Főmenü megnyitása

Cape Canaveral Air Force Station

az Egyesült Álamok Légierejének Űrközpontja
(Cape Canaveral szócikkből átirányítva)

A Cape Canaveral Air Force Station az Egyesült Államok Légierejének (USAF) rakétaindításra szolgáló bázisa. Az első rakétaindítás Cape Canaveralból 1950. július 24-én volt a Bumper–8 rakétával a 3-as indítóállásból. Cape Canaveralból az első sikeres műholdindítást 1958. január 31-én hajtották végre, amikor pályára állították az első amerikai műholdat, az Explorer–1-et.

Cape Canaveral Air Force Station
Aerial View of Missile Row - GPN-2000-000610.jpg
Ország Amerikai Egyesült Államok
Település Brevard megye
Elhelyezkedése
Cape Canaveral Air Force Station (USA)
Cape Canaveral Air Force Station
Cape Canaveral Air Force Station
Pozíció az USA térképén
é. sz. 28° 29′ 20″, ny. h. 80° 34′ 40″Koordináták: é. sz. 28° 29′ 20″, ny. h. 80° 34′ 40″
A Cape Canaveral Air Force Station weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Cape Canaveral Air Force Station témájú médiaállományokat.
Cape Canaveral az űrből
Cape Canaveral Air Force Station (zöld színnel) és a Kennedy Űrközpont (szürke színnel) elhelyezkedése

TörténeteSzerkesztés

Cape Canaveral fejlődése akkor gyorsult fel, amikor 1958-ban létrehozták a NASA-t, az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Légügyi és Űrhajózási Hivatalát (National Aeronautics and Space Administration), mert 1957 végére világossá vált, hogy az Egyesült Államok az űrkutatásban lemaradt a Szovjetunió mögött. A hely kiválasztását az indokolta, hogy délnyugati irányban több ezer kilométeren át amerikai birtokban lévő szigetekről követhetik figyelemmel az innen indított rakétákat. Eddig valamennyi űrhajós erről a kilövőállomásról startolt. Emellett Cape Canaveralról indítanak meteorológiai és távközlési mesterséges holdakat. (A katonai rendeltetésű felderítő- és kémholdak kilövőhelye a nyilvánosság elől elzárt kaliforniai Vandenberg légitámaszpont.)

Helyszíni kiállításSzerkesztés

A kiállítás elején mutatják be az amerikai űrkutatási és űrhajózási program nevezetességeit, köztük a holdkomp modelljét. A körút végigvezet a kilövőállomások között, érint egy szabadtéri bemutatót, ahol az eddig felhasznált különböző rakéták modelljeit állítják ki, elvisz néhány laboratóriumba, abba is, ahol az űrhajósok készülnek fel szimulátorberendezésekkel feladataik végrehajtására (bár a gyakorlatokat általában a Texasban található houstoni űrközpontban végzik). A kirándulás legérdekesebb pontja az indítóállás, ahonnan az Apollo-űrhajók indultak, továbbá a közelben lévő, több mint 150 m magas szerelőcsarnok. Ebben végzik az óriás rakéták összeszerelését és a berendezések üzempróbáit (a rakéták különböző fokozatai, utaskabinjai és más részei a gyárakból hajóval és repülőgépen érkeznek ide).

A szerelőcsarnokban található az ún. mobile launcher, a hatalmas mozgó szerelő- és indítóállvány. Amikor a rakéta és az űrhajó összeszerelése és kipróbálása befejeződött, az ötezer tonna súlyú, hatalmas acéllábakon nyugvó, csaknem 140 m magas állvány alá begördül egy nagy traktor, s az egész harmincemeletes építményt, amelyen már ott van az összeszerelt rakéta is, lassan „vállára veszi”. Ez a nyolc lánctalppal szállító jármű több mint negyven méter hosszú, harminc méternél szélesebb, súlya megközelítőleg 3000 tonna. Óránként másfél km-es sebességgel szállítja terhét a kb. öt km-re levő indítóhelyig, ahova addigra már kivitték a másik szerelőtornyot is. Erről folyik a végső szerelés, majd a rajt előtt néhány órával ez a szerkezet visszakerül eredeti helyére, s csak szerelés, majd a kilövőtorony marad a rakéta mellett. Ha éppen az indítás előkészületeivel foglalkoznak, a hatalmas komplexum zárva marad a látogatók előtt; magát a rajtot pedig, biztonsági okokból, csak sok kilométeres távolságból lehet megtekinteni.

Nevezetes indítóállásokSzerkesztés

 
A Cape Canaveral Air Force Station indítóállásai

Lásad mégSzerkesztés

ForrásSzerkesztés

  • Kis Csaba. Amerikai Egyesült Államok, Második, javított kiadás, Budapest: Panoráma (1982). ISBN 9632432436 

További információkSzerkesztés