„Bebop” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
|||
17. sor:
Az [[1938]]-as [[Coleman Hawkins]]-felvétel, a ''Body and Soul'' egy fontos előzménye a bebopnak. Hawkins a korabeli jazzből indult ki, ám azt formailag és dallamilag megújította. A felvétel népszerű volt; Hawkins adott ihletet a jazz-zenészek újabb generációjának, különösen a [[Kansas City]]-ben élő [[Charlie Parker]]nek.
Az [[1940-es évek]]ben a jazz-zenészek fiatalabb generációja egy új stílust kovácsolt az [[1930-as évek]] [[Szving (zene)|swingmuzsikájából]]. Az úttörők: [[Dizzy Gillespie]], [[Charlie Parker]], [[Bud Powell]] és [[Thelonious Monk]] - rájuk olyan korábbi zenészek hatottak, mint [[Art Tatum]] és [[Earl Hines]] zongoristák, [[Coleman Hawkins]] és [[Lester Young]] tenorszaxofonisták és [[Roy Eldridge]] trombitás. Gillespie és Parker [[Chicago]]-ban az Earl Hines Bandel játszottak, ahol találkoztak a bop előtti korszak mestereivel, [[Jack Teagarden]]nel, [[Earl Hines]]zal és [[Jay McShann]]nel. Gillespie [[Cab Calloway]]-nál találkozott [[Milt Hinton]] bőgőssel, együtt dolgozták ki az új zene harmóniai és akkordikus jellemzőit. Ezalatt Charlie Parker [[Gene Ramey]] bőgőssel ugyanezt tette McShann bandájában. A bebop jellemzői, mint a speciális harmóniavilág, a szinkópált ritmika, az alterált akkordok és az akkordhelyettesítések ekkor alakultak ki.
A [[New York]]-i [[Minton's Playhouse]] jazzklub egyfajta műhelyként funkcionált [[Don Byas]], [[Thelonious Monk]], [[Charlie Christian]] (aki [[Benny Goodman]]nél már súrolta a bebop határait virtuóz [[gitár]]szólóiban) és a többi korai bebopista számára<ref name="Davis89Auto">[[Miles Davis]] (1989) ''Önéletrajz'', 3. fejezet, 43-5., 57-8., 61-2. o.</ref>.
23. sor:
Christian leginkább a frázisalkotásban hozott óriási változásokat. Általában a hangsúlytalan leütéseket hangsúlyozta, gyakran fejezte be szólóit a negyedik leütés második felében. Aszimmetrikus felfogása a bebop alapját jelentette. A swingben az improvizációt általában kettő-négy ütemnyi frázisok alkották, ahol az akkordmenet azonos volt a dallaméval. A bebopban a formai kötöttségeket fellazították: az improvizáció szabadon végigvonult teljes harmóniameneteken is. Christian és más korai bopperek sokszor olyan hangokat hangsúlyoztak, amelyek csak röviddel azután jelentek meg az adott dal harmóniaszerkezetében, ezzel pillanatnyi disszonanciát okozva. A swingben a szólisták az első és harmadik leütésen játszottak hangsúlyos hangokat, míg a bebopban a hangsúly a második és negyedik leütésre került (lásd Dizzy Gillespie ''Salt Peanuts'' című számát!). Ezen új elméletnek köszönhetően a bebop-szólók úgy hangzanak, mintha lebegnének a dallam harmóniamenete felett ahelyett, hogy arra játszódnának.
A
Ennek következtében fontosabb szerepet kapott a [[nagybőgő]]. A bőgő már nem csak egy harmóniai alapot jelentett, de még inkább ritmushangszerré vált az egyenletes négyeket hozó "sétáló basszus" játékkal, ezzel biztosítva a zene metrikus lüktetését. Míg a kisebb swing-bandák sokszor bőgő nélkül is funkcionáltak, a bebop elképzelhetetlen ezen hangszer nélkül.
47. sor:
Az ötvenes évek közepén tevékenykedő zenészek (például [[Miles Davis]] vagy [[John Coltrane]]) szélesíteni kezdték a bebop kincstárát, míg mások épp azzal ellentétes irányokba haladva létrehozták a [[cool jazz]]t, a [[West Coast jazz]]t és a [[modális jazz]]t, megint mások [[George Russell]]t követve kialakították a [[free jazz]]t és az [[avant-garde jazz]]t.
A bebop stílus hatásokkal bírt a Beat Generációra is, akik jazzritmusban beszéltek és gyakran láttak vendégül jazz-zenészeket munkájukhoz. A bebop hatásai a [[rock and roll]]ban is megmutatkoznak, ahol a szólózás bebop-gyökerű, míg a hippikorszak a bebop külsőségeit vette át (mindkét stílus gyermekeire jellemző a non-konformizmus, a saját szleng és a tagok közti összetartás). A bebop nem csak [[USA|Amerikában]], de [[Franciaország|Franciaországban]] és
Olyan [[hip-hop]] előadók, mint A Tribe Called Quest vagy Guru a bebopot jelölik meg inspirációjuk és ritmikai sokszínűségük forrásaként. [[Ron Carter]] bőgős játszott is A Tribe Called Quest-el az [[1991]]-es ''The Low End Theory''-n, míg [[Roy Ayers]] és a trombitás [[Donald Byrd]] a ''Jazzmatazz''-on játszott Guruval ugyanebben az évben. A bopszámokból sample-k, minták készülnek a hip-hop színtéren.
| |||