„Monasztikus rendek” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a jav. |
jav. + források, lábjegyzetek kellenének! |
||
1. sor:
A '''monasztikus rendek''' a [[keresztény szerzetesség]]ben olyan rendek, melyeknek egyes házait, monostorait, apátságait csak laza szálak (újabban ún. monasztikus kongregációk) fűzik egybe, mindegyik szinte önálló (és önellátó), független életet él; tagjai a világtól elvonulnak („fuga mundi”), apostoli feladatot eredeti formájukban nem vállalnak,<ref>{{Cite web |title=Szolgálat 9. (1971) {{!}} |url=https://library.hungaricana.hu/hu/view/PazmanyHTK_Szolgalat_1971_09/?query=monasztikus&pg=38&layout=s |work=library.hungaricana.hu |accessdate=2020}} Csizmazia Piacid: A monasztikus élet mai irányai, 36–43. oldal „A II. vatikáni zsinat (1962–1965) után a mai monasztikus közösségek nagy többségében, kontemplativ vonalon is, nagyobb a készség és vágy a világ felé való pozitív kinyílásra, fokozott szeretetszolgálatra; az egyház és az emberiség nagy szándékaiért való imádságon és áldozat-felajánláson túl közvetlen találkozásra, megértésre, emberi szolgálatra is.” Ennek értelmében pl. lelkigyakorlat, lelki gondozás formájában vendégeket is fogadnak közösségükben.</ref> fogadalmukkal meghatározott helyhez kötik le magukat; közös vonásuk a szabályzatuk szerint különböző mértékű, de hangsúlyos [[Meditáció#Nyugati_meditáció|szemlélődés]], a közös élet, az egyéni és közösségi zsolozsma (kar-ima), az ünnepélyes fogadalom.<ref>Uj Idők Lexikona 17-18. Monasztikus (Budapest, 1940)</ref>
A monachizmus egyet jelent a regulát követő, imának és meditációnak szentelt élettel, társulva a regulák szerinti, „Isten jelenlétében” végzett kemény munkával („ora et labora”), s fogadalmuk szerint a monasztikus erények, a tisztaság, a szegénység, az engedelmesség (alázat) szüntelen gyakorlása. A „monasztikus hagyományokhoz való visszatérés” kifejezés azt a koronként felelevenedő törekvést jelenti, mely az evangéliumi életnek a korai egyházatyák, rendalapítók által rögzített eszmeiségéhez és életideáljához való újbóli közeledést célozza. A monasztikus rendeket a különböző fokú klauzúra (elzártság)<ref>Szerzetesek számára fenntartott épületrész. A keleti egyházban a fogalom hivatalosan 451-ben jelent meg a khalkedoni zsinat alkalmával. Puskely Mária: Kétezer év szerzetessége, Dinasztia K. Budapest, 1998. I. k. A–K. 666. o.</ref> is jellemzi. A női rendekre mindig is fokozottabban érvényesített, fokozatos szigorítás (6–18. század) után 1969-ben a klauzúrára vonatkozó követelmények enyhültek, rugalmasabbá váltak.<ref>''Venite seorsorum'' instrukció. Puskely Mária: Kétezer év szerzetessége, Dinasztia K. Budapest, 1998. I. k. A–K. 667. o.</ref> A klauzúra legszigorúbb alkalmazása a remeteség hagyományait őrző [[Kamalduli rend|kamalduli]] és a [[kartauzi rend]]nél figyelhető meg.▼
A ''monasztikus'' vagy ''monachus'' vagy ''monakhosz'' a [[szerzetesség]] vagy [[Remete (vallás)|remeteség]] életformájának tagja volt. A monasztikus szerzetesség ma a vallásos élet egy általában olyan önkéntes formája, mely során az egyén lemond a saját tulajdonáról, világi igényeiről és követeléseiről, [[Egyszerűség (vallás)|anyagi javairól]], és önmagát teljesen a szellemi, spirituális életnek, vallási elmélkedésnek szenteli; esetleg az [[aszkézis]] különböző módjait is gyakorolja eközben. ▼
▲A monachizmus ma egyet jelent a
▲== A monasztikus ==
▲A ''monasztikus'' vagy ''monachus'' vagy ''monakhosz'' a [[szerzetesség]] vagy [[Remete (vallás)|remeteség]] életformájának tagja. A monasztikus szerzetesség a vallásos élet egy általában olyan önkéntes formája, mely során az egyén lemond a saját tulajdonáról, világi igényeiről és követeléseiről, [[Egyszerűség (vallás)|anyagi javairól]], és önmagát teljesen a szellemi, spirituális életnek, vallási elmélkedésnek szenteli; esetleg az [[aszkézis]] különböző módjait is gyakorolja eközben.
== Etimológia ==
37. sor:
== Előzmények, antik szerzetesség ==
A korai keresztény szerzetesség a szellemi vezetés és irányítás legalább két korábbi hagyományának ötvözését jelenti.<ref>[http://ldysinger.stjohnsem.edu/@texts/0400_apophth/08_origins-combined.htm Origins of Christian monasticism.]</ref>A keresztény szerzetesség kettős forrásozású, az aszkéta (vezeklő) életeszmény több úton valósult meg, a remete (eremita, anakhoréta) és a cenobita életmód fokozatos kiforrása, ötvözése.<ref> A vallástörténet a 19. században szerette kiemelni a szerzetesség előzményeit más vallásokban, ahol a cél szintén a lélek felszabadítása az istenivel való kapcsolatra, úgy mint a [[Buddhista szerzetesség|buddhista szerzetesek]], az [[esszénusok]], a therapeuták (Philón), a sztoikusok (visszavonultság, vagy a neoplatonikus szemlélődés), a Szerapisz-templom „remetéi”. De ezen elemek egyike sem tudja megmagyarázni a szerzetesség több helyen egyszerre való feltűnését. Másrészt az első monachusok nem voltak művelt emberek, honnan tudtak volna ezekről a példákról. [https://doksi.hu/get.php?lid=17319&order=DisplayPreview Deák Viktória Hedvig OP: Egyháztörténelem I. Sapientia Szerzetesi és Egyháztudományi Főiskola. Jegyzet. Budapest, 2005. 55. o.]</ref>
Mindegyik tartalmazta a ritkább, időnkénti együttimádkozást, szemlélődést, vagy éppen fegyelmezett, szabályok szerinti együttélést vagy együttműködést is.
