„Nacume Szószeki” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →Külső hivatkozások, források: kisebb formai javítások |
aNincs szerkesztési összefoglaló |
||
2. sor:
[[Fájl:Soseki Natsume 2.jpg|jobbra|bélyegkép|210px|Nacume Szószeki]]
[[Fájl:Natsume Soseki house Clapham.jpg|bélyegkép|jobbra|Nacume Szószeki dél-londoni (Clapham) lakása]]
'''Nacume Szószeki''' (夏目漱石, nyugaton ''Sōseki Natsume,'' eredetileg 夏目金之助, ''Nacume Kinnoszuke'') ([[Edo]] [ma [[Tokió]]], [[1867]]. [[február 9.]] – Tokió, [[1916]]. [[december 9.]]) a [[Meidzsi-korszak]] legelsőnek tekintett regényírója ([[Nagai Kafú]]val együtt), munkásságának köszönhető a modern [[Realizmus (művészet)|realista]] [[regény]] meggyökerezése Japánban. Legismertebb regénye a ''[[Kokoro]]'' és a ''[[Macska vagyok]]''. [[Angol irodalom]]mal is foglalkozott, ezenkívül [[haiku]]kat, [[kínai vers]]eket és [[tündérmese|tündérmeséket]] is írt. 1984 és 2004 között az ő portréja díszítette az 1000 [[Japán jen|jenes]] bankjegyeket.
Szószeki 1888-ban iratkozott be a [[Tokiói Egyetem|tokiói Császári Egyetem]] előkészítő tanfolyamára, majd 1890-től [[angol nyelv]]et és [[angol irodalom|irodalmat]] hallgatott. Egyetemi évei alatt jól megtanult angolul, alaposan megismerte az angol – és általában a nyugati – irodalmat. A tokiói egyetemen töltött évei jelentősen befolyásolták írói fejlődését. Itt ismerkedett meg [[Maszaoka Siki]]vel (1867–1902), a fiatal írókat maga köré tömörítő tehetséges, új utakat kereső költővel.
1893-ban kapta meg tanári oklevelét, nem sokkal később [[Kumamoto|Kumamotóba]] került gimnáziumi tanárnak. 1900-ban [[london]]i tanulmányútra ment: két és fél évet töltött ott, ám nem tudta megszokni a nyugati életformát, nagyon zárkózottan élt. Igyekezett minél több anyagot gyűjteni ''Az irodalomról'' c. művéhez.
A legismertebb japán írók sorába a ''Vagahai-va neko de aru'' (''Macska vagyok,'' 1905) és a ''Boccsan'' (''A kölyök,'' 1906) című szatirikus
1907 után született művei komor hangvételűek: fő témájuk az ember küzdelme az egyedüllét ellen. Hősei művelt középosztálybeli férfiak, akik elárulnak egy hozzájuk közel álló személyt, vagy őket árulják el, és bűntudatuk vagy kiábrándultságuk elszigeteli őket embertársaiktól. A ''Kódzsin'' (''Az utazó'', 1912-13) című regényében a főhős csaknem beleőrül a magányba, a ''Kokoro'' (''Szív,'' 1914) főszereplője pedig öngyilkos lesz. ''Félhomály'' (''Mei an'', befejezetlen) és ''A kapu'' című utolsó regényeiben a japán értelmiség problémáival foglalkozott. A ''Mon'' ''(A kapu)'' egy trilógia önmagában is megálló kötete, érett mesterségbeli tudásról tanúskodik, és bepillantást enged a század eleji Japán mindennapi életébe. A regény központi alakja hiába próbál eljutni egy zen kolostor kapujához, hogy a vallásban találjon enyhülést; kudarcélménye a frusztráció, elszigeteltség és kétségbeesés riasztó jelképe. Utolsó regénye, a ''Micsikusza'' (''Út menti fű,'' 1915) [[önéletrajz]]i jellegű.
| |||