Wikipédia

„VII. Erik dán király” változatai közötti eltérés

Laptörténet interaktív böngészése
[nem ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
← Régebbi szerkesztésÚjabb szerkesztés →
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
VizuálisWikiszöveges
12akd (vitalap | szerkesztései)
166 440 szerkesztés
Nincs szerkesztési összefoglaló
Címke: HTML-sortörés
Nincs szerkesztési összefoglaló
30. sor:
'''VII. Erik Vratislavsson''' vagy '''Pomerániai Erik''' ([[dán nyelv|dánul]]: ''Erik VII af Pommern'') ([[1382]]<ref name=pallas>{{Pnl|szócikk=Erik|url=http://mek.niif.hu/00000/00060/html/032/pc003285.html#3}}</ref><ref name=revai>'''Révai Lexikon''', 6. kötet, 640. oldal</ref> – [[1459]]. [[május 3.]]<ref name=nagylexikon>'''Magyar Nagylexikon''', 7. kötet, 438. oldal</ref>) norvég király<ref>'''III. Erik''' néven</ref> [[1389]]-től [[1442]]-ig, dán és svéd<ref>'''XIII. Erik''' néven</ref> király [[1396]]-tól [[1439]]-ig.
 
== Élete és uralkodása ==
Erik VII. Vratiszláv pomerániai herceg és Mecklenburgi Mária ([[IV. Valdemár dán király]] unokája) fiaként született<ref name=pallas />, . [[I. Margit dán királynő]] adoptálta<ref name=nagylexikon /> és Norvégiában [[1388]]-ban utódának jelölte ki<ref name=pallas />, a [[kalmari únio]] által egyesített Norvégia. Svédország és Dánia rendjei pedig [[1396]]-ban ismerték el jövendőbeli királyuknak<ref name=pallas />. A korabeli feljegyzések szerint tehetségtelen, gyáva és kegyetlen ember<ref name=pallas /> Margit királynő halála után, [[1412]]-ben vette át közvetlenül a hatalmat<ref name=pallas /> és nemsokára gyülölet és nevetség tárgya lett<ref name=pallas />. Azt a célt tűzte ki magának, hogy egy a kalmari unio résztvevőit egy nagy dán államban egyesíti és elhódítja a Hanzától a balti-tengeri uralmat<ref name=skandinav>A. Sz. Kan: ''A skandináv országok története'' (История скандинавских стан, Moszkva, 1971); Magyar kiadás: Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1976, fordította Gellért György és Dalos György, 57. oldal</ref>. Erik [[1415]] és [[1432]] között a schleswigi Henrikkel viselt háborút, akit ki akart forgatni az örökségéből<ref name=pallas />, [[1432]]-ben azonban kénytelen volt erről lemondani<ref name=pallas />. A [[Hanza-szövetség]]gel [[1426]] és [[1435]] között<ref name=nagylexikonfolyt>'''Magyar nagylexikon''', 7. kötet, 439. oldal</ref>, és a holsteini grófokkal<ref name=europa>Petr Čornej – Ivana Čornejová – Pavel Hrochová – Jan P. Kučera – Jan Kumpera – Vratislav Vaníček – Vít Vlnas: '''Európa uralkodói''' (''Evropa králů a císarů. Významní panovnící a vládnoucí dynastie od 5. století do současnosti'', Prága, 1997); Magyar kiadás: MÆCENAS Könyvkiadó, 1997, fordította Tamáska Péter, 57. oldal</ref> vívott háborúja is sikertelen volt<ref name=revai />, melynek eredményeképpen a ''vordingborgi szerződés'' alapján a területet, mint örökölt hűbért VII. Adolf grófnak kellet átengednie<ref name=europa />. Népszerűtlenségét tovább növelve [[1429]]-től [[Øresund]]-nál minden nem svéd illetőségű hajóra vámot vetett ki<ref name=europa /><ref>Ez volt híres ''Sund-vám''; rövid időn belül így a tengerszorosok a Dán Királyság valóság aranybányáivá lettek (vö.: Skandináv országok története, 57. oldal)</ref>. Erik minden eszközzel pártolta a skandináv és különösen a dán kereskedőket a hanzások rovására<ref name=skandinav />. Svédországot várnagyai kényére-kedvére bízta, ő maga csak ritkán látogatott el ide<ref name=moberg>Vilhelm Moberg: Népem története – Svédország a középkorban (''Min svenska historia berättad för folket'', Stockholm, 1972, 1973); Magyar kiadás: Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1984, fordította Miszoglád Gábor, 225. oldal</ref>. Bevezetett egy új adórendszert is, amelynek alapján készpénzt követelt alattvalóitól<ref name=moberg />. A parasztok természetbeni adományait, a gabonát, vajat, húst szénát és egyebet pénzre váltásánál a várnagyok saját belátásuk szerint értékelhették, és aligha lehet kétség afelől, hogy általában áruk alatt fizettek a termékekért, a nyereséget pedig zsebre vágták<ref name=moberg />. A kegyetlen holsteini háborúk<ref name=skandinav /> és az alattvalókra terhelt rendkívül súlyos adók<ref name=skandinav /> is gyülöletessé tették nevét a három királyságban. Erik belpolitikáját pedig már az abszolutizmus vonásai jellemezték<ref name=skandinav />. A kisbirtokos dán, sőt német nemesek közül engedelmes, hűséges helytartókat válogatott ki, és rájuk bízta a hűbérbirtokok kormányzását, amelyeket fokozatosan elvett a világi és az egyházi előkelőségektől<ref name=skandinav />. A század harmincas éveire kiéleződött az általános elégedetlenség, különösen Svédországban<ref name=skandinav />. Azzal pedig végképp betelt a pohár, hogy megszűnt a létfontosságú vas- és rézvásárlás és a sószállítás a Hanza-kereskedők részéről, mivel ezek hadban álltak Erikkel<ref name=skandinav />. A bányatulajdonosk és az ércbányász parasztok előharcosai lettek annak, hogy a svédek felkeljenek a királyi liga ellen<ref name=skandinav />. A lázadás élére – [[1434]]. [[június]]ában<ref name=skandinav /> – Engelbrecht Engelbrechtsson bányatulajdonos kisnemes állt<ref name=skandinav /> a svéd nép nemzeti hőse. Bár a felkelést Engelbrecht [[1436]]-os meggyilkolása után leverték, ám hatására – [[1437]]-ben – Karl Knutsson Svédországot hatalmába kerítette. A súlyos adók miatt és a trónöröklés kérdésében szembekerült országai rendjével<ref name=nagylexikonfolyt />, mire [[1439]]-ben Svédországban felkelés támadt Erik ellen<ref name=revai />, ugyanakkor dániai [[Korsör]]ben<ref name=europa /> letették a trónról<ref name=pallas />, mivel többnyire Dánián kívül tartózkodott és a pomerániai rokonait dán várakkal és uradalmakkal halmozta el<ref name=pallas />. Ennek hírére Erik a dán koronázási jelvényekkel [[Gotland]] szigetére menekült, ahonnan zsoldba fogadott kalózai által pusztította a svéd partokat<ref name=pallas />. [[1449]]-ben végül visszatért Pomerániában<ref name=revai /> és ott is fejezte be az életét.
Erik VII. Vratiszláv pomerániai herceg és Mecklenburgi Mária ([[IV. Valdemár dán király]] unokája) fiaként született<ref name=pallas />, . [[I. Margit dán királynő]] adoptálta<ref name=nagylexikon /> és Norvégiában [[1388]]-ban utódának jelölte ki<ref name=pallas />, a [[kalmari únio]] által egyesített Norvégia. Svédország és Dánia rendjei pedig [[1396]]-ban ismerték el jövendőbeli királyuknak<ref name=pallas />.
 
