„Szidóni Rajnald” változatai közötti eltérés

[[Szidóni Gellért]] és Bures-i Ágnes fia, a hűbérbirtok első urának, [[Grenier Eustache]]-nak az unokája. Az országos politikai életbe akkor került be, amikor 1170-ben feleségül vette [[Courtenay Ágnes]] volt jeruzsálemi királynét. Ágnes első férje, Marasi Rajnald 1149-ben elhunyt, a második, [[I. Amalrik jeruzsálemi király]] még mint jaffai és aszkaloni gróf 1163-ban elvált tőle (két gyerekük született, [[Szibilla jeruzsálemi királynő|Szibilla]] és [[IV. Balduin jeruzsálemi király|Balduin]], akik mindketten uralkodók lettek), a harmadik, [[Ibelin Hugó]] 1169/1171-ben halt meg. Runciman [[Türoszi Vilmos]]ra hivatkozva azt állítja, hogy Rajnald is elvált Ágnestől, de erre más bizonyíték nincs.{{refhely|Runciman 1999|569. o.}}

Rajnald 1177-ben részt vett a [[Montgisard-i csata|montgisard-i csatában]], 1179-ben viszont csapatával későn érkezett a Jákob gázlója menti ütközethez; [[Türoszi Vilmos]] szerint sok menekülő keresztény életét menthette volna meg, ha késésének hírét hallva nem fordul vissza Szidónba.{{refhely|Runciman 1999|579. o.}} Kivette a részét a birodalom védelméből, amikor Szaladin 1183-ban betört a keresztény területekre; ugyancsak Türoszi Vilmos tudósítása szerint itt kitüntette magát vitézségével. Ebben a hadjáratban néha a felesége is elkísérte, hogy ápolja egyre betegebb, de elszánt fiát, a királyt.

A Szaladin seregével való megütközésre 1187. július 14-én [[Hattíni csata|Hattínnál]] került sor. A keresztesek megsemmisítő vereséget szenvedtek, az utóvédet irányító Baliannak Rajmunddal, [[III. Joscelin edesszai gróf|Courtenay Joscelinnel]] és ennek sógorával, Rajnalddal sikerült kivágniuk magukat, és elmenekülniük a csatatérről. Balian és Rajnald Türoszba ment, ahol Rajnald rövid időre átvette a parancsnokságot a város fölött. [[Ernoul]] krónikája szerint éppen a megadásról tárgyalt Szaladinnal, amikor [[I. Konrád jeruzsálemi király|Montferrati Konrád]] megérkezett. Állítólag a szultán zászlait is kitűzte a falakra, de Konrád ledobálta őket. A dolog legalábbis kétséges: az arab krónikák nem említenek semmi ilyesmit, és később Rajnald és Konrád szövetségesek lettek. Rajnald valószínűleg beaufort-i várába távozott Türoszból (Hattín után Szidón is elesett),{{refhely|Runciman 1999|608. o.}} mint ahogy Rajmund is hazament Tripoliszba – a főuraknak gondoskodniuk kellett birtokuk védelméről. Rajnald 1188-ban már ismét Türoszban volt, ahol tanúsította Konrád egyik oklevelét.

1189-ben Rajnald tárgyalásokat kezdett Szaladinnal Beaufort feladásáról. Felajánlotta, hogy visszavonul [[Damaszkusz]]ba, és áttér az iszlámra, de ez cselfogás volt: azért húzta az időt, hogy várát megerősíthesse.{{refhely|Runciman 1999|613. o.}} Egy ízben, tárgyalásról visszatérőben arabul felszólította az őrséget, hogy adja meg magát, franciául azonban kitartásra buzdította őket. Türoszi Vilmos krónikájának ófrancia folytatása szerint Szaladin a várkatonaság szeme láttára addig kínoztatta Rajnaldot, míg az emberei meg nem adták magukat, ám az erőd a valóságban nem ekkor került szaracén kézre. Rajnaldot Damaszkuszban börtönbe vetették, és Beaufort 1190. április 22-én nyitotta meg kapuit, ura szabadon bocsátása fejében.{{refhely|Runciman 1999|659. o.}}

A [[Lignages d’Outremer]] „igen csúf és nagyon okos” embernek nevezi Rajnaldot. Azon kevés őshonos ''(poulain)'' báró közé tartozott, Tripoliszi Rajmunddal és IV. Toroni Henfriddel együtt, akik folyékonyan beszéltek arabul, ráadásul ő még az arab irodalmat is kitűnően ismerte. Jó kapcsolatban volt Szaladin öccsével, [[I. al-Ádil egyiptomi szulátn|al-Ádillal]]: Henfrid egyszer rajtakapta, amint solymászni indult a herceggel.{{refhely|Runciman 1999|685. o.}} Mivel akkor egyikük még Konrád, másikuk Richárd nevében tárgyalt a szaracénokkal, Richárd tábora ezt nem nézte jó szemmel, krónikásai, akárcsak Tripoliszi Rajmundról, el is terjesztették róla, hogy áttért az iszlámra.