Síakrobatika a téli olimpiai játékokon

sportág a téli olimpiai játékokon

A síakrobatika vagy szabadstílusú síelés a téli olimpiai játékokon hivatalos versenyszámként 1992 óta szerepel a programban.

Síakrobatika a téli olimpiai játékokon
SportágSíakrobatika
Sportág szövetségeFIS
Versenyszámok
 FérfiNőiVegyes
Egyéni55 
Csapat1
Olimpiai játékok

Érmesek listája

Története szerkesztés

A sportág az alpesisí és az akrobatika elegye, mely az 1960-as években alakult ki. A Nemzetközi Síszövetség (FIS) csupán 1979-ben vette fel és alkotta meg szigorú szabályait, az ugrás- és a pontozási technikát. Az első Világkupa-sorozatra 1980-ig, az első világbajnokságra 1986-ig kellett várni. A síakrobatika 1988-as téli olimpián bemutatóként szerepelt. Hivatalosan a mogul versenyszám került először a programba 1992-ben. 1994-ben az ugrás került a programba, ugyanakkor a ballett versenyszámot törölték, amely korábban mindkétszer bemutatóként szerepelt. 2010-ben a síkrossz, majd 2014-ben a félcső és a slopestyle versenyszámokkal bővült a program. 2022-től a big air, valamint a vegyes csapat ugrás versenyszámmal való bővítéssel összesen 11 versenyszámban avatnak olimpiai bajnokot.

Versenyszámok szerkesztés

• = hivatalos versenyszám, (b) = bemutató versenyszám

Férfi szerkesztés

Versenyszámok 88 92 94 98 02 06 10 14 18 22 Összesen
Mogul (b) 9
Ugrás (b) (b) 8
Síkrossz 4
Félcső 3
Slopestyle 3
Big air 1
Ballet (b) (b) 0
Összesen 3 3 2 2 2 2 3 5 5 6

Női szerkesztés

Versenyszámok 88 92 94 98 02 06 10 14 18 22 Összesen
Mogul (b) 9
Ugrás (b) (b) 8
Síkrossz 4
Félcső 3
Slopestyle 3
Big air 1
Ballet (b) (b) 0
Összesen 3 3 2 2 2 2 3 5 5 6

Vegyes szerkesztés

Versenyszámok 2022 Összesen
Csapat ugrás 1
Összesen 1

Éremtáblázat 1992-2010 szerkesztés

Síakrobatika a téli olimpiai játékokon  
Ország   Arany   Ezüst   Bronz Összesen
1   Egyesült Államok (USA) 5 5 4 14
2   Kanada (CAN) 4 3 2 9
3   Ausztrália (AUS) 3 1 1 5
4   Svájc (SUI) 3 0 1 4
5   Norvégia (NOR) 2 1 3 6
6   Kína (CHN) 1 3 2 6
7   Franciaország (FRA) 1 2 3 6
8   Finnország (FIN) 1 2 1 4
9   Fehéroroszország (BLR) 1 1 2 4
10   Japán (JPN) 1 0 1 2
11   Csehország (CZE) 1 0 0 1
  Üzbegisztán (UZB) 1 0 0 1
13   Oroszország (RUS) 0 1 2 3
14   Egyesített Csapat (EUN) 0 1 0 1
  Németország (GER) 0 1 0 1
  Svédország (SWE) 0 1 0 1
Összesen 24 22 22 68

Résztvevők nemzetek szerint szerkesztés

Nemzetek 92 94 98 02 06 10
  Argentína (ARG) 1 1 1
  Ausztrália (AUS) 2 5 5 7 9 11
  Ausztria (AUT) 1 2 1 1 9
  Csehország (CZE) 1 2 3 7
  Dánia (DEN) 1 1 1
  Dél-Korea (KOR) 1 1
  Egyesült Államok (USA) 8 12 14 14 14 1
  Egyesített Csapat (EUN) 8
  Fehéroroszország (BLR) 4 6 5 6 6
  Finnország (FIN) 4 3 4 5 4 4
  Franciaország (FRA) 6 8 7 6 5 11
  Hollandia (NED) 1
  Jamaica (JAM) 1
  Japán (JPN) 1 3 7 8 9 10
  Kanada (CAN) 7 11 12 14 14 18
  Kazahsztán (KAZ) 1 2 1 3 5
  Kína (CHN) 2 5 7 8 8
  Lengyelország (POL) 1
  Lettország (LAT) 2
  Nagy-Britannia (GBR) 5 3 3 3 3
  Németország (GER) 4 5 3 2 5
  Norvégia (NOR) 2 4 2 3 2 6
  Olaszország (ITA) 6 6 2 1 6 1
  Oroszország (RUS) 6 9 12 13 12
  Örményország (ARM) 1
  Portugália (POR) 1
  Puerto Rico (PUR) 2
  Románia (ROU) 1
  Spanyolország (ESP) 2 2 1 1
  Svájc (SUI) 5 6 4 6 4 14
  Svédország (SWE) 4 8 8 4 4 8
  Szlovénia (SLO) 2 1 1 2 3
  Új-Zéland (NZL) 2 1
  Ukrajna (UKR) 3 7 3 7 6
  Üzbegisztán (UZB) 3 1
Nemzetek 18 21 25 21 22 27
Sportolók 71 97 110 105 119 173
Nemzetek 92 94 98 02 06 10

Források szerkesztés

  • Freestyle Skiing (angol nyelven). olympedia.org. (Hozzáférés: 2022. január 21.)