Blaskó Mária

tanárnő, írónő

Blaskó Mária Emília Terézia (Lugos, Krassó-Szörény vármegye, 1891. szeptember 20. – Malsch b. Ettlingen, NSZK, 1956. május 26.) tanárnő, írónő.

Blaskó Mária
Született1891. szeptember 20.
Lugos
Elhunyt1956. május 26. (64 évesen)
Foglalkozásaíró
SablonWikidataSegítség

Pályafutása szerkesztés

Tanulmányait Temesváron, Kalocsán és a budapesti a Sacré Coeur intézetben végezte. Előbb tanítónőként dolgozott, majd Temesvárt volt polgári iskolai tanárnő. Budapesten ismerte meg Bíró Ferencet, akinek lelki gyermeke és munkatársa lett. 1918. szeptember 1-jétől a Szív belső munkatársa volt. A indította és szerkesztette a lap gyermekrovatát. A Szívgárda egyesület központi titkáraként is dolgozott. Gondolkodott, hogy belépjen-e a Jézus Szíve Népleányok társaságába, azonban mégis világi maradt, ezáltal az írással és a Szívgárdával foglalkozott élete során. Több előadást, és tanfolyamot is tartott, ő szervezte meg a Szív-hetek nevű papoknak és tanítóknak szóló lelkigyakorlatokat a budapesti jezsuita központban. 1925-ben hozta létre a Jézus Szíve Szolgálónői Társulatot, amely lelki segítséget nyújtani volt hivatott. Javaslatot tett egy központi Szívgárda-ház felállítására is. A második világháborút követően kivándorolt Nyugatra. Ő írta a Hozsanna 156 és 280/A. énekét. Több cikkét és elbeszélését jelentette meg az Alkotmány, Élet, Hírnök, Népnevelő és a Temesvári polgári leányiskolai értesítő.

