal Ferenc áv. hadnagy[90] – az operatív csoport vezetőjeként irányította a táboron belüli besúgóhálózat kiépítését[86]
    • Dr. Benedek Imre áv. orvos százados[10][86][104]
    • Dobány Sándor (rendfokozat ismeretlen), őrszem (1950–1951)[141]
    • Domoszlai Sándor áv. őrmester[10]
    • Engedi László áv. őrvezető, őrszem (1950–1951)[142]
    • Gönczi Piroska áv. szakaszvezető[10]
    • Hajnal Piroska áv. őrmester [143][144] – eredetileg a rendőrség gyermekvédelmi részlegén volt rendőr őrmester, később egy helyettesítés kapcsán került Kistarcsára, eredetileg csak három hétre, végül hosszabb ideig maradt a táborban szolgálaton[143]
    • Marosi-Müller (keresztneve ismeretlen) áv. alhadnagy, nyomozó[91]
    • Németh Károly áv. alhadnagy, táborparancsnok-helyettes[10]
    • Soós Julianna r. szakaszvezető[10]
    • Dr. Szabó Ernő áv. orvos őrnagy[86] – eredetileg fogorvos, önmaga csak legvégső esetben diagnosztizált, fő feladata a táborban működő rab orvosok felügyelése[91]

A tábor főbb egységeiSzerkesztés

 
A tábor sematikus rajza (egy 1970-ben készült légi felvétel alapján rekonstruálva)

A tábor az alábbi épületegységekből állt:[86][145][146][147]

  • 1: rendőri kultúrház
  • 2: III. ezred épülete (3 emelet)
    • Az alagsorban asztalosműhely volt kialakítva
  • 3: IV. ezred épülete (3 emelet)
    • Az alagsorban volt a konyha (a főszakács – Kapitány nevű internált – korábban a Gundel étterem alkalmazottja volt)[86][145]
    • Kisházi János internált javaslatára Taródi engedélyezte, hogy az első emeleten különböző játékokat készítő üzem működjön - az üzemet az ÁVH a tábor elfoglalása után megszüntette[86][145]
  • 4: V. ezred fürdőrészleggel (3 emelet)
  • 5: II. (női) ezred (1 emelet)
    • A tábor többi részéről fallal volt elkülönítve[91]
  • 6: víztorony és fegyveres őrhely
    • A víztorony eredetileg élelmiszer-raktár volt, később itt kerültek kialakításra az orvosi részleg kórtermei – az első emeleten a belgyógyászati esetek, a második emeleten a tbc-ben szenvedő betegek kerültek[91]
  • 7: I. ezred orvosi részleggel (1 emelet)
    • Ebben az épületben voltak a műhelyben dolgozó munkások
  • 8: táborparancsnoki lakás
  • 9: törzsépület irodákkal
    • A földszinten volt az úgynevezett „szűrő”, ide kerültek először az újonnan internált rabok, és akár hónapok után innen kerültek a körletekbe – a tábor többi részéről fallal volt elkülönítve[91][148]
  • 10: kettős kerítés
  • 11: fogda (3 emelet)
  • 12: látogatócsarnok
  • 13: főbejárat (a mai Deák Ferenc utca felől)
  • 14: az Alapfokú Rendőriskola idejében épített kultúrházi és tiszti ebédlői funkciókat ellátó épület[149]
    • Ma Csigaházként ismert rendezvényterem[119]
  • 15: épen maradt sarokfal (ma Október 23. tér)
  • 16: központi udvar

EmlékezetSzerkesztés

A tábor épen maradt délnyugati sarokfala ma emlékhelyként szolgál, rajta emléktáblával, amelyet Kerepestarcsa lakói állítottak 1991-ben az áldozatok emlékének.[150] Mellette található a Kistarcsai Kulturális Egyesület 2014. március 2-án felavatott, boldog Meszlényi Zoltánt ábrázoló domborműve.[151] A harmadik emléktáblát a Kistarcsai Katolikus Egyházközösség Képviselő-testülete állította 1993-ban. A fallal szemben kopjafa (mely Nagy Sándor faragómester alkotása) őrzi az '56-os forradalom hőseinek emlékét. A tér neve: Október 23. tér.[152]

2018. június 10-én Meszlényi Zoltán csontereklyéjét és egy, az internálótábor egykori falrendszeréből begyűjtött szögesdrótdarabot helyeztek el a 85 éves zagyvapálfalvai Jézus Szíve főplébánia-templomban, Beer Miklós váci megyéspüspök által celebrált szentmise keretében.[153]

Megjelenése irodalmi művekbenSzerkesztés

Faludy György költő 1949-től 1953-ig raboskodott részben Kistarcsán, részben Recsken. Ebben az időben született a Börtönversek 1949–1953 című verseskötete, amely 1983-ban jelent meg Münchenben.[154] Ebben található A vadkacsa című vers, melyet 1950-ben írt, kistarcsai raboskodása idején. Az ebből vett idézet olvasható a tábor emlékfalán 1991. október 23-án felavatott emléktáblán:

„kit bűzhödt két kezével
nem piszkolt be a hatalom,
s ki tudtad, hogy az erényért nem
jár dicséret, se jutalom:
mit mondhatok, mit kérhetek
mást tőled e hitvány táborban,
mint vigaszul egy csipetet
etikádból, hadd adagoljam
nap mint nap másnak és magamnak.
És hogyha itt éhenhalatnak
vagy mindjárt agyonvernek is:
még az utolsó percben is
elégedetten ízlelem
a becsület
mézét kiszáradt ínyemen.”

