Andrássy Ilona (főápolónő, 1917–1990)
Gróf csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy Ilona (Budapest, 1917. december 2. – Budapest, 1990. június 12.) magyar arisztokrata, főápolónő, laboráns.
| gróf Andrássy Ilona | |
| Született | 1917. december 2. Budapest |
| Elhunyt | 1990. június 12.(72 évesen) Budapest |
| Neme | nő |
| Állampolgársága | magyar |
| Házastársa | Klimkó Dezső |
| Szülei | gróf csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy Manó és gróf Chołoniewska Mária |
| Foglalkozása | főápolónő, laboráns |
| Halál oka | rák (betegség) |
| Sírhelye | Krasznahorka vára |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Származása
szerkesztésApai ágon a székely származású gróf csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy család betléri főágának egyenesági leszármazottja. Dédapja gróf Andrássy Manó, a „vasgróf” volt. Anyai ágon a lengyel származású gróf Chołoniewski család leszármazottja. Családja a második világháború alatt, 1944 végén a liechtensteini Vaduzba költözött és telepedett le, ám ő Magyarországon maradt.
Élete
szerkesztésÉdesapja gróf csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy (II.) Manó nagybirtokos, a magyar országgyűlés főrendi táblájának, majd felsőházának tagja; édesanyja gróf Chołoniewska Mária volt. Öccse, gróf csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy Géza volt.[1] Gyermekkora nagy részét a budapesti Esterházy utcai Andrássy-palotában, illetve a betléri Andrássy-kastélyban töltötte.[2] Alapfokú tanulmányait magánúton végezte, majd 1937-ben a Sacré Coeur Budapesti VIII. kerületi Sophianum Katolikus Leánygimnáziumban magántanulóként gimnáziumi érettségi bizonyítványt szerzett. Angol, német, francia, szlovák nyelven beszélt. Az érettségit követően a Pozsony megyei Modor kerámiagyár gyakornoka volt.[3]
A második világháború alatt több helyen végzett karitatív munkát. Az 1939-ben létrejött Magyar-lengyel Menekültügyi Bizottság munkáját segítve lengyel menekülteknek biztosított megélhetést és szállást.[4] 1942-ben elvégezte a Magyar Vöröskereszt által szervezett önkéntes ápolónői és műtősnői tanfolyamot, amelyet követően a Magyar Királyi 1. számú Honvéd Helyőrségi Kórházban szolgált kórtermes, műtős és laboratóriumi beosztottként. 1944-től a Sziklakórház főápolónője volt.[5] A nyilas hatalomátvételt követően a vöröskeresztes zsidó gyermekotthonok felügyelője lett.[6][7]
Később a Vírus Oltóanyagtermelő Intézet és Kutatólaboratórium Rt.-nél, a Phylaxia Oltóanyag Termelő Intézetben, a Chinoin Gyógyszertár Penicillin Biológiai Laboratóriumában, illetve a Központi Biokémiai Ipari Kutatólaboratóriumban dolgozott mint laboráns.[8] Ezután, 1952-ben kitelepítették a hortobágyi Árkus-tanyára arisztokrata származása miatt. Az Árkus-tanyán egy marhaistállóban élt és a szászteleki Állami Gazdaságban dolgozott mint borjúnevelő, egészen 1953-ig.[9]
Folytatta munkáját a Központi Biokémiai Ipari Kutatólaboratóriumban, majd elhelyezkedett a Vas utcai kórházban mint ápolónő. Az 1956-os októberi forradalom idején több, harcokban megsebesült áldozatot látott el.[10] 1957-ben ismét letartóztatták, közbiztonsági őrizetbe vették, s a kistarcsai internálótáborba szállították, ahol egy éven keresztül tartották.[11]
Férje, prof. dr. füzesi Klimkó Dezső sebész volt, akivel 1957 és 1964 között voltak házasok. Miután 1961-ben letartóztatták, amiért a központi szemináriumból kizárt kispapok anyagi támogatását segítette, négy év börtönbüntetésre ítélték. A börtönben töltött évei során a Kalocsai Konfekcióipari Vállalat 7-es szalagján dolgozott, ahol munkaruhagyártással foglalkoztak. Itt betanított munkási bizonyítványt szerzett.[12] Mivel férje karrierépítését hátráltatta felesége arisztokrata származása és börtönben való raboskodása, ezért Ilona tudta nélkül beadta a válókeresetet és elvált tőle. Végül 1964-ben feltételesen szabadon bocsátották Ilonát.[13]
Az Ortopédiai Klinikán helyezkedett el mint laboráns, majd vezetőasszisztens lett.[14]
1983-ban rákos daganatot diagnosztizáltak nála. A budapesti Szabolcs utcai kórházban, 1990. június 12-én hunyt el. Előbb a Farkasréti temetőben, 1990. június 27-én temették el.[15] Később a krasznahorkai vár mauzóleumában, 1991. július 13-án helyezték örök nyugalomra.[16] A 2010-es években Erdős Kristóf történész kutatásai alapján alapos életrajzi tanulmányokat publikált róla.
A lengyelek megsegítéséért tett szolgálatai elismeréseként 2022-ben postumus megkapta a Virtus et Fraternitas-érmet.[17] A kitüntetést nevében Erdős Kristóf, a Magyar Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja vette át.[18]
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Erdős Kristóf, 2015. 90−91. o.
- ↑ Erdős Kristóf, 2015. 91. o.
- ↑ Erdős Kristóf, 2015. 91−92. o.
- ↑ Erdős Kristóf, 2015. 93. o.
- ↑ Erdős Kristóf, 2015. 93−94. o.
- ↑ Erdős Kristóf, 2015. 94. o.
- ↑ Berényi Kornélia: Andrássy Ilona grófnőre, a Sziklakórház egykori főápolónőjére emlékezünk születésének 105. évfordulóján. Felvidék.ma 2022-12-02
- ↑ Erdős Kristóf, 2015. 96−97. o.
- ↑ Erdős Kristóf, 2015. 98−99. o.
- ↑ Erdős Kristóf, 2015. 100. o.
- ↑ Erdős Kristóf, 2015. 101. o.
- ↑ Erdős Kristóf, 2015. 105−107. o.
- ↑ Erdős Kristóf, 2015. 108. o.
- ↑ Erdős Kristóf, 2015. 109−111. o.
- ↑ Andrássy Ilona 1990-es gyászjelentése. OSZK–Pannon Digitális Egyesített Archívum. Utolsó letöltés: 2023. április 8.
- ↑ Erdős Kristóf, 2015. 112−113. o.
- ↑ Híradás az érem átadásáról. Monitor Polski, 2023. március 27. Varsó.
- ↑ Instytut Pileckiego (Witold Pilecki Intézet) honlapja
Források
szerkesztés- ↑ Erdős Kristóf, 2015: Erdős Kristóf: Andrássy Ilona grófnő élete (1917–1990). In: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 2015/1–2. szám. Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, Budapest, 2016. 90−114. o.[1]
- Erdős Kristóf: „…mindig elsőrangú példával járt elöl!” Gróf Andrássy Ilona főápolónő hagyatéka a Sziklakórházban. Történeti Muzeológiai Szemle. A Magyar Múzeumi Történész Társulat évkönyve 12. Ihász István, Pintér János (szerk.), Budapest, 2013. 183−190. o. [2]