Wikipédia

Freund Mihály

(1889–1984) magyar vegyészmérnök, egyetemi tanár, az MTA tagja

Freund Mihály (Budapest, 1889. május 25.[3] – Budapest, 1984. május 12.) Kossuth-díjas vegyészmérnök, egyetemi tanár, a kémiai tudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A magyarországi petrolkémia úttörő jelentőségű kutatója, két évtizeden keresztül az általa alapított Magyar Ásványolaj- és Földgázkísérleti Intézet igazgatója (1948–1969).

Freund Mihály
SzületettFreund Mihály József
1889. május 25.
Budapest
Elhunyt1984. május 12. (94 évesen)
Budapest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásavegyészmérnök, egyetemi tanár, akadémikus
IskoláiMagyar Királyi József Műegyetem (–1911)
KitüntetéseiKossuth-díj (1950)
SírhelyeFarkasréti temető (6/1-1-67)[1][2]
Sablon • Wikidata • Segítség

Életútja szerkesztés

Budapesten született Freund Fülöp (1850–1907)[4] kereskedő és Wagner Emília gyermekeként. Felsőfokú tanulmányait vegyészmérnöki oklevele megszerzésével 1911-ben fejezte be a budapesti Királyi József Műegyetemen. 1911–1912-ben a Karlsruhei Műszaki Egyetemen ösztöndíjasként képezte tovább magát Carl Engler ipari kémiai laboratóriumában. Hazatérve 1913-ban műszaki doktori diplomáját is megszerezte. 1914-től egy évtizeden keresztül, 1924-ig a Magyar Petróleumipar Rt. előbb beosztott, később üzemvezető mérnökeként dolgozott. Időközben, az első világháború idején a Monarchia hadügyminisztériumának bécsi szintetikusgumi-kísérleti állomásán teljesített katonai szolgálatot, 1916–1917-ben mint a telephely vezetője. 1924-ben az Óbudai Vegyiműveknél helyezkedett el vezető mérnökként. 1924-ben házasságot kötött Budapesten Tibold Sándor és Lichtschein Sarolta lányával, Annával.[5] 1926-ban munkahelyét otthagyva önállósodott, s a következő két évtizedben, 1948-ig különböző kőolaj-ipari és ipari kémiai megbízásokat vállalt tanácsadó-szakértő vegyészmérnökként.

1946-ban a kőolajipar és termékei című tárgykör magántanárává habilitált a budapesti műegyetemen. 1948-tól 1969. évi nyugdíjazásáig az általa létrehozott Magyar Ásványolaj- és Földgázkísérleti Intézet igazgatói tisztét látta el. Ezzel egyidejűleg, 1950–1951-ben címzetes nyilvános rendkívüli tanári címmel tartott kőolaj-kémiai előadásokat a műegyetemen, 1952-ben pedig megvédte doktori disszertációját, ezzel a kémiai tudomány doktora lett. 1964-től nyugdíjazásáig címzetes egyetemi tanárként oktatott a fővárosi műegyetemen.

Munkássága szerkesztés

Tudományos munkássága fő vonulatában a kőolajkémia, a petrolkémia, a kőolaj-feldolgozás ipari kémiai, analitikai módszerei és technológiai vonatkozásai álltak. Világviszonylatban első ízben vetette fel a földgáz szállíthatóságát cseppfolyósított formában (1934), s Magyarországon elsőként végzett motorkenőolajokon üzemközi tapadási, fáradási, illetve adagolási kísérleteket. Kidolgozta kenőolajak, mosószerek stb. ásványolajból történő előállításának vegyi technológiáját. Emellett vizsgálta a metán acetilénhez vezető hőbontását (parciális oxidáció), az olefinek oxoszintézisének problematikáját, a benzin pirogén bomlásának nyersanyagait és melléktermékeit. A második világháborút követően nagy szerepet játszott a hazai bitumenipar fejlesztésében, az első petrolkémiai üzemegység létesítésében, a nagylengyeli nyersolaj ipari bevezetésében.

1964 és 1970 között főszerkesztőként gondozta a Kőszén- és Kőolajipari Anyagismereti Monográfiasorozatnak az Akadémiai Kiadónál megjelenő köteteit.

Társasági tagságai és elismerései szerkesztés

Tudományos eredményei elismeréseként 1948-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1954-ben rendes tagjává választották, tagja volt az MTA műszaki kémiai, illetve szerves kémiai bizottságának. 1946 után elnöke, majd tiszteletbeli örökös elnöke volt a Magyar Kémikusok Egyesülete ásványolaj- és petrolkémiai szakosztályának. 1947-től ugyancsak elnökként irányította a Magyar Szabványügyi Hivatal kőolajtermék-, majd motorhajó- és motorkenőolaj-bizottságának munkáját.

Nemzetközi elismertségét tanúsítja, hogy tiszteleti tagja volt az NDK Kémiai Társaságának és a düsseldorfi Tribológiai és Kenéstechnikai Társaságnak, külső tagja az Osztrák Kőolaj-tudományi Társaságnak<!—(Österreichische Gesellschaft für Erdölwissenschaften)-->, valamint az Amerikai Kémiai Társaságnak.

Tudományos munkássága elismeréseként 1950-ben a Kossuth-díj ezüst fokozatát vehette át, 1959-ben pedig Wartha Vince-emlékérmet kapott. 1972-ben a Budapesti Műszaki Egyetem díszdoktorává avatták, 1978-ban pedig az országban elsőként vehetett át műszaki doktori vasdiplomát. Emellett díjazottja volt a Magyar Munka Érdemérem ezüst fokozatának (1949), a Szocialista Munkáért Érdeméremnek (1959? a Munka Érdemrendnek (1959), a Munka Érdemrend arany fokozatának (1964, 1969, 1974), a Felszabadulási Jubileumi Emlékéremnek (1970), a Magyar Népköztársaság Zászlórendjének (1979) és babérkoszorúval ékesített Zászlórendjének (1984).

Főbb művei szerkesztés

  • A repülőbenzin: A repülőbenzinek gyártása, tulajdonságai és felhasználása. Budapest: Gergely. 1942.  
  • Az ásványolaj ipar legújabb gyártási módszerei. Budapest: Egyetemi ny. 1947.  
  • A földgáz. Budapest: Művelt Nép. 1951.  
  • Alifás szénhidrogének gyártása nyersanyagul a szerves vegyipar számára. Budapest: Nehézipari. 1951.  
  • A kőolaj. Budapest: Művelt Nép. 1954.  

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Freund_Mihály&oldid=26759884”