Ismertebb egykori rabokSzerkesztés

 
Háry László sírja Budapesten, az Új köztemetőben
 
A Kistarcsai Egyházközösség felhívása az emléktábla állítására 1993-ban

Almási Tamás 1991-ben forgatott „Ítéletlenül” című dokumentumfilmjében több egykori fogvatartott nő találkozik egykori fogva tartójukkal. A dokumentumfilmben elhangzik a szereplők életútja, történetek az internálás éveiből, valamint arról, hogy hogyan folytatódott életük az ok nélküli internálást követően. A filmben feltűnik többek között Vámos Magda író, Esterházy Mónika és Dévay Camilla is.[143] Megemlítésre került a visszaemlékezésekben, hogy olyan embereket is internáltak, akik korábban a rendszer aktív támogatói voltak. Ilyen volt Becsky Hanna pszichológus is, a Pártfőiskola korábbi oktatója, aki 1950 és 1953 között volt Kistarcsán.[158][159]

Több egyházi személy is raboskodott a tábor falain belül, neveik a Kistarcsai Katolikus Egyházközösség Képviselő-testülete által 1993. szeptember 24-én felavatott emléktáblán olvashatóak az alábbi rendben:

  • Angyal Géza
  • Balyi János
  • Borbély Károly
  • Bencsik István
  • Beresztóczy Miklós
  • Bíró Bertalan
  • Bodolay Gyula
  • Bóna László
  • Botz József
  • Brusznyai József
  • Buzás József
  • Décsei Géza
  • Endrédi Zoltán
  • Erdőssy Béla
  • Erőss István
  • Fábián János
  • Fricsy Ádám
  • Gigler Károly
  • Gyulai Mihály
  • Hahát Ferenc
  • Hídvégi Ervin
  • Holzer Gyula
  • Horváth István
  • Horváth Lajos
  • Horváth Mihály
  • Hölyényi Olaf
  • Jankovits József
  • Jakab Benjámin
  • Justh István
  • Kabar Sándor
  • Ketterer Péter
  • Kormos Ottó
  • Kovács I. József
  • Kovács II. József
  • Kovács Péter
  • Kozma Győző
  • Lantos Kiss Antal
  • Lenner József
  • Makk Béla
  • Marycz Győző
  • Márk Lajos
  • Mester Imre
  • Meszlényi Zoltán
  • Mócsy Imre
  • Móricz Győző
  • Nagy Sándor
  • Nagy Tibor
  • Násfay László
  • Németh Alajos
  • Oetter György
  • Pálvölgyi József
  • Perényi József
  • Pozsgai János
  • Radnai Anasztáz
  • Regőczi István[83]
  • Rudolf József
  • Sághy Elek
  • Singer Ferenc
  • Somogyvári Hetény
  • Süle Ferenc
  • Szabó György
  • Szendy László
  • Széll Kálmán
  • Szittyai Dénes
  • Szölgyéni József
  • Tamás János
  • Tasi István
  • Tornyos József
  • Turdrányi Albert
  • Tüll Alajos[91]
  • Vári Ferenc
  • Vida István
  • Winkler József
  • Rák István
  • Túri Sándor

Dr. Bálint Ákos György ügyvéd (1923–2017) könyvet írt „Sziget a mérgezett tengerben” címmel (2013), amelyben 1944-es kistarcsai tartózkodásának történetét írja le visszaemlékezései nyomán. Ebben a könyvben többek között az ekkor Kistarcsán őrzött zsidó ügyvédeket is felsorolja.[42][160]

