Románia az olimpiai játékokon

Románia először 1900-ban vett részt az olimpiai játékokon, az országot ekkor egyetlen sportoló képviselte. Igazi olimpiai csapattal 1924-ben szerepelt első alkalomal, ezután még két-két kivételtől eltekintve valamennyi nyári, illetve téli olimpián részt vett. Románia volt az egyetlen a volt keleti blokk szocialista országai közül, amelyik részt vett a Los Angeles-i olimpián.

Románia az olimpiai játékokon
Románia zászlaja
Románia zászlaja
NOB-országkód: ROU
OOB Román Olimpiai és Sportbizottság
Honlap Hivatalos honlap
Érmek
Arany
88
Ezüst
94
Bronz
119
Össz.
301

Nyári olimpiai játékok:
Téli olimpiai játékok:
1948
1952
1956-1964
1968-1988

A román sportolók összesen 301 érmet szereztek a játékok során, legeredményesebb sportáguk a torna. Románia a második legeredményesebb olyan nemzet (Magyarország után), amely még nem rendezett olimpiát.

A Román Olimpiai és Sportbizottság 1914-ben alakult meg hivatalosan, a NOB még ebben az évben felvette tagjai közé, a bizottság jelenlegi elnöke Octavian Morariu.

ÉremtáblázatokSzerkesztés

Érmek a nyári olimpiai játékokonSzerkesztés

Románia érmei a nyári olimpiai játékokon  
Olimpia   Arany   Ezüst   Bronz Összesen
  1896, Athén nem vett részt
  1900, Párizs 0 0 0 0
  1904, St. Louis nem vett részt
  1908, London nem vett részt
  1912, Stockholm nem vett részt
  1920, Antwerpen nem vett részt
  1924, Párizs 0 0 1 1
  1928, Amszterdam 0 0 0 0
  1932, Los Angeles nem vett részt
  1936, Berlin 0 1 0 1
  1948, London nem vett részt
  1952, Helsinki 1 1 2 4
  1956, Melbourne 5 3 5 13
  1960, Róma 3 1 6 10
  1964, Tokió 2 4 6 12
  1968, Mexikóváros 4 6 5 15
  1972, München 3 6 7 16
  1976, Montréal 4 9 14 27
  1980, Moszkva 6 6 13 25
  1984, Los Angeles 20 16 17 53
  1988, Szöul 7 11 6 24
  1992, Barcelona 4 6 8 18
  1996, Atlanta 4 7 9 20
  2000, Sydney 11 6 9 26
  2004, Athén 8 5 6 19
  2008, Peking 4 1 3 8
  2012, London 2 5 2 9
  2016, Rio de Janeiro 1 1 2 4
Összesen 89 95 121 305


Érmek a téli olimpiai játékokonSzerkesztés

Románia érmei a téli olimpiai játékokon  
Olimpia   Arany   Ezüst   Bronz Összesen
  1924, Chamonix nem vett részt
  1928, St. Moritz 0 0 0 0
  1932, Lake Placid 0 0 0 0
  1936, Garmisch-Partenkirchen 0 0 0 0
  1948, St. Moritz 0 0 0 0
  1952, Oslo 0 0 0 0
  1956, Cortina d’Ampezzo 0 0 0 0
  1960, Squaw Valley nem vett részt
  1964, Innsbruck 0 0 0 0
  1968, Grenoble 0 0 1 1
  1972, Szapporo 0 0 0 0
  1976, Innsbruck 0 0 0 0
  1980, Lake Placid 0 0 0 0
  1984, Szarajevó 0 0 0 0
  1988, Calgary 0 0 0 0
  1992, Albertville 0 0 0 0
  1994, Lillehammer 0 0 0 0
  1998, Nagano 0 0 0 0
  2002, Salt Lake City 0 0 0 0
  2006, Torino 0 0 0 0
  2010, Vancouver 0 0 0 0
  2014, Szocsi 0 0 0 0
Összesen 0 0 1 1

Érmek sportágankéntSzerkesztés

Érmek a nyári olimpiai játékokon sportágankéntSzerkesztés

Románia érmei a nyári olimpiai játékokon sportáganként  
Sportág   Arany   Ezüst   Bronz Összesen
Tenisz 0 1 0 1
Torna 25 21 26 72
Evezés 19 10 9 38
Atlétika 11 14 10 35
Kajak-kenu 10 10 14 34
Birkózás 7 8 18 33
Sportlövészet 6 4 5 15
Vívás 4 5 7 16
Úszás 3 2 4 9
Súlyemelés 2 7 4 13
Ökölvívás 1 9 15 25
Cselgáncs 1 2 3 6
Kézilabda 0 1 3 4
Lovaglás 0 1 1 2
Rögbi 0 0 1 1
Röplabda 0 0 1 1
Összesen 89 95 121 305

Érmek a téli olimpiai játékokon sportágankéntSzerkesztés

Románia érmei a téli olimpiai játékokon sportáganként  
Sportág   Arany   Ezüst   Bronz Összesen
Bob 0 0 1 1
Összesen 0 0 1 1

ForrásokSzerkesztés

  • Romania (angol nyelven). olympics.com. (Hozzáférés: 2021. július 31.)
  • Romania (ROU) (angol nyelven). olympedia.org. (Hozzáférés: 2021. július 31.)