„Kimonó” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a kisebb formai javítások |
|||
4. sor:
A '''kimonó''' (着物, szó szerinti jelentése: ruha, viselni való ruha) összefoglaló nevén a [[japán]] nemzeti viselet. A kimonó szó eredetileg minden viselt ruhára használatos kifejezés volt, és csak később korlátozódott egy bizonyos ruhadarabra. A kimonóról általánosságban elmondható, hogy szabása kiterítve egy T betűt formáz, a nyugati kultúrkörben az ilyen szabású ruhákat leginkább köntösnek nevezik.
A kimonó a legtöbb nyugati öltözéktől eltérően nem követi a test vonalát, szabásvonala szögletes. Tradicionálisan a köpeny bal oldali végét hajtják rá a jobb oldalira (fordítva csak a halottak felravatalozásán szokás, élő személynek balszerencsét hoz).
== Története ==
12. sor:
A [[Nara-kor]]ban (710-794) megindult az intenzív kereskedelmi viszony Kínával, így az országban erős kínai hatás figyelhető meg mind a képzőművészetekben, mind a kultúrában - így a viseletekben is. A hölgyek a kínai udvari etikett szerint öltöztek, amely előtérbe helyezte a színeket és a virágmintákat; a férfi viselet pedig leginkább a test alakjának mind robusztusabbnak való feltüntetését szolgálta: bő szárú nadrágok és bő ujjú ingek voltak divatosak, amelyeket az ízületeknél szűkítettek, ezáltal „puffosítva” az anyagot.
Az igazi áttörést a kimonó történetében mégis a [[Heian-kor]] (794-1192) hozta. Az öltözködési szokásokat a kilencedik század derekáig a Tang dinasztia udvari viseletei diktálták: ezeket másolták az előkelők, az ő ruháikat pedig a szolgálók. A viszonylag békés időszakban virágzott az udvari élet, a szerelmi líra, és a fokozott esztétikum iránti hajlam, amely elsősorban a ruhák minőségének ugrásszerű javulásában, és az eltúlzott méretekben nyilvánult meg. A korszak női kimonójának neve '''junihitoe''' ( 十二単, kana じゅうにひとえ), amely legalább tizenkét köntösből állt, de rangtól és gazdagságtól függően akár a húsz réteget is elérte. Mindehhez hosszú, simára fésült hajviselet ''(tarekami)'' társult, a konty és a hajdíszek nem voltak ismertek.
A Heian-kor más módon is rátette bélyegét a későbbi divatra: ekkor vált szokássá, hogy a férfiak is felsőruházat gyanánt hordják azt a köntöst, amely a ''junihitoe'' legfelső rétegét képezte, és általában a legdíszesebb volt (valamint a legnagyobb is, hiszen az összes többit be kellett fednie). Hogy elegánsabb benyomást keltsen, a köntös alját henger formában vastagították meg és varrták fel - ez lett az elődje a későbbi esküvői kimonóknak '''(uchikae)''', illetve a színházi kimonóknak is. A „heian-kori hölgyek” máig népszerű kimonó minta.
24. sor:
Az Edo-korszak végén már érezni lehetett a változás szelét, és Japán az európai forradalmi hullám utórezgéseként megbuktatta a sógunátust, helyreállítva a császárságot, és új, virágzó korszakot kötve ezzel '''Meiji''' (1868-1912) nevéhez. A kimonó elnyerte mai formáját, és elsősorban a kiotói '''gésák''' hagyományőrzésének köszönhetően ma csaknem mindent tudni lehet a korabeli kimonóviselés jellegzetességeiről és jelképrendszeréről. Inkább a motívumok gazdagodásáról van szó, mintsem a kimonó formai változásáról. A kimonóhoz kapható kellékek és kiegészítők tárháza ugyancsak hatalmasra bővült.
Az ezt követő '''Taisho-kor''' (1912-1926) kimonói szolgáltak mintául az egész huszadik század kimonóviseletének. A második világháborús vereség és a nyugati hatás következtében a kimonó először a férfiak köréből tűnt el teljesen, majd lassan a nők is nyugati stílusú ruhára cserélték az utcai viseletet, noha otthon, és különösen nyáron szívesebben hordták a számukra kényelmes, megszokott ruháikat.