JegyzetekSzerkesztés

  1. A tábor területének mai határvonalai térképen bejelölve
  2. a b c d (2017) „Helytörténeti percek”. Kistarcsai Kalendárium 2017, Kistarcsa, Kiadó: Kistarcsai Kulturális Egyesület.  
  3. a b Horváth Lajos: Két világháború között (1920-1944) (HTM). Kerepestarcsa története. Kerepestarcsa Nagyközségi Tanács, 1988. (Hozzáférés: 2018. július 19.) „A kistarcsai Gép- és Vasútfelszerelési Gyár Rt. 1928. ápr. 30-án beszüntette működését, fennállásának 22. évében. Részvényeinek többségét a Ganz Danubiusz Rt. vásárolta meg, hogy felszámolja a Gépgyárat.”
  4. A holokauszt Magyarországon. Budapesti Holokauszt Múzeum és Oktatási Központ. (Hozzáférés: 2017. február 15.)
  5. a b c d e f g h i j k l m n Bank Barbara, Őze Sándor: A „német ügy” 1945-1953 - A Volksbundtól Tiszalökig. (Hozzáférés: 2018. július 16.)
  6. a b c (1947. április 1.) „A belügyminiszter 192.025/1947 IV/1. e. B. M. számú rendelete rendőri tanosztályok felállításának tárgyában”. Rendőrségi Közlöny 3 (7), 127 – 128. o, Kiadó: Belügyminisztérium.  
  7. a b c d e f g h i j k Bank, Barbara: Buda-déltől Recskig – Internáló- és kényszermunkatáborok Magyarországon (1945–1953) (PDF). Rubicon.hu, 2015. 10. (Hozzáférés: 2017. február 16.)
  8. a b c Sztáray Zoltán. Az ÁVH rohamegységei elfoglalják a kistarcsai internáló tábort, A recski kényszermunkatábor (PDF), San Bernardino: Recski Szövetség, 4-6. o. (1981) 
  9. a b c d e f g h i j Gödöllő, 1956 – A forradalom és szabadságharc krónikája (PDF). Hungaricana. Gödöllői Városi Múzeum, 1999. (Hozzáférés: 2017. február 15.)
  10. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s Ilkei, Csaba. Internálótáborok – Kistarcsától Recskig 
  11. a b c d e Kenedli, Tamás (2008). „A Budapesti Rendészeti Szakközépiskola és a rendőr tiszthelyettes-képzés története (I. rész)” (PDF). Hadtudományi Szemle 1 (3), 60-71. o, Kiadó: NKE HHK. (Hozzáférés ideje: 2019. június 10.)  
  12. a b (1995. szeptember 7.) „Kapuzárás Kistarcsán”. Új Magyarország 5 (210), 16. o, Kiadó: Nemzeti Sajtó Kft.. „(...) végleg megszűnik a Belügyminisztérium kistarcsai közösségi szállása, amely 1990. október 18-a óta húszezer-kétszáz ideiglenes lakót fogadott. A korábbi tartalékos tiszthelyettesképző iskolából átalakított objektum kezdetben átmenetí szálláshelyként, később, az idegenrendészeti törvény életbelépése után közösségi szállásként fogadta lakóit.” 
  13. Kistarcsa Város Önkormányzata: A kistarcsai internáló tábor története. Kistarcsai Internáltak Emlékére Alapítvány, 2012. (Hozzáférés: 2019. március 8.)
  14. a b Polgár Gyula. „Tudósítás a 2018. december 12-i testületi ülésről” (PDF), Kistarcsai Híradó, Po-Ker Bt., 4. oldal. ISSN 1788-7291 (Hozzáférés ideje: 2019. február 24.) „Eredménytelen volt a „Kistarcsai internálótábor – Emlékhely és Könyvtár építésére” indított közbeszerzési eljárás” 
  15. a b Zárszámadás, 1938-1939 (PDF). library.hungaricana.hu pp. 402. (Hozzáférés: 2018. július 5.)
  16. A m. kir. belügyminiszter 1940. évi 97.630. számú rendelete, a m. kir. rendőrség vidéki szerveinek felügyeleti körzeteiről (PDF). Magyarországi Rendeletek Tára pp. 689-691, 1940. (Hozzáférés: 2018. augusztus 10.)
  17. Kistarcsa. viztorony.hu. (Hozzáférés: 2018. július 16.)
  18. Kovács, Tamás: Internálások, internálótáborok. www.archivnet.hu. Magyar Nemzeti Levéltár, 2013. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  19. A Kistarcsai Kiegészítő Toloncház küldeményének kézbesítési vevényén olvasható bélyegzőlenyomat
  20. Magyar Rendőr, 1941 (8. évfolyam, 17. szám)
  21. Kistarcsa és környéke. terebess.hu. (Hozzáférés: 2017. február 14.)
  22. Nagy Varga Vera: Újabb adatok a kulákok üldözéséhez Cegléden és környékén. Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia III. pp. 89-106, 2001. (Hozzáférés: 2018. augusztus 15.)
  23. Zendülés a kistarcsai fogolytáborban. library.hungaricana.hu. Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1939. augusztus 22. (Hozzáférés: 2018. augusztus 15.)
  24. Ítélet a Kistarcsai Internálótábor Letartóztatott tagjai bűnügyében. library.hungaricana.hu. Magyar Országos Tudósító, 1940. március 7. (Hozzáférés: 2018. augusztus 15.)
  25. A Pestvidéki Törvényszék vizsgálóbírája 29 kistarcsai internáltat hatósági közeg elleni erőszak miatt letartóztatott. library.hungaricana.hu. Magyar Országos Tudósító, 1939. augusztus 31. (Hozzáférés: 2018. augusztus 15.)
