Portál:Mezőkovácsháza

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2017. július 13.
Mezőkovácsháza-portál  
Mezőkovácsháza  

Mezőkovácsháza város Békés vármegyében, a Mezőkovácsházai járás központja. 1986-ban kapott városi jogot. A város lakossága mintegy 6200 fő, ez azonban folyamatosan csökken, fejlettsége jelentősen elmarad a vármegye városainak átlagától. Termálvizes gyógyfürdője van. Mezőkovácsháza mindig is fontos térségi központ volt, mint az "ezer éves Csanád vármegye" második legfontosabb települése a vármegyeszékhely Makó után. Békés vármegye 12. legnagyobb városa, egyben egyike a megye 9 járásszékhelyének, így fontos szerepet tölt be Békés vármegyében is. A Mezőkovácsházai járás legnépesebb, illetve 5. legnagyobb területű városa, egyike a Mezőkovácsházai járás három olyan településének, amely nem számít társadalmi gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradottnak, illetve ahol a munkanélküliség nem jelent jelentősebb gondot. A második kettő település Mezőhegyes és Kaszaper. 1990-2014 között a Békés megyei 7. sz. egyéni választókerület központja volt, 2014-ben ez a választókerület egyesült az orosházi választókerülettel, az új választókerület központja így Orosháza lett.

Testvértelepülések  
Tudtad-e? (érdekességek a városról)  
Hírek  
  • 2013-ban ünnepelte Mezőkovácsháza város fennállásának 550. évfordulóját
  • 2013-ban ünnepelte Reformátuskovácsháza alapításának 200. évfordulóját
  • 2016-ban ünnepli Mezőkovácsháza várossá nyilvánításának 30. évfordulóját
Üzenet hagyásához kattints ide!
További portálok