Wikipédia

Bobby McFerrin

amerikai dzsesszénekes, improvizatőr, karmester
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

Bobby McFerrin (Robert Keith McFerrin Jr.) (New York, 1950. március 11. –) amerikai dzsesszénekes, improvizatőr, karmester.

Bobby McFerrin
Életrajzi adatok
Születési névRobert McFerrin, Jr.
Született1950. március 11. (74 éves)
Manhattan, New York
Gyermekei
  • Taylor McFerrin
  • Madison McFerrin
SzüleiRobert McFerrin
Iskolái
  • Kaliforniai Állami Egyetem (Sacramento)
  • Juilliard School
  • Oberlin Conservatory of Music
  • Cerritos College
  • Cathedral High School
  • University of Illinois at Springfield
Pályafutás
Műfajok
Aktív évek1970–
Kapcsolódó előadó(k)Chick Corea, Herbie Hancock
Hangszerének, zongora, klarinét
Díjak
  • Grammy Award for Best Jazz Vocal Performance, Male (1985, Jon Hendricks)
  • Grammy Award for Best Vocal Arrangement for Two or More Voices (1985, Cheryl Bentyne)
  • Grammy Award for Best Jazz Vocal Performance, Male (1986)
  • Grammy Award for Best Jazz Vocal Performance, Male (1987)
  • Grammy-díj az év daláért (Don’t Worry, Be Happy, 1988)
  • Grammy-díj az év felvételéért (Don’t Worry, Be Happy, 1988)
  • Grammy Award for Best Jazz Vocal Performance, Male (Don’t Worry, Be Happy, 1988)
  • Grammy Award for Best Jazz Vocal Performance, Male (1992)
  • National Endowment for the Arts
Tevékenység
  • énekes
  • karmester
  • dzsesszzenész
  • beatboxer
  • előadóművész
  • dalszerző
  • egyetemi oktató
KiadókManhattan Records, Blue Note Records, Elektra Records, Sony Classical
IPI-névazonosító00120772304
Bobby McFerrin weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Bobby McFerrin témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Élete szerkesztés

Édesapja Robert McFerrin Sr., az első afroamerikai operaénekes, aki szerződést kapott a New York-i Metropolitanben. Kiváló baritonként jelentős szerepei voltak. Édesanyja Sara Cooper, dzsesszénekes és hangképzéstanár, a kaliforniai Fullerton College nyugalmazott professzora. Húga Brenda McFerrin, dzsesszénekes és hangképzéstanár. 1975 óta házas, felesége Debbie Green. Három gyermekük van: Taylor, a nagyobbik fiú szintén zenével foglalkozik, Jevon színész, Madison lányuk még tanul.

Zenei pályafutása szerkesztés

Bár a legtöbben Don’t Worry, Be Happy című slágerével azonosítják, Bobby McFerrin jelentős komolyzenei képzettséggel rendelkezik. Eredeti hangszere a zongora volt, emellett megtanult fuvolán és klarinéton játszani. Az 1970-es évek végén a Utahi Egyetem modern táncok tanszékének zongorakísérőjeként dolgozott, egyúttal egy helyi bárban is zongorázott. A bár meghallgatására öt számmal ment, így első munkanapja előtt vagy egy hónapig naponta egy számot megtanult.

Első jelentős fellépései 1979-ben voltak, New Orleansben zongoristaként, San Franciscóban már énekesként. Első külföldi turnéját 1984-ben tartotta, az NSZK-ban. Ezt követően készített lemezt a Weather Reporttal. Az 1984-es The Voice című album volt a zenetörténet első 100%-ban vokális szóló dzsesszlemeze. 1987-ben ő énekelte a The Cosby Show zenéjét, hamarosan pedig a Cadbury csokoládé reklámhangja is ő lett. 1989-ben megalakította tíz tagból álló, „Voicestra” nevű kórusát, akik közreműködtek az 1990-ben megjelent Medicine Music című albumán, illetve a Common Threads című dal felvételében. A Common Threads-et gyakran felhasználják AIDS-ellenes társadalmi célú hirdetések aláfestő zenéjeként.