  26. a b Hatósági közeg elleni erőszak elleni erőszak bűntette miatt nyolchónapi börtönre ítéltek egy internáltat. library.hungaricana.hu. Magyar Országos Tudósító, 1940. november 14. (Hozzáférés: 2018. augusztus 15.)
  27. Bizalmas Értesítések. library.hungaricana.hu, 1939. február 28. (Hozzáférés: 2018. augusztus 15.)
  28. Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom | Magyarország a második világháborúban • Lexikon A-ZS | Kézikönyvtár. www.arcanum.hu. (Hozzáférés: 2018. augusztus 15.)
  29. A Rajk-ügy története. tortenelemcikkek.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  30. Apró Antal életrajza. Külföldi-Belföldi Hírek, 1948. október 20. (Hozzáférés: 2018. augusztus 16.)
  31. Horváth Lajos.szerk.: Lázits Gyula: Két világháború között (1920 – 1944) (HTM), Kerepestarcsa: Kerepestarcsa Nagyközségi Tanács (1988). Hozzáférés ideje: 2019. február 3. 
  32. A m. kir. belügyminiszter 1943. évi 690. számú rendelete (PDF). Magyarországi Rendeletek Tára pp. 2183, 1943. (Hozzáférés: 2019. február 3.)
  33. Magyarország tiszti cím- és névtára, 156 – 157. o. (1944) 
  34. Rendőrségi zsebkönyv 24., 25, 41. o. (1944) 
  35. a b c d e f g h i j k l m n o p q r Randolph L. Braham: A kistarcsai tragédia (PDF). A népirtás politikája - A Holocaust Magyarországon pp. 849-851. Belvárosi Könyvkiadó, 1997. (Hozzáférés: 2018. július 9.)
  36. a b c d Dr. Rektor Béla. A magyar királyi csendőrség oknyomozó története (PDF), Árpád Könyvkiadó Vállalat, 261. o. (1980). ISBN 0 934214 01 8 
  37. a b c d e f g Dr. Benoschofsky, Ilona. Emberrablás Kistarcsán, Mementó - Magyarország 1944. Kossuth Könyvkiadó, 62-75. o. (1975). ISBN 963 09 0390 3 
  38. a b szerk.: Benoschofsky Ilona, Karsai Elek: Vádirat a nácizmus ellen - Dokumentumok a magyarországi zsidóüldözés történetéhez (PDF), 1. kötet, 1944. március 19. – 1944. május 15., A német megszállástól a deportálás megkezdéséig, Budapest: Balassi Kiadó, 16–18, 72, 184, 208. o. [1958] (2017). Hozzáférés ideje: 2019. február 2. 
  39. a b Kistarcsa (Mala Tarca) (német nyelven). www.tenhumbergreinhard.de. (Hozzáférés: 2019. január 10.)
  40. Benoschofsky Ilona szerint: „Közvetlenül a megszállás után a németek elkezdték a budapesti zsidóság részleges összefogását. (...) Ezek a letartóztatások kész listák alapján történtek... két SS-katona egy magyar rendőr kíséretben kereste fel a letartóztatandóakat a lakáson, és elvitték őket. (...) Ezeket ez úgynevezett túszokat mind a Rökk Szilárd utcai Rabbiképző Intézet helyiségeibe vitték, amelyeket a németek lefoglaltak kisegítő toloncház céljaira. (...) A túszokat innen néhány nap múlva a kistarcsai internáló táborba vitték (...). A túszok maximális létszáma Kistarcsán 485 fő volt.” (Mementó - Magyarország 1944, 66. o.)
  41. a b c d e f g h Brámer Frigyes.szerk.: Scheiber Sándor: Zsidó túszok - Kistarcsa 1944 „B” Pavilon, Évkönyv 1973/74. Budapest: Magyar Izraeliták Országos Képviselete, 340 – 351. o. [1974]. Hozzáférés ideje: 2018. július 9. 
  42. a b Antikvarium hu Kft: Dr. Bálint Ákos György: Sziget a mérgezett tengerben (Budapesti Ügyvédi Kamara, 2013). Hozzáférés: 2018. dec. 28.  
  43. Dr. Bálint Ákos György nyomán ismert a zsidó ügyvédek névsora – a könyvben összesen 75 nevet sorolt fel (lásd: Sziget a mérgezett tengerben, 25–27. o.)
  44. Elégedetlen „a halál állomásfőnöke”. Magyar Hírlap, 1989. április 28. (Hozzáférés: 2018. július 9.) „Az 1944. április 28-i első halálszerelvényre a Pest mel­letti kistarcsai táborba inter­nált 16–60 év közötti férfia­kat és a 18–50 év közötti nő­ket rakták föl. Elhoztam a bé­csi archívumból annak a doku­mentumnak a fénymásolatát, amely bizonyítja: ezt az első, több mint 1800 fős emberszál­lítmányt Krumey SS-Obersturmführer parancsnoksága alatt zsúfolták be a 45G min­tájú marhavagonokba, hogy – miként cinikusan kijelentette – „egy kis levegőhöz jussunk Kistarcsán".”
  45. a b Szita Szabolcs: A munkaszolgálat Magyarországon 1939-1945. Hadtörténeti Közlemények, 2004. (Hozzáférés: 2018. július 22.)
  46. a b c szerk.: Karsai Elek: Vádirat a nácizmus ellen - Dokumentumok a magyarországi zsidóüldözés történetéhez (PDF), 3. kötet, 1944. június 26. – 1944. október 15., A budapesti zsidóság deportálásának felfüggesztése, Budapest: Balassi Kiadó, 54, 215–216, 303–304, 394. o. [1958] (2017) 
