Morgarteni csata

A morgarteni csata 1315. november 15-én az alpokbeli Morgarten-hágóban lezajlott csata I. Lipót osztrák herceg serege és az Uri, Schwyz és Unterwalden kantonok által még 1291-ben létrehozott Svájci Konföderáció harcosai között, mely az osztrák sereg megsemmisítésével ért véget.

Morgarteni csata
Miniatúra egy svájci krónikából a csatáról
Miniatúra egy svájci krónikából a csatáról

Konfliktus Svájci szabadságharc
Időpont 1315. november 15.
Helyszín Svájc és Németország határán levő Morgarteni-hágó
Eredmény Svájci győzelem az osztrákokkal szemben
Szemben álló felek
Coat of Arms of Switzerland.svg Svájci Konföderáció:
Wappen Uri matt.svg Uri
Wappen schwyz.png Schwyz
Unterwalden.png Unterwalden
Coat of arms of the archduchy of Austria.svg Osztrák Hercegség
Parancsnokok
Flag of Canton of Schwyz.svg Werner von Stauffacher a schwyzi kantonbólArmoiries Habsbourg.png I. Lipót osztrák herceg
Szemben álló erők
1500 lándzsás és alabárdos gyalog2000 páncélos, 7000 gyalogos
Veszteségek
15 halott (?)Mintegy 5000 fő
é. sz. 47° 05′ 24″, k. h. 8° 37′ 59″Koordináták: é. sz. 47° 05′ 24″, k. h. 8° 37′ 59″
A Wikimédia Commons tartalmaz Morgarteni csata témájú médiaállományokat.

A győzelem óriási tekintélyt szerzett a svájciaknak Európában, s a diadal kiharcolásában nagy érdemet szerző Schwyz kanton után lett az államszövetség neve Svájc. A svájciakat idővel sok helyen szívesen fogadták zsoldjukba a hadseregek.

Svájc kialakulásaSzerkesztés

Az Alpok ölelte térséget, a Rajna és a Rhône forrásvidékét az ókorban a rómaiak hódították meg, s Raetia illetve Gallia provinciák osztoztak területén. A Római Birodalom szétesését követően a keleti gótok és a burgundok uralkodtak az országban, végül a Keleti Frank Birodalom helyén létrejött Német-római Birodalom része lett.

Társadalmilag a térség nagyon elmaradott volt, nehezen lehetett bejutni a területére a magas hegyek és járhatatlan hágók, s szurdokok miatt, így nem épült ki feudális jellegű berendezkedés. Az itteni alemann parasztok szabadok maradtak, saját nyelvük és kultúrájuk alakult ki és a szabadság évszázados érzése megmaradt a generációkban, melyhez konokul ragaszkodtak. A német császárok nem is fordítottak különösebb jelentőséget a birodalom akkor még értéktelennek számító zuga iránt. A 13. század kezdetén a svájci parasztok utat vágtak a Szent Gotthárd-hágón, s ez lett a terület fejlődésének alapja. Németország és Lombardia között itt ment át a fontos kereskedelmi útvonal. Az emberek ekkor már szabad paraszti közösségeket kantonokat hoztak létre, önálló úton jártak és nem voltak ritkák köztük a fegyveres konfliktusok.

A svájci parasztok fiainak egy része, akik nem kellettek otthon, gyakran álltak katonánknak és más országokban is szolgáltak. A katonáskodás szokása nemzetségről nemzetségre szállt, s idővel remek vitézekké edződtek. Sajátos harcmodort alakítottak ki, melyet az ösztönszerű védekezési módok irányítottak. Legfőképp gyalogosokból álltak a svájci vitézek abban a korban, amikor Európa nagy részén hagyományosan lovassági egységeket állítottak fel a hadseregek, amiket csakis rohamozásra képeztek ki.

II. Frigyes német-római császár kiváltságokat adott a kantonoknak, mely biztosította személyi szabadságukat. A század végén ellenben egyre erősödött az ausztriai Habsburgok nyomása az országra, akiknek családi birtokai itt feküdtek (többek közt itt volt névadó váruk, a Habsburg, azaz a Héjavár). A parasztokat saját jobbágyaikként kezelték és nem tartották tiszteletben jogaikat. De a kantonok nem voltak hajlandók a Habsburgokat urukként elismerni, valamint mélyen sértette őket, hogy családi birtokaikként kezelik földjeiket, akiknek már csak a gazdasági szempontból fontos és nagyon jól jövedelmező a lombard-német kereskedelmi út ellenőrzése végett is érdekük fűződött a területhez.

A rütli esküSzerkesztés

A Habsburgok elnyomása miatt három erdei kanton, Uri, Schwyz és Unterwalden tanácskozásra gyűlt egybe az Urn-tó mellett 1291. augusztus 1-jén, a hagyomány szerint a Rütli-mezőn. Hogy valóság-e vagy sem, az nehezen megállapítható, az mindenesetre igaz, hogy a kantonok vezetői szövetségre léptek a Habsburgok ellen, függetlenségük kivívására. Ugyanúgy egy ismeretlen jóval a svájci szabadságharc kitörése után megírta Tell Vilmos történetét, mely arról az íjászról szól, aki megölte a zsarnok Heinrich von Gessler Habsburg helytartót, s ezzel vette kezdetét a szabadságért folytatott háború. Tell története ellenben egy hőscsináló legenda mindössze, mely a szabadságharcosok biztatására szolgált.

