„Morgarteni csata” változatai közötti eltérés

A '''Morgarteni csata''' [[1315]]. [[november 15.|november 15-én]] az Alpokbeli[[Alpok]]beli [[Morgarten-hágó]]ban lezajlott csata az [[I. Lipót osztrák herceg|osztrák herceg]] serege és az [[Uri]], [[Schwyz]] és [[Unterwalden]] kantonok[[kanton]]ok által még [[1291]]-ben létrehozott [[Svájc|Svájci Konföderáció]] harcosai között, mely az osztrák sereg megsemmisítésével ért véget.<br>

A győzelem óriási tekintélyt szerzett a svájciaknak [[Európa|Európában]], s a diadal kiharcolásában nagy érdemet szerző Schwyz kanton után lett az államszövetség neve Svájc. A svájciaksvájciakat idővel a kontinens legjobb katonáinak számítottak, sok helyen szívesen fogadták őket zsoldjukba a hadseregek.

Társadalmilag a térség nagyon elmaradott volt, nehezen lehetett bejutni a területére a magas hegyek és járhatatlan hágók, s szurdokok miatt, így bármilyen feudális jellegű berendezkedés nem épült ki. Az itteni [[alemannok|alemann]] parasztok szabadok maradtak, saját nyelvük és kultúrájuk alakult ki és a szabadság évszázados érzése megmaradt a generációkban, melyhez konokul ragaszkodtak. A német császárok nem is fordítottak különösebb jelentősséget a birodalom akkor még értéktelennek számító zuga iránt. A [[13. század]] kezdetén a svájci parasztok utat vágtak a [[Szent Gotthárd-hágó]]n, s ez lett a terület fejlődésének alapja. [[Németország]] és [[Lombardia]] között itt ment át a fontos kereskedelmi útvonal. Az emberek ekkor már szabad paraszti közösségeket [[kanton]]okatkantonokat hoztak létre, önálló úton jártak és nem voltak ritkák köztük a fegyveres konfliktusok.

[[II. Frigyes német-római császár]] kiváltságokat adott a kantonoknak, mely biztosította személyi szabadságukat. A század végén ellenben egyre erősödött az [[ausztria]]i [[Habsburg-család|Habsburgok]] nyomása az országra, akiknek családi birtokai itt feküdtek (többek közt itt volt névadó váruk a [[Habsburg (település)|Habsburg]] azaz a ''Héjavár''). A parasztokat saját jobbágyaikként kezelték és nem tartották tiszteletben jogaikat. De a kantonok nem voltak hajlandók a Habsburgokat urukként elismerni, valamint mélyen sértette őket, hogy családi birtokaikként kezelik földjeiket, akiknek már csak a gazdasági szempontból fontos és nagyon jól jövedelmező a lombard-német kereskedelmi út ellenőrzése végett is érdekük fűzödött a terület iránt.<br>

Bár maga az [[1291]]-es szövetség merész szembeszállás volt a Habsburgokkal, mely a felkelés kezdetét jelentette, de ezt az osztrákok nem vették komolyan, egyrészt azért, mert a megmozdulásnak csak néhány jele mutatkozott apróbb csatározások, vagy a várak elleni alkalmi rajtaütések formájában.<br>

[[1314]]. [[január]]jában [[Schwyz]] vitézei betörtek az [[einsiedelni apátság]] birtokára, melyet Habsburg katonák védtek, s alaposanés kifosztották. A kantonok ráadásul nyíltan támogatták a velük rokonszenvező [[IV. Lajos német-római császár|IV. Bajor Lajost]], aki [[III. Frigyes német király|III. (Szép) Frigyes]] osztrák herceg és német király ellenlábasa volt a német császári trón megszerzésében. Frigyes ekkor már cselekvésre szánta el magát, s remélte, hogy a kantonok felett aratott győzelme esetén megerősítheti magát Lajossal szemben.

Lipótnak, Frigyes öccsének vezetésével egy 2000 lovasból és 7000 gyalogosból álló osztrák sereg indult el, hogy helyreállítsa a Habsburgok uralmát a felkelő kantonok felett. A hadsereg a hagyományos, lovagi harcmodor szerint harcolt, ennek azonban megfelelő sík terület kellett, a frontális, elsöprő rohamhoz. A svájci labilis terep- és olykor rossz látási viszonyok nagy akadályt jelentettek a sereg számára.<br>

[[Johann Winterthur]] le is írja [[14. század]]ban keletkezett krónikájában, hogy a nehéz terepen még a gyalogosok is ''„alig voltak képesek lépni vagy megállni”megállni.”'' A lovagokat akiket a zsákmányszerzés vágya fűtött elől meneteltek.

A svájciak erői mozgékony gyalogságból álltak, fő fegyverük a hosszú lándzsa, vagy alabárd volt, melyek sokáig fontos nélkülözhetetlen fegyverek voltak a lovassági rohamok feltartására, illetve az ellenük való közelharcra. Sőt az alabárd (ugyancsak Winterthur írása szerintnyomán) ollós alakja révén jóféle páncélmetsző szerszámszerszámnak voltszámított.<br>

AmellettA mindigsvájciak előre felkészültek voltak, alaposan felmérték a terepviszonyokat és keresték a terület számukra jó adottságait,. sőtA óriásiharcban mindig fegyelmet is tanúsítottak, szemben a lovagokkal. CsizmáikraHogy megkönnyítsék a közelekedést, csizmáikra vasakat szereltek, melynek segítségévelezzel könnyen jártak a hegyensziklás utakon.

Az osztrák sereg [[1315]]. [[november 15.|november 15-én]] vonult a Morgarteni-hágóban, teljesen gyanútlanul. Egyáltalán nem számítottak aitt támadásra, úgy vélték vagy svájciak támadására,majd a falvakban és erdőkben folytatnak ellenállást. ámÁm a fölöttük levő sziklaszirteken rejtőzködtek a svájci felkelők. Schwyz gyalogos erői [[Werner Stauffacher]] vezetése alatt álltak, mely kiegészült a két szövetséges szintén gyalogos harcosaival. Összesen 1500 emberből álló maroknyi sereg, alabárdokkal, lándzsákkal és kardokkal volt felfegyverezve, de előre kidolgozott és alapos stratégiával rendelkeztek.

A magabiztosan masírozó osztrák sereg előtt a szoros egyre szűkült és libasorban kellett vonulniuk. Ekkor már nagyon sebezhetőek voltak, s a svájciak hatalmas sziklákat gurítottak rájuk. A sziklalavina a lovagok és gyalogokgyalogosok javarészét összezúzta, a maradék nehézfegyverzetében összetorlódott, megzavarodott, s a nehéz terepen lovasság képtelen volt még hatékony védekezésre is.<br>