  47. „A hozzánk érkezett közlések szerint ez évi június hó 20-ig bezárólag 427 400 zsidót, tehát a hazai zsidóságnak mintegy felét érte utol a deportálás szörnyű sorsa. Ez a szám az alábbiak szerint oszlik meg: (...) Kistarcsa 2 000” [fő] (Vádirat a nácizmus ellen, 3. kötet, 54. o.)
  48. Az első deportálás és az összesített adat közötti 200 fő különbség Brámer Frigyes visszaemlékezései szerint azzal magyarázható, hogy az április végi és július közepi események között volt 1-2 (a korábbiakhoz képest) kisebb létszámú elszállítás a táborból.
  49. Paksa Rudolf: Zsidókérdéskutató Magyar Intézet, avagy a „tudományos antiszemitizmus” Magyarországon (PDF). Múltunk, 2018. (Hozzáférés: 2019. január 9.)
  50. Bródy Sándor visszaemlékezése: „1944. július 12-én (Eichmann) egy vasúti szerelvényt kért a kistarcsai pályaudvarra július 14-én reggelre. Amidőn az állomásfőnöktől Vasdényei ezt megtudta, július 12-én a késő esti órákban figyelmeztetett engem, hogy Eichmann megint készül valamire, hiszen 1500 ember számára 50 vagont rendelt Kistarcsára.” (Mementó - Magyarország 1944, 69. o.)
  51. Szekér, Nóra (2019). „Vasdényey István, a kistarcsai táborparancsnok embermentő tevékenysége” (PDF). Betekintő 13 (1), 58–79. o, Kiadó: ÁBTL. DOI:10.25834/BET.2019.1.4.. (Hozzáférés ideje: 2019. április 10.)  
  52. Perjesi György: Csendőrtisztek életrajzi adat-töredékei (PDF) pp. 5. (Hozzáférés: 2019. február 3.)
  53. szerk.: Benedek Mihály: A Magyar Királyi Csendőrség zsebkönyve. Csendőrségi Lapok, 40. o. (1944) 
  54. Dr. Otto Hunsche Hauptsturmführer [százados] a visszaemlékezés szerint Eichmann helyettese volt, valójában Hunsche a csoport jogi szakértője (a helyettes vezető Hermann Krumey SS-Obersturmbannführer [alezredes] volt, de őt már áthelyezték ekkora Ausztriába.
  55. a b c Filep Tamás Gusztáv: „...szabályosan »kiloptak« bennünket Magyarországról”. Irodalmi Szemle (2012/8), 2012. augusztus 14. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  56. A holokauszt Magyarországon. Budapesti Holokauszt Múzeum és Oktatási Központ. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  57. a b Kistarcsa (angol nyelven). www.jewishvirtuallibrary.org. (Hozzáférés: 2018. július 15.)
  58. Laszák Ildikó: A deportálások leállítása és nemzetközi visszhangja (PDF). Holokauszt Emlékközpont. (Hozzáférés: 2018. július 9.)
  59. Embermentők adatbázisa - Vasdényei István. hdke.hu. Holokauszt Emlékközpont. (Hozzáférés: 2019. január 21.)
  60. Vasdényei István. Élet Menete Alapítvány. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  61. Vasdényey István (The Righteous Among The Nations). Jad Vashem. (Hozzáférés: 2019. március 2.)
  62. a b The Trial of Adolf Eichmann (Session 53) (angol nyelven) (HTML). The Nizkor Project, 1961. május 25. (Hozzáférés: 2019. március 2.) „Vasdenyei helped us right from the first moment, from the time I was released. Thanks to him, children up to the age of 14 were entrusted to me. Thanks to him, the establishment of a hospital, in Bethlen Square, was made possible for the sick people who were entrusted to my care.”
  63. a b c Horváth Lajos: Kerepestarcsa története. www.sulinet.hu. Kerepestarcsa Nagyközségi Tanács, 1988. (Hozzáférés: 2018. július 9.)
  64. Brámer Frigyes visszaemlékezése: „Végül ugyancsak páran közülünk átkerültek a Rózsadombon létesített, úgynevezett „I” lágerbe (intelligenz Lager), ahova a „WW” (wirtschliftlich wertvoll – népgazdaságilag hasznos, értékes) zsidókat gyűjtötték egybe (...). (...) és mint hetek múlva kiderült, nagyon jól tettem, mert bennünket Kistarcsáról szeptember végén elbocsátottak, míg az „I” lágerbelieket kivitték Theresienstadba (...)”
  65. Randolph L. Braham: A magyarországi holokauszt bibliográfiája (PDF) pp. 289. Park Könyvkiadó, 2010. (Hozzáférés: 2018. július 15.)
  66. Az államvédelmi osztály népügyészségének felhívása (PDF). library.hungaricana.hu. Magyar Országos Tudósító, 1947. május 19. (Hozzáférés: 2018. augusztus 16.)
  67. a b Életfogytiglani fegyházra ítelték a kistarcsai internálótábor volt osztályparancsnokát (PDF). library.hungaricana.hu. Magyar Országos Tudósító, 1947. november 26. (Hozzáférés: 2018. július 9.)
  68. Az ideiglenes nemzeti kormány 1945. évi 1.440. M. E. számú rendelete. Magyarországi Rendeletek Tára, 1945. (Hozzáférés: 2018. december 22.)
  69. Dinnyés Lajos első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyve (1947. július 24.). Hungaricana. Magyar Országos Levéltár, 2000. (Hozzáférés: 2018. augusztus 16.)
