„Kavabata Jaszunari” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló |
→Írói munkássága: címek jav. |
||
22. sor:
Művészetének táptalaja mindig is a klasszikus japán irodalom maradt, közlésmódja a [[haiku]]költészet, de munkáin érződik nyugati írók (talán elsősorban [[Anton Pavlovics Csehov|Csehov]] és [[Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij|Dosztojevszkij]]) hatása is.
Témái: utazás közben fellobbant és kihunyt szerelmek (Jukiguni), műtárgyakba szőtt emberi drámák (''
Első irodalmi alkotásának ifjúkori naplóját tekintik, ekkor még a klasszikus japán irodalom bűvöletében élt, a szélesebb körű világirodalmi tájékozódás még váratott magára.
Első jelentős alkotása, az ''Izu no odoriko'' (Az izui táncosnő) a címben szereplő táncosnő és egy főiskolai hallgató szerelmének rövid történetét mondja el. Másik népszerű művében, a ''Jama no oto'' (A hegy hangja) címűben a mindenbe egykedvűen beletörődő keleti bölcsesség hangján beszél öregségről és halálról. Kísérletezett a japán hagyományok és az új európai irányzatok összebékítésével is. Szép példája ebbeli törekvéseinek a magyarul is megjelent ''
Kedvenc műfaja az úgynevezett tenyérnyi novella. Ebben a műfajban a legsikerültebb darabjai a ''Leheletnyi történetek'' című novellás kötetében jelentek meg.
32. sor:
Leghíresebb műve kétségtelenül a ''Jukiguni''. A regény írását 1934-ben kezdte el, kisebb-nagyobb megszakításokkal 1937-ig dolgozott rajta, aztán közvetlenül megjelenése előtt 1947-ben megtoldotta még egy fejezettel. A történet az író szűkebb hazájában, a [[Honsú]] szigeteken játszódik. Itt, a hóval borított hegyek között találkozik Simamura, a messziről jött táncművész és Komako, a gésa. Szerelmük három éven át folytatódik, a lány egyre elkeseredettebb, a férfi egyre elgondolkodóbb lesz, s igen sokat emlékezik egy Joko nevű lányra, akit a hőforráshoz jövet a vonatablak keretében látott. Simamura élete a meditáció, a töprengés, a tökéletes esztétikum utáni vágy. Nem biztos, hogy valaha is látott igazi balettot és hogy Komako ismer valami mást is Hóországon kívül. Vágyaik bezáródnak, szerelmük befejezetlen és tragikus, tűzvésszel és halállal ér véget.
A ''Jukiguni'' világsikere után jelent meg ''A tó'' (Mizuumi) című kisregénye. Központi figurája Ginpei, a szépség megszállottja, az elérhetetlen boldogság után vágyódó ember. Ginpei testi hibái (kacska lába), gyermekkori traumái (többek között apja érthetetlen, erőszakos halála) és feloldhatatlan magánya miatt kitaszítottnak érzi magát az erős és szép emberek közül. Gyökértelenül sodródik a bűn, a züllés útján, saját rögeszméjének és a körülményeknek az áldozata.
''A tó'' már elégia, költemény prózában, az elveszített boldogság nagy emberi részvéttel és művészettel megalkotott rajza. A tó Ginpei számára a boldogság szimbóluma. A tó lírai látomás, vallomás szerelemről, az élet múlandóságáról, az esendő ember kiszolgáltatottságáról. Kavabata ábrázolásmódja ugyanakkor a jobb élet és az igazságosabb társadalom utáni vágyat is megszólaltatja.
''Meidzsin'' (A go-mester
Utolsó könyve, ''Az alvó szépségek háza'', az elviselhetetlen szorongás, az időtlen tragédiák megtestesülése. A történet egy öregemberről szól, aki négy éjszakát tölt bordélyházakban, alvó, elkábított prostituáltak között, akik már sohasem ébrednek fel kábultságukból.
| |||