„Korrózió” változatai közötti eltérés

Léteznek aktív védekezési módok. Olyan védelem, amelyben a fémet olyan fémmel védjük, amely reakcióképesebb (elektródpotenciálja kisebb). A katódos fémvédelem az a korrózióvédelmi eljárás, amelynek során a védendő fém azt az elektródot alkotja, ahol a redukció történik, tehát ez lesz a katód. Az anód az a fém lesz, amelyiknek kisebb az elektródpotenciálja, így ez a fém fog átadni a katódnak elektronokat. Ez a jelenség megy végbe, amikor egy elásott vascsövet kötünk össze egy [[magnézium]]tömbbel. Az eljárás során a lassan oxidálódó, oldódó magnéziumtömböt időnként pótolni kell. Az ilyen típusú védekezési mód meglehetősen drága, ezért kevésbé elterjedt. Vannak azonban esetek, amikor nem kínálkozik más lehetőség, például tartósan a talajban levő, acélból készült csővezetékek, és a közismert, tartályos rendszerű (nem átfolyós) villanybojlerek. A bojlerek belsejében, a melegedő vízzel körülvéve található a rúd alakú anód, amelynek anyaga javarészt magnézium. Az anód csavaros rögzítés révén fémes összeköttetésben van a bojler acéltartályával. A forró víz erősen korrozív hatására az anód anyaga lassan oxidálódva oldódik, az acéltartály pedig épen marad. A víz minőségétől függően néhány évente az anódot ki kell cserél(tet)ni.

Az aktív és a passzív korrózióvédelmet kombinálja az a megoldás, amikor a védendő vastárgyat bevonják a reakcióképesebb fémmel. Ilyen célból általában [[cink]]bevonatot rétegeznek az acél felületére. Az ilyen tárgy neve „horganyzott” vagy „cinkbevont” acél. Ebből készül például a tetők bádogozására használatos lemezek nagy része, illetve a drótkerítés. A cink (régies nevén: horgany) önmagában védelmet nyújt, mivel felszínén összefüggő oxidréteg alakul ki, amely a csapadékvíz és a levegőben levő oxigén károsító hatásától elszigeteli a tárgyat. Ha a cinkbevonat megsérül, akkor is a védőfém fog oxidálódni, és így megvédi a bevont vastárgyat.

 

== Jegyzetek ==