Művei szerkesztés

  • Tövisek között. Ifjúsági regény, Budapest, 1914.
  • Új Magyarország. Budapest, 1915.
  • Pityu. Budapest, 1918.
  • Nem, nem, soha! Budapest, 1921.
  • Szívgárda Vezérkönyve. Budapest, 1921.
  • Imádság és élet. Imák és tanítások hajadonok számára. Budapest, 1923.
  • Cseréljünk szívet. Gyermek imakönyv. Budapest, 1924.
  • A kis zarándok. Szentévi emlék. Budapest, 1925.
  • Lelki zarándoklat. Szentévi emlék ájtatossági gyakorlatokkal, kilenceddel és Róma ismertetésével. Mezőkövesd, 1925.
  • Maradj velünk, Jézus! Emlékfüzet jó gyermekek első áldozására v. más lelki ünnepére. Budapest, 1927.
  • Jézus Szíve kis naptára 1927-1944. Összeáll. Budapest, 1926-43.
  • Édesanyám. Szűz Mária élete. Budapest, 1928.
  • Katholikus vagyok! Emlékfüzet katholikus gyermekek első áldozására. Budapest, 1929.
  • Magyar glória. Emlékfüzet a magyar szentekről és boldogokról. Budapest, 1930.
  • A királyfi lovagjai. Budapest, 1930.
  • Jézus jön hozzátok. Budapest, 1930.
  • Szent Imre és a gyermekek. Budapest, 1930.
  • Alkalmi versek. Budapest, 1931.
  • A Nagy Király. Első áldozási emlékfüzet. Budapest, 1931.
  • A csillagok leányai. Elbeszélés. Budapest, 1931.
  • Ünnepeljen minden szív. Színdarabok. Budapest, 1931.
  • Enyém az ég. Kis Szentt Teréz imakönyve. Budapest, 1932.
  • Jézusom, itt vagyok! Imaóra elemista gyerekeknek. Budapest, 1932.
  • A Mester hív. Rákospalota, 1932.
  • Családi ájtatosságok. Napi és alkalmi közös imák a katholikus családban. Budapest, 1933.
  • Gyermek a kereszt alatt. Emlékfüzet a Szentévre. Budapest, 1933.
  • Családi emlékkönyv karácsonyra. Budapest, 1934.
  • A csodaforrás. Budapest, 1934.
  • Jézuska szeress! Oktatás és napi imák kicsi gyermekeknek. Budapest, 1934.
  • Jézuska tanít. A vasárnapi evang-oknak és az egyház ünnepeinek magyarázatai, a napi szentek ismertetésével gyermekek részére. Budapest, 1935.
  • Szent József. Oktatások, imák és kilenced ájtatosság. Budapest, 1935.
  • A család jó gyermeke. Képes abc-vel. Budapest, 1936.
  • Imádságos képeskönyvem. Iskolás koron alóli és 1-2. o. kisgyermekek számára. Budapest, 1936. (új kiadás Budapest, 1990)
  • Jézus Szíve katekizmus. 75 kérdés és felelet Jézus Szíve tiszt-éről. Gyermekek részére összeáll. Budapest, 1936.
  • Kat. akció. Oktató és imádságos füz. a katolikus magyar ifjúság részére. Budapest, 1936.
  • Krisztus király serege. Oktató- és imádságos füzet a „Katolikus Akcióról” gyermekeknek. Budapest, 1936.
  • Vértanúk. Budapest, 1936.
  • Multvári leányok. Regény. Budapest, 1936.
  • Magyar szentév. Budapest, 1938.
  • A gyönyörűség kapuja. Regény. Budapest, 1940.
  • Vörös Princi, a mesterdetektív. Budapest, 1940.
  • Az Atya kincsei. P. Bíró élete gyermekeknek. Budapest, 1941.
  • Kaszap István útján. Budapest, 1943.
  • Napsugárka. Bogner M. Margitról. Budapest, 1944.
  • Pedró. Ifjúsági elbeszélés. Márton Lajos festőművész illusztrációival. Budapest, Szent István Társulat. (új kiadás Budapest, 1991.)
  • A titok gyermekei. Ifj. reg.
  • Te légy anyám. Történetek és imádságok gyermekek részére.
  • Szűz Mária által Jézushoz. Vallásos színdarab.
  • Szívgárdisták. Elbeszélés.
  • Színdarabok és ünnepéyanyagok a lelkigyakorlatosház javára és lelkigyakorlatos eszme ismertetésére.
  • A szépségkirálynő. Jézus Szíve színdarab...
  • Szent Szív az otthonban. Verses, énekes jelenet családok használatára.
  • Szent Miklós ajándéka. Kisgyermekeknek.
  • Szent István ajándéka. Elbeszélés gyermekeknek.
  • Négy kis vöröskereszt. Karácsonyi színdarab.
  • Őrangyalunk. Ifjúsági reg.
  • Rózsaeső. Életrajzi regény.
  • A nagy titok. Elbeszélés.
  • A ministráns. Elbeszélés.
  • A nagy hódító. Elbeszélés Szent Ferenc korából.
  • Mária és Márta. Bibliai regény serdülő lányoknak.
  • Megtalált szív. Jézus Szíve-színdarab.
  • Manréza titkai. Allegorikus szj.
  • A kőszikla. Vallásos elbeszélés.
  • Kövessetek! Elbeszélés Szent Tarzicius korából.
  • A király szíve. Vallásos színdarab.
  • Királyi sarj. Elbeszélés Szent József korából.
  • A kis hős. Elbeszélés Szent Alajos életéből.
  • Jézuskával. Elbeszélések.
  • Jézuskával, angyalkával. Mesék.
  • Jézus Szíve versek.
  • Jézus Szívének tiszt-e. Ifj. színmű.
  • Jézuska és én. Gyermek regény.
  • Jézuska hív. Elbeszélések.
  • Isten kertje. Legendák gyermekek számára.
  • Jézus szíve a családban. Színmű.
  • A hű barát. Elbeszélések.
  • Gyermekszavalatok. Vallásos és ünnepekre szóló versek.
  • Fülöpke. Missziós elbeszélés kisgyermekeknek.
  • Guidó kis pajtásai. Gui de Fontgalland életrajza és követése.
  • Az erdei madonna. Színmű.
  • A csodatevő. Elbeszélés gyermekeknek Páduai Szent Antal történetével.
  • A dicsőség serege. Elbeszélés gyermekeknek.
  • Az első karácsony. Szj.
  • A csillagok leánya. Elbeszélés magyarországi Szent Erzsébet történetével.

Források szerkesztés

További információk szerkesztés

  • Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái – új sorozat I–XIX. Budapest: Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete. 1939–1944.  , 1990–2002, a VII. kötettől (1990–) sajtó alá rendezte: Viczián János
  • Gutenberg nagy lexikon. Minden ismeretek tára. Bp., Nagy Lexikon Kiadóhivatal, 1931-1932.
  • Katolikus lexikon. Szerk. Bangha Béla. Bp., Magyar Kultúra, 1931-1933.
  • Révai Új Lexikona. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd, Babits, 1996-.
  • Új Idők lexikona. Bp., Singer és Wolfner, 1936-1942.
  • Uj lexikon. A tudás és a gyakorlati élet egyetemes enciklopédiája. Szerk. Dormándi László, Juhász Vilmos. [Bp.], Dante-Pantheon, 1936.
  • Új magyar életrajzi lexikon. Főszerk. Markó László. Bp., Magyar Könyvklub.
  • Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994.
  • Magyar irodalmi lexikon. Flóris Miklós és Tóth András közreműködésével szerk. Ványi Ferenc. Átnézte Dézsi Lajos, Pintér Jenő. Bp., Studium, 1926.