Spitzer űrtávcső

csillagászati műhold

A Spitzer űrtávcső (angolul: Spitzer Space Telescope, korábbi név: Space Infrared Telescope Facility, rövidítve: SIRTF vagy SST) egy infravörös tartományban működő csillagászati műhold, az amerikai Nagy Obszervatóriumok sorozat negyedik, egyben utolsó tagja. Működését befejezte 2020. január 30-án. Indítás után kapta a Spitzer nevet Lyman Spitzerről, a 20. század egyik nagy tudósáról, aki először foglalkozott egy űrtávcső gondolatával. Az SST-t 2003. augusztus 25-én indították Cape Canaveralból Delta II rakétával. Jelenleg helioszinkron pályát követ, 0,1 csillagászati egység/év sebességgel távolodik a Földtől. A távcső berilliumból készült főtükrének átmérője 85 cm. A megfigyelési hullámhossztartomány 3-tól 180 mikrométerig terjed.

Spitzer űrtávcső
Spitzer space telescope.jpg

Ország  Egyesült Államok
Űrügynökség NASA NASA
Gyártó
Típus Űrtávcső
Küldetés
Indítás dátuma 2003. augusztus 25.
Indítás helye Kennedy Űrközpont
Hordozórakéta Delta II
Tömeg 950 kg
Pálya Heliocentrikus pálya

COSPAR azonosító 2003-038A
SCN 27871
A Spitzer űrtávcső weboldala
Feed-icon.svg RSS hírek: [1]
SablonWikidataSegítség

Az indítási tömeg jelentős részét tette ki az a 360 liter folyékony hélium, amellyel az infravörös érzékelők 5,5 kelvinre (kb. -268 °C) való hűtését oldják meg. Ez 2009 nyarára fogyott el teljesen, ekkortól az érzékelők 30 kelvin hőmérsékletre melegedése miatt a műszerek egy része használhatatlanná vált, emiatt a távcső olyan feladatokat kapott, amelyek így is elvégezhetőek. Elsősorban korábban kevesebb távcsőidőt kapó programok végrehajtására nyílt lehetőség, exobolygók, földsúroló kisbolygók és távoli galaxisok kutatására.[1][2]

MűszerekSzerkesztés

  • IRAC (Infrared Array Camera): infravörös kamera;
  • IRS (Infrared Spectrograph): infravörös spektrométer;
  • MIPS (Multiband Imaging Photometer for Spitzer): fotométer;

MegfigyelésekSzerkesztés

A Spitzer űrteleszkóp infravörös felvételei alapján 2009. október 6-án óriási, az eddig ismertek méretét messze meghaladó, porból és jégszemcsékből álló gyűrűt fedeztek fel a Szaturnusz körül. A gyűrű átmérője körülbelül 300-szorosa, vastagsága pedig mintegy 20-szorosa a bolygó átmérőjének. A porgyűrű belső széle a bolygótól körülbelül 6 millió kilométerre található, míg a külső széle durván 12 millió kilométeres távolságig terjed. A porgyűrű mintegy 27 fokos szögben hajlik a fő gyűrűrendszer síkjához.[3]

2010-ben porcsóvát fedezett fel a Föld mögötti térrészben. Ennek az oka nem az, hogy a Földről porszemcsék szöknének az űrbe, hanem az, hogy a Naprendszerben lévő porszemcséket a Föld mintegy maga után húzza a Nap körüli haladása során. Ennek a jelenségnek a megfigyelése azért lehet fontos, mert ennek tanulmányozásával lehetőség nyílhat exobolygók kimutatására hasonló módszerrel. A porcsóva ugyanis jóval nagyobb kiterjedésű, mint maga a bolygó, mivel nagyjából a bolygó pályájának átmérőjével egyezik meg.[4]

ForrásokSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Frey, Sándor: Új élet küszöbén a Spitzer. Űrvilág.hu, 2009. április 23. (Hozzáférés: 2009. április 23.)
  2. Frey, Sándor: A Spitzer első „meleg” képei. Űrvilág.hu, 2009. augusztus 7. (Hozzáférés: 2009. augusztus 8.)
  3. http://hirek.csillagaszat.hu/szaturnusz_egyeb/20091008-oriasi-porgyurut-fedeztek-fel-a-szaturnusz-korul.html Archiválva 2009. október 10-i dátummal a Wayback Machine-ben hirek.csillagaszat.hu, Szerző: Kovács József; 2009. október 8.; Óriási porgyűrűt fedeztek fel a Szaturnusz körül
  4. http://science.nasa.gov/science-news/science-at-nasa/2010/12nov_dusttail/ NASA: Earth's Dust Tail Points to Alien Planets (2010-11-12)

További információkSzerkesztés