Napjainkban a kimonó már kizárólag alkalmi viseletnek számít: a gyerekek a '''sichi-go-san''' (szó szerint: hét-öt-három, az ennyi idős gyerekek ünnepe japánban, amikor elviszik őket a legközelebbi templomba, és hagyományosan megünneplik, hogy „megérték ezt a kort”) alkalmával viselnek csak kimonót. A felnőttek közül a lányok a '''Seijin-no-Hi''' (a felnőttkor elérkezte, minden évben január második hétfőjén tartják, és minden az éppen 20. évét betöltött fiatal részt vesz rajta) alkalmával kapnak egy furisode (振袖) nevű kifejezetten hajadon lányoknak szánt, hosszú ujjú, díszes kimonót.
Ezt leszámítva kimonót leginkább '''esküvőn, temetésen, teaceremónián szokás viselni.''' A kimonó nyári változata, a '''yukata''', amely pamutból készül, és mindössze egy rétegből áll, nagyon népszerű viselet Japánban mind a mai napig; ugyanis kényelmesebb benne elviselni a hőséget. Nagyon sok vidéki szálloda és fogadó ad fürdőköpeny helyett vagy mellett a szálloda emblémájával ellátott Yukatát a vendégeknek, hogy azok a hotel területén abban közlekedjenek; illetve ez a hagyományos viselet a nyári tűzijátékok nézéséhez is.
Néhány divattervező, mint [[Hanae Mori]], illetve néhány kimonó gyártó cég, mint a '''Suzunoya''', igyekeznek közel hozni a kimonót újból a fiatalokhoz, ezért elterjedtek az egészen modern minták is: leopárd-minta, Pucci-minta, illetve egyes Disney rajzfilmekhez dedikált kimonófestések is.
36. sor:
A kimonó típusai között külön kell választani a formai elemeket és a díszítő mintákat. Formai szempontból különbséget teszünk férfi és női kimonó között, illetve a női kimonókon belül elkülönítjük az esküvői viseletet. A fennmaradó rész csakis az alapján oszlik meg, hogy az adott kimonóhoz mennyi anyagot használtak fel.
A kimonó mértékegysége a '''tan''', egy tan egy 12 m x 37
=== Tomesode ===
80. sor:
A leghivatalosabb viselet: egész hosszában, mindkét oldalon díszített.
Meghatározott szélessége 33
▲Meghatározott szélessége 33 cm, azonban egyedi megrendelés alapján lehetőség volt kisebb méretek készítésére, amennyiben a vevő ezt kívánta.
Anyaga mintás brokát vagy szőttes, melyet gyakran aranyszállal díszítettek. Nagyon népszerű volt, azonban elképesztő ára és súlya miatt mostanában legtöbbször hivatalos alkalmakkor és esküvőkön hordják.
107 ⟶ 105 sor:
=== Yuzen ===
A yuzen-technika a '''Genroku korban''' (1688-1704) alakult ki, és Miyazaki Yuzensai festőművész nevéhez fűződik, aki Kiotóban élt. A yuzen technika egyik fajtáját ezért nevezik '''kyo-yuzen'''nek, míg a másik híres festési technikát '''kaga-yuzen'''nek nevezik.
A yuzen eljárás során évszázadok óta változatlan recept szerint készülő, csupa természetes anyagból álló festékkel aprólékosan díszítik a már készen megvarrt, egyszínű kimonót. Az ilyen kézi festés során természetesen minden darab különbözik, ezért csillagászati összegekbe kerül.
Régen Japánban volt hagyománya annak, hogy a még fel sem szabott egy, vagy két ''tan'' hosszúságú selyemre előre festették fel a mintát, annak pedig a kiszabása és az összeállítása során a helyére kellett kerülnie. A frissen festett kyo-yuzen textíliákat aztán Kiotó folyójában, a Kamo-ban évente egyszer, a yuzen-nagashi ünnepén egyszerre áztatták meg. Általában ez volt az első és utolsó alkalom, hogy a mintát víz érhette.
125 ⟶ 123 sor:
A kimonó alapszíne és mintázata függött a társadalomban betöltött státusztól, és sokkal inkább az illető származását, mintsem [[ízlés]]ét tükrözte. A huszadik században minden évtizednek megvolt a maga [[divat]]os motívum-rendszere, amely sűrűn visszaköszönt az akkoriban varrott darabokon.
{{
[[Kategória:Ruházat]]
[[Kategória:Japán kultúra]]
{{Link FA|uk}}
[[en:Kimono]]
[[ar:كيمونو]]
| |||