|
== NASA-beli karrier ==
Az Új Kilencek csoportjában Conrad bekerült a „pilótamennyországba”, a NASA űrhajósa lett. Az Egyesült Államok feszített tempót diktált az űrteljesítmények területén, [[John Fitzgerald Kennedy|Kennedy]] a Holdat célozta meg és a Mercury-program – egészségügyi problémák miatt egyébként is fogyatkozó – hétfős űrhajós létszáma kevésnek mutatkozott a holdra[[Holdra szállások emberrel|Holdra szálláshoz]] való felkészüléshez, így új erők után kellett nézni. Az Eredeti Hetek kiképzése és repülései során kiderült, hogy a válogatáskor alkalmazott próbák feleslegesen szigorúak voltak, ezért enyhítettek a követelményeken, így válhatott az első körben elvérzett Conrad űrhajóssá.
=== Gemini-program ===
Az [[1960-as évek]]ben beválogatott űrhajósokat egytől egyig a leendő holdrepülések személyzetének szánták, amelyekhez a [[Gemini-program]]on át vezetett az út. A NASA-nak – és persze senki másnak a világon – nem volt tapasztalata arról, hogy emberekkel egyáltalán megvalósítható-e a holdraHoldra szállás, így hívták életre a holdműveletek kipróbálására szánt Gemini-programot. A megfogyatkozott számú Mercury veterán mellé az új kilencek tehetségesebb újoncait osztották, Conrad már a harmadik repülésen helyet kapott. A NASA akkori rendszerében ez egyfajta erősorrendet is jelentett, Conrad tehát rögtön a karrierje kezdetén tehetségesnek találtatott.
A [[Gemini–5]] másodpilótájaként, [[Gordon Cooper]] parancsnoksága alatt, [[1965]]. [[augusztus 21.]] – [[augusztus 29.]] között nyolc napot repülhetett az [[világűr|űrben]]. A repülés legfőbb célja annak bemutatása volt, hogy az emberi szervezet kibírja űrbeli körülmények között a holdrepülés tervezett időtartamát. A Gemini-5 másodlagos céljai között volt egy [[űrrandevú|randevúkísérlet]] egy külön erre a célra szánt eszközzel, vagy a Conrad által végzett titkos, a [[Pentagon]] számára történő fényképezési program. Az üzemanyagcellák meghibásodása folytán fellépő energiaproblémák miatt számos kísérlet meghiúsult, de a fő célt, a nyolcnapos repülést sikerült teljesíteni.
szonda mellett (háttérben a dombtetőn az Intrepid holdkomp látható)]]
Pete Conrad sokáig az [[Apollo–11|első holdraHoldra szállás]] várományosának számított, nem érdemtelenül, végül a legnagyobb űrhajós-teljesítménye mégis „csak” a második holdraHoldra szállás parancsnokakénti sikeres leszállás volt az [[Apollo–12]]-vel. A Gemini-programban gyakorlatot szerzett űrhajósok sorban kerültek át az [[Apollo-program]]ba, hogy minél előbb bekapcsolódhassanak az új űrhajó(k) fejlesztésébe, majd [[berepülés]]ébe. Így a Gemini–11 után Conrad is azonnal átkerült az Apollo-programba. Az [[Apollo–1]] katasztrófája azonban hamar megakasztotta a programot, így a legtöbb űrhajós tétlenségre kárhoztatott. A kivizsgálást követően az űrhajósokért felelős [[Deke Slayton]] kénytelen volt újraosztani az Apollo–1 előtt már kiosztott jelöléseket, Conrad a második vonalba került, az [[Apollo–9]] tartalék legénységének parancsnoki kinevezését kapta. Ez a második vonalbeli jelölés azonban csalóka volt, a Slayton által kitalált legénységi rotációs szisztéma alapján Conrad volt az első holdrepülés parancsnoki várományosa, azaz az első ember, aki a Holdra léphet. Slayton legénységi jelölési rendszerében az űrhajós a tartalék legénységi kiképzés után két repülésen nem szerepelhetett, viszont a harmadik úton ő lehetett a repülésre jelölt legénység tagja. Conrad az Apollo–8 tartalék parancsnokaként bizton számíthatott az [[Apollo–11]] – a tervek szerint elsőként a Holdra leszálló expedíció – parancsnoki tisztére, azaz az elsőkénti Holdra lépésre. Slayton az Apollo-program elején a legjobbnak számító űrhajósokat mind tartaléksorba helyezte, hogy amikor a célegyenesbe fordul a program, a legrátermettebbek kerüljenek éppen sorra.
Később politikai konspirációk miatt az [[Apollo–8]]-at és az Apollo–9-et megcserélte a NASA, hogy a szovjetek nehogy leelőzzék őket a Holdnál, így Conrad a legénységi rotációban eggyel hátrébb, az Apollo–12-re került, amely „csak” a második holdraHoldra szállás volt. Végül nem is változott már a jelölési szisztéma, így az Apollo–12, a második leszállás jutott Conradnak. A maximalista űrhajósnak csak az jelentett gyógyírt, hogy az első leszállás végtelenségig leegyszerűsített leszállása helyett egy kemény pilótafeladatot kellett teljesítenie, a tervek szerint hajszálpontos – egy kijelölt ponthoz képest pár tucat méteren belüli – leszállást kellett bemutatni. Conrad sikerrel teljesítette a feladatát: oldalán [[Alan Bean]]nel tökéletes leszállást mutattak be a 31 hónappal korábban a holdfelszínre leszállt [[Surveyor–3]] űrszonda mellett. Két űrsétája során kb. 8 órát tölthetett a holdfelszínen, és az egyik legsikeresebb expedíció, az Apollo–12 parancsnoka volt. Híres lett az expedíció az űrhajósok barátságán alapuló könnyed, humoros légköréről. Ennek talán egyik legjobb jele Conrad holdralépése volt, amikor e szavakkal huppant a porba:
{{idézet|'''Hoppá! Hát lehet, hogy ez kis lépés volt Neilnek, de annál nagyobb nekem!'''}}
Ezzel egyrészt gúny tárgyává tette saját alacsony termetét, másrészt bebizonyította [[Oriana Fallaci]] újságírónak, a NASA nem szól bele, hogy mit mondjon egy űrhajós a Holdra lépve. (Conrad és Fallaci hónapokkal előre fogadást kötött, hogy Conrad mit fog mondani, ha odafönn lesz, mert Fallaci nem hitte, hogy az űrhivatal nem ír elő valamilyen emelkedett pátoszú protokollszöveget, mint amilyen [[Neil Armstrong]] „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek” mondata volt.)
Egy másik rá oly jellemző mozzanat volt, amikor Conrad átadta a [[holdkomp]] irányítását Beannek a Hold túloldala felett. Ám talán a legmeglepőbb dolog Conrad holdraHoldra szállásával kapcsolatban mégis az, hogy az Apollo–12 után inkább hiányérzetről panaszkodott, mintsem hatalmas Hold-élményekről.
=== Skylab-program ===
|