== Keleti szerzetesség (monasztikus előzmények) ==
Az őskereszténység aszkétáiról [[Órigenész (exegéta)|Órigenész]] szolgál másodlagos forrásból származó adatokkal. A 230-as években [[Caesarea Maritima|caesareai]] keresztény oktatóként tanítványait már egyféle vallási közösségbe szervezte.
Az ős-remeték legismertebbike [[Remete Szent Pál|
Antal tanítványai három központot alapítottak az aszkéták számára a [[Nílus]] deltájától nyugatra, az [[Alexandria (Egyiptom)|Alexandria]] és [[Kairó]] közötti térségben. ([[Szent Ámon]] és követői alapították meg 325-ben [[Nitria|Nitriát]]{{WD|Q1775706}}. A Cellák ([[Kelliá]]{{WD|Q1738281}}) néhány évvel későbbi alapításúak, amikor Nitria aszkétái ide vándoroltak fokozottabb elszigeteltséget keresvén. [[Vádi Natrún|Szkétisz]]t (Scythis) 330-ban alapították [[Egyiptomi Szent Makariosz|Makariosz]] és társai.
Az első szerzetesi ([[Cenobiták|cenobita]]) közösséget [[Szent Pakhomiosz|Pakhomiosz]] alapította Tabennisziben ([[Tabenna]]{{WD|Q2478752}}), és
[[Nagy Szent Vazul]]t a keleti szerzetesség alapítójának tekintik, szabályzata a keleti ortodox egyházra (de [[Nursiai Szent Benedek|Szent Benedek]] közvetítésével a nyugati szerzetességre is) nagy hatással volt. A keleti keresztény szerzetesség lényegében monasztikus jellegű, mind katolikus vonalon ([[Baziliták|bazilita]], maronita, [[Mechitarista rend|mechitarista]] csoportok), mind az [[Ortodox kereszténység|orthodox egyházak]]ban.
== Nyugati szerzetesség (monasztikus előzmények) ==
[[Vercelli-i Szent Euszebiosz]] püspök
▲A legújabb szerzők szerint a nyugati szerzetesség egyenes folytatása a nyugati aszketizmusnak.
▲[[Vercelli-i Szent Euszebiosz]] püspök klerikusaiból szervezett szerzetesi közösséget [[Hippói Szent Ágoston|Ágoston]]t megelőzve, de a monasztikus élet [[Szent Ambrus]]sal kezdődött [[Mediolanum (Milánó)|Mediolanum]]ban (városon kívül alapított monostor). [[Tours-i Szent Márton]] 361-ben [[Ligugé]]ben megalapította az első európai szerzetes kolostort, majd a remete életmód eszményével [[Marmoutier]] monostorát, mely egész [[Gallia|Galliá]]ra erős kisugárzást gyakorolt.
[[Hippói Szent Ágoston]] regulái és [[Johannes Cassianus]] [[marseille]]-i kolostoralapításai és elméleti írásai voltak nagy hatással, utóbbi szintén Szent Benedek közvetítésével.
63 ⟶ 62 sor:
A [[Brit-szigetek]]en [[Szent Patrik]] missziós tevékenysége nyomán a monasztikus, sőt a fokozottan aszketikus szerzetesi ideál gyakorolt igen nagy hatást. [[Szent Kolumba]] alapításai, ([[Iona]], Bangor monostorai), majd a Patrik halálát követő száz év alatt az egész szigetet beborították a kolostorok. Az 5–6. század az ír szentek virágkora. [[Szent Kolumbán]] és tanítványa [[Szent Gál]] közvetítésével [[Gallia|Galliá]]ban is terjedt ez a szerzetesi ideál, Kolumbán később benedeki regulán alapuló, de még szigorúbb regulája (Luxeuil, [[Sankt Gallen-i kolostor|Sankt-Gallen]]).
A 10–11. században kezdődött bencés szerzetesi reformmozgalom három alapideált tűzött maga elé, s ezek eltérő hangsúlyozása újabb rendek keletkezését vonta maga után ekkor, majd részben az elkövetkezendő századokban. Az egyik szerzetesi formáció elsősorban a visszatérést hangsúlyozta az ősegyház remetei életmódjához, a [[sivatagi atyák]] eszmeiségéhez (ilyenek a [[Kamalduli rend|kamalduli]]ak, [[Kartauzi rend|kartauziak]], a Szent Ágostoni regulát követő [[Pálos rend|pálos]]ok, utóbbiak 1377-től jogilag monostorokként működtek, 1770-ben monasztikus renddé nyilvánították házaikat). A másik az apostoli evangelizációra helyezte a hangsúlyt (ezek pl. a [[koldulórendek]] vagy egyéb apostoli feladatok: beteggondozás, prédikálás stb. felvállalói). A harmadik a benedeki regulához való szigorú visszatérést szorgalmazta (így a [[ciszterciek]]).
== Újkor ==
118 ⟶ 117 sor:
== Jegyzetek ==
{{Jegyzetek}}
<references group="megj."/>
{{Szerzetesrendek}}
| |||