A műholdat a pasadenai [[Jet Propulsion Laboratory]] (JPL), a California Institute of Technology űrkutatási laboratóriuma készítette. A közel 14 kg-os, hengeres szerkezet műszereket is vitt magával – összesen 8,3 [[kg]]-nyit-, elsősorban a [[Van Allen sugárzási öv|Földet övező sugárzás]] mérésére. Ez utóbbiakat dr. [[James Van Allen]] készítette a küldetés számára. az egész szonda építési alapkoncepciója az egyszerűség volt, mivel a nagyon korlátozott hely és tömeg csak ezt tette lehetővé.
Kialakítását tekintve a szonda és a negyedik rakétafokozat egy egységet képzett. A pályán a szondát pörgéssel stabilizálták, a hossztengelye mentén 750/perc fordulatot tett meg. Az energiaellátást [[nikkel]]-[[kadmium]] akkumulátorokkal oldották meg, amely a szonda tömegének 40%-át tette ki.
A szonda fűműszerefőműszere egy [[Geiger–Müller-cső|Geiger-Müller számláló]] volt, amely a [[kozmikus sugárzás]]t volt hivatott mérni. A műszerek között a kozmikus sugárzás detektoron kívül egy belső hőmérséklet érzékelő, két külső hőmérséklet érzékelő, egy orkkúporrkúp hőmérő, egy mikrometeorit-becsapódás érzékelő mikrofon és egy mikrometeorit-erózió mérő volt. Ezek adatait két csatornán sugározták a Földre, egy 60 m[[WmW]] teljesítményű, a 108,03 M[[HzMHz]] frekvencián sugárzó és egy 10 mW teljesítményű, a 108,00 MHz-en sugárzó adón keresztül. Az antennák is két szekcióban kerültek felszerelésre: az egyik egy üvegszálas belső rúdantenna volt, míg a másik egy négy rúdból álló kereszt-antenna volt, amelyet a forgás centrifugálsicentrifugális ereje feszített ki.
