„Io (hold)” változatai közötti eltérés

{{Égitest infobox | felfedezésetípus = igen | fizikai tulajdonságok = igen | háttér = palegreenhold

| név = Io

| felfedező = [[Galileo Galilei|G. Galilei]] <br> [[Simon Marius|S. Marius]]

| pálya sugarakerülete = 4212 700649 600 [[kilométer|km]]<br />(0,002819018 [[Csillagászati egység|CsE]])

| periapszis = 420 000 [[kilométer|km]]<br />(0,002807 [[Csillagászati egység|CsE]])

| apoapszis = 423 400 [[kilométer|km]]<br />(0,002830 [[Csillagászati egység|CsE]])

| keringési periódus = 1,769137786 nap<br />

(152 853,5047 mp)g

| inklináció = 2,21° (az ekliptikához)<br />0,05° (a Jupiter egyenlítőjéhez)

Különlegessége a nagyon erős [[vulkanizmus]], amely a [[Naprendszer]] más égitestjeire nem jellemző. [[Ole Rømer]] a [[fénysebesség]]et az IóIo mozgása alapján határozta meg. Eltéréseket figyelt meg az IóIo periódusidejében, és az eltérésekből határozta meg a fénysebességet.

Az Io felfedezését az olasz tudósnak, [[Galileo Galilei]]nek tulajdonítják, aki 1610-ben egyszerű távcsövét a [[Jupiter]]re irányította. A négy nagy jupiterholdat[[A Jupiter holdjai|Jupiter-holdat]] – az Iót, [[Europa|Europát]], [[Ganymedes]]t ill. [[Callisto|Callistót]] – Galileo[[Galilei-holdaknakholdak]]nak is nevezik. E holdak olyan fényesek, hogy már egy [[binokulár]]ral vagy kisebb [[távcső]]vel is megfigyelhetők.

Nevét a [[görög mitológia]] egyik alakjáról, [[Ió (Inakhosz leánya)|Ióról]] kapta, aki [[Zeusz]] (római nevén [[Iuppiter]], bár Iuppiterhez a merev erkölcsű Rómában nem kapcsolódtak a göröghöz hasonló csábító mítoszok) egyik szeretője volt. Bár Simon Marius az ''Io'' nevet már röviddel a felfedezés után az ''Europa'' nevet javasolta, ez sokáig nem volt használatos, és csak a [[20. század]] közepén terjedt el. KorábbanA aJupiter körül elsőként felfedezett [[Galilei-holdakatholdak|négy holdat]] korábban római számokkal jelölték Galilei munkái nyomán, így az EuropaIo a ''Jupiter I'' nevet viselte.

[[Fájl:Galilean_moon_Laplace_resonance_animation_2.gif |thumb|left|200px|Animáció az IóIo, az Europé[[Europa]] és a Ganümédesz[[Ganymedes]] pályarezonanciájáról]]

Az Io 1 nap 18 óra és 27,6 perc alatt kerüli meg a Jupitert, tőle 421&nbsp;600&nbsp;km közepes távolságra. A keringési pálya excentricitása 0,004. A hold pályasíkja 0,05°-os szöget zár be a Jupiter egyenlítői síkjával; keringési ideje a hozzá képest külső és belső szomszéd holdakkal 1 : 2, ill. 2 : 1 pályarezonanciában áll, azaz míg az Europé[[Europa]] két keringést végez, addig az IóIo négyszer, a Ganümédesz[[Ganymedes]] egyszer kerüli meg a Jupitert.

Az Io közepes átmérője 3653,2&nbsp;km, míg átlagos sűrűsége viszonylag magas, 3,56 g/cm³. A többi GalileoGalilei-holddal ellentétben az Ión nem található [[víz]]. Ennek oka az lehet, hogy a Jupiter kialakulásának korai időszakában a magas hőmérséklet miatt a víz és más illékony anyagok eltűntek a legbelső holdról.

Felszíne változatos. Megtalálható itt néhány kilométer mélységű völgy, olvadt [[kén]]tó, néhány száz kilométer hosszúságú [[láva]]folyam és intenzív vulkáni aktivitás. A lávafolyamok olvadt [[Szilikátásványok|szilikátokból]] is állhatnak. A [[Hubble űrtávcső]] legújabb megfigyelései szerint az anyag gazdag lehet [[nátrium]]ban. A kén és annak vegyületei különleges színekben tüntetik fel a holdat. Az IóIo legforróbb részei elérhetik a 2300&nbsp;°C-ot, ezek miatt az IóIo sok hőt veszít.

A felszín gyorsan változik, a Voyager és a 20 évvel korábbi [[Galileo]] szondaűrszonda képei közötti különbség bizonyítja, hogy már ilyen rövid idő alatt is jelentős változás ment végbe.

A külső Naprendszer [[jég|jeges]] holdjaival ellentétben az IóIo felépítése hasonlít a Föld-jellegű bolygókéhoz, mivel jórészt szilikátalapú kőzetekből áll. A [[Galileo]] űrszonda adatai arra engednek következtetni, hogy az IóIo legalább 900&nbsp;km átmérőjű magja [[vas]]ból, esetleg részben [[vas(II)-szulfid]]ból áll.

A Jupiter erős mágneses terének hatására gyenge mágneses tér alakul ki az IóIo körül. A legutóbbi mérések szerint az IóIo saját mágneses térrel is rendelkezik. Ennek következtében az IóIo légkörének felső részében lévő atomok ionizálódnak és kilökődnek a világűrbe. Az IóIo ennek következtében több tonnát veszít tömegéből másodpercenként.

Az űrbe kerülő molekulák hamarosan elveszítik [[elektron]]jaikat és ionizálttá (vagyis elektromosan töltötté) válnak, és a Jupiter mágneses terének csapdájába esnek. Ezek az ionok alkotják a Jupiter körül az ún. Io-gyűrűt (vagy Io-tóruszt). A tudósok úgy találták, hogy az IóIo jelenléte erősíti a Jupiter felől érkező dekaméteres rádiójeleket. Ahogy az IóIo kering a Jupiter körül, bizonyos pozíciókban erősebb jeleket észleltek.

Minthogy [[elektron]]ok vannak a Jupiter mágneses terében, az IóIo vékony atmoszférájával együtt elektromosan vezetőként mozog ebben a térben és a Jupiter és az Io között [[elektromos áram]] folyik, lényegében ez az áram táplálja a dekaméteres [[rádióhullám]]ok keletkezését. Az áram erőssége a millió [[amper]]es nagyságrendben van.

Az IóIo 120&nbsp;km magasságig érő [[légkör|atmoszférája]] nagyon ritka, főleg [[kén-dioxid]]ból és más gázokból áll. [[Ionoszféra|Ionoszférája]] 700&nbsp;km magasságig ér, amely [[kén]]-, [[oxigén]]-, és [[nátrium]][[ion]]okból áll.

Feltárása 1973-ban és 1974-ben kezdődött, amikor a [[Pioneer–10]] és a [[Pioneer–11]] elhaladt mellette. Első alkalommal a [[Voyager–1]] és a [[Voyager–2]] figyelte meg pontosan a holdat 1979-ben. A legtöbb információnk a [[Galileo|Galileo űrszondától]] származik, amely 1995-ben érte el a Jupitert, a következő nyolc évben pedig többször is elhaladt az IóIo mellett.

A 2020-ra javasolt [[Europa Jupiter System Mission]] (amelyet a [[NASA]] és az [[Európai Űrügynökség]] közösen szervez) keretében sor kerülhet az IóIo forradalmi mélységű kutatására is.