  70. Az ideiglenes nemzeti kormány 1945. évi 6.690. M. E. számú rendelete. Magyarországi Rendeletek Tára, 1945. augusztus 18. (Hozzáférés: 2018. augusztus 16.)
  71. Magyar Államrendőrség Budapesti rendőrségének 1. számú kistarcsai tanosztályparancsnokság tanfolyam hallgatói, tablókép. Darabanth Kft., 1947. (Hozzáférés: 2018. augusztus 15.)
  72. (1947. december 15.) „A belügyminiszter 198.621/1947. B. M. IV. 1. e. számú rendelete a rendőrség gazdászati tiszthelyettesi tanfolyam felállítása tárgyában”. Rendőrségi Közlöny 3 (26), 684. o, Kiadó: Belügyminisztérium.  
  73. A miniszterelnök beszéde. Külföldi-Belföldi Hírek, 1947. augusztus 9. (Hozzáférés: 2018. augusztus 16.)
  74. Dinnyés Lajos miniszterelnök felavatja szombaton a "Rajk László" kistarcsai rendőrlaktanyát. Magyar Országos Tudósító, 1947. augusztus 6. (Hozzáférés: 2018. augusztus 16.)
  75. Mátsik György személyi anyaga (PDF). neb.hu. [2019. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 28.)
  76. (1948. május 1.) „Két hét képekben rendőrszemmel” (PDF). Magyar Rendőr 2 (9), 32. o, Kiadó: Magyar Államrendőrség.  
  77. Bánfalvi Nándor személyi anyaga. ÁBTL Archontológia. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. (Hozzáférés: 2019. február 6.)
  78. Fekete József személyi anyaga. ÁBTL Archontológia. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. (Hozzáférés: 2019. február 6.)
  79. Holczmann Gusztáv személyi anyaga (PDF). neb.hu. (Hozzáférés: 2019. február 6.)
  80. Veres József személyi anyaga. neb.hu. [2019. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 4.)
  81. a b c d e f Bank, Barbara: Fedőneve: „Marcsa” és „Sándor” (PDF). Rendszerváltások kortársa és kutatója - Tanulmánykötet Izsák Lajos 70. születésnapjára pp. 300-304. Eötvös Kiadó, 2013. (Hozzáférés: 2018. július 4.)
  82. A kommunista uralom történetének legsötétebb lapjai”, Barankovics Alapítvány - www.barankovics.hu (Hozzáférés ideje: 2018. augusztus 16.) 
  83. a b Vörös, Géza. „Sasik a viharban” (PDF). Betekintő 2013 (4), 4. o, Kiadó: ÁBTL. (Hozzáférés ideje: 2019. január 28.)  
  84. Dr. Papp Attila: Rendfenntartó és rendészeti szervek a népi demokrácia hajnalán, 1945 – 1950.. (Hozzáférés: 2019. január 28.)
  85. Internálótábor, Kistarcsa (1949-1953) | Munkatáborok. www.munkataborok.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  86. a b c d e f g h i j k l Bank Barbara, Gyarmati György, Palasik Mária. Az internáló- és kényszermunkatáborok, „Állami titok” - Internáló- és kényszermunkatáborok Magyarországon 1945–1953. L'Harmattan Kiadó, 25-27. o. (2012). ISBN 978-963-236-588-6. Hozzáférés ideje: 2019. január 24. 
  87. Az „Ítéletlenül” című filmben Vámos Magda említi (10:23 körül)
  88. a b c d e Az Államvédelmi Hatóság szervezeti változásai (1950-1953). epa.oszk.hu. (Hozzáférés: 2018. július 3.)
  89. a b Potecz Sándor személyi anyaga. neb.hu. [2019. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 4.)
  90. a b c d e Müller, Rolf. „Erőszakszámadás - Fenyítés és halál az ÁVH-jelentésekben, 1952” (PDF). Betekintő 2017 (4), Kiadó: ÁBTL. (Hozzáférés ideje: 2019. január 21.)  
  91. a b c d e f g h i Dénes Béla. Kistarcsa, 1952 nyarától, Ávós világ Magyarországon. Egy cionista orvos emlékiratai. Kossuth Könyvkiadó, 142 – 161. o. [1991] (1995). ISBN 9630935155 
  92. „Heti változás jelentés, Kistarcsa”, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, 1953. január 17. 
  93. Fejes Endre életrajza. Petőfi Irodalmi Múzeum. (Hozzáférés: 2019. január 24.)
  94. „Ugy éltem itt, mint a bugyborék a vizen…” Péter Gábor börtönben írt feljegyzései, 1954. május-augusztus. epa.oszk.hu. (Hozzáférés: 2018. július 3.)
  95. Nagy Imre: Miniszterelnöki expozé, 1953. július 4. (Hozzáférés: 2018. július 16.)
  96. a b Minisztertanácsi jegyzőkönyvek napirendi jegyzékei (PDF). anzdoc.com. (Hozzáférés: 2018. július 16.)
  97. a b (1953. augusztus 2.) „1. rész”. Belügyi Közlöny 3 (35), 495-497. o, Kiadó: Belügyminisztérium.  
  98. Pintér Éva: Magyarország története - Időrendi áttekintés: a kezdetektől 2012-ig. (Hozzáférés: 2017. február 16.)
  99. a b (2004) „Az internálótáborok felszámolása”. História (1). [2010. október 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés ideje: 2018. július 16.)  
  100. 1953. évi 11. törvényerejű rendelet. www.jogiportal.hu. (Hozzáférés: 2018. december 23.)
