„Károlyi Mihály (miniszterelnök)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Elekes Andor (vitalap | szerkesztései)
Károlyi Mihály 1914-ben Párizsban, 1917-ben Svájcban járt, hogy szélsőbaloldali szövetségeseket építsen ki. Testi hibájából és helyzetfelismerő képességének teljes hiányából is fakadóan gyűlölte Tisza Istvánt. Nincs ok a kivülálló Horthy Miklós illetve az események közvetlen és tárgyilagos tanúja, Thormay Cécile megállapításainak figyelmen kívül hagyására. Visszavontam Zotim (vita) szerkesztését (oldid: 23172924)
Címkék: Visszavonás Visszaállítva
59. sor:
14 évesen nagyanyja „harcias közbenjárására” Bécsben különleges műtétet<ref>„Gyönge gyermek voltam, velem született szájpadlás-rendellenességgel. Tizennégy éves koromban nagyanyám megoperáltatott a bécsi Billroth doktorral. Az első ilyenfajta műtét volt ez, életem is kockán forgott. Apám az utolsó percig ellenezte a műtétet. Ezt én gyengeségnek tekintettem. Azóta is hálás vagyok nagyanyámnak a kezdeményezésért és lelki erejéért. Elég nagy voltam már ahhoz, hogy felfogjam a veszélyt, és az operáció előtt komolyan készültem a halálra. Már a műtőasztalon feküdtem, amikor kértem, hogy bocsássák be hozzám Erzsébet nővéremet, és buzgón imádkoztunk együtt. Mélyen vallásos lévén, nem féltem, és bíztam a gondviselésben. A gyógyulás ideje alatt, amikor heteken át némán kellett feküdnöm, a hála érzése töltött el azért, hogy élek. Ez vigasztalt és erősítette hitemet.”
Károlyi Mihály: ''Hit, illúziók nélkül''; Magyarra fordította: [[Litván György]] Európa Könyvkiadó, 2013 ({{ISBN|9789630793599}})
</ref> végeztek rajta, a szájpadlás helyreállításával.<ref>Több kortársa említi, hogy arany- vagy ezüstszájpadlást építtettek be a műtétkor, ezt Károlyi emlékiratában cáfolta: „Sokszor állították, hogy arany szájpadlást kaptam. Lehetséges, hogy arany kanállal a szájamban születtem - de arany szájpadlásom nincsen. Meglepett, hogy ezzel a legendával nemrégiben egy ismert író könyvében is találkoztam.” Károlyi Mihály: ''Hit, illúziók nélkül''; Fordította: [[Litván György]] Európa Könyvkiadó, 2013 ({{ISBN|9789630793599}})</ref> A műtét sorsfordítónak bizonyult: Elkezdhetett beszélni tanulni. „Lélekölő beszédgyakorlatok következtek, amelyek során megedzették akaratomat, és rászoktattak arra, hogy sikerrel küzdjek a csüggedés ellen.”<ref name=":0">Személyes történelem, 1848-1918, Tanulási segédlet középiskolásoknak a történelem tanulásához, Alternatív Közgazdasági Gimnázium Alapítvány, 1993</ref> Megkésve Neveltetése,bekapcsolódott ahogya aztanulmányokba arisztokrataés ifjakhoztársas illettérintkezésekbe, magántanítókraám éstanulmányai, papokravizsgái voltkeservesen bízvamentek.<ref Azname=":0" apja/><ref nemname=":1">„Együtt akarta,érettségizett hogya tanuljontestvéremmel, mégjóformán aztsemmit semse tudott, hogymég érettségita tegyen,helyesírásról csak se avolt gazdálkodásifogalma. ismereteketA erőltette,bizonyítványát leginkábbazért amégis lótenyésztést,kikapta: ámSzegény Károlyittökéletlen nemfiatalember... érdekelteEz avolt gazdálkodásaz ésútlevele állattenyésztésmindenütt. NagymamájaÍgy intézteemlékezett el,róla hogya magánútonKárolyit kortársként, titokbanközös érettségittársadalmi tegyen. Közbenközegükből természetesenadódóan aközelről nyelveketlátó, mintám mindenőt arisztokratapolitikai gyermeknekellenfelének tekintő, tanulniamélyen kellett.<ref>{{Citegyűlölő, bookszubjektivitástól |title=Károlyinem Mihály:mentes Hit,Tormay illúziókCecile nélkülnaplókönyvében. Bp.,Tormay Magvető,Cecile: 1977''Bujdosó könyv. 26Feljegyzések 1918-28.1919-ből'' o[http://embers-eg.}}webnode.hu/news/grof-tisza-istvan-kontra-karolyi/]</ref> 16Továbbtanulni évesensem márnagyon azvágyott. angol1893-ban parlamentennek ülésénellenére hallgatta az aznapi vitát, éselkezdte a legjelentősebbjogi angol politikusok asztalánál ültegyetemet. NagybátyjaEkkorra ésegy Apponyiviszonylag Albertfelületes grófarisztokrata kíséretébenműveltséget jártmondhatott Angliában.magáénak, <ref>{{Citetudása, booktájékozottsága |title=u.azonban o.elmaradt 35-36kortársaitól. o.}}</ref> Élete során három nyelven tanult meg perfektül: angolul, németül és franciául.
 
