„Bongárd” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
27. sor:
 
==Története==
A [[Szeben folyó]] partján római kori urnatemetőt tártak fel. Valószínűleg [[Erdélyi szászok|szász]] alapítású falu, amely csak 1370-ben lett önálló [[plébánia]]. Az 1485-ös [[Oszmán Birodalom|török]] betörés idején elnéptelenedett, ezután románok költöztek be. A szebeni magisztrátus 1518–20-ban [[Szenterzsébet]]ről újabb szász családokat telepített be. Ezek azonban már 1524-ben visszatértek szülőhelyükre, miután új plébánosa, Peter Huet ellentétbe került a városi tanáccsal. Mivel [[Szatmári György]] esztergomi érsek is a plébános védelmére kelt, a tanács inkább a híveit vitette vissza Szenterzsébetre. Ezután a század második felében [[Evangélikus kereszténység|evangélikus]] hitre tért bolgárokat telepítettek le, akiknek ősei [[bogumilok]] voltak. A bolgárok szász lelkészt kaptak. Bár a falu népességében feltehetőleg a románok alkották a többséget, a falusbírókat paritásos alapon a bolgárok és a szászok közül választották. A románok 1613-ban fakápolnát építettek, amit a szebeni magisztrátus a következő évben lebontatott. 1628-ban aztán felépíthették saját templomukat azzal a kikötéssel, hogy a [[tized]]et továbbra is a szász papnak fizetik, és az iskola fenntartásához hozzájárulnak. A falu tanácsába ekkor még csak egy román került be, de a század végére a bolgárokkal egyenlő számban képviseltették magukat. 1721-ben hatvan román és húsz bolgár család lakta. A bolgárok egy része a század folyamán [[Magyarcserged|Nagycsergedre]] és [[Oroszcsűr]]be költözött, a maradék pedig nyelvileg elrománosodott. 1760–62-ben 280 [[Román Ortodox Egyház|ortodox]] és 55 evangélikus lakója volt. A bolgárok ezután részben ortodox hitre tértek. Az utolsó evangélikus pap 1903-ban távozott. A templom harangját az [[oltszakadát]]i egyházközség kapta meg.<ref>{{Léstyán|22|390|1323}}</ref> Az 1920-as években még 16 bolgár eredetű, evangélikus család lakta, akik szintén az ortodox templomot látogatták. [[Szebenszék]]hez, 1876-tól [[Szeben vármegye|Szeben vármegyéhez]] tartozott.
 
==Lakossága==
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Bongárd