Sok zenésszel dolgozott és dolgozik együtt, ezen együttműködések között is a legismertebb Chick Coreával való legendás zenei és emberi kapcsolata. Erről készült a We Play című dokumentumfilm, amely a kettejük által szerzett Spain című klasszikus-jazz darab svájci bemutatójára való felkészülést követi nyomon. Gyakran zenél a híres csellistával, Yo-Yo Mával, a billentyűs Herbie Hancockkal, a bendzsóművész Béla Fleckkel, vagy a dobos Tony Williamsszel.

Az 1990-es évek elején kezdett karmesterként tevékenykedni. Elmondása szerint először csak azért hívták, mert Don't worry, be happy című slágere miatt a koncertszervezők jó reklámnak és pikáns ötletnek tartották Bobby McFerrin és egy szimfonikus zenekar kombinációját. Ő azonban komolyan belevetette magát a karmesterkedésbe, többek között Leonard Bernsteintől is tanult. Vezényelte a San Franciscói Szimfonikusokat, a New York-i Filharmonikusokat, a Chicago Szimfonikusokat, a Cleveland Szimfonikus Zenekart, a Philadelphia Szimfonikus Zenekart, a Los Angeles-i Filharmonikusokat, a Londoni Filharmonikusokat és még nagyon sok zenekart. Sajátos stílusban vezényel, a Tell Vilmos című opera nyitányát például rendszeresen hangszer nélkül dúdoltatja el a zenészekkel, aminek mindig óriási sikere van.

Vokális technikája szerkesztés

 

Egyedülálló a capella előadásmódjával, rendkívül széles, négy oktávnyi hangterjedelmével, valamint a szavak nélküli scat-vocaljával vált ismertté. Gyakran vált mellhangról fejhangra, vagyis falzettre, ezzel polifonikus hatást keltve, így képes a kísérő szólamot és a főszólamot is ritmusra pontosan reprodukálni. A ritmushangszereket beat-box technikával, illetve különböző hangképzési technikák felvonultatásával idézi fel. Képes multifonikus éneklésre is, vagyis egy időben két hangot meg tud szólaltatni. Ezt a bámulatos képességét Drive című számában hallhatjuk.

Zenéhez való viszonya szerkesztés

Bobby McFerrin zenepedagógusként is különböző feladatokat vállal; gyakran hívják rendhagyó énekórákra általános, közép- és főiskolákra, egyetemekre. A zenei nevelést szívügyének érzi, célja, hogy a komolyzenészek ne „kényelmesedjenek el”, hanem kotta nélkül is tudjanak zenélni – gondolkodásra, improvizálásra „kényszerüljenek”.

2009-ben Daniel Levitin zenetudóssal készítettek egy díjnyertes dokumentumfilmet (The Music Instinct – kb. „A zenei ösztön”), amely Levitin bestseller könyvén ("This is Your Brain on Music") alapult. Ugyanez évben együtt működtek közre a World Science Festival workshopjában, ahol McFerrin a közönség részvételével demonstrálta, mennyire alapvető a pentaton-hangsor az ember zenei gondolkodásában.

Albumai szerkesztés

Grammy-díjai szerkesztés

  • 1985 „Another Night In Tunisia” Jon Hendricksszel
    • A legjobb vokál két vagy több hangra
  • 1985 „Another Night in Tunisia” Cheryl Bentyne-nal
    • Legjobb férfi jazz előadó
  • 1986 „Round Midnight”
    • Legjobb férfi jazz előadó
  • 1987 „What Is This Thing Called Love”
    • A legjobb jazz vokál előadás
  • 1987 „The Elephants’s Child” Jack Nicholsonnal
    • Best Recording for Children
  • 1988 „Don’t Worry, Be Happy”
    • Az év dala
    • Az év felvétele
    • A legjobb pop férfi előadó
  • 1988 „Brothers”
    • A legjobb jazz vokál előadás
  • 1992 „Round Midnight”
    • A legjobb jazz vokál előadás

További információk szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Bobby_McFerrin&oldid=27053771”