A korabeli feljegyzések szerint tehetségtelen, gyáva és kegyetlen ember<ref name=pallas /> Margit királynő halála után, [[1412]]-ben vette át közvetlenül a hatalmat<ref name=pallas /> és nemsokára gyülölet és nevetség tárgya lett<ref name=pallas />. Azt a célt tűzte ki magának, hogy egy a kalmari unio résztvevőit egy nagy dán államban egyesíti és elhódítja a Hanzától a balti-tengeri uralmat<ref name=skandinav>A. Sz. Kan: ''A skandináv országok története'' (История скандинавских стан, Moszkva, 1971); Magyar kiadás: Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1976, fordította Gellért György és Dalos György, 57. oldal</ref>. Erik [[1415]] és [[1432]] között a schleswigi Henrikkel viselt háborút, akit ki akart forgatni az örökségéből<ref name=pallas />, [[1432]]-ben azonban kénytelen volt erről lemondani<ref name=pallas />. A [[Hanza-szövetség]]gel [[1426]] és [[1435]] között<ref name=nagylexikonfolyt>'''Magyar nagylexikon''', 7. kötet, 439. oldal</ref>, és a holsteini grófokkal<ref name=europa>Petr Čornej – Ivana Čornejová – Pavel Hrochová – Jan P. Kučera – Jan Kumpera – Vratislav Vaníček – Vít Vlnas: '''Európa uralkodói''' (''Evropa králů a císarů. Významní panovnící a vládnoucí dynastie od 5. století do současnosti'', Prága, 1997); Magyar kiadás: MÆCENAS Könyvkiadó, 1997, fordította Tamáska Péter, 57. oldal</ref> vívott háborúja is sikertelen volt<ref name=revai />, melynek eredményeképpen a ''vordingborgi szerződés'' alapján a területet, mint örökölt hűbért VII. Adolf grófnak kellet átengednie<ref name=europa />. Népszerűtlenségét tovább növelve [[1429]]-től [[Øresund]]-nál minden nem svéd illetőségű hajóra vámot vetett ki<ref name=europa /><ref>Ez volt híres ''Sund-vám''; rövid időn belül így a tengerszorosok a Dán Királyság valóság aranybányáivá lettek (vö.: Skandináv országok története, 57. oldal)</ref>.
==Megjegyzések==▼
 
