Wikipédia

Andrássy Ilona (főápolónő, 1917–1990)

(1917–1990) magyar arisztokrata, főápolónő, laboráns

Gróf csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy Ilona (Budapest, 1917. december 2. – Budapest, 1990. június 12.) magyar arisztokrata, főápolónő, laboráns.

gróf Andrássy Ilona
Született1917. december 2.
Budapest
Elhunyt1990. június 12.(72 évesen)
Budapest
Nemenő
Állampolgárságamagyar
HázastársaKlimkó Dezső
Szüleigróf csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy Manó és gróf Chołoniewska Mária
Foglalkozásafőápolónő, laboráns
Halál okarák (betegség)
SírhelyeKrasznahorka vára
Sablon • Wikidata • Segítség

Származása szerkesztés

Apai ágon a székely származású gróf csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy család betléri főágának egyenesági leszármazottja. Dédapja gróf Andrássy Manó, a „vasgróf” volt. Anyai ágon a lengyel származású gróf Chołoniewski család leszármazottja. Családja a második világháború alatt, 1944 végén a liechtensteini Vaduzba költözött és telepedett le, ám ő Magyarországon maradt.

Élete szerkesztés

Édesapja gróf csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy (II.) Manó nagybirtokos, a magyar országgyűlés főrendi táblájának, majd felsőházának tagja; édesanyja gróf Chołoniewska Mária volt. Öccse, gróf csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy Géza volt.[1] Gyermekkora nagy részét a budapesti Esterházy utcai Andrássy-palotában, illetve a betléri Andrássy-kastélyban töltötte.[2] Alapfokú tanulmányait magánúton végezte, majd 1937-ben a Sacré Coeur Budapesti VIII. kerületi Sophianum Katolikus Leánygimnáziumban magántanulóként gimnáziumi érettségi bizonyítványt szerzett. Angol, német, francia, szlovák nyelven beszélt. Az érettségit követően a Pozsony megyei Modor kerámiagyár gyakornoka volt.[3]

A második világháború alatt több helyen végzett karitatív munkát. Az 1939-ben létrejött Magyar-lengyel Menekültügyi Bizottság munkáját segítve lengyel menekülteknek biztosított megélhetést és szállást.[4] 1942-ben elvégezte a Magyar Vöröskereszt által szervezett önkéntes ápolónői és műtősnői tanfolyamot, amelyet követően a Magyar Királyi 1. számú Honvéd Helyőrségi Kórházban szolgált kórtermes, műtős és laboratóriumi beosztottként. 1944-től a Sziklakórház főápolónője volt.[5] A nyilas hatalomátvételt követően a vöröskeresztes zsidó gyermekotthonok felügyelője lett.[6][7]

Később a Vírus Oltóanyagtermelő Intézet és Kutatólaboratórium Rt.-nél, a Phylaxia Oltóanyag Termelő Intézetben, a Chinoin Gyógyszertár Penicillin Biológiai Laboratóriumában, illetve a Központi Biokémiai Ipari Kutatólaboratóriumban dolgozott mint laboráns.[8] Ezután, 1952-ben kitelepítették a hortobágyi Árkus-tanyára arisztokrata származása miatt. Az Árkus-tanyán egy marhaistállóban élt és a szászteleki Állami Gazdaságban dolgozott mint borjúnevelő, egészen 1953-ig.[9]

Folytatta munkáját a Központi Biokémiai Ipari Kutatólaboratóriumban, majd elhelyezkedett a Vas utcai kórházban mint ápolónő. Az 1956-os októberi forradalom idején több, harcokban megsebesült áldozatot látott el.[10] 1957-ben ismét letartóztatták, közbiztonsági őrizetbe vették, s a kistarcsai internálótáborba szállították, ahol egy éven keresztül tartották.[11]

Férje, prof. dr. füzesi Klimkó Dezső sebész volt, akivel 1957 és 1964 között voltak házasok. Miután 1961-ben letartóztatták, amiért a központi szemináriumból kizárt kispapok anyagi támogatását segítette, négy év börtönbüntetésre ítélték. A börtönben töltött évei során a Kalocsai Konfekcióipari Vállalat 7-es szalagján dolgozott, ahol munkaruhagyártással foglalkoztak. Itt betanított munkási bizonyítványt szerzett.[12] Mivel férje karrierépítését hátráltatta felesége arisztokrata származása és börtönben való raboskodása, ezért Ilona tudta nélkül beadta a válókeresetet és elvált tőle. Végül 1964-ben feltételesen szabadon bocsátották Ilonát.[13]

Az Ortopédiai Klinikán helyezkedett el mint laboráns, majd vezetőasszisztens lett.[14]

1983-ban rákos daganatot diagnosztizáltak nála. A budapesti Szabolcs utcai kórházban, 1990. június 12-én hunyt el. Előbb a Farkasréti temetőben, 1990. június 27-én temették el.[15] Később a krasznahorkai vár mauzóleumában, 1991. július 13-án helyezték örök nyugalomra.[16] A 2010-es években Erdős Kristóf történész kutatásai alapján alapos életrajzi tanulmányokat publikált róla.

A lengyelek megsegítéséért tett szolgálatai elismeréseként 2022-ben postumus megkapta a Virtus et Fraternitas-érmet.[17] A kitüntetést nevében Erdős Kristóf, a Magyar Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja vette át.[18]

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Erdős Kristóf, 2015. 90−91. o.
  2. ↑ Erdős Kristóf, 2015. 91. o.
  3. ↑ Erdős Kristóf, 2015. 91−92. o.
  4. ↑ Erdős Kristóf, 2015. 93. o.
  5. ↑ Erdős Kristóf, 2015. 93−94. o.
  6. ↑ Erdős Kristóf, 2015. 94. o.
  7. ↑ Berényi Kornélia: Andrássy Ilona grófnőre, a Sziklakórház egykori főápolónőjére emlékezünk születésének 105. évfordulóján. Felvidék.ma 2022-12-02
  8. ↑ Erdős Kristóf, 2015. 96−97. o.
  9. ↑ Erdős Kristóf, 2015. 98−99. o.
  10. ↑ Erdős Kristóf, 2015. 100. o.
  11. ↑ Erdős Kristóf, 2015. 101. o.
  12. ↑ Erdős Kristóf, 2015. 105−107. o.
  13. ↑ Erdős Kristóf, 2015. 108. o.
  14. ↑ Erdős Kristóf, 2015. 109−111. o.
  15. ↑ Andrássy Ilona 1990-es gyászjelentése. OSZK–Pannon Digitális Egyesített Archívum. Utolsó letöltés: 2023. április 8.
  16. ↑ Erdős Kristóf, 2015. 112−113. o.
  17. ↑ Híradás az érem átadásáról. Monitor Polski, 2023. március 27. Varsó.
  18. ↑ Instytut Pileckiego (Witold Pilecki Intézet) honlapja

Források szerkesztés

  • ↑ Erdős Kristóf, 2015: Erdős Kristóf: Andrássy Ilona grófnő élete (1917–1990). In: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 2015/1–2. szám. Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, Budapest, 2016. 90−114. o.[1]
  • Erdős Kristóf: „…mindig elsőrangú példával járt elöl!” Gróf Andrássy Ilona főápolónő hagyatéka a Sziklakórházban. Történeti Muzeológiai Szemle. A Magyar Múzeumi Történész Társulat évkönyve 12. Ihász István, Pintér János (szerk.), Budapest, 2013. 183−190. o. [2]

További információk szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Andrássy_Ilona_(főápolónő,_1917–1990)&oldid=26824697”