  101. 1953 – Sztálin halála és a Rákosi-rendszer megingásának éve | Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár. archivum.asztrik.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  102. Meszlényi Zoltán életrajza az esztergomi érsekség honlapján. (Hozzáférés: 2019. február 6.)
  103. Lőke Gyula személyi anyaga (PDF). Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. [2019. március 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. július 16.)
  104. a b Lőke Gyula áv. alezredes 1953. július 27-én kelt javaslata az internáltak szabadítását végrehajtó bizottságra
  105. a b Bank Barbara, Gyarmati György, Palasik Mária. Az 1953. évi amnesztia és ellentmondásos végrehajtása, „Állami titok” - Internáló- és kényszermunkatáborok Magyarországon 1945–1953. L'Harmattan Kiadó, 56. o. (2012). ISBN 978-963-236-588-6. Hozzáférés ideje: 2019. január 24. 
  106. a b c d e f 1956 Pest megyében I. (PDF). Hungaricana. Pest Megyei Levéltár, 2006. (Hozzáférés: 2017. február 14.)
  107. A tanosztály évzáró vizsgájáról fotósorozat készült 1956 júniusában (forrás: Magyar Rendőr fotóarchívum, fotós: Ruttkay Pál, azonosító: 003040)
  108. Győri Péterné, Molnár Lajos, Molnárné Hajdú Margit: Nagytarcsa történeti és néprajzi emlékei. www.sulinet.hu. Nagytarcsa Község Önkormányzata, 1999. (Hozzáférés: 2017. február 14.)
  109. Horváth Lajos.szerk.: Lázits Gyula: A szocializmus kezdetei (1945-), Kerepestarcsa története (HTM), Kerepestarcsa Nagyközségi Tanács [1988]. ISBN 963-03-2804-6. Hozzáférés ideje: 2019. január 30. „Az októberi napokban a helyi MDP vezetősége a kistarcsai Rendőr Tanosztálytól kért fegyvereket, a tanosztály parancsnoka névsort kért, hogy tudják, kiknek adják ki a fegyvereket. A névsor kézhezvétele után a felsoroltakat, 15 személyt bevittek a Tanosztályra és 8-10 órás fogva tartás, illetve kihallgatás után őket szabadon engedték, de fegyvereket nem adtak számukra.” 
  110. Domoszlai Sándor kormányőr hadnagy visszaemlékezése
  111. 1956. évi 31. törvényerejű rendelet. www.jogiportal.hu. (Hozzáférés: 2017. február 14.)
  112. Horváth Miklós: Fejezetek a Magyar Néphadsereg 1956. évi történetéből (PDF). Hadtörténelmi Közlemények pp. 699, 2006. (Hozzáférés: 2018. december 22.)
  113. BMKI Közrendészeti Főosztály Rendőrhatósági Osztály iratai, 227.
  114. hvg.hu: Akik az "ügynöklistáról" lemaradtak. HVG Kiadó Zrt., 2005. február 11. (Hozzáférés: 2019. január 21.)
  115. Papp, István. „A Politikai Nyomozó Főosztály Vizsgálati Osztályának szervezettörténete (1956–1962)” (PDF). Betekintő 2010 (1), 7. o, Kiadó: ÁBTL. (Hozzáférés ideje: 2019. január 30.)  
  116. Szakolczai Attila: A fegyveres erőszakszervek restaurálása 1956-1957 fordulóján. 56-os Portál. (Hozzáférés: 2018. december 22.)
  117. 1960. évi 10. törvényerejű rendelet. www.jogiportal.hu. (Hozzáférés: 2018. október 29.)
  118. Zinner Tibor: Kegyelem, 1960. Az Elnöki Tanács 1960:10. sz. törvényerejû rendelete. História 1992-01. (Hozzáférés: 2018. július 15.)
  119. a b c A tábor története. Kistarcsai Internáltak Emlékére Alapítvány. (Hozzáférés: 2017. február 14.)
  120. A Magyar Népköztársaság Belügyminisztériumának ügyrendje (PDF) pp. 7. Belügyminisztérium, 1971. (Hozzáférés: 2018. augusztus 16.)
  121. a b IV. Főcsoportfőnökség felépítése 1974-ben (PDF). Nemzeti Emlékezet Bizottsága. (Hozzáférés: 2018. augusztus 16.)
  122. Lőrincz József: Visszatekintés a személyi állomány felkészítésének múltjára (PDF). Börtönügyi Szemle pp. 54, 2011. (Hozzáférés: 2018. augusztus 16.)
  123. Intézkedési terv (1975. június 30.) (PDF). Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. (Hozzáférés: 2016. február 16.)
  124. Heidrich Lajos személyi anyaga. ÁBTL. (Hozzáférés: 2019. január 31.)
  125. Köves Mihály személyi anyaga. ÁBTL. (Hozzáférés: 2019. január 31.)
  126. Tóth Teodor személyi anyaga (PDF). neb.hu. (Hozzáférés: 2019. január 31.)
  127. Bellér Ágnes (1998. február 17.). „A kistarcsai láger halála”. Reform 11 (7), 28–29. o, Kiadó: Reform-Újság Kft.. „A rendőri vezetés, felismerve az idegenrendészeti szempontból tarthatatlan állapotot, 1990 októberében létrehozta Kistarcsán a befogadótábort.” 
  128. A volt internáló tábor hasznosítási irányai Solymosi Sándor Kistarcsa Város polgármestere május ppt letölteni. slideplayer.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  129. Új épületbe költöztek a kistarcsai rendőrök | A Magyar Rendőrség hivatalos honlapja. www.police.hu. (Hozzáférés: 2017. február 13.)
