Wikipédia

Kontrasztok (Bartók)

A Kontrasztok (Sz. 111, BB 116) Bartók Béla klarinétra, hegedűre és zongorára írt kamaradarabja. Az egyetlen alkalom, amikor Bartók kamarazenéjében fúvós hangszert alkalmazott, Benny Goodman, a világhírű jazz-klarinétos nevéhez fűződik: ő kérte fel Bartókot 1938-ban Szigeti József útján arra, hogy rövid duót írjon klarinét és hegedű számára, zongorakísérettel. Az elnevezés – mint Halsey Stevens kifejti – Bartóknak abból a korábbi belátásából ered, hogy a három hangszer különbözőségét emeli ki; erre utalt művének címében is.

Eredetileg két tételből álló rapszódia volt a darab, a bemutatón ebben a formában adta elő 1939. január 9-én New Yorkban a Carnegie Hallban Szigeti József, Benny Goodman és Petri Endre.[1] Utóbb Bartók egy harmadik tételt iktatott közbe (a Pihenőt) és ebben a formájában ő maga működött közre a Columbia-gyár hanglemezfelvételén, 1940-ben. Ily módon a Lassú és Friss tempójú saroktételek rapszódiaszerű összekapcsolásából háromtételes klasszikus formaképlet kerekedett.

Szerkezete szerkesztés

A darab három tételes, a tételek a következők:

  • Verbunkos - Moderato
  • Pihenő -
  • Sebes - Allegro vivace

A három tétel tempójában is kontrasztban áll, gyors - lassú - gyors, ugyanakkor más szimmetriákat is felmutat a mű. Az első tétel klarinét kadenciát, a harmadik tétel pedig hegedű kadenciát tartalmaz.

Harmóniai felépítésében Bartók a már több művében is alkalmazott bitonalitással él, az első tétel témájának, az A-ra épülő nagy és kis terc, az A-C-(Cisz)-E megszólalásával.

 [2]

Ugyanakkor az A-C-(Cisz)-E egymásra épülő tercek félhang eltolással egy újabb egymásra épült terc párost alkotnak, B-Cisz(D)-F, mely ebben a formájában is bitonális, így a darab harmóniai struktúrája ebben az értelemben már politonálisnak tekinthető.

 [2]

Szigeti visszaemlékezése szerint Bartók megemlítette, a darab komponálásakor részben Maurice Ravel Hegedű-zongora szonátája inspirálta.

Tételek szerkesztés

Lassú szerkesztés

Az első tétel a Mikrokozmosz 109. számú darabjának (Bali szigetén) indonéziai eredetű motivikáját alkalmazza, amelyben a bővített kvart hangköz jelentős szerepet játszik. Az első tételt a hegedű élénk pizzicatoja indítja, ezután a klarinét szólaltatja meg a témát, majd a hegedű, a ritmika verbunkos-jellegű, táncosan feszes, míg a középrészben triolás mozgássá oldódik. Az ellenpontosan szerkesztett visszatérő szakaszban parádés szólót juttat a komponista a klarinétnak.

Az első tétel témája:

 [3]

Pihenő szerkesztés

A második tétel notturno-zenéjében a hegedű és klarinét szólama egymás tükörképeként, szimmetrikusan rajzolódik ki. De szimmetria rejlik a nagyformán belül a szólókadenciák elhelyezésében is.

Friss szerkesztés

A tétel háromtagú forma, a trió rész bolgár ritmusban íródott 3+2+3+2+3/8 ütemmutatóval,[4] hangvétele Bartók: I. hegedű-zongora szonátájának fináléját idézi. Ebben a tételben Bartók a hegedű számára scordaturát ír elő, azaz az e-húr fél hanggal lejjebb, esz-re, a g-húr fél hanggal feljebb hangolandó.[5]

…a zárótételben a hegedű jut szóhoz, a zongora pedig – amely ebben a kompozícióban elsődleges ütőhangszer-mivoltában szerepel – mindvégig a háttérben marad.

A harmadik tétel témája:

 [6]

Fogadtatása szerkesztés

Kárpáti János Bartók kutató szerint a mű mind kompozíciós technikájában bravúros, mind költői gazdagságában,[7] ezzel szemben E.R. a darab megítélésénél hiányolja a hangvételek gazdagságát,[5] mivel Bartók zsenialitása olyan sokféle kifejező erővel bír, mely a nagyobb kompozícióiban végig átível darabjain. Véleménye szerint a "kontraszt" ebben a műben inkább csak a tempókra, mint a hangvételekre vonatkozik.

Kodály tanítványa, Seiber Mátyás szerint a Kontrasztok Bartók életművében nem annyira súlyos és jelentős, mindazonáltal a hegedűre és klarinétra alkotott kompozíció rendkívül hatásos műve.[6]

Autográf anyagok szerkesztés

  • Vázlat (vö. BB 117, Bartók Archívum, Budapest: 4091a, 21. p.)
  • Fogalmazvány, vázlatokkal, a tételek I., III., II. sorrendben (Bartók Péter gyűjteménye: 77FSS1)
  • Autográf lichtpaus tisztázat, a tételek I., III., II. sorrendben (Bartók Péter gyűjteménye: 77FSFC1)
  • A II. tétel lichtpaus másolata, javításokkal, 7–8. pp. (Bartók Péter gyűjteménye: 77FSFC2)
  • Lichtpaus másolat (Dennis Dillének dedikálva) (magángyűjtemény, Belgium); a Hawkes B. Ens. 49–73 elsőkiadás (1942) lichtpaus-másolat metszőpéldánya lappang

Média szerkesztés

Galéria szerkesztés

  •  
    Benny Goodman 1970-ben
  •  
    Szigeti József 1950-ben

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ GOODMAN ASSISTS IN SZIGETI RECITAL; Band Leader Carries Clarinet Part With the Violinist in Bartok Rhapsody. New York Times, 1939. január 10. (Hozzáférés: 2017. május 21.)
  2. ↑ a b Seiber 1949
  3. ↑ Seiber, Mátyás. Béla Bartók's Chamber Music (1949) 
  4. ↑ Seiber 1949, 28. o.
  5. ↑ a b E.R. 1948
  6. ↑ a b Seiber 1949, 29. o.
  7. ↑ Kárpáti 1981

Források szerkesztés

  • Seiber, Mátyás (1949). "Béla Bartók's Chamber Music", Tempo, New Ser., No. 13, Bartók Number. (Autumn, 1949), 19–31.
  • E. R. (1943) ."Review: Contrasts, for Violin, Clarinet and Piano by Béla Bartók", Music & Letters, Vol. 24, No. 1. (Jan., 1943), p. 61.
  • Kárpáti, János (1981). „Alternative Structures in Bartók's Contrasts”. Studia Musicologica Academiae Scientiarum Hungaricae T. 23 (Fasc. 1/4), 201–207. o.   Centenrio Belae Bartók Sacrum#.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Kontrasztok_(Bartók)&oldid=24574100”