 
A csata képe egy 1548-as svájci krónikából

Bár maga az 1291-es szövetség merész szembeszállás volt a Habsburgokkal, mely a felkelés kezdetét jelentette, de ezt az osztrákok nem vették komolyan, egyrészt azért, mert a megmozdulásnak csak néhány jele mutatkozott apróbb csatározások, vagy a várak elleni alkalmi rajtaütések formájában.

1314 januárjában Schwyz vitézei betörtek az einsiedelni apátság birtokára, melyet Habsburg katonák védtek, és kifosztották. A kantonok ráadásul nyíltan támogatták a velük rokonszenvező IV. Bajor Lajost, aki III. (Szép) Frigyes osztrák herceg és német király ellenlábasa volt a német császári trón megszerzésében. Frigyes ekkor már cselekvésre szánta el magát, s remélte, hogy a kantonok felett aratott győzelme esetén megerősítheti magát Lajossal szemben.

A két seregSzerkesztés

Lipótnak, Frigyes öccsének vezetésével egy 2000 lovasból és 7000 gyalogosból álló osztrák sereg indult el, hogy helyreállítsa a Habsburgok uralmát a felkelő kantonok felett. A hadsereg a hagyományos lovagi harcmodor szerint harcolt, ennek azonban megfelelő sík terület kellett a frontális, elsöprő rohamhoz. A svájci labilis terep- és olykor rossz látási viszonyok nagy akadályt jelentettek a sereg számára.

Johann Winterthur le is írja 14. században keletkezett krónikájában, hogy a nehéz terepen még a gyalogosok is „alig voltak képesek lépni vagy megállni.” A lovagok, akiket a zsákmányszerzés vágya fűtött, elől meneteltek.

A svájciak erői mozgékony gyalogságból álltak, fő fegyverük a hosszú lándzsa és az alabárd voltak, melyek sokáig fontos, nélkülözhetetlen fegyverek voltak a lovassági rohamok feltartására, illetve az ellenük való közelharcra. Sőt, az alabárd (ugyancsak Winterthur írása nyomán) ollós alakja révén jóféle páncélmetsző szerszámnak számított.

A svájciak felkészültek voltak, alaposan felmérték a terepviszonyokat és keresték a terület számukra jó adottságait. A harcban mindig fegyelmet tanúsítottak, szemben a lovagokkal. Hogy megkönnyítsék a közlekedést, csizmáikra vasakat szereltek, ezzel könnyen jártak a sziklás utakon.

A csataSzerkesztés

 
A csata emlékműve

Az osztrák sereg 1315. november 15-én vonult a Morgarteni-hágóban, teljesen gyanútlanul. Egyáltalán nem számítottak itt támadásra, úgy vélték, hogy svájciak majd a falvakban és erdőkben folytatnak ellenállást. Ám a fölöttük levő sziklaszirteken rejtőzködtek a svájci felkelők. Schwyz gyalogos erői Werner Stauffacher vezetése alatt álltak, mely kiegészült a két szövetséges szintén gyalogos harcosaival. Összesen 1500 emberből álló maroknyi sereg, alabárdokkal, lándzsákkal és kardokkal volt felfegyverezve, de előre kidolgozott és alapos stratégiával rendelkeztek.

A magabiztosan masírozó osztrák sereg előtt a szoros egyre szűkült és libasorban kellett vonulniuk. Ekkor már nagyon sebezhetőek voltak, s a svájciak hatalmas sziklákat gurítottak rájuk. A sziklalavina a lovagok és gyalogosok java részét összezúzta, a maradék nehézfegyverzetében összetorlódott, megzavarodott, s a nehéz terepen lovasság képtelen volt még hatékony védekezésre is.

Uri, Schwyz és Unterwalden emberei ekkor minden oldalról rohamozni kezdtek. Az osztrákokat lekaszálták, foglyokat nem ejtettek. Winterthur szavai szerint úgy ölték őket, „mint a vágóhídra vezetett nyájat.” Sok osztrák az Argeriseebe fulladt bele, amely a hágó mellett volt, mert azon keresztül úszva akartak elmenekülni. A svájciak vesztesége állítólag mindössze 15 ember volt.

A győzelem jelentőségeSzerkesztés

A svájci diadal híre bejárta Európát és kantonokat is önbizalommal töltötte el, akik sorra csatlakoztak a Szövetséghez. A függetlenség teljes kivívásához még hosszú idő kellett, s az osztrákokkal 1394-ig további három háborút vívtak. Az elavult harci teljesítményű lovagi seregekre azonban a svájci parasztokból verődött gyalogosok több súlyos vereséget mértek.

1353-ra 8 tartomány és három város (Luzern, Zürich, Bern) szövetségéből jött létre a Svájci Konföderáció.

ForrásokSzerkesztés

  • Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Csaták lexikona, Atheneaum kiadó 2000.
  • Reader's Digest: A múlt nagy rejtélyei, 1990.