  130. Elbontották az őrtornyot az internáló tábor területén (PDF). Kistarcsai Híradó pp. 2. PO-KER Bt., 2011. május. (Hozzáférés: 2018. december 4.)
  131. Emlékmúzeum lehet a kistarcsai internálótábor helyén”, Múlt-kor történelmi magazin, 2012. március 13. (Hozzáférés ideje: 2018. július 17.) 
  132. 1873/2016. (XII. 28.) Korm. határozat. Wolters Kluwer Kft.. (Hozzáférés: 2018. július 17.)
  133. Közbeszerzési ajánlattételi felhívás elfogadása a „Kistarcsai internálótábor - Emlékhely és Könyvtár építése” tárgyú közbeszerzési eljárásban (PDF). (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  134. T/503. számú törvényjavaslat Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről. (Hozzáférés: 2018. július 17.)
  135. 1156/2017. (III. 20.) Korm. határozat. Wolters Kluwer Kft.. (Hozzáférés: 2018. július 17.)
  136. Kistarcsai internálótábor - Emlékhely és Könyvtár építése. Közbeszerzési Értesítő 2018/28. Közbeszerzési Hatóság. (Hozzáférés: 2018. július 17.)
  137. A Budapesti Közlöny 1942. február 20-án kelt számában szereplő versenytárgyalási hirdetménynél vitéz Papp szerepel a toloncház parancsnokaként
  138. Rendőrségi zsebkönyv 21., 66. o. (1941) 
  139. A Budapesti Közlöny 1942. augusztus 15-én kelt számában szereplő versenytárgyalási hirdetménynél Vasdényei szerepel a toloncház parancsnokaként
  140. Tálas Géza (1964. december 13.). „Ne szépítsünk”. Magyarország 1964 (46), 22. o, Kiadó: Hírlapkiadó. „A táborparancsnok neve helyesen Vasdényei István, (nem csendőrőrnagy, hanem rendőrfelügyelő), és Budapesten él. Ő volt a kistarcsai internálótábor harmadik parancsnoka.” 
  141. Dobány Sándor személyi anyaga. ÁBTL Archontológia. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. (Hozzáférés: 2019. február 6.)
  142. Engedi László személyi anyaga. ÁBTL Archontológia. Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. (Hozzáférés: 2019. február 6.)
  143. a b c Ítéletlenül című dokumentumfilm. (Hozzáférés: 2019. január 24.)
  144. Az „Ítéletlenül” című filmben Hajnal Piroska említi (4:23 körül)
  145. a b c Madaras Ferenc. Recsken diplomata voltam – „Török követ” - Öt évi internálásom története 1948-1953-ig (PDF), Püski Kiadó, 39 – 65. o. (2004). ISBN 963 99 0698 0. Hozzáférés ideje: 2019. február 7. 
  146. Ilkei, Csaba. Internálótáborok – Kistarcsától Recskig 
  147. Madaras Ferenc: A kistarcsai internálótábor leírása (JPG). Kistarcsai Internáltakért Alapítvány. (Hozzáférés: 2017. február 16.)
  148. Kistarcsai Központi Internálótábor (HTML). Magyar Katolikus Lexikon. (Hozzáférés: 2019. február 5.)
  149. A kistarcsai internálótábor története. www.cosmomedia.hu. (Hozzáférés: 2018. július 15.)
  150. Kistarcsai látnivalók. Kistarcsa: Kistarcsai Kulturális Egyesület, 24. o. (2017) 
  151. Meszlényi-domborművet avattak Kistarcsán. www.magyarkurir.hu. (Hozzáférés: 2017. február 14.)
  152. Kistarcsa hírességei. geocaching.hu. Magyar Geocaching Közhasznú Egyesület. (Hozzáférés: 2017. február 14.)
  153. Mise – Istentisztelet, Római katolikus szentmise”, MédiaKlikk. [2018. június 12-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés ideje: 2018. június 11.) 
  154. Gyurka bácsi 100 éves lenne – Civishír.hu. (Hozzáférés: 2017. február 16.)
  155. Rozs, András.szerk.: Bokodi-Oláh Gergely: Baranya megyei és pécsi nemzetőrségek az 1956-os forradalomban, Tanulmányok az 1956-os nemzetőrségről 2009-2013 (PDF), Budapest: Az 1956-os Nemzetőrség Hagyományápoló Tanácsa, 219. o. (2015). ISBN 978-963-89929-1-8 „(...) 1957. március 13-án letartóztatták, majd a pécsi ÁVH épületében, és a megyei börtönben töltött fogva tartása után közbiztonsági őrizetbe helyezték. Elzárásának időtartamát a kistarcsai internálótáborban meghosszabbították.” 
  156. Vida István. Az „Erdélyi" fedőnevű ügynök jelentései a kisgazdapárti emigráció vezetőiről, Levéltári Közlemények (PDF), Budapest: Magyar Országos Levéltár, 335. o. (2010). Hozzáférés ideje: 2019. február 7. 
  157. Radnai Gyula: Ily korban éltünk mi e földön.... Természet Világa. (Hozzáférés: 2018. június 13.)
  158. Jegyzet a Petőfi Kör jegyzőkönyvei alapján (PDF). 1956-os Intézet. (Hozzáférés: 2019. január 21.)
  159. Szembesítés. Történelmi dokumentumfilmek a rendszerváltozás éveiben”, Apertúra, 2015. december 3. (Hozzáférés ideje: 2018. június 11.) 
  160. Elhunyt dr. Bálint Ákos. ugyvedforum.hu, 2017. november 1. (Hozzáférés: 2018. december 28.)

ForrásokSzerkesztés