Az egyetemi előadásokon nem volt érdeklődő, vizsgáit házitanító segítségével sikerült letennie. Gondolkodását, jellemét inkább az iskolán kívüli hatások alakították: a Károlyi családon belüli hagyományos Habsburg-gyűlölet, nevelőapja, Károlyi Sándor 48-as hagyományokon nyugvó világnézete, parasztokat gazdaszövetkezetekbe szervező elképzelése, illetve apjának kiegyezéspárti politikai álláspontja. Olvasmányélményei, így a francia [[Encyclopédie]], és [[Jules Verne|Verne regényei]], [[Tamás bátya kunyhója]] alapján alakult ki benne idealista rajongás a világ igazságának ügyéért., majd nevelőapjával együtt értelmezték [[Karl Marx|Marx]] [[A tőke|Tőkéjét]] nevelőapjától kapta, ebből szívta magába a [[szocializmus]] ideáit, leginkább a tömegek kizsákmányolása elleni, a társadalmi igazságosság melletti eszméket.
 
Huszonévesen megszereztelassan érő, kortársaitól eltérően gondolkodó személyiséggé fejlődött. Megszerezte jogi diplomáját, és 24 évesen, felnőttkorúvá válva belevetetteféktelen évek következtek. Pótolni szerette volna, amit tizenévesen elmulasztott, feltűnő vehemenciával vetette bele magát a nagyúri szórakozásokbaszórakozásba, éjszakai életbe; féktelenül költekezett, kártyázott, vadászatokon, francia fürdővárosokban mulatott.<ref>„24 éves korában minden kötöttségtől felszabadulva igazi „nagyúr” lett. Vadászatok és francia fürdővárosok között igyekezett mindent pótolni, amit betegsége miatt elmulasztott. Pihenni pedig Egyetem utcai palotájába tért meg - egyedül. ''Személyes történelem, 1848-1918, Tanulási segédlet középiskolásoknak a történelem tanulásához'', Alternatív Közgazdasági Gimnázium Alapítvány, 1993</ref> Bár politikai ellenfelei igyekeztek utólag szemére vetni hedonista életvitelét,<ref>„Féktelenül költekezett. Kártyázott, orgiákat ült. Az emberek nevettek rajta. Senki se vette komolyan. Fényűző élete és kártyás szenvedélye, utóbb politikai szereplése óriási összegeket emésztett fel. [...] Hízelgők vették körül. És ő elhitte, amit a haszonlesők hajlongva mondtak.” - Így emlékezett róla a Károlyit kortársként, közös társadalmi közegükből adódóan közelről látó, ám őt politikai ellenfelének tekintő, mélyen gyűlölő, szubjektivitástól nem mentes Tormay Cecile naplókönyvében. Tormay Cecile: ''Bujdosó könyv. Feljegyzések 1918-1919-ből'' [http://embers-eg.webnode.hu/news/grof-tisza-istvan-kontra-karolyi/]</ref><ref>„Elkeseredett ifjúságát gátlástalan élvezetek évei követték. Ezek során életmódja kirívó ellentétben állott azokkal a radikális társadalmi követelésekkel, melyeket beszédeiben hangoztatott.” Horthy Miklós: ''Emlékirataim,'' 115. old. Európa Könyvkiadó - História folyóirat közös kiadása, Budapest, 1990
</ref> A kártyacsatáiról, mágnások közt is párját ritkító kártyaveszteségeiről és „dandy” életviteléről ismert fiatal mágnás 30 éves kora körül kezd komolyodni, és a politika, közélet felé fordulni. Sajátos személyiségfejlődéséből és családi helyzetéből következően a „vasakarat, becsvágy és a vagyon biztonsága hajtotta”<ref name=":0" /> további pályáján.
</ref> az igazság az, hogy Károlyi fiatalkori élete semmiben nem különbözött a hasonló korú arisztokraták életvitelétől. Legjobban utazni szeretett, még Ceylon szigetére is eljutott, de bejárta fél Európát, és többször volt az USÁ-ban. Ha itthon volt, legszívesebben lovaglással, lovaspólóval, vadászatokkal töltötte az időt, de szeretett kártyázni és sakkozni is. Minden technikai újdonság érdekelte: imádott autót vezetni, és amikor [[Louis Blériot]] egyik pilótatársa Magyarországra hozta azt a repülőt, amivel Blériot átszelte a [[La Manche|La Manche-csatorná]]<nowiki/>t, addig alkudott a pilótával, amíg felszállhatott a híres repülőre, és mentek egy kört Budapest felett. Az ifjú Károlyi vakmerőségére jellemző volt, hogy az együléses gép vázára ült, és a vasrudakba kapaszkodva, lábát a levegőbe lógatva tette meg az utat.<ref>{{Cite book |last=Károlyi Mihály |title=Hit, illúziók nélkül. Bp., Magvető, 1977. 41-50. o.}}</ref> A fiatal mágnás 30 éves kora körül kezd komolyodni, és a politika, közélet felé fordulni.
 
=== Ellenzékiként a Monarchiában ===