Erik minden eszközzel pártolta a skandináv és különösen a dán kereskedőket a hanzások rovására<ref name=skandinav />. Svédországot várnagyai kényére-kedvére bízta, ő maga csak ritkán látogatott el ide<ref name=moberg>Vilhelm Moberg: Népem története – Svédország a középkorban (''Min svenska historia berättad för folket'', Stockholm, 1972, 1973); Magyar kiadás: Gondolat Könyvkiadó, Budapest, 1984, fordította Miszoglád Gábor, 225. oldal</ref>. Bevezetett egy új adórendszert is, amelynek alapján készpénzt követelt alattvalóitól<ref name=moberg />. A parasztok természetbeni adományait, a gabonát, vajat, húst szénát és egyebet pénzre váltásánál a várnagyok saját belátásuk szerint értékelhették, és aligha lehet kétség afelől, hogy általában áruk alatt fizettek a termékekért, a nyereséget pedig zsebre vágták<ref name=moberg />. A kegyetlen holsteini háborúk<ref name=skandinav /> és az alattvalókra terhelt rendkívül súlyos adók<ref name=skandinav /> is gyülöletessé tették nevét a három királyságban.
 
Erik belpolitikáját pedig már az abszolutizmus vonásai jellemezték<ref name=skandinav />. A kisbirtokos dán, sőt német nemesek közül engedelmes, hűséges helytartókat válogatott ki, és rájuk bízta a hűbérbirtokok kormányzását, amelyeket fokozatosan elvett a világi és az egyházi előkelőségektől<ref name=skandinav />. A század harmincas éveire kiéleződött az általános elégedetlenség, különösen Svédországban<ref name=skandinav />. Azzal pedig végképp betelt a pohár, hogy megszűnt a létfontosságú vas- és rézvásárlás és a sószállítás a Hanza-kereskedők részéről, mivel ezek hadban álltak Erikkel<ref name=skandinav />. A bányatulajdonosk és az ércbányász parasztok előharcosai lettek annak, hogy a svédek felkeljenek a királyi liga ellen<ref name=skandinav />.
 
A lázadás élére – [[1434]]. [[június]]ában<ref name=skandinav /> – [[Engelbrecht Engelbrechtsson]] bányatulajdonos kisnemes állt<ref name=skandinav /> a svéd nép nemzeti hőse. Bár a felkelést Engelbrecht [[1436]]-os meggyilkolása után leverték, ám hatására – [[1437]]-ben – [[Karl Knutsson]] Svédországot hatalmába kerítette. A súlyos adók miatt és a trónöröklés kérdésében szembekerült országai rendjével<ref name=nagylexikonfolyt />, mire [[1439]]-ben Svédországban felkelés támadt Erik ellen<ref name=revai />, ugyanakkor dániai [[Korsör]]ben<ref name=europa /> letették a trónról<ref name=pallas />, mivel többnyire Dánián kívül tartózkodott és a pomerániai rokonait dán várakkal és uradalmakkal halmozta el<ref name=pallas />. Ennek hírére Erik a dán koronázási jelvényekkel [[Gotland]] szigetére menekült, ahonnan zsoldba fogadott kalózai által pusztította a svéd partokat<ref name=pallas />. [[1449]]-ben végül visszatért Pomerániában<ref name=revai /> és ott is fejezte be az életét.
 
▲== Megjegyzések ==
*Jeruzsálemi zarándoklata alkalmával Budán [[Zsigmond magyar király]] vendége volt [[1424]]-ben<ref name=nagylexikonfolyt />.
*Munkája, a ''De origine gentis Danorum'' Lindenbrognak ''Scriptores rerum septentriopnalum'' és Gruternak a ''Chronicon chronicorum'' gyűjtewményeiben jelent meg<ref name=pallas />.
 
== Házasságai ==
*Erik első házassága [[Lund]]ban, [[1406]]. [[október 26.]]-án<ref>http://genealogy.euweb.cz/pomer/pomer2.html#E7</ref> köttetett Angliai Philippával ([[1394]]. [[július 4.]] – [[1430]]. [[január 6.]]), [[IV. Henrik angol király]] leányával
*Másodszor egy Cecilia nevű nőt vett feleségül. Gyermek egyik házasságból sem született.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/VII._Erik_dán_király”