„Csicsói-medence” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
közút helyett mellékút, korábbi megállapodás szerint
→‎Földtana: indokolatlan szögletes zárójel átalakítása
9. sor:
Míg a Balaton-felvidék keleti, [[Balatonalmádi]] és [[Balatonfüred]] közötti szakaszára az jellemző, hogy a [[Balaton]]-parti települések felől a parti hegyekre felkapaszkodva rögtön a Veszprémi-fennsíkra juthatunk fel, az ott megjelenő hegyek valójában a fennsíkperem felmagasodásai és a partközeli "riviéra"-zóna mögött szinte egyáltalán nincsenek kísérő települések, addig a [[Balatonfüred]] és [[Balatonszepezd]] közti szakaszon egyre több, kisebb-nagyobb medence jelenik meg a parti hegysor és a Veszprém-nagyvázsonyi-fennsík között, és ezekben a medencékben kicsiny, a Balatonhoz többé-kevésbé kötődő, de attól több kilométeres távolságban fekvő falvak terülnek el. Ezeket a medencéket egymástól is elválasztják kisebb-nagyobb kiemelkedések, melyek főtömegeit kemény kőzetrétegek alkotják, míg a medencékre a puha, könnyen lepusztuló márgarétegek előfordulása jellemző.
 
Balatonfüred térségétől nyugat felé haladva öt ilyen kis medencét lehet geológiailag elkülöníteni: ezek közül a legkeletibb, a Kéki-völgy csak csekély alapterületű, majd nyugat felé haladva sorra következnek a [[Pécselyi-medence]], a [[Dörgicsei-medence]], a Csicsói-medence és utolsóként a [[Monoszlói-medence]]. [(Ezt követően, [[Monoszló]]tól nyugatra újabb szakasza kezdődik a Balaton-felvidéknek, ahol az említett medencéknél jóval nagyobb kiterjedésű, szerkezetileg is eltérő jellegű [[Káli-medence]] váltja fel az egymást követően sorakozó kis medencék sorát, a tóparti hegysort felváltva pedig vulkanikus eredetű, [[bazalt]]os [[tanúhegy]]ek válnak jellegadóvá a térségben.])
 
A Kéki-völgyet leszámítva mind a négy medence lényegében 2~4 történelmi, illetve jelenkori település közigazgatási területeit foglalja magában, és általában kelet-nyugat irányú átjárás sem nagyon van közöttük, sőt, több itteni település [[Zsáktelepülés|zsákfalu]]nak tekinthető. A Csicsói-medencében négy mai település, [[Balatoncsicsó]], [[Óbudavár]], [[Szentantalfa]] és [[Szentjakabfa]] terül el, ezek közül is Balatoncsicsó és Szentjakabfa csak dél felől, valamint mindkét község a másik irányából érhető el közúton.